13. rész

Két óra múlva már csak feküdtem és gondolkoztam. Istenem nem akarok ilyen helyzetbe kerülni, nem akarok én is így járni. Nem akarok egyetemre menni, nem akarok az elnök lánya lenni. El akartam innen húzni, nem akartam a parlament napi dolgaiba belefolyni és itt élni se akartam.
Tudtam, hogy mit kell tennem. Fel kell hívni Billt, ő biztos tud segíteni, hogy hova menjek. Vagy inkább ne is avassam be?

Nem! Ő kell nekem, vele akarok élni. Felhívtam. De nem tudtam elérni. Percenként hívtam. Ideges voltam. Mérgesen neki álltam pakolni.
Itt hagyott Amy, Bill nem veszi el és ebből az átkozott parlamentből, se tudok kijutni nagy bőrönddel. Egy kisebb táskába pakoltam a legszükségesebbeket. Felvettem egy hatalmas szemüveget, egy sapkát és elfutottam. Gyorsan el innen. Úgy terveztem, hogy többé nem jövök vissza.
Fogtam egy taxit és elmentem a fiúk hoteljéhez. A pultnál megérdeklődtem, hogy itt vannak-e a fiúk. De mondták, hogy reggel távoztak.

Sóhajtottam egyet és most merre? Kimentem az utcára, körbe néztem, talán a kávézó jó lesz, és onnan tudom figyelni a kocsikat, hogy mikor jönnek.
Idegesen kopogtattam a kanalat az asztalra, a lábammal dübögtettem a talajt. Nem bírtam ilyen nyugodtan ülni. Csinálni akartam valamit, minél hamarabb a franciahatárokon túl lenni. Felálltam, kifizettem a Colát és elindultam. Merre menjek? Istenem… ilyen egyedül régen éreztem magam. Elindultam balra, csak mentem és mentem. Fél óra bolyongás után visszafordultam és próbáltam visszatalálni, de totál eltévedtem :S
Kérdezgettem az embereket, hogy hol is van a hotel. Nagyjából visszajutottam egy ismerős helyre. Taxit is tudtam fogni. Visszavitt. Nem mertem megint bemenni és megkérdezni, gondoltam felhívom Billt. Foglaltot jelez. Megint elöntött a düh és a csalódottság. Mindjárt elbőgöm magam. A könnyek már hulltak kifele a szememből, a gyomrom összerándult, a lelkem hasogatott.
A megmentőm egy nagy fekete kocsi volt. Sejtettem, hogy Billék ülnek benne. Reménykedve mentem a kocsi után, majdnem elütöttek, de nem zavartattam magam tovább mentem.
A kocsi befordult és a hotel hátsó bejáratánál állt meg. Egy nagyizom agy szállt ki belőle, neki estem és sírva ütögettem és próbáltam meg kérdezni tőle, hol van Bill, de egy szó se jött ki belőlem. Az őr már fogott volna le, de egy bársonyos hang szólt:
- Ne! Ő a barátunk. –ezer hang közül is felismertem volna. Neki rontottam és szorosan átöleltem, egy szót se tudtam szólni, csak fogtam. Ennyi pont elég volt, szorosan átölelt. Hirtelen felkapott a karjaiba és bevitt. Akartam mondani, hogy tudok járni, de a sírás fojtogatott. Letett az ágyára, mellém feküdt, átölelt és vigasztalt. Meg volt ijedve, hogy mitől akadtam ki ennyire, de nem szólt egy szót se. Aztán elaludtam.
Halk nevetésekre keltem, tudtam, hogy este van. Kitapogatóztam, a Tv fénye bántotta a szemem. Köszöni akartam, de berekedtem. Köhögtem egy nagyot, erre mindenki felém fordult. Bill egyből felpattant és átölelt.
- Jól vagy? –aggódva pislogott. Elszégyelltem magam. Szomorúan rámosolyogtam és bólintottam. –Kérsz valamit?
- Egy pohár víz jó lesne. –halkan tudtam csak beszélni.

- Rendben, ülj le, hozom. –mosolygott. Látta, hogy jobban vagyok. Leültem Tom mellé és bambultam.
- Jobban vagy már? –aggódott ő is, aranyos volt.
- Igen, köszi. –rám mosolygott, majd tovább nézte a tv-t. Bill hamar visszatért a vízzel, egy húzásra megittam.
- Kérsz még? –nevetett.
- Nem. –mosolyogtam. Felálltam, hogy bemenjünk a szobába, egyből megértette Bill. Megfogta a kezem és bementünk. Egymással szembe ültünk le az ágyra. Annyira szeretem! A szívem kiugrott a helyéről, éreztem, hogy a hiányát nem bírnám ki.
- Ne haragudj! –lesütöttem a szemem.
- De buta vagy, miért is? –felemelte az állam. De még mindig nem néztem a szemébe.
- Hát így… a délutánért. –közelebb hajolt. A szemével lebilincselte a szemem és nem tudtam másfele nézni. Annyira szép szemei voltak.
- Nagyon megijesztettél. Mi volt a baj?
- Baj még mindig van. –sóhajtottam. Elmeséltem mindent neki, de egyszer se néztem a szemébe és még azt is elmeséltem neki, hogy legszívesebben elmennék velük, de ekkor már égett az arcom. Próbálta keresni a tekintettem, de mindig elnéztem.

Kicsit ideges lett, a kezébe vette az arcom, és kicsit erősebben megszorította. Bele pillantottam a szemébe, de meg lepődtem. Harag és méreg helyett, csupa megértést és csillogást láttam.
- Ez nehéz téma, őszinte részvétem! És, ha édesapád elenged, akkor persze, hogy jöhetsz. Igazából fel is akartam ajánlani, de féltem megkérdezni. –valotta be. Ennek nagyon örültem, boldogság öntette el a szívem.

- Azaz igazság, hogy –ropogtattam az ujjaimat- szóóóóóval, hogy elszökni akarok. Nem akarok úgy járni, mint Amy és úgy se engedne el, de én menni akarok.
- Nem! –teljesen felháborodott Bill. Ilyen mérgesnek még nem láttam. Csalódtam, szóval még se akarja, hogy menjek. –Utána meg feljelentene emberrablással. Meg mit szólna hozzám. Meg amúgy is Kyla! Elengedne. –még mindig mérges volt. Magába hümmögött és akárhányszor rám nézett rázta a fejét.

- De Bill kérleeeeeeeeeek- néztem rá boci szemekkel.
- Nem! Kyla, gondolj már bele. Egy egész hadsereg fogadna minket, egy koncert után. Aztán a sajtó hadserege is jönne. Te is büntetésbe lennél. –felállt és járkálni kezdett a szobába.
- Hát rendben, ha nem akkor nem. –felálltam, hogy mennyek.
- Hééé most merre mész? –lefogott, kicsit erősebben fogott, mint kellet, volna. Nem tudtam szabadulni.
- Engedj el! –szóltam rá halkan, de nem engedett még szorosabban fogott. –Bill! Ez fáj. –egy könnycsepp csordult ki a szemem sarkából a fájdalomtól. Hirtelen elengedett.
- Ne menj el! –szégyenlősen elfordult és az ablakhoz sétált.

Az ajtó kilincsére csúsztattam a kezem… az ajtó és Bill között járt a szemem.

12. rész

10-kor keltem, de mert csak Emily keltett.

- Kyla keljél már fel! Hallottad mit mondtam? Rendőrök vannak itt! Te normálatlan mit csináltál? Apád mérges lesz. –A rendőr szóra egyből kipattantak a szemeim. Berezeltem, pedig tudtam, hogy nem tettem semmit, se. Azaz semmi rosszat.
- Mond meg nekik, hogy 5 percet kérek. –ezzel ki zavartam a szobámból. Gyorsan összekaptam magam és rohantam is lefele, a váróterembe. Ketten voltak. Félénken köszöntem neki.
- Jó napot! Miben segíthetek? –majdnem bepisiltem az ijedségtől. xD
- Jó napot önnek is! Nagyon fontos és szomorú hírrel jöttünk. Öhm nem tudnák valami csendesebb helyre menni, ahol le lehet ülni? – a fiatalabbik kérdezte, még nem is nézett ki olyan rosszul. A másik egy középkorú rendőr lehetett, mogorva ábrázattal.
- Jöjjenek utánam. –egy közeli szobába vezettem őket. A szobába nagy kerek asztal volt, valami fontos tárgyaló terem lehetett. Leültem a legközelebbi székre, a két rendül, pedig velem szembe ültek le. Idegesen kopogtattam az ujjammal az asztalt.

- Elég fura helyzet ez, pont az elnök lányához kell jönnünk. Lehet valami tévedés lesz, de ön ismerőse Amy Wilson?
- Ő igen, a barátnőm. Mi lett? Jól van? –megijedtem. A rendőrök levették a sapkájukat. Ekkor már sejtettem.
- Sajnálattal kell közölnünk, de Amy Wilson ma hajnali órákba öngyilkos lett. –teljesen ledöbbentem. Legszívesebben törni, zúzni tudtam volna. De annyira lebénultam, azt se tudtam, hogy kell levegőt venni. Könnyek gyűltek a szemembe, nem értettem miért tette. Igaz nem a legjobb állapotba volt, de segítettem volna rajta. Talán elkellet, volna mennem hozzá tegnap. Istenem, olyan hülye vagyok.
Már sírtam, valóságosan bömböltem.
- Mi… miért? –kérdeztem halkan.
- Nos nem tudjuk. Értesítettük már a szüleit. A házába is jártunk, rengeteg drogot foglaltunk le és egy levelet is találtunk, ami erre a címre van címezve és az ön neve, áll rajta. –előbányászta a táskából. Remegő kezekkel vettem át. Csak néztem. A rendőrök várták, hogy felnyissam.
- Ezt önökkel is meg kell osztanom?
- Nem. Akkor mi most megyünk. Viszlát. –ezzel elmentek. Én meg maradtam egyedül. Annyira fájt. A szívem összeszorult, fájt, amikor dobbant. Vérzett a lelkem is. Itt hagyott és én nem segítettem rajta. Én tehetek róla. Alig bírtam felnyitni a levelet.
A kezembe tartottam, de nem tudtam elolvasni, a könnyeim miatt alig láttam. Idegesen és durván töröltem ki őket. Már a szemem is fájt.

Kyla (szinte halottam a hangját)
Én… úristen nem tudok már élni. Annyira sajnálom, hogy így kellet látnod. De nagyon örültem, hogy felkerestél, sokat jelentettél nekem. Éreztetted velem, hogy fontos vagyok neked. És egy jó napunk is volt. Kérlek, ne haragudj rám. KÉRLEK! De nekem menekülni kellet innen. Nem nekem való volt ez a világ.

Tudod, tartozom annyival, hogy elmondjam miért döntöttem így.
Nagyon nehéz… nagyon!
Senkit se akarok okoltatni, de nem bírtam már. Egyszerűen kibírhatatlan volt.
Apa állandóan megmondta, mit tegyek, hogy hova menjek tovább tanulni, és utána én leszek a cég vezetője. Nekem álmaim voltak!!!! Érted? De ő ezt nem értette meg. Anya mellettem állt, de őt folyamatosan verte. Az öcsém meghalt. (itt egy szó volt lehúzva, olyan durván, hogy átszakadt a papír)
Elszöktem otthonról. Gondoltam, ha magam ura leszek, elérem a céljaim. De csalódnom kellet. Nem kaptam munkát, nem volt pénzem iskolára, állásom se volt sokáig. Éheztem, eladósodtam. Kitettek volna az utcára. És a drogra is rászoktam.
(A betűk kuszák, néhol alig lehet kilátni. A könnyfoltok elmosták a szavakat. Éreztem, hogy milyen ideges, kétségbe esett lehetet és magányos.) Mindenemet szüleimre hagyom. Háhá most röhögnöm kell az adósság, jut nekik.
Úristen őrült is lettem, meg narkós, meg elmebeteg kúrva.
Szeretlek Kyla. Majd fent találkozzunk, ha az Isten beenged. L

Kitántorogtam az ajtón, a levelet magamhoz szorítottam és felmentem a szobámba. Az ágyba bőgtem.

Nem akartam ma több részt feltenni. De annyira izgatott vagyok még én magam is xD nem bírom megállni, hogy ne írjak :) Meg amúgy is... hétvége van:D
Puszi nektek ;) ŁK

11. rész

Még tiltakozni se lett volna időm, de nem is akartam. Olyan aranyos volt, mint egy 5éves kisgyerek. Gyorsan kifizette a belépőt és rohant felfele, engem meg húzott maga után. Párszor sikerült elégé bevernem a lábamat. Besértődtem rá, de mikor felértünk és megláttam az arcát és a csillogó szemeit, nem tudtam rá haragudni. Elsétált a korláthoz és bámult. A szája is tátva maradt.

- Ez… ez nagyon gyönyörű. –felém fordult. Átkarolt és csak bámulta a várost. Nem sokat szóltunk egymáshoz. Ezt a pillanatot nem is szabadott megtörni szavakkal. Annyira felemelő és csodálatos volt. Ilyen boldognak nagyon, nagyon rég éreztem magam. Eddig még nem tetszett annyira ez a hely, de most, a világon a legtöbbet jelentő személlyel itt állni… leírhatatlan. Hosszú percekig állhatunk. Teljesen besötétedett, az egész város ki volt világosodva. A levegő is lehűlt. Megborzongtam, talán, mert csak fáztam vagy csak egyszerűen ez a pillanat, hozta ki.
- Fázol? –halkan kérdezte. Felnéztem az arcába, nem bírtam, nem látni a szemét.
- Egy kicsit. –ugyan olyan halkan szóltam vissza.
- Szeretnél menni?
- Nem, még nem! –mosolyogtam. A fejemet visszadöntöttem a vállára és ismét elmélyültem a tájba, de Bill nem hagyta ennyibe.
- Nem akarom, hogy megfázz! –aggodalmaskodott. Szembe fordultam vele.
- De még maradni akarok. –a kabátja cipzárját piszkáltam. Sóhajtott. Az egyik keze a derekamon volt, a másikat az állam alá csúsztatta és felhúzta, hogy a szemébe nézzek.
- Nem szeretném, ha megfáznál. Holnap is eljöhetünk, ha szeretnéd. - közelebb hajolt. Várta a reakciómat, hogy mit szólok ehhez, de teljesen leblokkoltam, akarom! Még közelebb hajolt és ekkor a szája az enyémhez ért. A kezeim maguktól átkarolták a nyakát. A nyelve bújt a számba, nem ellenkeztem. Sőt teljesen beindultam. Finom és érzéki volt. Azt éreztem, hogy a levegőbe repülök, nagyon jó érzés volt.

Pár perc után vigyorogva váltunk szét.

- Ezt többször is csinálhatnánk. –nevetett Bill.

- Nem ellenkezem! Menjünk, fázok. –húztam lefele. A kocsiba is fogtuk egymás kezét. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem és nem is, próbálkoztam ez ellen tenni. Egész úton néztem, ő meg csak vigyorgott.

- Pff… de hamar értünk ide. –morcoskodtam.

- Holnap ráérsz? –leállította a motort és felém fordult, megfogta a másik kezemet is.
- Délután igen, délelőtt elnéznék Amyhez.
- Nekem is csak délután lesz jó. Érted jövök, olyan… 2 körül, ha neked megfelel. –egy tincset simított hátra. Elpirultam.
- Jó lesz. –nem mertem a szemébe nézni. Pár perc után végre el tudtam szánni magam, hogy rá nézzek. Kinyíltak a szemeim és levegőt is elfelejtettem venni hirtelen. Pár centire volt az arca az enyémtől. A kezeibe vette az arcomat és egy csókot nyomott a számra.
- Szép álmokat. – súgta, majd elengedett. Szótlanul és teljesen összezavarva szálltam ki a kocsiból. Ő meg csak nevetett és elhajtott.
Valami különleges kábulatba voltam, mert nem emlékszem, hogy jöttem be, hogy fürödtem meg és, hogy aludtam el.

Ettől a szobától messzebb, egy bérház tetején egy lány állt. Lenge ruháját a szél lebegtette. Remegett minden porcikája, szemeiből könnyek hulltak. A levélre gondolt, ami az asztalon hagyott, ami elbúcsúzó levél és egyben végrendelet.

Mezítláb volt. Annyira ágról szakadt volt. Annyira egyedül volt és bánatos.

Leült és a hátát a falra döntötte. Tudta, hogy most kell megtennie vagy, ha nem teszi meg… Eljönnek érte és utána csak még rosszabb lesz minden. Remegő kezekkel, négy kéz láb felmászott a falra. Felállt. Levette a pulcsiját, és már érezte, hogy egy lesz a világgal, hogy szabad. A lelke már szállt. És ekkor megtette azt, amit annyira akart, amire annyira vágyott.
Leugrott…

10. rész

Beültünk a kocsiba és elindultunk… őő, hova?
- Most merre? –kérdeztem

- Nem tudom, én kajás lettem. Valami jó helyet tudsz ajánlani vagy meki?
- Hát nem puccos étteremhez vagyok kiöltözve, jó lesz a meki.
- Rendben. Azt még tudom is, merre van. –nevetett.
- Láthatlak majd egyszer koncerten?
- Ha eljössz persze. –mosolygott. –Örülnék neki.
- Miután elmentek akkor is tartjuk a kapcsolatot. –már most sajgott a szívem, ha bele gondoltam, hogy nem soká mennek. És úgy láttam Billnek se nagyon, fekszik ez. Nem szólt semmit. Leparkolt, kiszálltunk. Mentem volna már befele, de magához húzott. Szorosan átölelt és közbe suttogott:
- Minden csak rajtad múlik, ha szeretnéd még velünk tartani a kapcsolatot vagy legalább is velem, akkor igen. –majd elengedett. Meg se tudtam szólalni, akkora gombóc volt a torkomba. Valami válasz érdekében, pedig megfogtam a kezét, és bele néztem a szemébe, majd mosolyogtam. Elindultunk. Kicsúsztattam a kezemet a kezéből. Durcásan nézet rám. Nevettem, és visszacsúsztattam gyorsan.

Megrendelte a kajákat, nekem is rendel, bár én nem voltam éhes. Beszélgettünk, nevetgéltünk.
- Van kedved eljönni hozzánk? A hotelbe? –mosolygott.

- Öh... hát végül is miért ne? –kicsit meglepődtem, de elfogott az izgalom. Annyira eltelt az idő Bill mellet. 15. 00 óra körül mehetünk a hotelhez.
A hotel hatalmas volt és nagyon szép, minden olyan modern volt. Lifttel mentünk fel. Kicsit zavarba voltam, ezt érezhette Bill, mert csak vigyorgott.
- Van valami? Vagy mi ilyen élvezetes? –annyira vigyorgott, hogy meg kellet kérdeznem.
- Inkább megmutatom, mire gondolok. –magához húzott. Az egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikkal egy hajtincsemet tűrt hátra. Mind ketten sebesebben vettük a levegőt. Szédültem. De ekkor kinyílt a lift ajtó. Szétrebbentünk. Zavartan léptünk vissza a valóvilágba. A 415-ös szobába mentünk.

Tom a nagy kanapéba ült és valami akció filmet bömböltetett.
- Szia Tom! –köszönt oda Bill.
- Szia. –köszöntem én is.
- Héé sziasztok. –lejjebb vette a hangerőt. –Mizu? –leültünk mellé.
- Semmi, voltunk mekizni.

- Ééééértem. Itt sincs semmi. Este nem akartok bulizni? Olyan unalmas. –panaszkodott.
- Hétfőn? Nincs itt semmi, csak éjfélig turisták. –nevettem ki.
- Basszus… akkor lehet, felmegyek Georgékhoz, sőt tuti. Aztán semmi rosszalkodás. –kacsintott. Bill megdobta egy párnával én meg elpirultam.
- Gyere, menjünk be az én szobámba. - Felhúzott és bevonszolt. Itt is volt tv. Bekapcsolta, majd lefeküdt az ágyra. Én meg az ajtóba álltam, mint egy marha. Annyira zavarba jöttem.

- Egész nap ott akarsz állni? –mosolygott, de látta, hogy nem mozdulok. Fel állt és elhúzott az ágyig, leültetett, majd mellém ült.
- Nem kell félni tőlem, ha meg nem akarsz maradni, nyugodtan szólj, és haza viszlek. –mosolygott. Semmi kép nem akartam haza menni, engedtem az izmaimon és lenyugtattam magam. Nem is tudom, miért lettem ideges. Bedőltem az ágyba. Elégedetten pislogott rám. Legszívesebben megzabáltam volna.

Elhelyezkedtünk az ágyon kényelmesen, azaz félig rajta feküdtem. Találtunk egy angol csatornát, de inkább beszélgettünk. Tudni akart rólam mindent, így kikérdezett mindenről. És én is ugyan így.
- Uhh nekem pisi- szólalt meg. Kellemetlenül, de lemásztam róla. –Sietek –kacsintott. Addig a tv-t kapcsolgattam, de semmi érdekes nem volt benne, mindenhol reklám.
- Nah itt is vagyok. –mosolygott. Beugrott mellém. –Csikis vagy? –ördögien vigyorgott. Arrébb húzódtam. Rá se néztem. Egyszer csak egy kéz simult a hasam köré. Lefektetett, rám ült és elkezdett csikizni. Nevettem és sikoltoztam, de nem hagytam ám magam egy könnyen. Ügyesen ledöntöttem, és én kerültem fel. Ő is csikis volt.

- Na neeeeee. –sikoltozott. Annyira aranyos volt. Észre vette a kis ábrándozásomat és ezt kihasználva, ő került felülre ismét. Lefogta a két kezem és az arcomhoz hajolt. Hirtelen elfelejtettem az eszemet és felemelkedtem, már amennyire tudtam, pár milliméter volt csak a szánk között. Akartam érezni. Egész közel voltunk hozzá, de ekkor egy ajtó csapódott és röhögések hallatszódtak. Kellemetlenül szállt le rólam Bill. Felültem én is. Ránéztem az órára és tudtam, hogy mennem kéne. Ezt tudta Bill is.
- Gyere haza, viszlek. –elköszöntem a srácoktól.

Az úton csendesek voltunk, haza fele elhaladtunk az Eiffel- torony mellet is. Hirtelen befékezett Bill és visszafordult.

- Még soha nem voltam fent az Eiffel toronyba. Fel akarok menni és veled!

9. rész

Esőt és esőt láttam, ahogy kinéztem az ablakon. Elkomorodtam, nem csípem a nedves időt. Lefürödtem, kivasaltam a hajam, tettem egy kis sminket és hosszú cuccot vettem fel. Az ablakból lestem, mikor jön Bill. Pontosan érkezezett meg. Kirohantam. Boldogan ültem a kocsijába.

-Sziaa! –üdvözöltem vidáman, egy puszit nyomtam az arcára.
- Szia. –mosolygott. – Mehetünk?
- Aha. Mizujs? –az arcát néztem, most fel volt tüsizve a haja, erősebb smink volt rajta és több kiegészítő. És olyan jó illata volt. Legszívesebben jó közel hajoltam volna hozzá, de észnél voltam. Érzékelte, hogy bámulom, zavarba jött.
- Van valami rajtam? –végig mérte magát. Kuncogtam, és totál belevörösödtem.
- Ne haragudj.

- J Amúgy semmi különös nincs, tegnap koncerteztünk.
- És sikeres volt? Sokan voltak? –kíváncsivá tett, látni akartam őket.
- Uhh… többen voltak, mint álmodtuk volna. Nagyon király volt. Szeretek színpadon állni és énekelni. Életem. –átszellemült és vigyorogva gondolt vissza a tegnapira. Én meg csak néztem és mosolyogtam.
- Ne haragudj! Teljesen elkalandoztam! Mesélj te is. Mit csináltál tegnap? –gondolkoztam, hogy elmondjam-e, de ha nem is mindent, de pár dolgot elmondok.
- Hát… neten rákerestem régi-régi barátnőmre, aki azért szakította meg velem a kapcsolatot anno, mert azt hitte elveszem a pasiját. Pedig nagyon jóba voltunk. Megkerestem, meg is találtam. Elmentem hozzá. Kibékültünk és tegnap egész végig együtt voltunk. Annyira jó volt, annyira hiányzott. És megbeszéltük, hogy ilyenen többé nem veszünk össze. –boldog voltam.
Közbe megérkeztünk a stúdióba. Bill már szállt volna kifele.
- Várj! –visszahúztam, kicsit meglepődött.
- A többiek, itt vannak?
- Itt. Tudják, hogy jössz. –vigyorgott. Nagyot sóhajtottam. Kiszálltunk. Bill érezte a bennem lévő feszültséget.
- Nem kell izgulnod. –a fülembe súgta és megfogta a kezem biztatás képen. Meglepődtem a közeledésén, de nagyon jól esett. A szívem, majd kiugrott a helyéről.  Kettesbe akartam lenni vele. De engedtem, hogy húzzon. Nem volt olyan nagy a stúdió, mint képzeltem volna.
Sötét folyosókon mentünk, kuncogtam.

- Mi az?- értetlenkedett Bill.  Nem válaszoltam. Próbáltam vissza fogni magam, de nem bírtam. Halkan nevettem.
- Héééé… - olyan hirtelen állt meg, hogy neki ütköztem. Elvesztettem az egyensúlyom és a földre huppantam. Nem bírtam magammal és nevettem. Bill is nevetett.
- Jól vagy? –sejtettem, hogy nyújtja a kezét, megkerestem a sötétbe és jól megrántottam. Mellém huppant. Kacagtam. Fájt már a hasam is.
- Jól van, ezt megjegyeztem. –besértődött.
- Jajj neeee, csak azért, hogy ne egyedül legyek. –mosolyogtam. Még mindig durcázot. Felálltam, felhúztam őt is.
- Merre kell menni? –Nem szólt hozzám. –Jajj ne mááááár. –Kitapogattam az arcát, adtam egy puszit az orrára. Nevetett, hirtelen átölelt. A szívem a torkomba dobogott. Forróság öntött el. Beszívtam az illatát, kicsit megszédültem. Éreztem, hogy az ő szíve is kiugrik. De ekkor hirtelen kicsapódott egy ajtó a folyosó végén. Szétrebbentünk. Piruló fejjel indultunk el.

- Sziasztok –köszöntünk.
- Hááááj! Nah azt hittük már ágyra mentek. –Köszönt Tom. Nevettem.
- Haha… Fiúk bemutatom Kylat. –Bill maga mellé húzott. Minden egyes érintésénél el tudnék pirulni, a szívem meg ezerrel dobog. A gyomromba ezermillió kis lepke életre kelt. A fiúk sorba bemutatkoztak. Leültünk és dumáltunk. 5 perc múlva már a hasamat fogtam a röhögéstől. De nem sokáig tudtunk nevetgélni, jött a fiúk producere.

- Sziasztok fiúk és Kyla. Látom Bill ennyit ér a szavam. –nem szívlelhetett, ezt hamar levettem és rosszul eset. –Nos gyors leszek, mert találkozom lesz. Jövő héten hétfőn indultok. A többit Saki elmondja, amint én is tudom. –ezzel el is ment a producer.
- Hát ennyiért bejöhettünk. –Háborgott Georg.
- Fasz! –ennyit mondott Tom. –Nah lépek haza. Bill, ti jöttök?
- Ő… nem tudom –rám nézett. –Nem, még elnézzük valamerre. –vigyorgott.
- Hát jó! Gustav, Georg?
- Mi megyünk! –szólt a két srác. Együtt 5-en kimentünk. Kint elbúcsúztunk és mindenki ment amerre látott.

8. rész

A délután további részében filmet néztünk, beszélgettünk és hülyültünk. Nagyon jóba lettünk és részemről nagyon megkedveltem. Régen voltam ilyen boldog, állandóan csak vigyorogtam. Megbeszéltük, hogy holnap nem ér rá, hétfőn tudunk találkozni. Még azt is megbeszéltük, hogy bemutat a bandának. Előre féltem. De alig várom. Este ment el.
- Akkor hétfőn. –mosolygott.
- Igen. -J Adtunk egymásnak két puszit és elment.
Nem akartam még aludni és nem is tudtam volna. Úgy gondoltam, hogy netezek. Úgy is régen tevékenykedtem ilyet. Regisztráltam magam egy népszerű ismerkedő portálra és rákerestem a régi barátaimra. Még a mai napig jól emlékszem pár ember nevére, akik mély nyomott hagytak bennem. Egyik ilyen régi barátnőm, aki igazából nem is azért ment el, mert, hogy az apám elnök, hanem mert azt hitte el, akarom venni a barátját, így megszakította velem a kapcsolatot. Amynak hívják, eredetileg amerikai származású, de kis kora óta franciában él.
És még mindig itt él. Az adatlapja teljesen ki volt töltve, még a telefonszámát is ki írta. Sok képe is volt. Nem kicsit változott meg. Hiányzott, nagyon.
Hirtelen jött felindultságomból, felhívtam. Nem vette fel. Megnéztem a címét, gondoltam elmegyek. Átöltöztem bemelegítőbe, mivel vezetni nem tudok, hívtam egy taxit. Hagytam egy cetlit, hogy elmentem. Nehezen, de sikerült kiosonom a házból. Szerencsére az őrök elég bambák.

A taxis már várt rám. Bemondtam a címet és elindultunk. A szívem hevesen dobogott, a kezem izzadt. Ideges voltam. Mikor megérkeztünk adtam pénzt a sofőrnek és kiszálltam. Összébb húztam magamon a kabátot, féltem. Sötét hely ez, csak bérházak voltak. Meg kerestem, ahova tartok és felmásztam a 6os szobához és bekopogtattam.
Nem hittem volna, hogy normális vagyok, vagy hogy helyesen cselekszem-e, de látnom kellet.

5 perc is eltelt már mikor rés nyílt az ajtón.
- Ki az? –egy halk női hang suttogott.
- Amy te vagy az? –megijedtem, annyira erőtlen volt a hangja. A rés tágult.
- Ismerlek? –ráncolta össze a szemöldökét.
- Kellene. –mosolyogtam. –Kyla vagyok. 1 perc csend. Totál ledöbbent a csaj.
- Úristen! Mit keresel te itt? Gyere be. Öhm kupi van. –zavarodott össze Amy. Beléptem. Elégé lepukkadt hely volt és üres. Nah meg kicsi. Mi lett vele? Olyan sovány, szürke, beesett lett az arca. Hol az elegancia? A finomság, amely régen körül vette?
Érdeklődve pillantottam rá.
- Mi szél fújt erre? –érdeklődött.
- Tudod… hiányoztál, és gondoltam meg kereslek, de remélem nem zavarok.

- De, hogy zavarsz. Sőt örülök neked. Ne tud milyen magányos, vagyok. –köhögött, de elég csúnyán. – Öhm… ne haragudj, de csak vizem van. – pirult el.
- Oh köszi, nem vagyok szomjas.

- Okés… és? Mesélj!- Elkezdtem vázolni a dolgokat, de semmi izgalmasat nem tudtam mondani. Éjfél körül kajások lettünk, így elmentünk egy éjjel- nappali mekibe. Meghívtam. Szégyenkezve bevallotta, hogy teljesen le van égve. Nem mertem kérdezni, hogy mi lett. Nem is akartam meg zavarni a kajálásba. Úgy esett neki a hamburgerjének, mintha hetek óta éhezet, volna. Az enyémet is neki adtam.
- Ne haragudj! De már 2-3 napja alig ettem.
- Mi történt veled Amy? –alig akartam hinni a szememnek és a fülemnek.
- M történt volna? Egészséges vagyok és boldog. –megint köhögött. Csúnyán néztem rá.
- Nah jó, kicsit meg fáztam, de azon kívül minden ok. –mosolyogott. Haza kísértem, majd elindultam haza fel. Egy darabig gyalogoltam, de annyira fáradt és álmos lettem, hogy hívtam egy taxit.

Reggel fáradtan keltem. Fürödtem és közbe meditáltam. Próbáltam nem a tegnapira gondolni. Annyira szörnyű volt látni, ahogy evett, ahogy ült a piszkos házba szakadt ruháiba. Megszakad a szívem. Éreztem, hogy segítenem kell rajta.
Fogtam magam és elmentem hozzá.
Már 10 perce várok, hogy kinyissa, de semmi. Próbaszerencse… lenyomtam a kilincset. Nyitva volt. Betörőnek éreztem magam, de rosszat sejtettem. Az egész lakás, egy konyhából, egy fürdőből és egy szobából állt. Be volt sötétítve, hiába szóltam nem kaptam választ. A fürdőbe találtam meg, a kádba feküdt, nem volt az eszméleténél. Nagyon megijedtem. Eldobtam a táskámat, oda futottam és pofozgattam, ütögettem. Megnéztem a pulzusát, normális volt. Gondoltam mélyen alszik. Körbe néztem, hogy mitől lehet így kiütve. Alkoholt nem találtam, de injekciókat igen, még hozzá jó sokat.

Könnyek gyűltek a szemembe. Átcipeltem nehezen a hálószobába. Lefektettem az ágyra. Kicsit rendet raktam. Elmentem kajáért is. A főzés közepén voltam, mikor kitámolygott.

- Te mit keresel itt? –flegmázott.
- Elég rossz állapotba találtalak meg. A gyógyszer a kék szatyorban van. Az ebéd hamarosan kész, ülj le! –parancsoltam rá. Engedelmeskedett, de látszott rajta, hogy nem tetszik neki. Megvártam, míg megebédelt. Azt is, hogy fürdött. Közbe vidáman beszélgettünk. Örült, hogy nem faggatom ki és nem is akartam. Elmondja, ha majd úgy gondolja.
Egész nap együtt voltunk. Elmentünk mozizni, vásárolni. Meghívtam mindenre. Este megint fáradtan dőltem be az ágyba.

Másnap a telefonom keltett. Bill hívott.
- Igen? –kómás voltam még. Nevetett.
- Csak nem felkeltettelek? Visszahívjalak később?
- Ne! Nem kell. Úgy is kelni akartam már. Mond, mit szeretnél? –közbe felültem.

- Van kedved találkozni velem? Elhoználak a stúdióba. –izgatott volt, éreztem.
- Hm, nem is tudom- Amyre gondoltam, igaz mondtam neki, hogy holnap nem biztos tudok menni, de nem kellene magára hagyni most. Nem tudtam Bill csábítása ellen állni.
- Hova menjek? –vigyorogtam, mint egy vadalma.
- Érted megyek, 1 óra múlva ott vagyok. –teljesen belelkesedett.

7. rész

Nem is tudtam kit, nézzek előbb. Apát és Billt? Vagy Billt és apát? Bill mellet döntöttem, apát még meg is fogom tudni győzni, ha nem tetszik neki valamit. De Bill már másabb.
- Jó napot! –köszönt illedelmesen. Kezet fogtak apával, bemutatkoztak, majd adott két puszit nekem.

Leültünk és neki láttunk egy beszélgetős, evős ebédhez. Én nagyon sokat nem szóltam inkább apa és Bill beszélgettek.
- Mesélj magadról fiam! –Bill annyira meg akart felelni, hogy gyorsan lenyelte a forró falatját. Szegény bele könnyezet és alig bírt meg szólalni. Apa úgy tett, mintha mi se történt volna. Én meg csak kuncogtam. Utána gyorsan töltöttem egy pohár vizet neki, könnyes szemmel megköszönte. Apa meg türelmesen várt.
- Bocsánat! –szégyenkezett – Szóval, Németországból jöttem. A szüleimmel élek, 19 éves vagyok, és nem rég érettségiztem le. - Erre az információra apa hamar felkapta a fejét.

- Nah, csak ugyan? És tovább tanulási céljaid?
- A divat szakma érdekel, valószínűleg arra fogok menni, ha nem jönne össze a dolog a barátaimmal az együttes. Mert igazából most ezért vagyunk itt. Népszerűsíteni magunkat. Igazából egész jól befutottunk már a hazánkban. Reméljük, hogy sikereink lesznek nagy részbe. –mosolyog Bill
- Mi a nevetek?
- Tokio Hotel.

- Hm… hát nem tudom, én még nem hallottam rólatok, de sok sikert nektek. –vigyorgott apa
- Szóval ön akkor ennek nincs ellene? –lepődött meg a kis borzos.
- Miért lennék? –nevetett apa-, sőt örülök, hogy ha valaki az álmai után megy, csak legyünk tisztába a következményekkel és a lehetőségekkel. Engem is kinevettek sokan, mikor mondtam, hogy elnök leszek. De tessék és lássák, itt vagyok. –el kellet mosolyodnom. Ez a találka jobban alakul, mint reméltem volna.
- Ohh… én akkor most a francia elnökkel beszélgetek? –még a szeme is ki esett szegénynek. Apa csak nevetett, de én feszülten néztem arca minden rezzenését.
- Maradjunk annyiba, hogy most a lányom édesapjával beszélsz, Raul-lal. Remélem nem lesz rá alkalom, hogy az elnökkel kelljen beszélned. És kérlek, tegezz. Úgy érzem fogunk mi még találkozni többször. –ekkor rám nézett apa. Zavartan mosolyogtam, majd megettem a maradék levesemet. Erről nem esett több szó az asztalnál.

A további egy óra már feszültségtől mentesen telt el. Sőt tök jó volt, nevetgéltünk, rengeteget dumáltunk. Apa nagyon megkedvelte Billt.
Amikor a desszertet hozták, csendbe turkáltam. Kettesbe akarok már lenni Billel. Apa észre vette a hangulatváltozásomat és sejtette is.
Ránézett az órájára és így szólt: - Hu nekem mennem kell, a gép már vár rám és valószínűleg a spanyol kormány is. Kincsem kb. 3 nap múlva, jövök. –megpuszilta a homlokom, majd Billhez lépett. –örültem a találkozásnak. Szívesen megismételném ezt a csodás ebédet és beszélhetnénk a bálról is. –kacsintott apa. Boldogan köszöntünk el tőle.
Zavartan pislogtam Billre, el is pirultam. Félénken kérdeztem tőle: - Mit szeretnél csinálni? Megmutassam a szobámat?

- Aha. –Elindultunk felfele. Közbe Bill nézelődött.
- Akkor te vagy az elnök lánya? Még mindig alig tudom felfogni. –mosolygott

- Hát… igen - kicsit féltem. Lehajtottam a fejem. Bill érzékelte, hogy van valami.
- Mi a baj? –nézett rám. Nem válaszoltam. Csendbe vezettem tovább.

- Héé na mond már! –egy sötétebb és szűkebb folyosóhoz értünk. Ez már a lakosztályunk része volt, így kanapék is voltak. Leültünk az egyikre.

- Attól félek, hogy egyszer szólsz, hogy neked ez nem kell és elmész. Attól féltem és még most is, hogy mikor elmész, többet már nem akarsz látni. Nem akarsz velem barátkozni. Nem sok barátom volt és most igazából nincs is. Akik voltak mind eltávolodtak, mert be ijedtek, attól, hogy az apám elnök. –nem mertem a szemébe nézni, de éreztem, hogy engem vizsgál a szemeivel. Érdekelt, hogy milyen színűek a szemei, így felnéztem. Csokoládébarna szemekbe ütköztem. Olyan édes volt, alig bírtam levenni a szemem róla.
- Hát… akkor sajnos rossz hírt kell közölnöm. –vigyorgott. – Vágyom a társaságodra. Felőlem akárki lehet az apukád vagy rám, küldhetnek egy egész flottát, én tőled el nem mozdulok. –forróság öntette el a szívemet. Úgy éreztem, hogy nem bírok többé szomorú lenni. Vidáman pattantam fel, megfogtam a kezét és behúztam az egyik ajtón.

- Ez az én szobám. – mutattam körbe.
Körbe nézett, mindent átvizsgált, de nem szólt semmit se. Vigyorogva ültem le a kanapémra és onnan figyeltem az arcát.

- Milyen szobátok vannak még?
- Amit csak el tudsz képzelni. –nevettem.

- Hm… - leült mellém. –Sokan tudják ki vagy?
- Annyira nem, apa próbál titokba tartani, de napról napra „híresebb” leszek.

- Nem félsz, hogy csak ki akarnak használni? Hogy barátkoznak, de mert csak jó dolguk legyen? Mert gazdag vagy?– érdeklődött tök komolyan Bill.
- Hát gondolkoztam már ezen, de nem. Amúgy sincsenek barátaim. Meg, akiknek elmondtam, hogy ki vagyok, inkább elmentek.
- Nos már nem vagy egyedül- vigyorgott, de egyből elkomolyodott. –Tudod én, nagyon félek tőle, nehezen is barátkozom emiatt. A régi barátaim közül páran maradtak. De pont elegen.
- Bennem, hogy tudsz megbízni?
- Úgy, hogy hasonló helyzetbe vagy, meg amúgy is első pillanatba gondoltam, hogy te nem lennél olyan. Meg hát ismerkedni lehet, az már más, hogy lesz is belőle valami. –mosolygott.

Az ígéret szép szó, ha betartják :D

6. rész

-Bassza meg! Tom gyere mááár kifele. Nem akarok elkésni!- idegeskedett Bill. –Direkt csinálod, te fasz? – ütött egy nagyot a tesója vállára, aki épp most jött ki a fürdőből egy száll törölközőbe.
- Jajj ne idegeskedj már! –röhögött. –A kiscsaj meg vár.
- Kopj le róla és rólam is- sötétült el az ikre. Bement a fürdőbe és rácsapta a tesójára az ajtót.

Vett egy nyugtató, jóóóóó forró fürdőt.

Bemászott a kádba, lehunyta a szemét és a lányra gondolt. Alig várta, hogy újra láthassa és, hogy több dolgot tudjon meg róla, annyira a titokzatos. Azt se érti, hogy miért nem élvezhetne egy bált ő. De majd ma minden kiderül. Mosolygott.

Alig ismert magára. Nagyon, nagyon régen érzett már ilyet. Mióta megismerte Kylat, csak rá tud gondolni. Pedig alig pár napja ismeri, meg csak egyszer látta életébe, de vonzódik hozzá. Valami különleges kisugárzása van, már első pillantásra teljesen elvarázsolta. Meg aztán, ahogy beszélt, ahogy hangsúlyozott, hol halkabban, hol hangosabban szólt vagy csak a nevetése és a szelídsége. Teljesen elkápráztatta.
Kiszállt a kádból és megtörölközött. Fogat mosott, hajat szárított és vasalt. Maga köré csavarta a törölközőt és átsétált a tesójához.
- Nah? Elkészültél? –vigyorgott Tom

- Ááááh, annyira nem tudom, mit vegyek fel. -:S –az apja tuti valami nagy fejes lehet. Félek, hogy mit gondol, majd rólam. Nem akarom, hogy eltiltson a lányától.
- Hééé tesa, nyugi! – nem fog, bíztatta öccsét –Ha annyira fosol, hát vegyél fel valami egyszerűbbet, a hajad meg így is jó. - ezzel lezártnak tekintette a témát Tom.
Bill egy nagyot sóhajtva kiment. Igaza van a testvérének.  Fel vett egy egyszerű pólót, farmert. A szerencse gyűrűjét. Egy karkötőnek se tudott ellenállni. Fontos része neki ezek az apró kiegészítők. Végig húzta a kezét a kis asztalon, amin az ékszereit tartotta. Elmosolygott. Hihetetlen, hogy itt jár Franciaországba. Pár éve még csak álmodoztak erről a garázsukba a srácokkal. Az órájára pillantott. Már is késésbe van. Gyorsan tett egy alap sminket, elköszönt a tesójától és ment le a kocsijához.

Beállította a GPS-t és már, indította is a motort. Ideges volt. Nem akart késni, meg nem is tudta, hogy mire számítson.

20 percébe került, hogy oda érjen. Először nem akart hinni a szemének. Az után eszébe jutott a lány szavai, hogy ne lepődjön meg. Hát sikerült, ő meg kiröhögte. Elszégyellte magát. Beütötte a címet még egyszer. De a gps semmi újat nem mutatott. Hirtelen három lehetséges verzió jutott az eszébe.
A, a lány teljesen beszopatta
B, félre értette a címet
C, igazat mondott neki Kyla.

Mivel hinni akart a lánynak, leparkolt és becsengetett. Ha meg nem elfelejti örökre, és jó mélyre ásta magát nála a csaj.
Nem is tudta, hogy mit higgyen először. Totál marhaságnak lelte, ahogy becsengetett és baromi hülyén érezte magát.
- Igen?
- Öhm… Bill Kaulitz vagyok és Kylahoz jöttem. –nem is tudom a vezetéknevét. Lepődött meg.
- Jah, igen. Szóltak, hogy várják önt. Nos jöjjön be. –ekkor kinyílt a kapu. Félénken belépett.,     Félt, nem is tudta, hirtelen, hogy be menjen-e vagy ne. De a kíváncsiság hajtotta és csak a lányra tudott gondolni, ez pedig elég bátorságot adott neki, hogy bemenjen.

Kyla…

Reggel, amint megszólalt a telóm, frissen pattantam ki az ágyból. Elágyaztam, rendet raktam a szobába, majd elmentem fürödni. Egy forró, nyugtató fürdőt vettem. Mosolyogva szálltam ki. Elintéztem a többi készülődési dolgot. Lementem reggelizni, kicsit beszélgettem egy-két emberrel. Még a pakolásokba is besegítettem. 11kor elvonultam és elkezdtem készülődni. A hajamat szabadon leengedtem, ahogy van. Hosszú, hullámos és világos barna hajam van. Felvettem egy farmart és hozzá egy nagyon egyszerű fehér pólót. Nem akartam kiöltözni, de rosszul se akartam kinézni. Tettem fel egy kis fekete sminket és már is kész voltam. Lementem, hogy fogadhassam a vendéget. Apa is velem várt. A telefonomat babrálva várakoztam.

Negyed 12kor jött Emily:

- Megérkezett uram a fiú, őőő- a lapra nézett- Bill Kaulitzt.

- Remek csak engedje be. –mosolygott apa. Teljesen elmerengtem szóval Bill Kaulitz a teljes neve.
Gyorsan a tükör elé léptem megnéztem magam még egyszer, majd apa mellé álltam és izgatottan vártam. Kíváncsi voltam Bill reakciójára és apáéra is.

Pár dolgot... :D
Nos... szégyenlem magam xD De komolyan valaki tudja? Ki az idősebb Bill vagy Tom? :D Nagyon boldoggá tenne, ha valaki megsúgná nekem =)
A másik, előre ígérni nem szeretek dolgokat, de szerintem ma még lehet egy rész :D
Jah és... ha valami észrevételetek van, ne féljetek megosztani velem =) legyen jó vagy akár rossz :)
;) addig is további szép napot :D puszí

5.rész

Ezt szerintem unalmasnak fogjátok találni. :)) de én nem az a típus vagyok, aki egyből gyerünk, hu vágjunk a közepébe xD nah jóh mára ennyi futja ;) a többi a ti dolgotok :D puszí mindenkinek és szép álmokat =)

Csörög… Nem tudtam elérni. Hajjj… alig bírok magammal. Annyira el akarom már mondani, erre meg nem veszi fel, bosszankodtam. Befeküdtem az ágyba, néztem a Tv-t és vártam a hívását.
Nem kellet sokat várnom. Sőt egy perc se telt el. Hagytam egy kicsit csörögni, hogy ne képzelje azt, hogy ő rá várok. xD
- Sziaaaa. –köszöntem lelkesen.
- Jajj na végre! Hát te csaj itt izgulok, hogy miért nem veszed már fel. –bosszankodott, csak nevetni tudtam rajta. –Ne nevess ki. –Durcásodott be.
- Na ne mááár. Ahelyett, hogy durcáskodnál, megkérdezhetnéd, hogy beszéltem–e apával. –vigyorogtam, mint egy tejbe tök xD.

-Úúúúúúúúúh mesélj! –jött lázba.
- Kést vágott nekem, fel akart jelenteni és mostanra kb. mindent, tud már rólad, hála a titkos ügynökeinek. Szerintem egész életedbe bujkálhatsz. –csendbe vártam a reakcióját, közbe magamba kuncogtam. Egy nyikkanást hallottam.
-Hééé Bill jól vagy? –ijedtem meg. Aztán elkezdett izomból röhögni. Én se bírtam visszatartani. 5 perc múlva lettünk olyan állapotba, hogy egymáshoz tudtunk szólni.

- Akkor most viccelődést félre téve, mit mondott? –komolyodott el Bill.
- Semmit igazából, nem tudja, hogy jöhetsz-e egy rendezvényére, de felajánlotta, hogy szombaton eljöhetnél. Megismerkednétek, aztán dönt. Persze én még mindig azt mondom, hogy te halálra unnád magad. Elég nekem kibírni. Jah és tuti, hogy visítva rohannál el. –győzködtem még mindig.
- Ne is reménykedj! Szerintem tök jó ötlet. Meglátjuk, hogy mi lesz szombaton. –vártam volna még, hogy tovább mondja, de nem szólt semmit se. Még egy kicsit dumáltunk, majd neki mennie kellet. Megbeszéltük, hogy szombaton jön ebédre. Megkérdezte a kis drága, hogy mibe is kéne megjelennie, nem bírtam ki nevetés nélkül. Aztán a címet is lediktáltam neki. Kicsit ennél a résznél félek. Ha meglátja, hogy hova kellene bejönnie tuti el, rohan. Említettem neki, hogy meg fog lepődni és, hogy ne rohanjon, majd el, hanem csengessen nyugodtan. De ő csak röhögött. Rá is hagytam a dolgot, majd rájön.

Lementem szólni apának, meg a szervezőnknek is, hogy jelentse be. Az nap nem tudtam vacsorázni az idegességtől. Igaz még 3 nap van hátra, de már kigondoltam a ruhát, a hajamat és a sminkemet. Ezekkel, a gondolatokkal aludtam el.

A következő napokban szétszórt voltam, mindig elbambultam és csak a szombatra, tudtam gondolni.
- Kyla! - Szólt rám apa. Megint elkalandoztak a gondolataim. –Elhiszem, hogy izgatott vagy, de ez nem azt jelenti, hogy az itteni dolgokra nem kell figyelned. Kérlek, bírd ki még ezt a negyedórát, és utána mehetsz!
- Ne haragudj apa! –egy konferencia volt, amin én is részes voltam, a parlamenti szokásos házirend megbeszélés volt. Ilyenkor a személyzetek nagy része, a ház lakói mind megjelentek. A gondokat és panaszokat leadták és ötleteket gyűjtöttek, hogy milyen újat lehet rakni, az így is túl pakolt szobákba.

Este korán feküdtem le, hogy kipihent legyek holnapra. Beállítottam a telefonomat, hogy keltsen 7-kor. A tervezetnél jóval később sikerült elaludnom. Ez lesz az első alkalom, hogy fiú jön hozzám. Persze azt se szabad elfelejtenem, hogy ne éljem magam bele annyira a dolgokba. Pl.: hogy mit gondol rólam, hogy ő többet akar-e vagy hogy jön-e egy rendezvényre?
Sok kis kérdésem van még, de holnap talán, majdnem mindent meg fogunk tudni beszélni.

4.rész

5 körül értem haza. Lepakoltam, megfürödtem, lementem enni egy kicsit. Köszöntem apának, majd mentem a szobámba pakolászni. Megnéztem az új szerzeményeimet, utána eltettem őket.
Unatkoztam… a mai nap járt a fejembe. Boldog voltam, bár kicsit csalódott. Elhatalmasodott rajtam a kétség, hogy úgy se jönne el, meg, hogy csak hülyített Bill.
Késő este már sírni tudtam volna, hogy milyen bolondot csináltam magamból. Féltem, mert Bill volt az első fiú, aki így érdeklődött igazán és nem akartam csalódni. Féltem, mert egy jó ismerősre tettem szert, megkedveltem és nem akarom annyiba hagyni a kapcsolatot. Féltem attól is, hogy nem tudom, mit gondol rólam. Féltem, mert én többre gondolok, mint barátság és, hogy talán ő csak barátként képzel maga mellé, nem tudom…
Búsulásomból a telefonom keltet fel, meglepődve vettem a kezembe. Ki kereshet engem este 9kor?
Mikor megláttam a kijelzőt szívem ezerrel kezdet verni. Felültem és gyorsan felvettem.
- Sziaaaa- köszönt bele Bill jó kedvűen.
- Szia. –elpirultam, pedig nem volt miért.
- Hogy vagyunk este?
- Köszi jól, kicsit unatkozom. Nah és te, hogy vagy?
- Hu elfáradtam, de meg vagyok. Nah beszéltél apukáddal? –nem értettem mire gondol
- Öhm… mire is gondolsz?
- Héééé! Hát a bál. –sértődött be. Kuncogtam.
- Hát, ha komolyan gondolod, és tényleg el akarsz jönni, beszélhetek apuval holnap: D
- Szuper. Egyből hívj miután megbeszélted vele, oks?

- Ok, ok. – ekkor egy hatalmasat ásított Bill.
- Nah menj aludni. Majd holnap hívlak.
- Hm… de ha nem hívsz délig, én hívlak. –nevetett, én is nevettem. Elköszöntünk, majd leraktuk.
Vidám voltam és izgatott. Nehezen tudtam elaludni, de éjfélkor jött az álom értem. =)

Reggel… kómásan keltem, alig bírtam kikászálódni. Délre sikerült ki kelnem az ágyból.
Felvettem valami bemelegítőt és lecammogtam apához ebédelni.
- Jó reggelt. –nevetett rajtam apa.
- Neked is. –mosolyogtam

- Milyen volt a tegnap?

- Huh nagyon jó! Sok új ruhát vettem magamnak és… - vettem egy nagy levegőt és bele vágtam hát a nagy mondandómba. –…megismerkedtem egy fiúval. –félénken ránéztem. Sok minden leolvasható lett az arcáról. De hamar rendezte a vonásait.

- Ez hamar ment. –nevetett, de hamar elkomolyodott: - és, hogy is hívják?
- De ha most elmondom a nevét mész a titkos ügynökeidhez, hogy lenyomoztasd, mi? –néztem rá szúrósan.
- Háááát… tudod csak a védelem miatt. –mondta halál komolyan apa.
- De apa! Azt se tudja, ki vagyok.
- Micsoda? De hát, ez hogy lehet? –tágultak ki a szemei.
- Úgy, hogy a srác német.

- Hmm… Hát nem is tudom. És komolyak a szándékai? – na itt röhögnöm kellet.
- Apa, mi csak barátok vagyunk és amúgy is, német… meg én aztán egyetemre fogok menni, neki meg valami együttese van. –nyugtattam meg. Kicsit fellélegezet.
- Örülök, hogy elmondtad. Gondolom, jönne ide, mi?

- Igazából nem tudja, ki vagyok, de érdekelné őt, hogy milyen is egy bál, mert beszéltük milyen ételek vannak itt franciába, és hát mondtam, hogy a mi rendezvényeinken milyenek szoktak lenni és mondta, hogy el akar jönni egyre, ha szabad neki. – reménykedtem, de túl sok jót nem reméltem. Nem szólt semmit se apa, már negyedóra is eltelt, de még mindig gondolkozott. Csendbe ettem és vártam a választ.
- Hát nem tudom. Mondjuk szombaton itthon akartam veled lenni, mi lenne, ha elhívnád azt a fene gyereket? Meg látom, hogy viselkedik, és az alapján döntök. Szerintem ez így igazságos.
- Jujj apa! Tökéletes. Megyek és hívom is. –már a bejáratnál jártam, mikor apa utánam kiáltott.

- Várj egy kicsit. –visszafordultam.
- Hogy is hívják?
- Bill… öh. –a vezeték nevét nem tudom, lepődtem meg. Felírtam magamba, hogy el ne felejtsem. Rohantam fel a szobámba. De rohanással is 5perc volt.

Megnéztem a telefonomat már 2 nem fogadott hívásom volt tőle… gyorsan elkezdtem tárcsázni és már csörgött is kifele.

3. rész

Fel eszmélni se volt időm, úgy telt az idő. A nap sugarai fényesebbek voltam, mint ez előtt bármikor, a levegő melegebb lett. Kellemes nyári idő kezdete.
Egy kis nadrágba és egy lenge felsőbe szaladgáltam én is. Nyári vásárlási körutamra készültem. Izgatott voltam, mint mindig, ha kijjebb kerülhettem a parlament kerítései közül.
Beszálltam a kocsiba és irány a pláza. Egész Párizsból a kedvenc helyem.

Már egy jó ideje itt lehetünk. A kísérőm mogorva volt és egy szót se szólt egésznap, nem evett és még csak nem is ivott. Röhögnöm kellet rajta.
A mekibe ültem és ettem, közbe nézelődtem. A szemem 4 érdekes srácon akadt meg. Nem tudom, miért vonzották a szememet. Talán, mert mind a négyük hasonlítottak, még is különböztek egymástól. Németül beszéltek és életvidámak voltak. Szemükbe fény csillogott és kíváncsiság.

Elég sokáig bámulhattam őket, mert észre vettek. Piruló fejjel fordultam el. Minél hamarabb menni akartam. Összeszedtem a holmimat és mentem is a közeli üzletbe.

Épp a karkötőket néztem. Leltem is egy jót, fel akartam próbálni, de egy másik kéz is ezért nyúlt. Elmosolyogtam, és az illetőre néztem. Hát mit ne mondjak… nagyon meglepődtem. A mekis srácok közül az egyik állt előttem. A hosszú feltüsizet hajú állt előttem, vigyorgott.
- Bocsi! Tiéd az elsőbbség. –szólt angolul. Jól értettem.
- Nem, nem! Úgy se akarom megvenni, szóval nyugodtan. –mosolyogtam és készültem a menésre. Már a bejáratnál jártam mikor utánam szólt. Az őr készült elém állni, de leintettem. A srác nem kicsit lepődött meg.
- Híresség vagy? – kérdezte kicsit kételkedve, kicsit félve és kicsit szégyenlősen. Mosolyognom kellet.
- Nem, éppen más, de az nem lényeg. Amúgy Kyla. –nyújtottam a kezem.
- Bill. –mosolygott. –Látom, már bevásároltál.
- Hát… megelőzöm a vészhelyzetet. –nevettem.
- Meghívhatlak egy fagyira?
- Nem is tudom,- az őr felé pillantottam. –Tudod mit? Miért ne?
Beültünk a fagyizóba, rendeltünk és vártuk a fagyinkat. Közbe beszélgettünk.
- Francia vagy? –érdeklődött

- Én igen- mosolygok

- Hu, de hát olyan jól vágod az angolt. –csodálkozott: D
- Jah hát... alapnyelv. És te? Honnan valósi vagy?
- Németországból jöttem, azaz jöttünk a barátaimmal.
- És mi jót csináltok erre?
- Hát tudod… mi épp „betörni” készülünk. –értetlenül nézzek rá, de ő csak mosolyog-, Mond csak –közelebb hajol hozzám- ezt a nagy maszlagot, nem lehetne lerázni?
- Azt hiszem, nem- súgtam vissza –De nem is szeretném apa mérges, lenne. –szomorkásan rá mosolyogtam.
-Hm… Okés! És, hány éves vagy?
- Nem rég múltam 18, te?
-19 =) Mond csak, igaz, hogy ti penészes sajtot és csigát is esztek? –fintorgott. 5 percig csak szakadtam a nevetéstől.
- Igaz. Bár én még soha nem kóstoltam, de a nagy estéken mindig látok.

- Nagy estéken? –lepődött meg

- Igen, nagy estéken.
- Az milyen? Szoktatok bálozni?
- Ez nem egészen bál. –kacsintottam. Nem szóltunk egymáshoz kb. úgy 10 percig. Nem tudom miért, de zavarba lettem. Egyszer csak hirtelen kitör belőle egy kérdés:
- Mehetek egyszer én is egy olyan nagy estére? –vigyorog.
- Hát.. Nem neked való az olyan, halálra unnád magad, és visítva rohannál el. – kicsit elszomorodtam. Itt van egy srác, aki tök jó fej és én most hajtanám el.
- Nah csak próbáljuk ki! Annyira érdekel, hogy milyen lehet. –nézett rám nagy szemekkel. Ez igazán meglepett.
- Tényleg? –elöntött a boldogság.

- Igen. –mosolygott. Szóra nyitotta a száját, de megcsörrent a telefonja. – Bocs ez a tesóm lesz biztosan.
- Helló! Aha, de hogy tévedtem el xD A plázába. okés, jó megyek. Szia! –letette a telót és szomorúan pillantott rám.
- Menned kell? –tippeltem

- Igen. Dolgom akadt. –sóhajtott egy nagyot, majd lassan szedte össze fele a cuccait. Én is így tettem.
- Látlak még? –kérdezte halkan.
- Hát, ha szeretnéd.- mosolyogtam
- Remek, megadod a számod? –már is jobb kedve lett. Teló számot cseréltünk és elindultunk mind ketten az ellenkező irányba.

2. rész

Reggel fáradtan és ki sírt szemekkel keltem. De nem sokáig lehettem egyedül, máris jött a szobalány a reggelivel, majd a szervező.
- Jó reggelt Kyla kis asszony.
- Jó reggelt! –„köszöntem illedelmesen.”

- Teli szájjal nem beszélünk! Csak egyél és hallgass. Ma hajnalba édesapádnak el kellet mennie egy fontos ügy miatt. Így ma szabad programod van, de szeretné, ha a parlament falain belül maradnál. Ezen kívül üzeni, hogy, amint haza jön beszélni, akar veled egy nagydologról. – kíváncsian kaptam fel a fejem, utoljára, mikor így hívatott magához, rossz hírt közölt.
- Csak nem történt valami?- gyorsan akartam lenyelni a falatot így sikerült jól félre nyelnem. Megveregették a hátam, majd amint jobban lettem, könnyes szemmel tudtam figyelni.
- Nem! Azt is üzeni, hogy jó hírt akar közölni. –köpni-, nyelni nem tudtam. Észre se vettem már nem volt bent a szervező. Nagyon kíváncsi voltam. Egész nap azt lestem, mikor jön haza, még az is kiment a fejemből, hogy milyen nap van, ma. De nem jött haza.

Másnap se.
És az azt követő nap se.
Egészen egy hetet kellet várnom rá. Ideges és ingerült voltam.
A lefekvéshez készültem, mikor kopogtattak:

- Nyitva!
- Csak én vagyok az, kincsem!
- Apa! –kiáltottam fel örömömbe, nagy kő esett le a szívemről. Jó volt újra látni. Szorosan átöleltem, majd leültünk az ágyra.
- Merre voltál?
- Hát tudod Amerikába, kellet utaznom, de úgy se értenéd. –mosolygott rám. Nevettem, végül is igaza van, engem az ilyen dolgok nem hoznak lázba.
- Amúgy említette Emily (a szervező), hogy beszélni akarok veled?
- Igen és mondta, hogy jó hír. –mosolyogtam.
- Pontosan és elég komoly téma. –rosszat sejtettem vagyis, ami apának jó, az nekem lehet rossz. Kicsit féltem.
- Szóóóval? Mi lenne az? –néztem rá nagy szemekkel. Sóhajtott egyet, majd a szemembe nézve mondta: - Sokat gondolkoztam és elég nagy vagy már. 18 éves… istenem, hogy milyen nagy lettél- elmerengett.
- Khöööm!
- Ne haragudj! –rázta meg a fejét –Szóval arról lenne szó, hogy mi lenne, ha a tanulmányaidat egy egyetemen folytatnád? Nem itt magán tanulóként, mert így nem jutsz tapasztalatokhoz. Hát kellet 5 perc, hogy felfogjam mit mondott apa. Anya halála után nem akart kiengedni a kezei közül.
- Mi lett, hogy meg változott a véleményed?

- Még most se szívesen engedlek el! De nem is tarthatlak itt örökre. Egyszer én is meghalok, utána nehezen tudnál beilleszkedni a környezetbe, így inkább most éld ki magad, míg fiatal vagy és tapasztald meg az élet dolgait. Itt gondolok a barátokra, kapcsolatteremtésre és akár a szerelemre. – Mosolygott rám apa. Meg se bírtam szólalni, sőt el se akartam hinni, hogy ezt mind apa mondja. Még hozzá az én apukám.
- Ezt komolyan gondolod?
- Igen.

- Ááááááh! – sikoltottam fel. Átöleltem és összevissza puszilgattam.
- És melyik egyetem/főiskola lenne az? Vagy felvételizzek rendesen, vagy hogy?
- Hááát… még igazából nem döntöttem, meg szeretném, ha te is gondolkodnál. Ráérsz még. Igazából még csak tavasz van.
- Mennyi időm van a gondolkozásra?
- Augusztus előtt dönts mindenképpen, de előtte beszéld meg velem, rendben?
- Rendben! –vigyorogtam. Ennél elképesztőbb dolgot nem hallottam még. Legalább nem fogok már sokáig unatkozni, lesznek barátaim és talán a szerelemmel is, fogok találkozni.

- És apa? Am… néha mehetek a városba? Körbe nézni, vásárolgatni? Meg ilyenek.
- Azt hiszem elég nagy vagy már, hogy igen. De persze csak kísérővel!
Nekem ennyi is elég volt. Az nap boldogan és jövőt látva feküdtem le.

1. rész

Éjjen! Eljött a hétvége… :/
Ez a hétvége viszont másabb lesz, mint a többi. Vasárnap, február 14.
Mindenki tudja, mit ünneplünk ezen a nemes napon. Legalább is a nagy szerelmesek tudják.

Franciaország egyik nagy városában, Párizsban egy köztársasági est épp most ért véget. Egy elegáns fekte koktél ruhában ülő lány, illedelmesen állt fel és köszönt el minden vendégtől. Felrakta a bájos mosolyát és úgy tett, mintha értett volna minden szót, amiről az élet nagy emberei beszéltek az elmúlt 2 órában.
Fáradtan ballagott fel a lakosztályára és megint csak végig futott a fejébe, hogy mi köze van neki ezekhez, az emberekhez, az ilyen estékhez és ehhez az épülethez.
A válasz vele szembe jött.
-Szia kincsem! Hogy érezted magad? Ne haragudj, hogy nem tudtam sűrűbben veled lenni. –kért elnézést tőle Franciaország elnöke és egyben az édesapja.
Igen, hihetetlenül hangzik, de az ő édesapja az elnök és fordítva is. Bár néha ne lenne így…

„Hát már nevetnem kell magamon… megint az ablaknál ülök és nézzek ki a fejemből.” Szoktam néha magamba beszélni. Nem, nem vagyok elmebeteg, inkább nincsenek barátaim, még csak haverjaim, sincsenek. Ez az átka, ha az ember apja elnök.
Szomorúan dőltem be az ágyamba, de aludni nem tudtam. Megnéztem az időt: 00:03, szóval holnap már Valentin nap és én még mindig teljesen fiú nélkül vagyok. Ez a gondolat keserűen töltött el.
Elgondolkodtam, hogy mit csinálhatnék, hogy ne unatkozzak annyira. Hát nevetnem kellet.
A múlt héten ilyenkor elcsentem a konyháról egy üveg bort… kellemes volt, akkor 2 óráig boldog voltam. Igaz másnap elég szarul éreztem magam. A lelki ismeretem se hagyott.
Mi lenne, ha megint.... –ez a gondolat kicsit felvidított, de most ehhez sincs kedvem.
Bekapcsoltam a Tv-t és azt kapcsolgattam negyedóráig. Egy ismerős csatorna… pornó… hát nem vagyok perverz, se szex mániás. Sőt még a nagy élménnyel se volt még lehetőségem találkozni. De emberből vagyok és kipróbálnám már azt a bizonyos érzést.
Elkezdtem magam kényeztetni…

negyedóra múlva… lihegve egyenesedtem ki. Hát csalódnom kellet, már ez se tud örömet okozni.
Sírva aludtam el.