Összegzés

Ezer kis millió gondolat van a fejembe. Bevallom az elejém azt hittem, hogy lesz egy-két olvasóm és akkor annyi, majd a közepe táján meg úgy is befejezem. Erre fel megírtam egy egész történetet, ami talán nem a legjobb, de még se olyan kezdetleges.
Nem tudom, hányan fogjátok elolvasni ezt az utolsó bejegyzésemet, de pár dolgot azért elárulnék J
Rettentően, örülök, hogy ennyien olvastátok és írtatok is. Itt: Sisso-ra, Dórira, lollipop-ra, Vivire, Magicbabyre, domibabyre, nike21-re, liaceh-re, kriszti199-re, Lilibaby-re és Nita-ra gondolok. Az olvasóknak is külön köszönöm.

Tényleg nem tudtam, hogy bele merjek-e kezdeni egy blogba, mert 1 éve sokat írtam, csak utána abba kellet hagynom a szüleim miatt. Akár milyen furának fogjátok találni, de anyáék mindent meg engednek, de ezt a blogozást nem és próbálják kiverni belőlem a Tokio Hotel iránti szeretettemet, mert szerintük ártalmas. Bár esett pár dolog, ami nem volt kellemes, de hát, ha egyszerűen szeretem a zenéjüket és a figurájukat, nem tudom nem szeretni őket. Képtelenség!
Szóval nem volt más választásom, 1 évre teljesen leállnom és akár milyen ronda dolog, de szépen lassan beadagoltam nekik, hogy nem hallgatom, nem nézem, nem írom, nem olvasom stb. Nem tudom csak az én szüleim ilyen elfogultak?
Szóval ezt a blogot teljes titokban írtam :D és teljese titokban szoktam olvasni más blogokat és titokban, hallgatom a zenéjüket. Néha vicces, néha roppantul idegesítő. És sokszor lelkiismeret furdolásom van. Kíváncsi vagyok, hogy a ti szüleitek, hogy áll ezzel kapcsolatba, megköszönném, ha megdobtok pár megjegyzéssel J
Nos ennyi lenne. Egy darabig elbúcsúzom, aztán, ha meg lesz a nyelvvizsgám (áprilisba), jövök a másik blogommal, amit nem tudom ki olvasott közületek, de átmegy egy kis átalakításon. Nem tetszett annyira. Gondolom, észrevettétek, lerejtettem.

52. rész

Az ég felhős volt, eltakarta a napot, összehúzta magát a lány, kicsit fázott. Eltekintett a messziségbe, sok száz kripta és sírkő bámultak vissza rá. Szomorúság töltötte el a lelkét, az előtte álló sírkőre bámult, Amy Flynn barátnője sírjára. A szomorúság és a tudat, hogy egyszer mindennek vég, hogy minden elmúlik valamikor. A tudatlanság és a sötétség, hogy mi vár az emberre a halál után? Az ismeretlen, fojtogató űr, a sötétség és bezártság a koporsóba. Senki se vágyik erre, senki se akarja megismerni. Fél a haláltól és az utáni lévő dologtól, ami elég unalmasnak tűnik. És még is Amy Flynn ebbe az ismeretlen, sötétségbe menekült, ez jelentette számára a megnyugvást és felmentést.
A szél meglebbent, a nap sugarai kibújtak a felhő mögül és ismét elárasztotta a földet, a fák és bokrok virágai, finom illatokkal árasztották el a temetőt.
A lány szíve meghasadt, olyan békés és nyugodt, még is szívszakasztó a látvány. Letette a virágcsokrot, vékony ujjaival végig simította a sírkő peremét, majd elindult haza. Elég volt neki ebből a látványból negyedóra.

Olaszország, Marotta tengerpartján:
- Meg kérem az itt jelenlévőket, hogy most szóljanak, ha úgy gondolják, hogy az itt jelen lévő két ember, ne kössék, össze az életüket vagy maradjanak csendbe örökre. –pár másodperc csend. Könnyek csordultak a szememből. –Rendben! –itt a pap Ella-hoz fordult. –Kedves Ella Habib szeretné hites férjül fogadni, az itt jelen lévő Raul Nelson-t? –tette fel a nagy kérdést.
- Igen! –jelentette ki büszkén.
- Kedves Raul Nelson. –apához fordult. –Szeretné hites feleségül fogadni az itt jelenlévő Ella Habib-t?
- Igen!
- Ezennel házas társul nyilvánítom önöket! Kérem, húzzák fel a gyűrűket. –ekkor Isa előre lépett és feltartotta a párnát, amin a gyűrűk voltak. Majd:
- Kérem Raul, csókolja meg a feleségét. –egy szerelmes csók és igen!
- Köszönöm. –szólt a pap és ezennel el is ment. Mi meg csak éjeneztünk, gratuláltunk. Sírtam. Hát eljött ez a pillanat is. Itt vagyok a szerelmemmel, a barátaimmal, a gyerekemmel és most már a szüleimmel. Boldogan öleltük egymást. Leültünk a közelbe felállított asztalhoz, ettünk, ittunk és ünnepeltünk. Már a nap is lement, de mi még csak mulattunk. Hajnaltájba éreztük, hogy visszavonulót fújjunk.
Lefektettem Isa-t, majd befeküdtem Bill mellé.
- Olyan szép volt és meghitt. –csillogó szemekkel merengtem vissza. Bill ébresztett fel az álmodozásomból.
- Igen az volt. –mosolygott, az ölébe húzott és mélyen a szemembe nézett. Simogatni kezdett.
- Hol jártál reggel? –kérdezte.
- Meglátogattam Amy-t.
- Ő az a lány… - nem mondta ki, csak bólintottam. Érezte, hogy elérzékenyültem, így szorosabban ölelt. Megpuszilta a fejem búbját és csak ölelt. Kellet kis idő, hogy megnyugodjak, már álmos is voltam, elaludtam Bill kezeibe.

Másnap még maradtunk, mi 5-en. Apáék elmentek a nászútjukra. Valami tervezés lehetett a srácok között, amiről nem tudok. Olyan titokzatosak és vigyorgósak. Gyanúsan méregettem őket, de nem árultak el semmit.

Délután, naplementkor elmentünk Billel, kettesbe sétálni a tengerpartra. Hozni akartam Isa-t is, de nem engedte. Éreztem, hogy fog történi valami, de fogalmam se volt, hogy mi.

Már 1 órája lent voltunk, sétálgattunk és beszélgettünk, de feszült volt a levegő közöttünk és Bill állandóan sóhajtozott. Már meguntam.
- Bill, ha nem mondod el, hogy mi van, esküszöm, hogy megyek vissza a szobába. Egész nap mindenki olyan fura volt, most meg te is. Mi a baj? –ránéztem.
- Baj nincs. –vigyorgott. –Csak… nem is tudom ezt leírni. Ennyire erős és tiszta érzést soha nem éreztem még és ez másabb, mint az 5 évvel ezelőtti. Érted, akárhányszor rád gondolok, hirtelen szorul a szívem, de dagad a boldogságtól, lelkem megtelik levegővel és boldogsággal, még is légszomjúság tör rám. Minden egyszerre rám zúdul és próbálom megérteni, de rájöttem, ezt nem lehet megérteni, se elmagyarázni, se elmondani, se elmutogatni. –végig a szemembe nézett. Kicsit megijedtem, kicsit türelmetlen lettem. De vártam csendbe. És ekkor letérdelt elém, megfogta a kezem és elővett egy kis dobozkát. A szívem, a tüdőm, mindenem leállt.
- Kyla Nelson, hozzám jössz feleségül? –meg se bírtam szólalni, tátott szájjal bámultam rá, könnyek gyűltek a szemembe. Ezer pillangó, sőt madarak röpdöstek a gyomromba, gombóc lett a torkomba. Ezerrel bólogatni kezdtem, könnyeztem és vigyorogtam. Felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd felállt és megcsókolt.
- Szeretlek! –suttogta.
- Én is! –alig bírtam kimondani. Hosszú- hosszú percekig összeölelve álltunk és néztük a naplementét.

VÉGE

51. rész

Másnap kicsit izgatottan készülődtem és szétszórt voltam, majdnem karamboloztam is, de semmi baj nem lett. Kifújtam a levegőt és kiszálltam az autóból. A cég felé sétáltam, szerettem itt dolgozni és itt élni, Amerika csak a vidámságot sugározza. Bementem, Silvy már izgatottan várt.
- Most rögtön mesélsz! –levegőt se tudtam venni, de már letámadott. Vidáman öleltem át, bementünk az irodámba és elkezdtünk dumálni. Elmeséltem neki mindent, majd vártam, hogy ő is meséljen.
- Háááát… - piros lett. Felnevettem.
- Volt valami? –annyira örültem, hogy egymásra találtak.
- Tegnap elhívott egy randira, szóval ma valószínűleg lesz. –szemei csillogtak.
- Hoppá, hoppá. –nevettem. Kopogás zavarta meg a beszélgetésünket.
- Igen? –mosolyogva néztem az ajtóra. Bill volt az.
- Jó reggelt lányok! –vigyorgott. Kicsit azért féltem, hogy talán Becky visszacsábította, de akkor biztos nem vigyorgó arccal jött volna.
- Akkor én kint leszek, szólok, ha jön Becky. –bólintottam Silvy felé és ő ki is ment.
- Hogy vagy? –elém lépett, az egyik kezét lassan a derekamra csúsztatta a másikkal az arcomat, simogatta.
- Én jól. –melegem lett, a szerelem valóságosan fűtött. –Te, hogy vagy? –a kezeimet a nyaka köré vontam.
- Hiányoztál. –homlokát az enyémnek nyomta. Lehunytam a szemem és egy mélyet szippantottam, ő csak halkan felnevetett. Óvatosan megcsókolt. Őrülten szeretem!
- Szeretlek! –súgtam.
- Én meg imádlak, te csaj! –szorosan átölelt, majd elengedett és körbe nézett az irodámba.
- Becky-vel, hogy ment tegnap? –érdeklődtem.
- Hát felpofozott, sírt, de nem volt olyan durva, mint elképzeltem volna. Még csak nem is könyörgött. –az asztalomhoz lépett és a képeket bámulta. Én közbe előbányásztam a régi szerződéseket és az újakat.
- értelek, amúgy van egy jó hírem. –gondoltam most már nyugodtan megoszthatom vele.
- Nah, igen? –rám emelte a tekintetét. Leültem a kanapéra.
- Apa házasodik. – jelentettem be büszkén.
- Nah gratulálok! –nevetett.
- Szóval az van, hogy hamarosan repülünk Franciaországba.
- Mikor jöttök vissza? –kicsit letörtnek tűnt.
- Ne nevetess Bill. Te is jössz, meg Tom és Silvy! –mosolyogva néztem a reakcióját.
- Ez tök jó! – elmondtam neki a részleteket is, örült neki, de nem sokáig tudott örülni, mert megérkezett Becky.
Elég ramatyul nézett ki. Kisírt szemek, sápadt arc, nem volt kisminkelve és a ruhája se állt rajta tökéletesen. Lelkiismeret furdolásom lett, Billnek is, de őt már kicsit hidegen hagyta.
Aláírtuk mind a hárman a lapot, az asztalomat rendezgettem, azt hittem, hogy elment már Becky. De még nem, az ajtóba állt megsemmisülve. Felnéztem és vártam, hogy mi lesz.
- Becky! –szólt figyelmeztetően Bill.
- Én szeretlek még mindig! Még meg tudnék bocsátani. –szólt halkan Becky, Billnek címezte a szavait. Billt bámultam, aki teljesen lesápadt. Becky hátát bámulta, majd rám pillantott. Lépet egyet Becky felé, ekkor kicsit megijedtem, mi van? Aztán hozzám lépet, átkarolt, majd ezt mondta:

- Sajnálom Becky. –ezzel nem kellet több, Becky sírva elrohant, örökre.

A napok csak úgy teltek, sőt a hetek is. Én dolgoztam gőz erővel, Bill hozzánk költözött és egy nagycsaládként élünk. Tom és Silvy, pedig elkezdtek járni. Apa, pedig az esküvőjét tervezte, már én is terveztem. Hiányzik Franciaország. Mindenkép el akarok menni pár helyre.
- Bill, fürdő gatyát tettél el? –holnap indulunk, és mi még csak most kezdtünk el a pakolásba.
- Igen, de Isa-ét még nem. –eltettem hát azt is. Olaszországba lesz lehetőségünk tengerbe úszkálnunk. Már alig vártam. Silvy-ék kitörő lelkesedéssel fogadták és el is, fogadták a meghívást.

Boldogan, egészségesen és frissen indultunk el. Izgatott voltam, mindenki az volt vagyis, majdnem mindenki. Isa már találkozott nagyapjával, de akkor kicsi volt és nem emlékszik rá, így kicsit aggódik. Silvy-nek és Tomnak nincsen különös oka az izgalomra. Bill, pedig nem találkozott azóta apával, hogy mióta egyszer volt nálunk és fél, hogy apa leszidja a szöktetés miatt, a teherbe ejtés miatt. De megnyugtattam, már rég el van felejtve az óta.
Kijöttek elénk és örömmel ugrottam apa nyakába. Bemutattam nekik a barátaimat, minden zökkenő mentesen ment. Ella is tök jó fej volt és ő is jól kijött a srácokkal.

Már 3 napja voltunk itt, ma nagyon meleg van. A nap sugarai keltettek fel. Felültem, boldogan néztem, ahogy szundít Bill. Az íróasztalomhoz léptem, kihúztam a fiókot és a régi naplómat találtam benne. Kíváncsian nyitottam ki.
Megtaláltam őt, annyi év után. De olyan rossz állapotban van, segítenem kell neki!
Először nem értettem, lapoztam, és tovább olvastam.
Ennyi! Vége van mindenek, hogy tudta így eldobni magától az életet? Hogy tudta ezt megtenni. Én is gondoltam már rá, de még sem tettem és azt hiszem, ennek örülök is, mert itt van Bill… de ő miért tette? MIÉRT? Hiányzik… a mosolya, a baráti ölelése…

Hirtelen rám tört a hiánya megint, lelkiismeret furdolásom lett, hogy tudtam elfelejteni? Pedig sokat jelentett nekem. Meg kell látogatnom!
Felkaptam egy elegáns, fekete ruhát, hagytam üzenetet Bill-nek és el is indultam, tudtam, merre kell mennem, nagyon sokat jártam ki oda régen, mamához. Legalább meglátogatom őt is.

50. rész

Köszönöm mindenki kommentjét :D Örülök, hogy tetszett :) Itt a következő:
Jó olvasást!

Kicsit fáradtan érkeztünk meg, fogtunk egy taxit és összeölelkezve ültünk, közbe a kinti életet pásztáztuk szemünkkel. Nem volt nagyon mit mondanunk egymásnak, tökéletes nyaralás, tökéletesen együtt, veszekedések nélkül. Tökéletes volt. Jobban hozzá simultam, ő pedig szorosabban fogott. El se tudtuk képzelni, hogy otthon áll a bál.

Már az ajtót nyitottam, nevetgélve léptünk be.
- Halihó! –kiáltottam el magam.
- Sziasztok! –köszöntött Tom, elég sápadtnak tűnt.
- Hol van az én Isabellám? –le se tette még a bőröndöt Bill, már Isa-t kereste a szemeivel. Tom mutogatott valami össze vissza, de csak értetlenül álltunk előtte.
- Mi a bajod Tom? –nevettem. –Silvy? –ekkor rohant ki Isa.
- Anya! Apa! –nem kellet neki sok idő, hogy megszokja, hogy Bill az apukája, kis gyerek még.
- Isa! –leguggolt az énekes és a karjaiba kapta. Szorosan ölelték egymást. Tom még mindig mutogatott. Silvy is előkerült és elég fehér volt.
- Valami baj van? –gyanakodtam. A párosunk csak hátra fele mutogatott, megfordultunk Billel és néztük, mi van ott. Ekkor egy magas szőke hajú nő lépet ki a fürdőből. Előbb a ruháját és az alkatát mértem végig, csak azután az arcát.
- Becky? –totál ledöbbentem. És ahogy láttam Bill is. - Te mit keresel itt?
- Gondoltam, mint a legközelebbi barátnő jövök hozzád dumálni arról, hogy mi lehet Billel, de nem csak, hogy Bill eltűnésére kaptam választ, hanem Toméra és a tiédre is. Plusz kaptam még két személyt, akik nem is tudom, hogy kerültek a képbe. –higgadt volt, semmilyen érzés nem volt leolvasható az arcáról.
- Nos? –mivel nem kapott választ, kényelembe helyezte magát a kanapémon. Kicsit birizdálta a csőrömet, hogy még milyen otthonosan érzi magát nálam, de azt hiszem, nem vagyok olyan helyzetbe, hogy beszólogassak.
- Szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha leülünk és tisztán, higgadtan megbeszélünk mindent. –szólt Silvy, bár neki ehhez semmi köze, még is bűnösnek érezte magát. Leültünk hát mi is.
- Szerintem ez egyértelműen látszik, hogy áll a helyzet. –ránéztem előbb Becky-re, majd Isa-ra és Billre.
- Jah azt látom. De még is ki vagy te, hogy elved a férjemet? –nem bírta ki tovább dühöngés nélkül. Bill nem is figyelt, csak Isa-val játszott, aki halkan nevetgélt. Ez roppantul idegesíthette Becky-t, mert nem is figyelt rám csak a kis párost nézte.
- Jó én nem magyarázkodom tovább! - Jelentettem ki hangosan. –Becky, Tom, Silvy és Bill kérlek titeket, távozzatok a házamból. Bill és Becky várlak titeket holnap reggel az irodámban és megbeszéljük a továbbiakat, addigra kérek egy döntést, főleg részedről Bill. Silvy téged is várlak és köszönöm, hogy ügyeltetek Isa-ra, meghálálom, majd valahogy mindenkép! Holnap majd beszélünk este. –ezer kis millió gondolat volt a fejembe, de ez volt a legjobb döntés. Mindenki elvonul, estére tisztázza magába a dolgokat, és holnapra elmondják a döntést. Becky köszönés nélkül kiment, a többiektől, egy-egy puszival búcsúztunk el. Bill:
- Szeretlek!- a szemembe nézett, közbe átadta Isa-t nekem, egy puszit nyomott a számra és elment. Mosolyogva néztem utána. Elöntött a bátorság és a megnyugvás.

Többieknél:
- Nah elviszlek téged előbb Silvy utána, mehetünk haza, gondolom, jössz velünk Becky. –a visszapillantó tükörbe nézett Tom és Becky pillantását kereste, a lány csak bólintott.
- Rendben!
- Ügyelj magadra, este még hívlak. –szólt ki az ablakból a rasztás. Megvárta, míg teljesen eltűnik a lány alakja. Kellemesen sóhajtott fel és próbálta elnyomni a gombócot a torkából és az égő vágyat magában. Bill örült, hogy a testvérének halad a szerelmi élete. A mellette ülő lányra gondolt, bosszúsan fogadta el, hogy veszekedés és sírás vár rá, semmi kedve nem volt hozzá. Aztán valami kellemesebb dologra gondolt, Kyla-ra. Lelkét melegség öntötte el, az agya csupa jó emlékkel telt meg. Ha ma lerázza Becky-t egyenes út, vezet a boldogságukhoz. Boldogan dőlt hátra, lehunyta a szemeit és a jövőre gondolt. A vidámsággal teli, rózsaszínbe burkolózó ismeretlen jövőre. 2 dolgot tud igazán, egy esküvő és egy…
- Bill megérkeztünk! –zavarta meg Tom. Mérgesen nyitotta fel a szemeit. Dühös volt Becky-re és magára, hogy miért nem hallgatott Tomra. Dühösen mászott be a lakásba, amint dobja Becky-t ráveszi Tomot, hogy adják el ezt a házat, az biztos! Utálta minden szegletét, és ahogy észre vette az ikre is ilyesmikre gondoltak.
- Hát én nem is zavarok, akkor. –ezzel a rasztás felmászott a szobájába. Az egykori páros kellemetlenül és kicsit feszülten álldogáltak a bejáratba.
- A nappaliba kényelmesebb megbeszélni a dolgokat. –átmentek és leültek egymással szembe.
- Nah nem mesélsz? –karba tette a kezeit a szőke és sértődötten nézett el. Bill nyelt egy nagyot, felállt és a szekrényhez sétált, ami fényképekkel volt tele. Felfordult a gyomra, így inkább gyorsan elfordult a szekrénytől. Bele vágott hát a történetébe, ami 6 évvel ezelőtt történt. Becky felháborodva, ledöbbenve és szomorúan hallgatta. A történet végére, tele lett gyűlölettel és utálattal.
- Hogy te mekkora szemét vagy! –fel állt és járkálni kezdett a szobába.
- Sajnálom Becky, nem kellet, volna ezt tennem veled. –tényleg sajnálta az éneked. Bűntudata volt, hogy ezt tette egy lánnyal, aki még nem is olyan rég még a barátja volt, a legjobb barátja, de szerelme soha nem volt. Bűnbánóan nézett a lányra, akit szétvetett a düh. Közelebb sétált a fiúhoz.
- Soha többé nem akarlak látni! Holnap aláírjuk azokat a szar lapokat és hagyjuk egymást örökre. –szemeibe könnyek gyűltek.
- Sajnálom. –leszegte a fejét Bill.
- Sajnálod? –csengett a lány hangja hisztérikusan. –Mond Bill, szerettél is te valaha? –az énekes torkába gombóc gyűlt, bánkódva nézett a lány szemeibe, nem tudott hazudni, most nem, mint az elmúlt pár évbe. De nem bírt kinyögni semmit se, ennyi elég volt Becky-nek. Pofon vágta a feketét és elment.

49. rész

Köszönöm az összes komit: Sisso-nak, Dórinak, lollipop-nak, Vivinek, Magicbaby-nek, domibaby-nek, nike21-nek, liaceh-nek, kriszti199-nek, Lilibaby-nek és Nita-nak :) Sokat jelent minden komi és csak így tovább :D
A részről, hát őőőő +16 x) Jó olvasást:

Elbúcsúztunk a srácoktól, megköszöntük és indultunk is a reptérre. Boldogság töltött el, hogy kéz a kézben járkáltunk és együtt mutatkoztunk. Az út kellemetlenül hosszú volt. Türelmetlen voltam már, olyan régen voltam Németországba és főleg Billel kettesbe. Állandóan őt néztem, hogy tényleg vele vagyok-e, hogy itt van-e még. Olyan hihetetlen volt ez az egész. Megint ő rá néztem.
- Jajj Kyla! Nem megyek el. –nevetett. Megfogta a kezem és együtt vártuk a reptéren a bőröndöket. De én csak őt bámultam továbbra is. Kicsit, mintha idegesítettem volna, de egyszerűen nem bírtam magammal.
- Mikor fogod végre elhinni, hogy tényleg itt maradok, és együtt leszünk örökre? –felvette a napszemüvegét, felkapta a bőröndöt a szalagról. Megfogta a kezem és kihúzott az utcára, béreltünk egy kocsit. Ő vezetett.
- Hol fogunk megszállni? –kivételesen nem őt néztem, hanem a várost. Régen jártam itt.
- Hát a régi házunkba. Mit csináljunk első nap? –felesleges volt kérdeznie. Ez már otthon eldöntődött, hogy mi lesz az első napunk programja. Nem is válaszoltam neki, különös feszültség izzódott köztünk. Ez most más lesz, mint a múltkori. Érzem.
Megérkezünk, egy kisebb házzal álltunk szembe. Bill hatalmasat sóhajtott.
- Örülök, hogy veled vagyok, de remélem nem haragszol meg, ha azt mondom, azért kicsit hiányzik a híresség. –mosolyogott.
- Teljesen megértem. –nevettem. Bepakoltunk minden holmit, elrendezkedtünk. Elmentünk közeli boltba is bevásárolni. Felmértük a terepet, hogy mi merre is van. Megbeszéltük, hogy holnap strandolunk. Már este lett és szerencsére elfelejtettem, mit tervezzünk, vagy legalább is Bill mit tervezz annyira. De valószínűleg ez volt a terve, mert érezhette a feszültséget rajtam. És meg is értette.
Zuhany alatt álltam, élveztem a rám zúduló meleg vizet és énekeltem. Táncoltam is, nem bírtam a boldogságommal. Egyszer csak valami kattanást hallottam, majd hideg kezeket éreztem a hátamon. Kirázott a hideg, a szívem hevesen dobogott és kicsit megijedtem. Megfordultam.
- Hát te? –vigyorogtam.
- Gondoltam beszállok én is. Cukin énekelsz és táncolsz. –felnevetett. –Meg moshatom a hátad? –elkezdte húzogatni a jobb szemöldökét. Kuncogtam, majd megfordultam. Meg is masszírozott, jól esett. Irtóan élveztem a közös fürdést, annyira aranyos volt és izgató. Egy száll törölközőbe, másztunk át a szobába. Az ágyra döntött és megcsókolt, elkezdtük egymást izgatni, de csak szájjal. Szerettünk játszadozni, ez egy közös tulajdonságunk volt. Mikor már érezni akartam magamba, hirtelen hátára kapott és lecipelt a konyhába.
- Használjuk ki, hogy csak ketten vagyunk egy nagy házba. –ördögien rám vigyorgott. Nem tudtam, mire készül. Érdeklődve figyeltem mit művel. Pokrócot terített a nagy ebédlő asztalra, ráültetett, majd elővett a hűtőből, habot. Mikor leesett mit is akar, fel nevettem.
- Hu… már most izgat a dolog. –bele mentem. Lefújta a habbal én meg élveztem, ahogy körbe nyal és beken. Aztán én kentem rá kis majonézt és így folytattuk sokáig a dolgot. Mikor már nagyon ki voltunk egymásra éheztetve feltett a konyhaszekrényre és vadul belém hatolt. Aztán mikor meguntuk a pózt, felmáztunk az asztalra. Kicsit megvártuk, hogy lenyugszunk, és utána ültem fel rá, de Bill nem bírta sokáig. Fordított rajtunk egyet és gyorsabb tempóba hajtott. A csodálatos érzésre nem kellet sokáig várni. Hangos nyögések között, kezünket összekulcsolva mentünk el. Éreztem, ahogy lüktet bennem a férfiassága, sóhajtva hunytam le a szemem és kiélveztem a gyönyör minden mozzanatát.
- Azt hiszem, az ágy kényelmesebb. –leszállt rólam. –És gondolom holnap az első utunk a gyógyszertár lesz. –gondolkodott és megvakarta a fejét. Leszálltam én is az asztalról.
- Hát valószínűleg. –nevettem. –És takaríthatunk is. –körbe néztünk. Egyszerre nevettünk fel, mekkora kupit csináltunk. Fáradtan dőltük az ágyba és próbáltunk nem a holnapra gondolni.
Reggel kellemetlenül keltem föl. Bill már nem volt mellettem. Az órára néztem, fél11-et mutatott. Letámolyogtam, és meglepődve néztem körül, mekkora rend volt.
- Hát te? Lefizettél egy tündérmanót, hogy kitakarítson? –leültem a konyha asztalhoz.
- Haha, nem tudtam aludni, így gondoltam rendet rakok. –parizeles kenyeret és kakaót rakott elém. –Jó étvágyat. –neki estem a kajámnak. –Hoztam neked gyógyszert is. –elém, rakta az esemény utáni tablettát. Kellemetlenül nyúltam érte.
- Tudom, hogy nem szereted a gyógyszereket, megígérem legközelebb, veszek fel gumit, bár örülnék annak is, ha fogamzás gátlóra áttérnél. –őszinte volt és komoly. Csak bólintottam egyet. Ez is csak azt mutatja, hogy elkötelezte magát nálam. Boldogan vettem be a gyógyszert, majd elmentem összekapni magam és összepakolni magunknak. Majd kimentünk a strandra.
4 napig maradtunk itt, majd mentünk haza, mert otthon várt minket az élet. Nyaralás alatt beszéltem apával, aki közölte, hogy június 8. án lesz az esküvőjük, Olaszország egyik tenger partján. És kérte, hogy menjünk egy héttel hamarabb Franciaországba. Meg megengedte, hogy hívjam pár közeli barátomat. Nem mondtam meg neki, hogy együtt vagyok Billel.

Otthon:
- Nyugi Isa, ma jönnek haza!- nyugtatta Silvy Isa-t. A kislány jól bírta a dolgot eddig, de kezedet már hiányozni neki a szülei. Hamar a szívébe lopta Billt.
- Tudod, hogy jó anyuka lennél? –Tom az ajtóba támaszkodott és Silvy-t bámulta. Elbűvölő egyéniségnek tartotta. Hamar megszerette a lányt és szokatlan érzés tört rá. De nem tudta megmagyarázni kellően, hogy mi is. Kopogtattak.
- Kinyitnád?  Silvy, közbe ölébe kapta Isa-t és kimentek ők is a napaliba.
- Ki az? –kérdezte.
- Azt ne mond, hogy van barátnőd? –egy női hang. Nem ismerte fel Silvy hangról, de amint meglátta ledöbbent.
- Mit keresel itt? –Tom tök bunkón. –Menj innen.
- Aszta Tom, neked gyereked van? –a nő a kisgyerek elé topogott és megsimogatta. Silvy hátrálni kezdett.
- Jajj nyugi, nem harapok. –mosolygott, de még ijesztőbbé vált. Mivel látta, hogy a lány még mindig hátrál, elfordult tőle. –Mond csak Tom, hol van Bill?
- Mit érdekel az, téged? Hogy jöttél rá Kyla címére, és mit keresel itt? –el akarta zavarni, de kíváncsi is volt.

48. rész

Kézen fogva, csendbe mentünk haza. Az ajtó lőtt álltunk már félórája, mert mindig elnevettem magam és nem bírtam kinyitni az ajtót. Bill is csak nevetett. Ekkor kinyílt az ajtó magától. Nem bírtam ki röhögés nélkül.  Tom volt az ajtóba, dühösen meredt ránk.
- Hol a picsába voltatok? –suttogott. Próbáltam lecsendesíteni magam, de állandóan rám tört a kuncogás. Bill egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikkal pedig befogta a szám. Tom meglepődve méregetett minket. Nagyobbra nyitotta az ajtót és a konyhába tuszkolt minket. Az asztalnál ült Silvy, rámosolyogtam, de egyből lehervadt a mosolyom. Szemei pirosak voltak, sápadt volt és szomorú.
- Jajj, ne végre! –Fel sóhajtott. Hozzám szaladt és szorosan átölelt, majd Billt is. Mi csak ledöbbenve álltunk ott.
- Mondtam, hogy semmi bajuk nem lesz. –nyugtatta Tom. Meglepően közel állt a lányhoz, szorosan ölelte ás és még puszit is adott neki. Felkuncogtam, itt aztán történi fognak dolgok, megbökdöstem Billt, mint egy kis gyerek, vigyorgott ő is. Huhogtunk együtt egyet, erre kaptunk a vállunkra egy-egy csapást. De csak felnevettünk.
- Remélem volt rá jó okotok, hogy halálra izguljuk magunkat. –dühöngött Silvy. Nem bírtam kinyögni semmit se, olyan kábán éreztem magam és nagyon boldognak. Bill tekintetét kerestem, de nem kellet sokáig keresnem, engem bámult. Kicsit zavarba jöttem, hozzá bújtam és az arcomat a nyakába és a hajába temettem.
- Ti ittatok? –Tom. Fel emeltem a fejem, vigyorogtam, közbe megráztam a fejem.
- Tom, szerintem őket a szerelem részegítette meg. –kuncogott Silvy. Ekkor valami felcsillanhatott Tom szemébe. Valamit a lány fülébe súgott, mire a lány elpirult teljesen.
- Szerintem itt nem csak nekünk van mit mesélni. –nevetett Bill. Erre mind a 4-en zavarba jöttünk.
Mi Billel kivonultunk a nappaliba, hogy pár dolgot megbeszéljünk és, hogy ne zavarjuk Silvy- Tom párost. Én a kanapé karfáján ültem, míg Bill a kanapéba.
- Akkor most mi is lesz pontosan? –ránéztem.
- Együtt leszünk. –jelentette ki egyszerűen, hátra dőlt és elhelyezkedett kényelmesen. Hátra döntötte a fejét is és lehunyta a szemét. Olyan aranyos volt, legszívesebben bele ültem volna az ölébe és simogatnám, de nem mertem. Vágyakozva bámultam a lábait, győzködtem magam. Észre se vettem, hogy Bill már régóta engem figyel és vigyorog.
- Nyugodtan az ölembe ülhetsz. Erre várok. –nevetett, rákvörös lettem. –Jajj te! –megragadott és az ölébe húzott. Kezei a derekamra fonódtak, az arca az enyémmel szembe volt és pár centire. Éreztem a leheletét, a bódító illatát, ami már annyira nem bódított el, mert elég sokáig velem volt és az orromba maradt az illata. Kikapcsoltam az agyam és megcsókoltam. Éreztem, hogy mosolyog. Sokáig csókolózhattunk. Silvy és Tom páros zavarta meg az idillt.
- Sziasztok! –leültek velünk szembe. Ki akartam volna szállni a szerelmem öléből, de ő erősen tartott. Nem is erősködtem. Kicsit zavarba voltam még ettől az új helyzettől, de roppant módon élveztem. Megbeszéltük, hogy mi legyen. Mivel tudtam, hogy Billnek még szakítania kell Becky-vel, úgy gondoltam, hogy Tom és Bill menjen haza, Silvy meg itt alszik. De mindenkinek más terve volt.
- Maradni akarok! –jelentette ki Bill. –Semmi kedvem Becky-vel bájologni. –Jól esett ez a kijelentése. Nem tudnék bízni a járásos dologba, ha Bull elmenne, erre jöttem rá.
- Jó akkor, marad mindenki. –jelentettem ki, de nem tetszett senkinek sem. Billre pillantottam, szemét- száját húzta az ötletemre.
- Esetleg van jobb ötleted? –durcáztam, erre felcsillantak a szemei. Elröhögtem magam és totál lázba estem.
- Akkor?
- Azt beszéltük Silvy-vel. –Tom itt rámosolygott a mellette ülő lányra. –hogy biztos vágytok egy kis kettesbe lévő, közös kikapcsolódásra és forró kalandokra –fel nevetett. –Szóval mi lenne, ha reggelre összepakolnátok, elbúcsúznátok Isa-tól és elmennétek a régi házunkba? Magdeburg-ba. Pár napig együtt lehetnétek, addig mi vigyázunk Isa-ra. –ez az ötlet nagyon tetszett és Billnek is. Boldogan egyeztünk bele. Elkezdtünk pakolászni, mire végeztünk reggel lett. Felébresztettem Isa-t, Bill úgy gondolta, nem jön be Isa szobájába.
- Jó reggelt kicsim. –simogattam a hátát.
- Anyaa! –nyöszörgött. Kikaptam az ágyból és az ölebe vettem. Szorosan öleltük át. Kezei görcsösen kapaszkodtak belém.
- Jól vagyok kicsim. –tényleg megijedhetett tegnap. Fél óra kellet, hogy lenyugtassam teljesen, elnézést kértem tőle.
- De azért van egy jó hírem. –mosolyogtam rá. –Érdekel. –hevesen bólogatott. Felálltam és kivittem a konyhába, meglepődve nézte a hosszú fekete hajú férfit. Szégyenlősen bújt a nyakamba és halkan suttogott:
- Ő az apukám?
- Igen kicsim. –megsimítottam a haját:

- Szólíthatom apunak? –mosolyogtam.
- Ezt vele kell megbeszélned. –kikukkantott Billre, aki kicsit félve, de oda integetett neki. Ettől bátrabb lett Isa és visszaintett.
- Nem akarsz oda menni hozzá? –kérdeztem.
- Szabad? –nézett rám félénken.
- Hát persze! –letettem a földre. Félénken elindult Bill felé. Bill megigézve bámulta a kicsit, szemei boldogan csillogtak, karjai akaratlanul hívogatóan szét nyíltak. Nagyon szép pillanat volt ez, ahogy karjaiba vette Bill a lányát, ahogy megigézve bámulták egymást. A lelkem széthasadt a boldogságtól.
A nappaliba játszottunk mikor Tomék visszaértek. Tom egy levelet hozott Billnek.
- Becky hagyta az asztalon. –adta át. Bill megnézte, majd fintorogva dobta ki.
- Mi volt benne? –kérdeztem kíváncsian.
- Elköltözött és, ha szerettem, menjek, a nem tudom milyen hotelbe. –nem nézett rám.
- Gondolom azért, majd el fogsz menni. – inkább kijelentettem, mint kérdeztem.
- Ha nem gond… - rám nézett:

- Már miért lenne gond? –mosolyogtam, bár belül sehol se éreztem ezt jónak. De muszáj vele beszélni, és még nekem is, hogy a szerződést semmisnek tudjuk nézni.

Bocs a késésért és a kimaradásért.

47. rész

Először is hatalmas köszönet minden olvasómnak és komentelőnek :D ötletem még nincs a hálám kifejezéséül, de ma tuti meg álmodom xD Most csak egy nagy szívvel tudom meg hálálni :) Köszönöm ŁŁ

♥

Mire sikerült lemosnom magamról a festéket meg is nyugodtam valamennyire. Nem fojtogatott a sírás. Meg töröltem az arcomat egy törölközőbe. Felpillantottam, hogy ki volt ennyire segítőkész, hát majdnem elájultam. Nem hittem a szememnek. Mit keres itt?
Ő is meg volt lepődve, de szó nélkül magához húzott és szorosan átölelt. Mélyen belélegeztem a bódító illatát, el akartam hinni, hogy minden rendben van. Nem bírtam mozdulni, se szólalni. Annyira lezsibbadt már az agyam. Gondolkozni se bírtam, le akartam ülni. Elfáradtam a nagy futásba. Kibontakoztam az ölelésből és felültem a csap mellé. Bill segített. Szétnyitotta a lábaimat és beállt középre (uh… ő… nem kell rosszra gondolni xD szerk.) Csak nézett és simogatott mindenhol. Sóhajtoztam és élveztem a közelségét. A kezeimmel a pulcsija cipzárjával játszottam. Már nem érdekelt, hogy miért is nem találtam meg, hogy került be ide és mi miért volt. Csak ő és én.
- Tudod teljesen kifáradtam az utánad rohangálástól. –nem bírtam tovább csendbe maradni.
Nem mondott semmit, ezért folytattam tovább.
- Azt hittem már elmentél. Megijedtem. –itt rá pillantottam, nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. –Nem értem miért vagy itt velem, de jól esik. Nem tudom, mit akarsz, mit érzel, és most mi van. De én pillanatnyilag jól érzem magam és tudom, mit akarok. Bill… - szavamba vágott.
- Csssss! –az ujját a számra tette. Felpillantottam rá. A homlokát az enyémnek nyomta, éreztem forró leheletét, az illata még erősebb lett. Teljesen beleszédültem a látványtól, a csokibarna szemeitől és az illatától. Leírhatatlan érzés volt. A kezeit a combjaimon pihentette, nem szóltunk semmit csak néztünk egymás szemébe. Zavartan ráztam meg a fejem, gyengéden ellöktem. Leszálltam és tétován pillantottam az ajtóra. Észre vette Bill is, hogy nem tudtam dönteni. Segített, az ajtó elé állt:
- Nem engedlek ki, míg meg nem beszéljük! –határozottság kellet nekem. Néha, annyira nem tudok dönteni és kellenek az ilyen határozott szavak. Kis mosollyal az arcomon, visszaültem. Eszembe jutott, hogy hol hagytam abba.
- Bill… - ránéztem. Leült velem szembe a földre, neki támaszkodott a falnak és feszülten várt.
- Annyit akartam csak, hogy igazából egy szavadba kerül minden. Ha akarod, maradok, ha nem akkor megyek, és nem zaklatlak többé. –könnyűnek éreztem magam és hirtelen felszabadultnak. Sok év gondolatai, gyötrelmei szabadultak fel bennem. Már hamarabb beszélnem kellet, volna vele beszélnem. Csak vártam, hogy végre mondjon ő is valamit.
- Nem haragszom, ha átmegyek pisilni? –nevettem. Mosolyogva állt föl:
- Átkísérlek. –megfogta a karom és áthúzott. Meglepődtem, de jó érzés volt fogni a kezét. Gyorsan WC-ztem kezet is mostam, majd neki támaszkodtam a falnak.
- Nem akarlak sürgetni, de otthon várnak és gondolom téged is várnak haza. –nem akartam említeni nevet, de nem bírtam, nem felhozni Becky-t. Megborzongott, de nem mondott semmit. Elém sétált, megállt pár centivel előttem.
- Megbízhatok benned? –mélyen a szemembe nézett és várta a válaszomat. Kicsit meglepett ez a kérdés, de végül is jogos, ha jól bele gondolok.
- Teljes mértékben! Legalább is amíg nem leszel híres megint. Tudod Isa-t is képbe, kell venni. –őszinte voltam és lényegre törő, most nem kell a köntörfalazás. Bólintott.
- Ezzel szerintem nem lesz probléma. Tom valószínűleg gitár tanár akar lenni, néha talán beállok hozzá, de én már ki is néztem egy divat céget, ahol elhelyezkedhetnék, mint divattervező, kritikus és egyszer kétszer talán modellnek is beállnék. –tetszett ez a lehetőség, biztatóan mosolyogtam rá. Akartam hinni benne és hittem is.
- Tetszik.
- Ennek örülök, közelebb csúszott. –a kezeivel a falnak támaszkodott, így kezei közé kerültem. Sebesebben vettem a levegőt és a szívem is felgyorsult.
- Kyla… - suttogta érzékien és halkan. Elpirultam nem tudtam miért. Félénken emeltem fel a kezeimet. Az arcára tettem. Szorosan fogtam. Lejjebb csúsztatta a kezeit, egészen a derekamra. Szorosan magához húzott. Pár milliméter választott el az ajkainkat. Nem bírtam tovább, hevesen letámadtam. Vad, szenvedélyes csókba forrtunk. A testembe a vér felforrósodott és száguldozott. Minden kiszállt a fejemből, különös buborékba kerültünk, ahol csak mi vagyunk.

Otthon:
- Toooooom bácsi! Hol van már anyu? –húzogatta a kislány megint keresztapukája pólóját. Fáradtan guggolt le hozzá.
- Nem tudom Isa. Tényleg nem tudom. –mondta ötvenedjére, fel kapta és felültette a székre.
- Azt mondom, kezdjünk enni. –szólt Silvy-nek.

- Rendben. - zavarba volt.
- Nem hiszel el, hol vannak? –idegeskedett Tom. –Már 2 órája oda vannak. Ugye nem ölték meg egymást? –a végét suttogta, ne hogy a kislány meghallja. Silvy fel nevetett, de csöppet sem vidáman.
- Ne haragudj Tom, de nem bírok enni. –ő is aggódott, ráadásul olyan furán érezte magát. Ideges lesz, ha csak Tom hozzá ér, ha hozzá szól, vagy csak egyszerűen nézi.

- Felhívjam Kylat? –nagyon idegeskedett Tom, ezért próbálta Silvy lenyugtatni.
- Nem is tudom. –látszott, hogy nagyon akarja, de nem is akart megzavarni semmit. –Szerintem fürdesd meg Isa-t és fektessük le, aztán meglátjuk. Rendben? –ránézett a lányra, aki zavartan nézett el.
- Rendben. –majd fel is állt és vitte Isa-t a fürdőbe.

46. rész

- Hova mész? Bill Kaulitz állj meg! –ekkor megállt a fekete hajú srác, aki elegánsan volt öltözve. Nem fordult hátra, sóhajtott egyet és egy sajnálom-ot morgott.
- Bill! Kérlek! –szinte már sírt Becky. Pár napja hirtelen minden rosszra fordult, veszekedtek, nem szóltak egymáshoz sokáig, mert Bill képtelen volt elmondani mi a baja. Tom se mondott semmit. Bill tovább indult, ekkor teljesen elöntötte a lányt a düh. Nem játékszer ő, hogy játszanak vele. A szerelme se az már, aki volt.
- Bill! Ha kilépsz azon az ajtón engem, nem fogsz látni többe! –suttogta a lány. Bill, mintha nem hallott volna elment.

Szidta, átkozta magát, hogy tehetett ilyet egy lánnyal? De érdekelte ez az óvodás dolog, volt egy elmélete, ami nem is hangzik ésszerűtlennek, de meg kellett előbb győződnie. Késik, tudja, bele is hajtott csak meg ne állítsák a rendőrök.

Szerencsésen érkezet meg az óvodához, kereset egy parkolót és gyorsan futni kezdett be, hamar meglelte az előadás helyszínét. Kereset egy jó helyet és nézte az előadást, egész közel állt így jól látta a gyerek arcokat. Kylat is látta.
Nem kellet sokat várnia rá is döbbent, hogy igaz az elmélete, az álma nem is volt álom, hanem valós dolog, alig bírt hinni a szemének. Ott látta azt a kislányt a színpadon, aki a fejébe járt napok óta, akit álmába és a mekibe látott.  A homlokára csapott, a meki… ledöbbenve figyelte a kislány mozgását, arcát és hangját. Annyira Kyla és az ő keveréke. Annyira szép és… még gondolataiba se bírt többet kimondani. A látvány, a döbbentet és ez az egész teljesen leblokkolta. Hihetetlen, hogy még csak most jött rá. Minden olyan más, hogy így tudja.
A műsör végén követni kezdte messzebbről Kylat, Tomot és a recepciós nőt, akinek még mindig nem tudja a nevét.
- Gratulálok Isa! –hallotta, ahogy gratulálnak a kislánynak. Messzebbről figyelte, közbe a gondolataiba merült és a kislányt tanulmányozta. Szép neve volt Isa, Isabelle… Mindig is jó ízlése volt Kylanak. Aranyos kislánynak tűnt. Sóhajtott, mikor aztán eljött az ő pillanata nem várt tovább előre lépett és így szólt:
- Gratulálok Isabelle! –mindenki ledöbbent és meglepődve bámulta őt. Mi olyan meglepő? Kaptam meghívót. –morgolódott a srác. Leguggolt a kislány elé, meglepődve tapasztalta, hogy ugyan olyan szemekbe ütközött, mint az övé. Zavarba jött és nem is tudott sok mindent mondani. Kyla szemeibe nézett hosszan, majd elment, azaz fel a tetőre.
Mikor jön már fel? –türelmetlenkedett Bill, már túl akart lenni a kínos és dühítő részeken, már ott akart járni, hogy kibékülve mennek el, már meg akarta ismerni Isabellt, aki neki sokáig Isabelle lesz. Még most is alig tudja felfogni, hogy apa, már 5 éve. Azt is nehezen tudja elhinni, hogy most van 6 éve, hogy elhagyta Kyla, akit még mindig szeret. Vajon ő szeret még engem? Mit érezhet? Lehet még köztük valami? –ilyen gondolatok tekeretek benne. Egyszer csak nyílt a csapóajtó és már nem volt ideje gondolkozni. Meg látta a lány sötét alakját, hallotta a meglepődő moraját. Hatalmas vágyat érzett, hogy oda menjen, átölelje és megcsókolja. De nem tehette, szomorúan nézett fel az égboltra.

Most készül elmenni, és én hagyom. Hagyom, hogy elmenjen, talán örökre. Nem értem… én. Istenem mit csináljak? Mit csináljak? –fel lemászkáltam, idegesen fogtam a fejem, remegett kezem-lábam. Nem tudtam dönteni.
Neki támaszkodtam a korlátnak és csak bámultam a várost, olyan nagy tömeg van még most is. Egy park volt szembe velem, szépen ki volt világítva. Szerelmes párok sétáltak és romantikáztak, a szívem hasadt meg és egyben nevetnem kellet, mint a filmekbe. Macska rúgja meg! Dühös lettem magamról. Miért van az, hogy sokan az önbecsülésük miatt nem mernek dönteni? Nem cselekednek? Elegem van ebből, nem érdekel, ha megaláz vagy, ha kinevet, már egyszer megtette túl éltem, még egyszer nem fog lesújtani és túl fogom élni még egyszer. Nem érdekel, hogy neki kéne előbb bocsánatot kérni, itt nem csak róla vagy rólam van szó, hanem rólunk! Én nem leszek a sok lány közül az egyik, aki gyávasága miatt nem lépett, aki az önbecsülését védte, aki elengedte a szerelmét, mert félt, hogy elutasítják. Nem engedhettem el… könnynek gyűltek a szemembe. Nem tudom hány perc telt el miután eltűnt a csapóajtó mögött, de még nem járhat messze. Rohantam, futottam. A szememből már potyogtak a könnyek, elmosódott a környezetem, de csak futottam. Nem érdekelt, hogy megbotlottam és valami borzalmas látványt nyújthattam. Benéztem minden nyitott helységbe, de nem találtam. Kifutottam az utcára, körbe futottam a környéket, de sehol nem leltem. Sírva mentem vissza, fel akartam vánszorolni a tetőre, hogy ott kibőghetem magam és elátkozhatom magam, de csak fél útig jutottam el. Nem tudom, hogy, de találtam egy női és egy férfi WC-t. Kidörzsöltem a szememből a könnyeket, hogy valamit lássak is, hogy melyikbe mehetek be. De bele kentem a festéket a szemembe, csípet és fájt. Nem érdekelt, hova nyitok be. Csak vizet kérek. A csaphoz léptem, megnyitottam és elkezdtem mosni az arcom, a hajam a számba, a szemembe és összevissza az arcomra tapadt. Idegesen karmolásztam magam. Ekkor egy gyengéd kéz fogta össze a hajam, a hátamat simogatta és segített lemosni a sminket. Nem tudom ki volt az, de nem is érdekelt. Jól esett a törődése.

Szeretném megköszöni mindenki komentjét! Nagyon sokat jelent :D És hálás vagyok értük :) És örülök, hogy tetszik :D puszííí mindenkinek!

45. rész

Mellé álltam, a korlátnak támaszkodott és a csillagokat bámulta, utánoztam. Nem mertem megszólalni, vártam, hogy ő mondjon valamit. De ő is arra várt, hogy én kezdeményezzek. Sóhajtva nézett le rám.
- Ma van az a nap, mikor elmentél, azaz már 6 éve. –kis fáziskéséssel felnéztem rá, de már csak a nyakát láttam, a szemei megint az égboltot pásztázta. Kellemetlenül bámultam én is tovább az égboltot.
- Akkor Isabelle most 5 éves? –nem nézett le
- Isa, és igen. –ismét őt néztem és ezennel vártam, hogy rám nézzen. Megint csak sóhajtott.
- Van fogalmad róla mennyire fájt, hogy elhagytál? És, hogy egy levéllel közölted, hogy ennyi. Van egyáltalán kis sejtésed is, hogy mennyit szenvedtem? –rám nézett. Barna szemei dühvel és csalódással volt tele. Éreztem, hogy bűnös vagyok. Nem bírtam tovább a szemébe nézni. A cipőmet kezdtem el bámulni.
- Sajnálom. –motyogtam.
- Hát ennyivel nincs elintézve. –morogta. Sóhajtottam.
- Bill! Lehet nem a legjobb döntés volt a levél, de érts meg ez volt a legjobb választás! Képzeld el, hogy mi lett volna, ha megmondom, hogy terhes vagyok, és a nyakadon maradok. Nem is tudtatok volna híres lenni, szenvedtünk volna csak.
- Szenvedtünk volna? Ne legyél már ilyen! Miért is? Megoldottuk volna, találtunk volna megoldást! Jöttél volna velünk, aztán 1-2 év múlva már házunk is lehetett volna. –álmodozott.
- Bill! Gondolkozz már! Még, hogy mentem volna veletek?! Terhesen? Vagy, hogy képzelted? Akkor még gyerek fejjel biztos más lett volna, meg a kislánynak is állandó hely kell, barátokkal és otthonnal. Nem valami buszban lakni és állandóan menni. El vagy tájolva. –felkaptam a vizet, hogy gondolhat ilyeneket? Nem mondott semmit. Aztán még se bírta, hogy nekem legyen igazam.
- És mit gondolsz? Meddig akartad ezt titkolni? Ha? –szembe fordult velem és dühösen izzó szemeivel nézett. Akaratlanul is hátrább léptem egyet.
- Nem tudom, tényleg! El akartam mondani. –magyarázkodtam.
- El akartad mondani? –hisztérikusan felnevetett. –Még is hogyan? Meg mikor? Ha nem költöztünk volna ide el, se mondtad volna.
- De elmondtam volna! –nem hagytam magam. –Csak az után, hogy végleg lecsendesült körülötted a sikítozó tábor.
- Mi? Most se láttok senkit. –körbe nézett. Ebben igaza volt.
- De még mindig vannak rajongóid! –próbáltam valami kitalálni, de éreztem, hogy itt elveszítem a csatát.
- Nem gondoltad, hogy mindig is lesz? Mivel elég sokat leraktunk az asztalra. –talán csak tényként tette fel ezt vagy csak épp biztosítani akart róla, hogy ő valaki és én meg egy kis senki vagyok. Sértődötten elfordultam. Lehet, nem kellet, volna, kinevetett.
- Szánalmas vagy Kyla Nelson! Elfordulsz, menj, menekülj megint a problémák elől! Mire vársz még? Talán jobb lenne ismét bujkálni és, ha kell, valami meg jössz, majd Tomhoz. Ügyesen ellenem fordítottad. Remélem az ágyban is jó volt. –Remegtem a dühtől, minden szava késként fúródott belém, minden szava végig égette a fülemet, a hallójáratomat és végig a szívemig. Legjobb védekezés most az ő hibái.
- Te nem vagy normális! Még, hogy én meg Tom? És nem én fordítottam szembe veled Tomot, hanem te voltál az! Kellet beverned neki egyet, féltékenységből nem kellet, volna! –szinte izzó lángok gyúltak a szemébe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire utál, de nem fejeztem be. –Ráadásul lefektetsz, azt mondod, hogy szeretsz és közlöd, hogy nem kellek neked. Becky-t is megcsaltad még nem tudja és össze fogtok jövő héten házasodni. –vágtam a fejéhez a dolgokat. Kicsit megütközött. Teste remegett a dühtől, mellkasa vadul fel –le mozgott. Elkezdett őrült módjára mellettem sétálni, oda- vissza. Próbáltam a higgadt arcomat mutatni, neki dőltem a korlátnak és vártam, hogy mi lesz. Nem bírtam ki, hogy ne hangosan gondolkozzak. Hát, ha fájdalmat tudok ezzel okozni neki.
- Talán én voltam a hülye… Ha megmondtam volna, hogy terhes vagyok 5 vagy 6 éve, nem tudom, nem lennél híres, rég a süllyesztőbe vesztél volna. Persze, ha valami kis picsát kúrtál volna meg és lenne gyereked tőled, egyből kapná az alkalmat, rohanna hozzád, hogy tönkre tegye a jövőd. Hát, ha neked az kellet, volna, sajnálom! Amúgy meg… - megakadt a szó a torkomba. Hirtelen megállt előttem, és szorosan megfogta a karom.
- Fogd be! –lassan és erőteljesen ejtette ki a szavakat. Nem érdekelt.
- Fáj az igazság Bill Kaulitz? Itt nem csak engem kell okolnod! Sőt… - még jobban szorította a karom.
- Igazad van! Oké? De fogd be egy percre! –szúrni kezdett a szemem, de, hogy a fizikai vagy a lelki fájdalomtól nem tudom.
- Aú! –jajgattam csendesen, de nem engedett el. Elkezdtem cibálni magam, mozogni és kirántani a karom a kezéből, de nem engedett inkább jobban szorította.
- Bill! A kezem. –kicsordult a könnyem. Hirtelen döbbenet ült ki az arcára, elengedett. Egyből a karomra kaptam, és dörzsölgetni kezdtem, több könny is kicsordult a szememből. A karomat bámultam és csendesen sírtam. Ő csak állt és nézett. Felnéztem rá, hogy mit akar még. Pár pillanatig farkas szemet néztünk, majd elindult a lépcső felé. Én meg csak néztem, ahogy lassú léptekkel baktat a lépcsőhöz. Hagyjam most elmenni vagy ne?

44. rész

Kivettem két szabadnapot a munkahelyről, mert hamarosan óvodai ünnepség, már meg hívtuk Silvy-t is. Jött hozzám az előadás napján segíteni, főzni. Közbe Isa idegesen gyakorolt. Dél körül bementünk az óvodába segíteni az utolsó simításokat elvégezni. Tartottak egy főpróbát, az alól kizavartak minket. Haza is mentünk, hogy átöltözzünk elegánsba, jött Tom is. Együtt 3-man indultunk el. A kocsiba:

- Remélem menni fog neki. –izgultam. Azt akarom, hogy Isa ügyes legyen, és minden jól menjen.
- Nyugi ügyes lesz! –nyugtatott Silvy. Az útra koncentrált, én és Tom hátul ültünk.
- Tom mi a baj? –mióta megérkezett csendes volt. Nem szólt semmit, teljesen elbambult. Meglengettem a kezem előtte: -Hahóóóóó!
- Hm, micsoda? –megrázta a fejét és felém fordult.
- Jól vagy? –aggódtam
- Jah, persze igen! –megint az ablak felé fordult.
- Nah még is! Mi az? –megbökdöstem. Kellemetlenül nézett rám, megrángatta a vállát.
- Nem tudom, csak olyan fura…
- Mi a fura? –bele vágtam a szavába.
- Hát ez. –teljesen egyértelműnek tartotta, mintha tudnom kellene, mire gondol. Felhúztam az egyik szemöldököm és rápislogtam.
- Lassan 1 hónapja itt vagyok már, és mióta ide költöztünk teljesen felfordult a világ. –kinevettem
- Nem mondták még? –szemeibe pillantottam. –Ez Amerika!
- Hajj… - mintha mérges lenne.
- Tom! Mondd már! –kezdtem én is mérges lenni.
- Bill! Ő a bajom, napok óta bezárkózott, ha meg kijön, azt kérdi, hogy elmenjen-e vagy ne. Nekem meg adnom kell a hülyét, legszívesebben páros lábbakkal rugdosnám ki Becky-t és magammal cipeltem, volna Billt. Bezárnálak titeket egy szobába, és addig maradnátok, bent míg ki nem békültök. Kezdtek nagyon gyerekesek lenni.  –dühöngött. Silvy halkan felnevetett és meg piruló fejjel fordultam el. Fél perc múlva:
- Én tehetek róla. –szóltam. Silvy izmai megfeszültek és a visszapillantó tükörből lesett felénk, várta, hogy mi fog ebből kisülni.
- Igen te tehetsz róla. –hagyta ennyibe Tom. Megfájdult a fejem, a szemem szúrni kezdett és legszívesebben kirohantam volna a világból, de nem tehettem.

Az ünnepségen sok szülő, barát és ismerősök eljöttek. Leültünk a helyünkre. A terem egyre jobban kezdet megtelni, magam mellé néztem a szék még mindig üres volt, a műsor pedig hamarosan kezdődik. Csalódottan sóhajtottam, de hiába forgolódtam, bámészkodtam, nem láttam.
Hirtelen a függönyök széthúzódtak és a műsor elkezdődött. Nagyon ügyesen színészkedett Isa. A lelkem csak úgy dagadt a büszkeségtől. A show végén hatalmas lelkesedéssel tapsoltunk. Megkerestük Isa-t gratuláltunk neki, és oda adtuk az ajándékokat. Már menni készültünk, mikor valaki szólt a hátunk mögül.
- Gratulálok Isabelle. –egy kéz nyúlt a kislány felé. Félénken nézett fel rám, csak bólintottam. Bátortalanul kezdett el lépegetni Bill felé. Bill arcát figyeltem, de nem tudtam leolvasni semmit se. Nem sokat szólt, igazából annyit mondott csak, hogy nagyon ügyes volt, majd felém pillantott hosszan és elment. Tudtam, hogy beszélnünk kell. Isa zavarodottan bújt hozzám.
- Figyelj kincsem! Most elmész keresztapuval és Silvy nénivel haza én meg, majd utánatok megyek. –megpusziltam.
- Minden rendben? –a fülembe súgta Tom mi közbe, átadtam neki Isa-t. Bólintottam.
- Sok sikert! –Silvy.
Nem tudtam, merre mehetett Bill, de arra mentem, ahol távozott. Egy szűk, homályos folyosóra lyukadtam ki. Végig mentem, sehol egy ajtó vagy valami átjáró. A folyosó végén lépcső volt. Azon kezdtem el felmenni. A szívem dübörgött, a félelem ezerszeresére nőtt bennem és az adrenalin szintem is felszökött. Halkan és óvatosan lépegettem fel. Egy csapóajtóba ütköztem, felnyitottam és az épület tetején találtam magam. Tátott szájjal bámultam szét. Be lehetett látni, majdnem egész New York-ot. Felmásztam teljesen, közelebb mentem a korláthoz és csak bámultam a kilátást. Gyönyörű volt! Már besötétedett, a lámpák felgyúltak, minden csillogott és villogott, az idő is kellemes volt. Hirtelen békesség tört rám és nagy szeretett, minden gondom elszállt. De ahogy jött ez a felemelő érzés úgy múlt is el. Eszembe jutott Bill. Körbe néztem a tetőn, meg is láttam a másik oldalon, engem figyelt. Félénken indultam felé. Most jön a nagy kiabálások és veszekedések.

Ma még jelentkezem! Mindenképp :D addig is bírjátok ki, remélem tetszett :) puszí ŁŁ

43. rész

Az ajtó csak egyre szélesebb lett, én még mindig a földről bámultam sápadtan, hát vége a nagy titoknak. Bill szemei kíváncsian lestek be, darabig csak némán bámulta a kislányt, majd elkezdett szédelegni és kidőlt. Ekkor futott be Tom, futhatott, mert a nyelve kilógott a szájából és liheget.
- Becky… mondta –nyögte ki. Az ájult Billre pillantott, majd rám. Isa fent volt és bámulta a fekete hajú embert, félve szaladt ki hozzám és átölelt szorosan, megijedt, ahogy én is.
Billt becipeltük a hálószobámba, Isa-t megnyugtattam, hogy jól van apa, csak kicsit beteg. Sokáig bámulta, aztán elaludt mellette. Lefektettem. Tommal aludtam ma a kanapén. Szerencsére elfértünk rajta kényelmesen. Megbeszéltük, hogy reggel elmennek Tomék korán, én meg majd beadom Billnek, hogy csak álmodta, de lehet nem is fog emlékezni, olyan részeg volt. Nem vártam a reggelt… utáltam.
Reggel 8-kor, Tomék elhúzták a csíkot halkan. Felöltöztem, hívtam Becky-t, hogy itt van Bill és alszik, aztán elmagyaráztam neki, hogy Tomhoz jött totál részegen. Megnyugodott, gondolom, azt hitte, hogy hozzám jött. Én az ő helyébe rég rájöttem volna.
9-kor… dolgoznom kellet, volna már, de nem hagyhattam egyedül Billt. Elkezdtem jó hangosan csapkodni az edényeket a konyhába. Ez hatásos volt, botorkálást hallottam. Hátamat mutattam a konyha bejáratának, nem akartam látni.
- Mit keresek itt? –rekedt volt a hangja.

- Jó reggelt! Tegnap részegen beállítottál, hogy Tomot akarod, aztán kiszédültél. - közöltem vele a tényeket. Vajas, parizeles kenyeret tettem az asztalra, egy pohár vizet és gyógyszert. –Ezeket edd, meg aztán hívok taxit és haza mész. –végig kerültem a tekintetét, miután leraktam az ennivalót elé, ki akartam menni. De megfogta a karomat, ki akartam rántani, erre szorosabban fogta. Nem is engedett el, míg meg nem fordultam, felé.
- Mi kell még? –nem enyhült a hangom, ugyan olyan bunkó és hideg volt. Nem szólt semmit, felállt és közelebb rántott magához. A tekintetemet kereste, de kerültem. Kezeibe vette az arcom és kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek, lehunytam a szemem, összeszorítottam a szám és vártam, hogy elengedjen.
- Kérlek… - suttogott, de ezzel nem ér el semmit. Ekkor hirtelen az ajkait éreztem a számon, erőszakosan magához ölelt, szorosan közre fogott, szabadulni se tudtam. A nyelve akaratosan bújt volna át, de a számat összeszorítottam, de nem adta föl. Kezeivel simogatott, ajkaival a nyakamat és a vállamat csókolgatta. Próbáltam uralkodni magamon és észnél lenni, próbáltam ellenkezni, de az agyamat ellepte lassan a tudatlanság, valamiféle köd. Akaratlanul szétnyíltak az ajkaim és egy halk sóhaj jött ki a torkomon. Gyorsan ráhelyezte a száját, az enyémre, nyelvét átdugta és vadul, kétségbeesetten csókolt. Én meg csak hagytam és vártam, hogy végezzen, egy könnycsepp is kicsordult a szememből. Miért csinálja ezt?
Elengedett. Leült az asztalra és evett. Én meg csak ott álltam tovább csukott szemmel, megsemmisülve. Többszörösen átverve és szánalmasan éreztem magam. Csendesen vonultam a nappaliba, leültem a kanapéra, megsemmisülve, dühösen vártam, hogy elhúzzon. Nem kellett sokat várnom, már az ajtóba állt, de még visszaszólt:
- Sajnálom Kyla! Teljes szívemből, ha így szeretnéd… én elfogadom. –nem néztem fel rá, nem érdekeltek a szavai el akartam engedni a fülem mellől. Nem is értettem mit hablatyol. Ledőltem a kanapéra, és csak feküdtem és szenvedtem.

És, mintha tényleg elfogadta. Rendesen csinálta a dolgát. „Szerette” Becky-t, tervezte az esküvőt, és minden úgy lett, ahogy Becky szerette volna. Én se viselkedtem rosszul, szerződéseket kötöttem, programokat szerveztem és Bill-ék esküvőjén is rendesen dolgoztam. Jobbnál jobb ötleteket adtam. Becky érezte a fagyos hangulatot közöttünk, de nem szólt semmit.
Tom se panaszkodhat, legalább is én így gondoltam, de neki nem tetszett ez.
- Kyla Nelson! Elegem van belőled és Billből is! –ezzel el is ment. Isa kíváncsi szemekkel nézett rám, de nem mondtam neki semmit. Én nem szenvedek, ha Bill se! –győzködtem magam. Persze, ha lenne egy kicsi bátorságom is, elmennék Billhez és megkérném, hogy legyünk együtt, vinném Isa-t is, de nincs. Már pedig hamarosan be kell, hogy vezessem Isa-t, közeledet az óvodai fellépése.
Tom füstölögve ment haza, bár tudta, hogy ott se várja jobb hangulat. Bill szerelmi bánatba szenved, Becky meg az őrületbe kergeti a rengeteg kérdésével. Fáradtan állt be a garázsba. Bemászott a házba és milyen igaz volt, amit gondolt. Be se tette már a fél lábát Becky körülötte ugrándozott. Próbálta kikapcsolni az agyát, de egyre jobban csak idegesebb lett. Bevett egy fájdalom csillapított, felment Billhez és rácsapta az ajtót Becky-re.
- Bill Kaulitz! A fene vigye el az önbecsülésedet, vagy nem tudom midet. A sarkadra állhatnál már végre! Elegem van a kis Becky-dből! És belőled is, szereted, tudom! Ős is téged, ne! Ne kérdezd, hogy tényleg, vagy, hogy honnan tudnám. Dönts! Adok 1 hetet, ha Becky-t választod, elveszítesz 3 embert, engem többé nem látsz! Ha még is látni akarsz, nyerni fogsz, és boldog leszel. Elegem van már a bénázásaidból. Ezzel a rasztás elintézett mindent. Átment a szobájába és elégedetten dőlt az ágyába és bekapcsolta a Tv-t. Eszébe jutott Isa meghívója, előhalászta a zsebéből. Nézegette, majd kipattant az ágyból és bedugta Bill szobájának az ajtaja alatt.

A fekete hajú srác, ismét az álmára gondolt, amit Kyla-nál álmodott. Egy barna hajú, tüneményes és barna szemű kislányról álmodott, aki kísértetesen hasonlított rá és Kyla-ra. Elgondolkozott, hogy a jövőt látta volna? Hirtelen gondtalanná vált minden baja. Ha a jövőt látta, nem kell félnie, megbocsát neki Kyla. És, ha igazat mond Tom? –ezen gondolkodott órákig. Közbe Becky teljesen az őrületbe kergette a tudatlanság. Ekkor egy különös hangra figyelt fel. Felkelt, hogy megnézze, mi lehetet az. Egy borítékot vett észre, ügyetlen kezek készíthették. Kíváncsian bontotta fel, egy meghívó volt benne, valami óvodai rendezvényre. Csodálkozva nézte, megnézte, hogy van-e még benne valami. Volt, egy rajz, amin egy anya, apa és egy kislány volt. Mindegyik rajz figurák nagyon hasonlítottak rá, Kyla-ra és a különleges álombeli kislányra, akit már látott egyszer valahol, de nem emlékszik hol.
Mi ez az egész?

Esetleges helyesírási hibákért utólag is bocsi! Fáradt vagyok :) remélem tetszett, puszí Ł

42. rész

Reggel Becky hívott, hogy szeretne velem találkozni és esküvői ruhákat nézni. Akár mennyire nem akartam, muszáj volt beleegyeznem. Kellemetlenül kezdtem el öltözni. Készítettem reggelit Tomnak és Isa-nak. Hagytam egy üzenetet és elmentem.

- Istenem… istenem! Hogy tehettem ezt? Hogy? Vele, aki olyan törékeny és fontos számomra. Még is megtettem. –Az énekes dühösen járt fel- alá a szobájában és gondolkozott. – Most is Becky-vel van. Istenem, hogy lehetek ekkora szemétláda? Hogy? Megcsaltam Becky-t és még ki is használom. Nem is ismerek magamra. Tommal is összevesztem, behúztam neki, és az óta se jön haza, hol lehet? Áh ezen nem is kell gondolkozni, biztos Kylanál. Kyla… őt is mennyire megbántottam. Kihasználtam a legnagyobb gyengeségét, a szeretetét. Annyira élveztem a tegnapot… - kirázta a hideg, ahogy visszagondolt. Érzések ezrei zúdultak rá. Szeretett, remény, vágy és a düh, bosszúság, undor, bűntudat. Undorodott magától, hogy képes volt megtenni. Nem volt elég ereje ellenállni a lánynak, aki ártatlanul és minden hátsó szándék nélkül találkozni akart vele, erre ő egy nagy orgiát, csapot. És, ha ez nem elég Becky sejt valamit és még mindig nem mondta el neki, hogy mi ez az egész, csak hebeget- habogott tegnap is. Pedig Tom sokat elárult. És ma mindennek vége szakadhat! Becky és Kyla együtt töltik a napot. Tom is ellene van és ezt meg is, érti. –a fekete hajú srác, barna mandulavágású, gyönyörű barna szemeiből könnycseppek hulltak. A falnak dőlt és csak összetörve, nagy ürességgel a lelkében ott állt, majd egyre jobban csúszott lefele és leült. Az arcát a kezeibe temette. A tegnapi nap emlékeit idézte fel.
Az érintések, az erős és bódító illata, az a szerelmes pillantása és reményekkel csillogó teli gyönyörű szemek. És talán ő az, aki tudja, hogy mi is kell neki igazán.
Az orrában még mindig benne volt a lány illata, ha lehunyta a szemét mindig csak őt látta, ha végig simítja a karját, ahol megérintette a lány, még mindig érzi a puha, lágy érintését. Ha kezeit összefonta, még mindig tudja, milyen a lány tenyerei. Szerette őt, és még mindig szereti. Nem verte ki a fejéből ez előtt se, csak jól eltemette. De ő elszúrta tegnap és az egyetlen egy esélyét is elbaszta örökre!
- Kyla… - a karjaiban feküdt a lány, és ő boldogan simogatta és szorította magához. A lány csendesen felpillantott.
- Mond Bill. –nem tudott mit mondani. Boldog volt, de még is motoszkált a fejében valami, ami nem hagyta nyugodni.
- Bill… - a lány hangja tele volt kétséggel. – Most mi lesz?
- Nem tudom Kyla, nem tudom. –Bill szemeiben bűntudat, boldogság és tudatlanság egyszerre keveredett. Nem szóltak semmit, csak feküdtek egymáson, és szorosan fogták egymást. Ezt a romantikus idillt egy telefon csörgés zavarta meg.
- Ne vedd fel! –kérlelte a lány.
- Mi van, ha Becky? –a fiú kiszállt az ágyból és megnézte, eltalálta. Felvette. Kicsit meglepődött, majd hümmögve leült az ágyra, közbe átölelte a mellette ülő lányt.
- Rendben, kincsem! Rendben. Oks, sietek! Szeretlek, csók! –ezekkel, a szavakkal búcsúzott el a feleségétől. A lányt közbe undor fogta el, és a hideg rázta. Szereti? Kincsem?
- Nah?
- Kyla… én sajnálom, de nekünk nem kellet, volna ezt. –az énekes felállt és hátát mutatta a lánynak - szeretem Becky-t. A lány minden egyes tagja remegett, lelkét minden szó egy-egy darabra tépte.
- Mi… micsoda? –nem értette… az előbb még azt mondta Bill neki, hogy szereti, és vele akar lenni. Most meg ez? Düh és csalódottság fogta el. Undorodva nézett Bill hátára. Összekapkodta a ruháit, felöltözött és már az ajtóban állt. Visszafordult:
- Fordulj meg Bill! Nah gyerünk, fordulj már meg! –üvöltött. –Látni akarom a szemeidet, azt, hogy mekkora gyáva féreg vagy és egy kis alattomos dög! Kihasználod az embert, közbe feleséged van. Nem is értem miért dőltem be neked… hány lányt fektettél még le rajtam kívül? Remélem szenvedni, fogsz elkövetkező éveidben! –legszívesebben szembe köpte volna, de nem tette inkább elfutott.

Ordított egyet, felállt és a falba bokszolt egyet. Reccsenést hallott, majd hatalmas fájdalmat érzet az ujjaiban. Az ágyra rogyott és sírt. Tomot akarja! Úgy érezte, hogy ezen a világon most ő a legszerencsétlenebb, leghülyébb és legszívtelenebb.

Már a 10. ruhánál járunk, de ez sem tetszett Becky-nek. Legszívesebben fejbe lőttem volna, de nem is tudom miért nem tettem meg.
- Szerinted? –lelkesen jött ki az öltözőből a 11. ruhába.
- Jó. –nem tudtam többet mondani. Halálra untam magam és már haza akartam menni, fájt a fejem, a lábam, az ujjam, azaz mindenem.
- Megint csak jó! Kyla! Mi a bajod? –leült mellém. –Mi a szösz? Hogy neked tálaljam ki a gondjaim? –dühöngtem magamba.
- Semmi Becky, tényleg! Inkább válasszunk egy ruhát. –tereltem a témát.
- Nem, amíg el nem mondod mi a bajod! Olyan búval basszott vagy, de nem csak te, hanem Bill is! –a szája elé kapott. –Csak nem összevesztetek? Jajj, ne már! Remélem kibékültök, Tom is eltűnt, te tudod, hogy merre lehet? –bosszúsan ráncoltam össze a homlokom, szóval Bill még mindig nem mondott neki semmit. Hát én se fogok, bár… nem is lenne olyan rossz ötlet. Rápillantottam, már nyitottam a szám, de inkább elfojtottam egy sóhajba a bennem feltörő szavakat.
- Becky! Kérlek, a ruhákat! Már dél van. –kérleltem.
- Jó, jó! –végül aztán sikerült találnia egyet, ami a legnagyobb, legdrágább, legpazarabb volt. Nekem nem tetszett, én biztos valami szolidabbat választanék, de hát nem az én esküvőm lesz. Becky ragaszkodott, hogy ebédeljünk együtt és dumcsizzunk, mint két jó barátnő. Be nem állt a szája.
- És tudod, Bill…- mindig, ha felhozza hányingert és bosszúvágyat kapok. –olyan fura, mióta haza jöttem. Nem akarok kitálalni mindent neked, de –itt közelebb hajolt –a szex se olyan jó már vele… - megborzongtam. –Nem tudsz ajánlani valamit? –nah itt telt be a pohár.
- Becky! Ne haragudj, próbáltam kedves lenni és türelmes, de nekem jobb dolgom is van, mint a te szexuális kapcsolatodat kibeszélni, ne haragudj, de mára végeztünk! –ezzel ott hagytam a picsába és haza mentem.

Tomék is otthon voltak. Adtam egy kis kimenőt Tomnak, elment a haverjához. Addig mi elmentünk vásárolni a vacsorához, spagettit akartam főzni. Isa kedvence, ahogy az apjáé.
Este 9-kor lefektettem Isa-t, majd elmentem fürödni. Lehunytam a szemem és próbáltam ellazítani az izmaimat. A comb izmaimnál jártam, mikor hangos dübörgést hallottam. Riadtan pattantak ki a szemeim. Magam köré csavartam egy törölközőt és Isa szobájához futottam, rendben volt. Újabb dübörgés. Valaki az ajtó mögül. Megijedtem, ki lehet az? Tomra gondoltam, résnyire nyitottam az ajtót.

Bill volt az… épp rácsaptam volna az ajtót, de a lábától nem tudtam.
- Bill Kaulitz! Takarodj innen! –suttogtam.
- Nem, amíg nem beszélhetek Tommal! –szinte üvöltött.
- Bill! Menj innen! Nincs itt Tom! –próbáltam kituszkolni, de már bent volt. Csapkodva nézett mindenhova és kereste Tomot.
- Bill! Takarodj a lakásomból, mit képzelsz magadról? –rettentő dühös lettem.
- Tomot! –suttogta.
- Mondtam már nincs itt Tom! –suttogtam hangosabban. Isa szobája ajtaja elé álltam.
- Mi van ott? –hisztérikus volt a hangja. –rátapadtam az ajtóra. –Had nézzem meg! Ott van Tom?
- Nem, nincs itt! Tűnj már innen! Bill, ha egy lépéssel is közelebb jössz, feljelentelek! –fenyegetőztem. De nem hatott… közelebb jött, ekkor megcsapott az erős alkohol szag.
- Te részeg vagy! –meglepődtem. Semmire se reagált, arrébb próbált tuszkolni, de nem engedtem. Nagyobb erővel lökött arrébb. Elestem, szabad útja lett Isa szobájához. Rémült arccal figyeltem, ahogy a kilincsre simítja a kezét és lenyomja.

Entschuldigung a késői hozásért!