41. rész

Sírva futottam el a házból. Hajam össze vissza, sminkem szétfolyva, a ruhám azt se tudtam, hogy állt, de ez mind nem érdekelt. Csak futottam haza fele, mindenkit fellöktem, aki útba volt. Egy parkba kötöttem ki, nem tudtam, már hol vagyok. Nem is érdekelt. Leültem egy eldugott, sötétebb helyre és csak bőgtem. Írtam Tomnak, hogy ne várjon, Silvy-nek is. Ott ültem üresen, szétszakított lélekkel és tátongó hatalmas fekete lyukkal. A szívem már amúgy is ezer darabokra volt törve, szinte már lehetetlen, hogy még jobban fájjon. Hogy még jobban rosszabbul legyek. Üvölteni, dühöngni lett volna kedvem. Elverni jól Bill Kaulitz-ot és elfelejteni örökre. Elcsábított én meg engedtem, annyira hülye voltam! Eddig tudtam, hogy csak kihasznál. Azt is tudtam, hogy már nem szeret és még is, engedtem. Csak, hogy akkor abba a pillanatba jó volt és volt remény is. A telefonom ismét rezgett, nem kellene elhagynom magam ennyire. Isa számít rám. Próbáltam magam lenyugtatni, de sehogy se ment. Felhívtam Silvy-t, hogy nem tudna-e értem jönni. Próbáltam elmagyarázni, hogy hol vagyok.
- Oké! Kb., tudom, hol lehetsz. Figyelj! Maradj ott, rendben? Próbálj lenyugodni, rohanok! –le is tette. Felhúztam a térdeim, ráfektettem az állam és lehunytam a szemem, észre se vettem, elaludtam.
Napsütésre keltem fel, ijedten néztem körbe, csak nem a parkban éjszakáztam? Szerencsémre nem, Silvy szobájában voltam, de, hogy kerülök ide? Csörömpöléseket hallottam kintről, kimásztam az ágyból, nyújtózkodtam egyet és kimentem.
- Jó reggelt. –alig bírtam beszélni.
- Jó reggelt! –aggódva pillantott rám.

- Ennyire borzalmasan nézzek ki? –fancsali képet vágtam. Csak bólintott. Leültem, öntöttem magamnak kávét és egy kortyra megittam.
- Tegnap… mi történt? –elmeséltem neki mindent, aztán ő is, hogy milyen állapotban talált meg, alig tudott a kocsiba cipelni, hogy végig bőgtem, pedig nem voltam eszméletemnél. Kikereste Tom számát a telefonomból és felhívta.
- Aggódik érted és várnak téged. –sóhajtott egyet, majd átölelt. –Segítek elfelejteni! –megsimogatta a hátam.

- Köszönöm! –rá mosolyogtam. –Figyelj, szólnál, hogy ma nem megyek? Átveszed? Holnap ígérem, hogy megyek, de most… nem lennék képes rá.
- Hé nekem nem kell magyarázkodnod! Egyszer lássam meg Billt… - mérgesen ökölbe szorította a kezét. Megborzongtam a név hallatán. Szánalmat éreztem magam felé, ekkora barmot mint én…
Taxival haza mentem. Szó nélkül fürdőbe vonultam és lezuhanyoztam, nem akartam magamon érezni az illatát, nem akartam tudni, hogy érintései vannak rajtam, a csókjai, semmit se akartam érezni. Ki akarom örökre zárni! Kitépni a szívemből. A tükör elé álltam, megijedtem magamtól, a szemem vörös volt és duzzadt. Az arcom falfehér és szinte láttam az arcomon az élettelenséget. Felvettem egy otthoni ruhát, tettem egy kis sminket, hogy ne nézzek ki olyan szörnyen és kimásztam a fürdőből.
- Anyaaaaa! –boldogan futott, szorosan átölelte a lábaimat. Ez a kis apró lény az, aki miatt vagyok még mindig itt és élek. Ha ő nem lenne én se… Tom is boldogan üdvözölt. Hálás voltam érte, hogy itt volt Isa-val és, hogy nem kérdezi a tegnapit. Bár szerintem sejti. Elmentünk így 3-man vásárolni. Kerestünk nekem valami parti felsőt vagy ruhát, Silvy-nek is néztem. Találtam is. Tom is vett magának pár dolgot. Isa, pedig a játékboltba ragadt. Jól szórakoztunk. Kicsit sikerült nem Billre gondolnom. A mekibe ültünk és ebédeltünk. A buliról beszélgettünk, hogy jönne Tom is és, hogy hívja Georg-ot és Gustav-ot is. Biztos örülni fog neki Silvy. A részleteket beszéltük, mikor Tom arca hirtelen lefagyott. Hátra néztem, hogy mit láthatott. Hát hadd ne mondjam… Bill és Becky. Becky? De hát ő… mit keres itt? Gyorsan visszafordultam.
- Menjünk. –jelentette ki Tom. Helyeseltem, felkaptam Isa-t, hogy valamennyire elrejtsem. Tom a szatyrokat vette egy kézbe, a másik kezét a derekamra fonta és elslisszoltunk. Isa csak bámult hátra és nézte a fekete hajú alakot.
Bill a kislányt bámulta… annyira hasonlít valakire… és nem is akár kire. Elsápadt.

- Tom! Nincs véletlenül sebtapaszod? –elvágtam az ujjam, de sebtapaszunk már nincs, mindet elhasználtuk Isa fejére.
- Nincs. - bejött a konyhába. –Elmenjek?
- Hu hát megtennéd? Mire haza jössz kész lesz a kaja. –rámosolyogtam. Puszit nyomott a homlokomra, majd elment haza sebtapaszért.
- Szia Becky! –köszönt Tom kicsit sem kedvesen. A konyhába kutatott, tudja, hogy itt van valahol…
- Szia Tom, hát te merre voltál? Mit keresel?
- Sebtapaszt. –egyszerű és bunkó volt. Soha sem kedvelte ezt a lányt, de tűrte Bill miatt, de most már nem fogja tűrni.
- Tessék. –egész dobozzal volt a kezében. –Történt…- elakadt a szava, csak most látta Tom szemét. –Jézusom kivel verekedtél?
- Kérdezd Billt. Kösz a dobozt. –és már ment is volna. Az említett ekkor jött le a lépcsőn.
- Tom! Na végre, elárulnád nekem kivel, voltál a plázába?

- Nem tartozom neked magyarázattal! Tudok mindent Bill! És elég gerinctelen vagy, megint nem alszok itthon. Nah cső! –felkapta a vizet, még, hogy képzeli azt, hogy őt vallatja? Mikor neki kéne elmondania mindent annak a nyomorult csajnak, akit nem is szeret. Úristen, hogy lehet ekkora barom az öccse? Most bassza el az életét, azzal, hogy hozzá megy Becky-hez.
De tudja, hogy fognak még beszélni és megpróbálja, majd meggyőzni.

Éreztem, hogy történhetett némi feszültség a Kaulitz lakban, de nem mertem rákérdezni. Legalább is, míg Isa fent van. Olyan kis furcsa volt, most ő is. Csendes és gondolkodó. Hiába kérdeztem, mi a baj nem válaszol. Szóltam Tomnak is erről és kértem, hogy derítse ki, de nem tudta kihúzni belőle.
Lefekvéskor jött ki belőle:
- Anya. –nem nézett rám.
- Mond kicsim. –leültem az ágya szélére.
- Én… délbe, apát láttam? –rám nézett. Tomra néztem, nem tudott szólni semmit se, inkább kimenekült. Sóhajtottam egyet, férfiak… menekülnek az ilyen helyzettől.
- Igen, kicsim őt. A fekete hajú volt. –a szemébe néztem, látni akartam, hogy mit szól hozzá, de semmi érzés nem ült ki az arcára.
- Ugye nem tud rólam? Azért menekültünk el hirtelen? –megint ledöbbentem, hogy milyen okos lányom van.
- Kincsem… én. Annyira sajnálom. –eltemettem az arcom a tenyerembe, annyira szégyelltem magam, annyira! Az ölembe mászott és átölelt.
- Szeretlek mama! Nem haragszom rád, persze nem értem miért van ez így, de bízom benned, mami. –a szívem szakadt meg és egyben dagadt, hogy ennyire szeretni való lányom van. Betakartam, lekapcsoltam a lámpát és kijöttem Tomhoz. Elmeséltem neki mindent, a tegnapit és a beszélgetést. Mérges volt tesójára, de nem ment haza megverni. Mellettem maradt és vigasztalt.

40. rész

Rövidebb rész lett, mint az előző, de tartalmasabb is :D nekem tetszik, remélem, hogy nektek is ;) Jó olvasást :D ŁK

Reggel megbeszéltük, hogy Tomék megvárják a 8-at, és csak utána mennek el pár ruháért és ilyenekért. Megadtam a munkahelyi telefonom számát is, hogy, ha bármi gond van ott is, elérnek. Elbúcsúztam tőlük és indultam is be. Silvy már várt.
- Szia! Mizujs? –kávéval várt. Egy mosollyal köszöntem meg. Leültünk a kanapéra és beszélgettünk. Elmeséltem neki a tegnapit.
- Szent isten! Ááááh, tuti féltékeny volt! –röhögött a csaj.
- Nem tudom, remélem. –szemeim felcsillogtak. –Figyelj, mikor is lesz akkor az a koncert? Bulizni akarok.
- Húúú, de rég hallottam már ezt. –nevetett én is nevettem.
- Figyelj, pénteken, megveszem a jegyet, valamikor meg elmehetnénk ruhát nézni. Hozzad Isa-t is! Régen láttam a kiscsajt. –ezzel ki is ment, mert 8 óra volt már és hamarosan befut Bill. Már múlt 10 perccel is. A tükör elé álltam és megnéztem magam. Egy hosszított fekete felsőbe voltam és cica gatyába. Hajamat ismét leengedtem és erősebb fekete smink volt rajtam. Épp a sminkemet igazítottam, mikor szóltak hátam mögül.
- Nagyon csinos vagy! –ijedten fordultam meg. Olyan hirtelen mozdulattal, hogy elestem. Elképedve néztem még mindig fel. Bill közelebb sétált és nyújtotta a karját felém.
- Ne haragudj! Kopognom kellet, volna. –mosolygott. –Nem sokat változtál. –jó hangulatba lehetet, de vajon mitől?
- Semmi. –belekapaszkodtam a kezébe és felálltam. Zavartan igazítottam meg a ruhát. Ott álltam, mint valami barom, pedig ebbe az irodába én vagyok az úr.
- Szerintem üljünk le, vagy…?
- De, de persze! – leültünk. Zavart, hogy bámul, hogy szinte felfal a szemével. Próbáltam a munkára koncentrálni, de mindig bele zavarodtam. Ezt most direkt csinálja? Meg se szólalt még, ha kérdeztem, akkor se.
- Van valami rajtam vagy mi? –magamra néztem. Kinevetett, bevágtam a durcit.

- Miért kell ezt erőltetni? –közelebb hajolt. - Nagyon, de nagyobb szép nő lett belőled. –fájdalmasan pillantott rám. Elhajolt, hogy ne kísértse magát jobban. Elpirultam.
- Bill… ezt erőltetni kell? –ránéztem. –Vagy…. Mire gondolsz?
- Erre az egészre. Ez valami jel, hogy mi találkoztunk. Nem gondolod? –mintha el akart volna csábítani. Közelebb hajoltam én is.
- És még is mit kéne tennünk, attól függetlenül? Hm…? –átült mellém. Visszahőköltem, a kanapé másik végére csúsztam, de őt ez nem bizonytalanította el. Egyre csak közelebb csúszott felém. A szívem gyorsabban vert, levegőt gyorsabban vettem, elvesztem a tekintetébe. Teljesen hozzám simult. Az egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikkal a hajamat birizgálta. Éreztem, hogy ő is szaporábban veszi a levegőt. Lehunyta a szemét és megszagolta a hajam. Különös zsibbasztó varázslatba kerültem, csak ő és én. Itt csak mi voltunk, igen mi. Közelebb hajoltam hozzá, átkaroltam a nyakát és a számat a nyakára tettem. Kirázta a hideg, engem is. Kicsit eltolt magától, mosolygott. Az ajkai egyre jobban közeledtek az enyémhez. A szemeit lecsukta, én meg az utolsó pillanatig kiélveztem a közeli látványát, majd lehunytam a szemem és engedtem a csókjának. Forróság öntött el, fellobbant bennem újra a szerelem, a vágy és 5 éves álom valósult meg hirtelen. Szorosan fogtuk egymást és percekig egymásba forrtunk, éreztem, hogy ő is szeret még.
Tudtuk, hogy bűnt követünk el, hogy ezzel megsértjük Becky-t és a szerződés, nem tudom hányadik pontját. De ez akkor, abban a pillanatban nem érdekelte egyikkőnket se. Csak érezni akartam, még többet kapni belőle. Akaratlanul megindultak a kezem, a hátán lecsúszott a pólója alá kalandozott. Lihegve tolt el egy kicsit magától.
- Nem szabadna. –lehunyta a szemét, átölelt. –De akarlak!
- Bill…- nyögtem. –Én is.
- Gyere! –felhúzott, ki siettünk az utcára, Silvy nagy szemekkel bámult utánunk és az összefont kezünket egyből kiszúrta. Nem mertem felé nézni, nem mertem szólni neki. Tudom, hogy ő okosabb lenne és tudom, hogy ő tudott volna nemet mondani. És ki fog osztani, holnap, de nem érdekel, most nem! Csak őt akarom!
Talán direkt teszi ezt, vagy tényleg újra akarja. Nem volt önuralmam magam felett, teljesen elkábított.

Ahogy csukódott az ajtó magunk mögött, éhesen estünk egymásra. A falhoz nyomott, az egyik keze a nyakamon volt, másikkal a combjaimat simogatta. Még mindig tudta, hogy tud felizgatni és ez jól eséssel töltött el. Hamar letéptük egymásról a ruhákat. Ismertem Bill játékát, szereti szenvedtetni a másik felet, pedig alig vártam, hogy érezhessem a férfiasságát magamba. Nem is engedtem neki, hogy sokáig ő legyen a vezető. Lefordítottam magamról, felül kerekedtem és ráültem az ágaskodó farkára. Hatalmasat nyögtünk mind ketten. Elkezdtem mozgatni ritmusra a csípőm, és teljesen átadtam magam az élvezetnek. Átfordított, ő került fel. Elhelyezkedtünk, majd gyorsabb tempóra kapcsolt. Hatalmas nyögések, forróság és izzadság cseppek között mentünk el egyszerre. Kirobbanó érzés volt, mérhetetlenül boldoggá tett, hogy azt az embert érzem magamba, azt ölelhetem, akit szeretek. A fülembe sóhajtott, majd kidőlt mellém. Hozzám bújt, átkaroltam és a szívünk dobogását hallgattuk.

Jah... ui.: +16 karika jóóóó erősen xD vagy 18? amelyik tetszik ;) puszí

39. rész

Tom hátra esett. Megszédült, kidőlt a földre. –Úristen! Mit csináltam? –Bill idegesen hajolt testvére felé.
- Tom, jól vagy? –elkezdte pofozgatni. A gitáros lassú mozdulatokkal felült, ellökte testvérét, amennyire tudta és dühösen nézett rá.
- Neked mi a fasz bajod van? Elment az eszed Bill! Képzeld Kyla a legjobb barátom, nem tudom, mit képzelsz. –üvöltözött. Összeszedte maradék erejét és elment.
- Tom! Gyere vissza! Hallod?! –üvöltött Bill, de Tom nem hallott, se nem látott. Már az utcán üvöltözött Bill, de Tom csak haladt előre a kocsijához. Beindította, lehúzta az ablakát, kiintett Billnek egy kapd be-t és elhúzott.
Bill megsemmisülve állt az ajtóba. Bement, egyenesen fel a szobájába. Bezárta az ajtót, elsötétített, lefeküdt az ágyra. Borzasztóan nagy bűntudata lett. De hirtelen elborult az agya. Nem akarja, hogy Kylanak és Tomnak viszonya legyen. Nem! Ő azt nem bírná ki. Pedig most biztos, hogy Kylahoz ment a testévre. Az ő Kylajához. Úristen? Mire gondol, hogy még az övé. –hatalmasat sóhajtott, átfordul a hasára. –Vajon mit érez iránta Kyla? Miért ment el 5 évvel ezelőtt? És, ha van jó oka? Istenem, de jó, hogy elment Becky. Szegény Becky… el kell neki mondani. Nem halogathatja tovább. Talán, ha haza jön, vagy nem is tudom… Biztos ki akadna. De ááááh… nem hiszem el. Kyla és Tom? Úristen, kérlek ne! Kyla az enyém. Vagyis csak… volt. –egy könnycsepp csordult le az arcán. –Kiderítem, mi van köztük! Mindent kiderítek. – Új Kyla jutott az eszébe, mennyivel nőiesebb lett, mennyivel csinosabb. A mosolya, mikor felhúzta a szemöldökét. Elnevette magát, de hamar abba hagyta. Lehunyta a szemét és a régi illatára gondolt, az ölelésére, a gyengéd csókjára. A szeretettel teli szemekre. –Biztos, hogy van valami magyarázható ok. De… istenem, mit tegyek? –ilyen gondolatokkal törte magát az énekes. Rettentően hiányzik neki Kyla, de nem akar csalódást okozni Becky-nek se. A lány mellette volt a bajokban és gondokban, segített neki és szereti őt. Ő is szereti a lányt, de nem annyira, mint egy bizonyos személyt.
A fekete hajú énekes szemeiből hullottak a könnyek. 2-3 éve tudott rendesen élni és nem mindig a nagy szerelmére gondolni. Lelki békére is talált, de most, hogy újra láthatta, rájött, hogy még mindig nem tette magát túl rajta és nem is fogja tudni, mert ő az igazit találta meg Kyla-ba.

Hamar végeztem a munkába. A Tv-t kapcsolgattam, mikor csengetek. Az órára néztem, dél múlt pár perccel. Ki lehet az? Kinyitottam kis résre az ajtót. Tom állt az ajtó előtt. Nem láttam az arcát, mert a sapka a szemébe volt húzva, sálat is feltett és egy napszemüveget is. Meglepődve nyitottam nagyobbra az ajtót.
- Minek köszönhetem a látogatásodat?
- Engedj be utána, megmutatom. –bunkó volt és dühös. Bejött, elfordult lehámozta az arcáról a takaró dolgokat, majd lassan felém fordult.
A szám elé kaptam a kezem, felsikkantottam.
- Mi történt veled? –a bal szeme csúnyán fel volt dagadva és belilult.
- Beszélgettem a kisöcsémmel, és szóba kerültél… - szavába vágtam:
- Jajj! Miattam verekedtetek össze? Mi értelme volt? Hülyék vagytok! –leültettem a kanapéra, hoztam kis jeget, meg orvosi felszerelést. Elé álltam és kezelésbe vettem, közbe folytatta a mondatát:
- Szóval, szóba kerültél és Billnek totál elment az esze, azt hiszi, hogy randizgatunk meg ilyenek. –morgolódott. Elpirultam, Tom észre vette. De nem beszéltünk erről többet. Főztem neki ebédet.
- Hmm… ez isteni! –egyszerű sült krumplit csináltam, de, mint aki nem evett volna már 1 hete, úgy esett neki. Tök cuki volt.
- Kérdezhetek valamit? –sült krumpli darabkák estek ki a szájából, de nem zavartatta magát. Nevettem.
- Tudod szerencséd, hogy Isa nincs is, biztos megmondaná neked, hogyan kell illedelmesen enni.
- Óhh ne félj! Rengetegszer kioktat, nagyon okos kislány és szép, mint az anyja. –kacsintott.
- Inkább kérdez. –megint elpirultam.
- Van barátod? Vagy volt Bill után? –közbe 5 szál krumpli darabot tömött egyszerre a szájába. Nem mondtam semmit, ez… olyan ne mis tudom. Egy részben kínos, másrészben csak jobban bizonyítja, hogy nem tettem még magam túl Billen. Sóhajtottam egyet, a ketchupos dobozt tanulmányoztam.
- Hé! Nekem elmondhatod. –megfogta a kezem, felpillantottam rá.
- Nem volt. –vallottam be. Nem nevetett ki és még csak meg sem lepődött. Ennyire nyílván való lenne?
- Nem is vágysz kapcsolatra? –érdeklődött.
- Óh, hát sokáig nem vágytam, de mostanában egyre jobban, de leginkább ő rá vágyom, de lehet nem te vagy a legalkalmasabb ember, akinek ezt mondom, a múltattad ismerve, de inkább a szexuális kapcsolatra vágyom. –olyan komoly képet vágott Tom, valószínűleg én is. Elröhögtük magunkat.
- Nem csalódtam benned! –elmosogattunk, nevetgéltünk. Tök jól meg voltunk. Amíg nem hívtak. Az óvónő volt.
- Igen, tessék? –órámra néztem közbe, még csak 3 óra.
- Kyla? Én… figyelj, Isa kórházban van! –hirtelen lesápadtam és megijedtem.
- Mi lett vele? Jól van? Ugye… nem? Úristen, mond már!
- Nyugi! Nyugi! Jól van, leesett a játszóházról, hívtunk mentőt, és ők bevitték.
- Mentőőőt? Úristen, akkorát eset? Melyik korházban van? –felálltam és kezdtem összeszedni közbe a holmimat. Leírtam a kórház címet, majd letettük.

- Mi a baj? –Tom is ideges lett.
- Isa kórházba került. –elsötétült Tom képe.
- Milyen óvodába járatod te? –mérges lett rám. Egyből felment bennem a pumpa erre a kérdésre.

- Tom Kaulitz, te mit képzelsz magadról? –legszívesebben felpofoztam volna, de a nagy lila fojtott látva, nem tettem.
- Sok mindent, menjünk! –elindult az ajtóhoz.
- Nem ülök be melléd! –annyira utáltam most.
- Akkor ne ülj be. –ezzel kiment az ajtóból. A slusszkulcsomért nyúltam, de nem találtam.

- Az istenibe is! –káromkodtam egy szépet, bezártam az ajtót és kifutottam az utcára. Tom pár házra arrébb állt és nyitott ajtóval várt engem. Oda futottam bepattantam és sértődötten szóltam:
- Menjünk. –csak nevetett, majd elindultunk. Azt hihette, hogy megbékélek, mire odaértünk, de nem. A recepcióhoz futottam.
- Isabelle Kaulitz Nelson, hol van?
- Ön az édesanyja?
- Igen, kérem, mondja már! –ez a nővér is, de idegesítő.
- Első emelet, jobbra. –meg se köszöntem, már rohantam fel. Lépcsőn mentem, a lift tetű lassú lehet, Tom utánam futott. Jobbra futottam, egy orvos jött ki az egyik szobából.
- Kérem! –kiáltottam neki. Felénk fordult.
- Igen?
- Isabelle… Kaulitz… - nem az én műfajom a futás, de be se kellet fejeznem az orvos tudta, hogy mi a helyzet. Kérte, hogy menjünk utána, egy orvosi rendelőbe vezetett minket, az ágyon ült Isa és egy nővérrel játszott.
- Isabelle! –könnyes szemmel futottam hozzá, felkaptam és átöleltem. Tom az ajtóban állt és várt. Letettem az ágyra és jól megnéztem. Egy állatfigurás sebtapasz volt a homlokán. Puszit nyomtam a homlokára, majd az orvos felé fordultam. Tom is közelebb jött, karjaiba vette a kislányt.
- Önök a kislány szülei?- az orvos mosolygott.
- Öhm, nem egészen. Én vagyok az édesanyja, Tom a keresztapja. –magyaráztam.
- Édesapja? –meglepődött az orvos, pedig szerintem ebbe semmi meglepő nincs.
- Ő… most nem ér rá. –zavartan néztem Tomra, kezét a derekamra csúsztatta, hogy megnyugtasson. Az orvos értette, hogy kényes témába kérdezet. Gyorsan fel vette a hivatalosabb oldalát.
- Nos, a kislánynak nagy baja nem lett, pihennie kell sokat, és ne erőltesse meg magát. Ki írom 1 hétre az óvodából. –megköszöntük a segítségét, haza mentünk. Evett egy kicsit, utána lefektettük, mert nagyon fáradt volt.
- Tom, megkérhetlek rá, hogy ügyelsz Isa-ra? Lehetséges? –este 7 óra volt már, fáradtan dőltem mellé a kanapéra. Hozzábújtam, átkarolt.
- Nem tudsz szabadulni a munkából?
- Nem egészen, tudod esküvő időpontjával, nem csúszhatok, itthoni munka meg most nincs. –ránéztem, fájt a fejem.
- Végül is én ráérek. De akkor gondolom, nem vihetem haza. –rám nézett.
- Nem egészen, csak akkor, ha Bill nincs otthon.
- Rendben! –sóhajtott egyet.
- Tényleg megteszed? –rápislogtam, azt hittem, hogy győzködnöm kell, majd.
- Persze, hogy megteszem. –mosolygott, egy puszit, nyomot a homlokomra. Egy filmet néztünk ez után, de a közepe táján csörgött a telefonom. Tom bealudt. Kimentem a konyhába és felvettem.
- Mondjad. –egy cseppet se lehettem kellemes.
- Szia neked is. –szomorú volt a hangja, egyből megsajnáltam. De hát ő csinálta a feszkót.
- Tom ott van? –hangjába rengeteg keserűség volt.
- Igen, pont most aludt be. Szerintem ma itt alszik.
- Ok. Hát akkor… szia. –csalódott volt és lemondó.
- Bill! –nem hagyhattam, hogy azt higgye, van valami Tom és köztem.
- Mond!

- Öhm… - nem bírtam kinyögni, miért kellene, magyarázkodom? Gyorsan kitaláltam mást…- van pár ötletem a meghívóval kapcsolatba és van még pár hely és a ruhádról is, kellene beszélnünk.
- Hm… holnap 8-kor? –kis izgatottságot véltem ki a hangjából. Elmosolyodtam.
- Rendben, várlak. Szia! –kinyomtam. Elmentem fürödni. Mivel Tom nem kelt még mindig fel, betakartam és én is elmentem aludni.

38. rész

A napok csak úgy teltek, Becky már 3 napja ment el és én még mindig nem találkoztam Billel, hogy elvégezzük a ránk szabott feladatott, pedig az idő sürgetet.
Tom, ha tehetné, mindig ügyelne Isa-ra, nagyon megszerették egymást. Félek, hogy Isa az apjaként tekint Tomra, de okosabb kislány, mint gondoltam volna. Sokszor kérdi, hogy apával mi van. Olyankor ködösíthetek összevissza. Nem szeretem ezt csinálni, de nem merek Bill szemébe nézni és megmondani neki az igazságot. Tom is állandóan kérdezgeti, hogy mi a helyzet vele, pedig szerintem, tudja jól, Billtől, hogy semmi.
Épp Silvy-vel intéztem pár dolgot, mikor csörgött a telefonom.
- Igen? –unott hangon szóltam.
- Szia! Bill vagyok. –kipattantak a szemeim, feljebb ültem és feszülten figyeltem. Silvy is észre vette a változást, közelebb hajolt a telefonomhoz és hallgatta ő is.
- Szia Bill, miben segíthetek? –remegett a hangom
- Tudod te jól, nem halogathatjuk tovább a találkozást, Becky megölne. –sóhajtott. Nem akart velem találkozni és az is érződött, hogy idegesítette, hogy kettesbe kell majd lennünk. Engem is idegesítet.
- Igaz, holnap bent leszek, ha gondolod…
- 8-ra megyek! Szia. - le is tette. Megütközve bámultam a telefont, Silvy is. Munka végén:

- Akkor holnap aztán valami csini felsőbe gyere! És a ciciket ki! –kacsintott egyet Silvy, majd haza mentünk mindketten. Elmentem Tomhoz, Isa-ért. Váltottunk pár szót, majd mentünk is haza. Gyakoroltuk a szövegét, vacsoráztunk, majd lefeküdtünk. Nem tudtam sokat aludni, annyira ideges voltam. Idegesített, hogy őt is idegesíti ez a helyzet, idegesített, hogy nem tudom túl tenni magam rajta és az is, hogy nem tudok valami pasit szerezni, mert, ha még komoly kapcsolat nem is alakulna ki, de egy kis élvezet juthatna. Bill után nem csak párkapcsolataim nem voltak, de már szexuális kapcsolataim se és hát elégé kiéheztetett lettem, akár mennyire is próbáltam ezt takarni. Régen okoztam már kis örömet, bekapcsoltam a Tv-t, a 42-es csatornára váltottam, lehalkítottam és magamhoz nyúltam.

Reggel, Isa keltett. Mellettem ugrált, az ágyban.
- Isa! –szóltam rá.
- Anyúúúú! –próbált keltegetni. Sóhajtottam egy hatalmasat és az órára néztem. Fél8-at mutatott. Kipattantam az ágyból.
- Szent isten, elaludtunk! –gyorsan felöltöztettem Isa-t, készítettem neki reggelit, felhívtam Tomot. Közbe öltöztem.
- Haa? –belenyögött a telefonba.
- Ne haragudj Tom felkeltettelek? –egy harisnyát ráncigáltam magamra.
- Mondjad csak, mondjad! –kómás hangja volt.
- Elaludtunk, nem tudnád elvinni Isa-t az óvodába? Billel lesz randim. –ironizáltam. Tom csak nevetett.
- 5 perc. –és le is tette. Szoknyát vettem fel, egy fehér kivágott blúzt, a hajamat leengedtem, egy kis ékszer, smink és parfüm. Megfogadtam Silvy tanácsát, bár tudtam, hogy rossz ötlet. Már a cipőmet vettem fel, mikor befutott Tom. Isa elé futott. Gyorsan felkaptam a kocsi kulcsot és a táskámat, majd elindultam Tom kocsija felé.
- Szia! –kiszállt a kocsiból. Füttyentet egyet. –Te aztán kicsípted magad! Bill-nek ki fog akadni a szeme. –röhögött. Seggen csaptam a táskámmal, puszit nyomtam Isa arcára és a kocsimhoz futottam. Megálltam egyszer és kiszóltam az ablakon:

- Kösz Tom! –majd ezerrel hajtottam. Késtem 5 percet, Bill már várt.
- Bocsi! Csak akadt egy kis gond. –kifújtam a levegőt. –Silvy ha hívnak, intézd el, amit tudsz, amit meg nem tedd át holnapra. Ha hívnak, mond meg, hogy holnap hívjanak vissza.
- Rendben. –rám kacsintott, egy felfelé mutató hüvelykujjat mutatott. Legyintettem egyet, majd indultam be, intettem Billnek, hogy jöjjön ő is.
Leültünk a kanapéra. Kínos volt, nagyon és fura, így ülni egymás előtt, 5 év után és én az esküvőjét tervezem.
- Nos, vágjunk bele. Szerintem mind kettőnk arra vágyik, hogy hamar végezzünk. –a lapokat intéztem. Felpillantottam. Bill felhúzta a jobb szemöldökét. Elmosolyodtam, de gyorsan elrejtettem. Istenem… régen is állandóan így nézet rám, ha olyat mondtam, ami nem tetszett neki. Vettem egy mély lélegzetet és folytattam a munkát.
- Valami ötlet a zenével kapcsolatba? –ránéztem.
- Nem tudom, milyen zenéket szokás ilyenkor adni? –tartózkodó volt. Megbeszéltük a zenét, mutattam is neki párat. Egész könnyen ment a dolog ez a része. Talán, mert az irodában voltunk és ez hivatalosabbá teszi.
- Nos van valami konkrét hely, ahol szeretnéd, ha lenne az esküvő? –eltettem a kiválasztott zenéket egy fiókba.
- Becky azt mondta, hogy valami nagy helyet szeretne, ahova sok virágot lehet pakolni, és hát szeretné, ha lenne valami patak, medence vagy valami víz, hogy romantikus legyen. A templom, pedig nagy és tiszta. És azt mondta, hogy fehér és rózsaszín virágokat akar. –mondta Bill. Megfordultam és ránéztem. Csak bámultam.
- Mi az? –zavarba jött. Visszafordultam, bezártam a szekrény ajtaját.
- Mond Bill, te mit szeretnél? –nem néztem rá, az ablakhoz sétáltam, kinyitottam egy kicsit. Olyan jó tavaszi idő volt, majd leültem vele szembe.
- Mire gondolsz?
- Hát vajon mire? –nevettem. –Te milyen virágokat akarsz, milyen helyet? Satöbbi. Eddig csak azt mondtad, amit Becky akar. – rámosolyogtam. Csak bámult, nem tudtam, mire gondol. Közelebb hajolt és elkezdet suttogni:
- Nem kell elmondanom neked, hogy mit akarok Kyla. Tudod milyen esküvőre, vágyom. –megállt bennem az ütő, ahogy kimondta a nevem, ahogy mondta a szavakat. Csalódottság és szomorúság sütött belőle. Összezavarodtam, elpirultam. Elkaptam a tekintettem róla. Adtam magamnak 5 percet, hogy rendbe szedjem a gondolataimat.
- Bill, én sajnálom, ami történt. –a szemeibe néztem. –De mindenek meg volt az oka.
- Cöh… még is milyen épszerű magyarázatot tudsz te nekem mondani? –fel volt háborodva.
- Igazán kielégítőt, de még nem tudom elmondani. –nem ingott meg a határozottságom a felháborodására. –És most szépen kérlek, maradjunk a munkánál. –Bevágta a sértődöttet, rideg lett és bunkó.
- Tudod mit? Szerintem te csak menekülsz a dolgoktól, a magyarázkodásoktól, mert nincs is megfelelő magyarázatod. - Rosszul esett minden szava. A gyomromig hatolt, mint valami tüskés izék. Akár hányszor ránéztem összeszorult a szívem. El akartam neki mondani, de nem mertem. Az emlékek nagy erővel zúdultak rám, az érzések is. Rosszul esett, hogy ő ennyire eltudott felejteni, sőt megutált. Bár nem várhattam jobbat. Megnéztük sok helyet, leírtam melyik voltak jó és, majd Becky-vel megnézik.
Dél lett mire végeztünk.
- Már csak a virágok vannak hátra. –sóhajtottam. Beszálltunk a kocsijába és elhajtottunk a virágpiacra. Rengeteg virág volt és nagyon jó illat. Jól éreztem itt magam. Teljesen elkalandoztam. Bill ébresztett fel a krákogásával.
- Ne haragudj! Ez a kedvenc helyem és részem az esküvőknél. –mosolyogtam. Ránéztem, mintha egy kis mosoly bujkált volna az arcán. Elkaptam a tekintetemet és a munkára koncentráltam.

Este, Tomnál:
- A héten már 4-szer voltál és megint itt vagy. Mi van veled tesó? –Bill az ágyon feküdt, Tom mellette ült és kapcsolgatta a Tv-t. Aggódott a fekete hajúért, látszik rajta, hogy szenved.
- Nem tudom. Mióta ide költöztünk… - elmondja Tomnak? Vagy ne?
- Nyögd ki Bill! –úgy is tudom mi bajod, ezt magába rakta utána a rasztás.
- Csak ez az esküvő! Minden úgy van, ahogy Becky akarja, kicsit idegesít. –ez is a baja volt az énekesnek. De a sok közül a kis töredéke volt ez.
- Erre kiébresztett rá? –nagy szemekkel bámult maga mellé Tom.
- Az mindegy. –meg rántotta a vállát.
- Kyla, mi? –direkt mondta ki a nevet, unja már ezt a körözgetést. A fekete félre nyelte a saját nyálát, felült és köhögött. Könnyes szemekkel nézett tesójára, szerencsésen túl élte a dolgot. Tom felállt és ablakot nyitott.
- Ne legyél már ennyire drasztikus! Találkoztam vele egyszer a plázába, együtt kajáltunk az óta tartjuk a kapcsolatot. – vállát rángatva mesélte el a történetet.
- És ezt csak most közlöd velem? –dühöngött az énekes.
- Jajj ne akadj már fent ezen, amúgy meg tudtam, hogy te is fogod látni, minek mondjam?
- Jézusom Tom, te nyomulsz rá? –Bill megijedt. A szívem hevesen vert, a vérre forrt. Felállt és lassan közelített Tomhoz, a kezei ökölbe szorultak, az erei kidudorodtak. Tom érezte a feszültséget.
- Állj le! –de az énekes nem hallgatott rá. Besózott neki egy hatalmasat.

37. rész

A konyhába főztem és a szobából kiszűrődő nevetéseket, hallgattam. A szívem a boldogságtól egyre jobban dagadt. De jó lenne, ha Bill is itt lenne, és együtt lehetnénk, mint egy nagycsalád. A lelkem erős vággyal töltődött fel, elöntött a remény és a fény, hogy van rá esély. De eszembe jutott Becky. Az álmom ezer darabra és azok is sok kis darabokra törtek. A búslakodásból Tom keltet.
- Éhesek vagyunk, mikor lesz kaja? –a karjába tartotta Isat, aki boldogságtól sugárzó arccal ölelte át. Csak bámultam őket, könnyek gyűltek a szemembe. Istenem miért nem lehet itt? Akarom! Nagyon! Elfordultam és a kajára koncentráltam.
- Isa most menj be egy kicsit, mindjárt kész lesz, majd szólok. Rendben? –a kislány fülébe súgta. A kislány csak puszit, nyomot keresztapukája arcára és nevetve befutott. Lépéseket hallottam, majd kezeket éreztem a kezemen és szorosan átölelt.
- Szereted még? –a hajamba súgta. Megfordultam és szorosan átöleltem. Nem sírtam, de a gyomrom összeszorult a torkomba gombóc van. Éreztem, hogy akarom Billt, de még mindig győzködtem magam, hogy ez csak fellángolás, végül is nem tudtuk teljesen lezárni a dolgot. Aztán rájöttem, hogy Bill mindig is az életembe fog maradni és lezárni soha nem fogom tudni, egy kisebb része mindig emlékeztetni fog az arcára még, ha a kisebbik része lány.   Percekig csak álltunk és öleltük egymást. De a vacsorát nem hagyhattam leégni. Megterítettünk csendesen. Bementem Isa-ért felkaptam, és szorosan átkarolva hoztam a konyhába. A vacsora vidáman telt. Isa megmutatta mit tanult az isibe, amit előfog, majd adni. Tapsoltunk neki. Aztán én neki láttam mosogatni, addig ők Tv-t néztek.
Messzebbről figyeltem őket, de leginkább Tomot. Védelmezően feküdt be mellé és figyelte az arcát, a szemét és a kis testét. Simogatta, gondolhatott valamire, mert elmosolyodott. Éreztem, hogy szereti, hogy tetszik neki ez a helyzet. És azt is, hogy hiányolja Billt és én is.
Miután elaludt Isa még egy kicsit maradt Tom, majd indult haza.
- Aludhatsz itt is. –ajánlottam fel. –Legalább nem maradnék egyedül.
- Nem, nem hiszem, hogy helyes lenne. Ráadásul így is magyarázkodhatok, majd Billnek. Azt hiszi valami csaj, van a dologba. –grimaszolt.
- Majdnem. –nevettem. Átöleltük egymást, egy-egy puszi és elment. Mindent figyelembe véve boldog vagyok. Ha ki is derül, majd a teljes igazság, tudom, hogy Tom, majd mellettem fog állni és ez bíztató.

Másnap, azaz kedden frissen keltem fel. Isa is kipihent volt.
- Mami.
- Igen kincsem? –elé tettem a kakaót és a reggelit.
- Tom bácsi akkor a kereszt apukám? –érdeklődött. Kicsit meglepődtem a kérdésen.
- Öhm, igen. De miért kérdezed? –leültem mellé és elkezdtem én is enni.
- És mamííí. Akkor ki az apukám? –kiesett a kanál a kezemből. Nagy szemekkel bámultam rá, de gyorsan úrrá lettem a zavaromon.
- Hát tudod… öhm –most mit mondjak? Jesszusom, beijedtem. Mondom az igazságot, úgy is rá fog jönni. –Tom bácsinak a testvére.
- És mikor találkozhatok vele? –nagy szemekkel bámult rám. A szemeibe kicsi szomorúságot és érdeklődést láttam. Sóhajtottam, majd egy mosolyt erőltettem magamra.
- Figyelj, kicsim. Hamarosan. Meg ígérem neked, hogy meg fogod ismerni, de még kicsit várnod kell. –megfogtam a kezét. Elkezdte turkálni a reggelijét.
- Mi a baj? –megijedtem.
- Mama! És, ha nem jön el a fellépésemre? –gyermeki aggódása vágyat ébresztet bennem, hogy gyerek legyek én is. Gyerekek könnyen túl teszik magukat a dolgokon, és nem kell fontos döntéseket hozniuk. Ha rosszul viselkednek, sírással elintézik, ha rosszkedvűek pityeregnek egy kicsit, utána megint boldogan rohangálnak. Legnagyobb gondjuk is olyan apró, de számukra sokat jelent. Rámosolyogtam.
- Beszélek vele, rendben? –tudtam, hogy most temethettem is el magam. Bill kb. egy melegebb éghajlatra fog zavarni. Isa, pedig hatalmasat fog csalódni bennem. De megpróbálom. Szemei reménykedve csillantak fel és már is elillant a félelme.
- Szeretlek anyu! –nyújtotta a karjait, én pedig felemeltem és átöleltem szorosan. Nem bánthatom meg! Nem! Ami neki fáj az nekem is, és nem akarok neki csalódást okozni. Az igazság nem várhat tovább.

Kicsit késtem a munkából. De az ajtóba le is blokkoltam. Gyorsan lesütöttem a szemem és Silvy-hez rohantam, közel hajoltam hozzá.
- Ezek mióta várnak?
- Szia, neked is. Hát olyan fél órája. –válaszolt. Sóhajtottam egyet.
- 2 percet kérek, mond meg nekik. –ezzel be is mentem az irodámban. Gyorsan összeszedtem magam, kis rendet tettem az asztalomon és vártam, hogy bejöjjön a kis házaspár. Nem is kellet sokat várnom.
- Szabad! –fásult hangon szóltam. Nincs kedvem ehhez. Kéz a kézbe jöttek be. A szívem dobbant egyet, így együtt látni őket élőbe még rosszabb, mint, ahogy elképzeltem. De muszáj leszek elviselni ezt a képet és azt a dolgot is, hogy nem én leszek Bill felesége, mint, ahogy 5 évvel ezelőtt terveztük. Megborzongtam. Gyorsan kikapcsoltam magamba ezt a gondolatmenetet és a jelenlegi pillanatra koncentráltam.
- Sziasztok! –mű vigyorral az arcomon felálltam.
- Szia! –köszönt Becky, mintha már ezer éve jó barátnőnk lennénk. Bill meg csak épp bólintott egyet. Kerültem a tekintetét, sőt inkább csak Becky-re koncentráltam és úgy tettem, mintha Bill nem is lenne ott.

- Üljünk le a kanapékra, ott kényelmesebb tárgyalni. - Leültünk, majd bele is vágtunk. Elővettem pár papírt és nézelődtünk, ajánlottam nekik dolgokat és megvitattuk mi, hogy legyen. Távozás előtt:
- Nekem most, majd el kell mennem 1 hétre, szólt Becky. De szeretném, ha mutatnál Billnek addig pár helyet, hogy hol lehet lagzit tartani. És pár zenét is meghallgathatnátok. –rám nézett nagy szemekkel. –És amint haza jöttem, eljönnél velem esküvői ruhát nézni? –tovább pislogott rám nagy szemekkel.
- Persze megteszem, ez mind bele tartozik a munkámba.
- Na neeee. Én azt szeretném, hogy úgy gyere, mintha a barátnőm lennél. –kérlelt. Nem hagytam magam.
- Becky. A munkát és a magánéletet nem kavarhatom össze. És amúgy is biztos vannak barátnőid. –szomorúan hajtotta le a fejét.
- Nem rég költöztünk ide. –szólt csendesen Bill. Felé kaptam a fejem, egy pillanatra, összeakadt a szemünk és akkor már tudtam, hogy tudja.
- Meglátom, hogy mit tehetek. –néztem Becky-re ismét. Boldogan pattant fel és megölelt, kicsit késve kapcsoltam, de viszonoztam. Majd el is mentek.
Fáradtan dőltem le a kanapéra. Ezt a minden rendben állapotot nehéz megjátszani. Nagy súllyal tört rám a reménytelenség, a tegnap szerzet önbizalmam elszállt. Láttam, hogy boldogak együtt, Bill megtalálta ön magát Becky mellett és szereti, ahogy nézett rá, ahogy átkarolta, és ahogy néha megpuszilta. Becky is sugárzott a boldogságtól. A gyűrűjét mindig megigazította és sokszor meg is bámulta. Talán még most se hiszi el, hogy Billhez köti magát. Hát én se hiszem el, még most se, de tudom, hogy boldogak. Legalább is Bill az, nekem annyi pont elég, hogy ne rúgjam fel a házasságukat. És tartani is fogom magam ehhez! Akár mi legyen is ennek az ára. 
Habár így is lesz egy kis kavarás, de azokat meglehet oldani. Legalább is én bízom ebben.

Nah mára ennyi lenne =) Majd hétvégén tudok írni többet, de ma jön haza tesóm :) Meg megyek barátnőimmel bulizni ;) Jó szórakozást, aki még megy, meg jó délutánt és estét. Satöbbi :D
Puszí és köszönöm a komikat!!!

36. rész

Az ajtóban Tom állt. Hihetetlen képpel bámultam rá.
- Hát te? –kijöttem és becsuktam az ajtót.

- Gondoltam meglátogatlak. –vigyorgott.

- De honnan tudod, hogy hol lakom? –lepődtem meg.
- Szerintem nem kéne meglepődnöd! Elég jó kapcsolataim vannak, tudhatod! De úgy látom, nem nagyon örülsz nekem. –elszomorodott.
- Tudod váratlanul, jöttél és meglepődtem, hogy megtaláltál. –próbáltam magyarázkodni, de beengedni nem engedhetem be, mert Isa bent van. Jajj istenem, hogy tudnám lerázni, anélkül, hogy nem sérteném meg?
- Tom… örülök, hogy láthatlak, tényleg! De most nem a legalkalmasabb.
- Miért is? –az ajtóra nézett. Próbáltam jobban elállni az utat, bár nem tudtam, hogy lehetne.
- Csak nem valami pasi? –meglepődött.
- Nem! –bele vörösödtem. De ekkor egy vékony kis hang kiáltott.
- Mamííííííí! Kész vagyok a kakilással! –Isa volt. Lehunytam a szemem.
- Tom… én, most be kell mennem! –ott hagytam.
- Jól van kicsim, ügyes vagy! –segítettem neki kitörölni a kis popóját (xD) és lehúztam a WC-t. Már ment is volna kifele. –Isabelle! Kézmosás? –kellemetlenül kullogott vissza és mosott kezet.
- Most már mehetek játszani? –nézett rám.
- Igen, de hamarosan fekvés! –megsimogattam a haját. A barna szemei boldogan csillantak fel és átfutott a szobájába. Kijöttem én is a fürdőből, sejtettem, hogy Tom a nappaliban lesz. Ledöbbenve állt az ajtóba és tátogva bámult a kislány után. Csendbe beljebb húztam és becsuktam az ajtót. Tudtam, hogy sejti.
- Ez? –nem tudott többet kinyögni.
- Ő Isabelle. A lányom. –rámosolyogtam. Leült a kanapéra és bambult ki a fejéből. Kínos csend telepedett ránk. A csendet Isa törte meg. Kijött.
- Anya! Álmos vagyok. –nyöszörgött, de amint meglátta számára az idegen férfit, ijedve futott az ölembe.
- Isa, nem kell félni! –mosolyogva simogattam a hátát. Most, hogy itt ült Tom és Isa egymáshoz közel, annyira feltűntek a hasonlóságok. A szem színe, az arc vonulatok, az orr is teljesen megegyezet, nah meg a fülük.
- Gyere, menjünk, fürödjünk egyet. –Tom az egész lefektetést a távolból, komoran szemlélte. Miután lefektettem, kijöttünk a szobájából és leültünk a konyhába beszélgetni.
- Nem gondolod, hogy Billnek joga lenne tudni róla? –morgolódott. Lesápadtam.
- Tom, kérlek, ne szólj neki! –kérleltem.
- És miért is?
- Figyelj, gondolj bele! Azt se tudja, még ki vagyok, pedig én fogom szervezni az esküvőét. –itt leeset Tom álla, csak nevettem és folytattam az érvelést: - Aztán ott van Becky, aki hamarosan a felesége lesz. Utána, persze gondolj bele. Ha 5 évvel ezelőtt elmondtam volna, kb. annyi lett, volna a karriereteknek. – úgy tűnik én, nyerem a csatát.
- De ez akkor is igazságtalan! –durcáskodott.
- Tom! Figyelj én, nem temettem el Billt, Isa tudja ki az édes apja. A neve is Isabelle Kaulitz Nelson. És –megfogtam a kezét és mélyen a szemébe, néztem. –Azt is tudja, hogy ki a keresztapja. –megint csak ledöbbent.
- Mára mennyi meglepetést tartogatsz még? És ez most komoly? –még nem akarta elhinni.
- Igen!
- Ez tök jó! Van egy keresztlányom. –felvidult. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
- De! Ez nem azt jelenti, hogy Billnek nem kell tudnia róla! –a hangja csendes volt.
- Persze, én ezt tudom is. De kérlek, hadd mondjam el én neki! Adj időt nekem és esélyt, amint lehet, elmondom neki, és nem tiltom el tőle! –örült a szívem, hogy Isa megismerheti az apját, de az egyáltalán nem lelkesített, hogy Becky legyen a mostohaanyja.
- Holnap is jövök! –ezt már az ajtóba beszéltük.
- Rendben! Tudod, mit add meg a számod és, ha jóban lesztek akár rád is, bízom néha. –kicsit megijed a feladattól először, de aztán kellően belelkesedett.
- Mi lenne, ha értem jönnél munka után, és együtt mennénk érte, és együtt töltenénk az estét? –érdeklődött.
- Nah ez nem is rossz ötlet! – egy-egy puszival váltunk el és már izgatottan vártam a holnapot.

Reggel, óvoda menet elmeséltem Isának mindent, hogy ki is ez a bácsi és, hogy ma is velünk lesz. Kicsit félt, de mondta, hogy örül neki.
A munkaidő alatt tele voltam izgalommal és lámpalázzal. Silvy is észre vette. El is meséltem neki mindent, töviről –hegyire.
- Ez komoly? –totál ledöbbent a csajszi.
- Jaja! Jó mi?- egésznap vigyorogtam és még Billt is sikerült kivernem a fejemből.
- De hát ez, nem jó, hanem király! És Bill? –érdeklődött.
- Még, hangsúlyozom még, nem ismert fel, de már csak idő kérdése!

Kaulitz-ék:
- Tom figyelnél egy kicsit is rám? –felmérgesedett a fekete.
- Jah, bocs! –megrázta a fejét és visszarázta magát a jelenbe.
- Mond mi bajod, van neked? Tegnap óta olyan fura vagy. – érdeklődve ráncolta össze a homlokát.
- Áh, semmi! –ekkor megcsörrent a telefonja. Megnézte az időt, már délután 4 óra. Kyla volt az.
- Nah végre, hogy hívsz! –a tesójára pillantott, felmutatta a mutató ujját és arrébb vonult. A fekete sóhajtva dőlt le az ágyba. Már lassan egy hét telt el az esküvőszervezővel való találkozás óta, de ő csak az óta is a lányra tud gondolni. Kedden láthatja újra és bebizonyosodik, hogy ki is ő. A testvére vigyorogva jött vissza.
- Figyelj Bill, én komolyan meghallgatnálak! De nekem dolgom van. Mi lenne, ha holnap átmennék?

- Ki fontosabb nálam? – morgolódott. Ha te azt tudnád. –gondolta magába Tom.
- Figyelj! Komolyan elég fontos ügy. –kacsintott.
- Csak nem csaj? –fintorgott Bill.
- Most nem. –ezzel el is ment Tom. A fekete hajú srác csalódottan zárta be az ajtót és hajtott haza, de eszébe jutott fél úton, hogy kevés kaja van otthon, így elment bevásárolni.

Bocs a késésért mindenkinek! De akadt egy két kis gond -.- De hoztam új részt :D
És köszönöm a komikat és a biztatásokat! Jól esnek nagyon. =) Holnap jelentkezem!
puszí Ł

35. rész

Itt állt előttem. 5 év után… legmerészebb álmomba se mertem ő rá gondolni, azt meg főleg nem mertem elképzelni, hogy ő házasodik. Ez egyszerűen hihetetlen. Végig mértem többször is. Barna szemében ugyan olyan csillogás volt, mint 5 ével ezelőtt. A haja hosszabb lehetet egy kicsivel. Ki volt vasalva. A körmei feketék és a szemei is. Férfiasabb vonásai lettek. Mosolygott, a szívem megdobbant. Még mindig ugyan olyan szexi volt. Hirtelen rám tört a félelem. Mi? Csak nem még mindig szeretem? Biztos nem! Ez csak régi fellángolás. Valószínűleg fel se ismer. Igen, biztosan nem ismer fel! Rettentő zavarba jöttem.
- Szóval, ön lenne Rebecca Niamh felesége? –kérlek, mondja valaki azt, hogy vicc! Valami átverés. Ő nem lehet házas, de akkor mit keresne itt?
- Igen, igen! –mosolygott. Kerültem a tekintetét és próbáltam minél kevesebbszer ránézni.

- Öhm, csak pár papírról lenne szó! –orra alá dugtam pár lapot és egy tollat.
- Gyorsan alá írja, utána mehet is. Nekem sok dolgom lesz. –sietettem. Nem bírnám ki, ha rájönne, ki vagyok. Amíg lehet, csak halogassuk a dolgot.

Bill szemszöge:
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, miben segíthetek? –bizonytalanul lépett a recepcióhoz.
- Öhm tegnap előtt járt itt a feleségem. Rebecca Niamh. –bizonytalan lett. Nem sűrűn használta eddig még a ’feleségem’ szót. Ha teheti, kerüli. Fura még ez neki, hogy ennyire komoly kapcsolata legyen. Ráadásul Rebecca már a gyerekeket is tervezi. Ő peig még nem jár ott.
- Egy pillanat. –telefonált a lány, majd be is engedték. Jó kis cég volt, modern és tiszta. Nagy nyüzsgés volt. Kopogtatott, majd egy kellemes hang szólt, hogy mehet.
- Jó napot!
- Jó napot! –fel se nézett a lapjaiból, az asztala előtt lévő bőrszékekre mutatott. Illedelmesen leült és várt.

- Bocsánat, de elég sok dolgom lett hirtelen. –elrakta a papírokat és mosolyogva nézett fel. De lefagyott. Hirtelen elsápadt és, mintha szédelegni is kezdett volna. Idegesen fészkelődött a székébe, de gyorsan próbált úrrá lenni zavarán. Bátorítóan mosolyogtam rá, talán egy rajongó. Bár nagyon, nagyon ismerős. Meg beszéltek pár alap dolgot, majd aláírt 5 lapot és mehetett is. Nagyon fura volt. Már a kocsiba ült mikor belé hasított a felismerés.
- Nem! Biztos nem! Bill Kaulitz! Térj észhez! Ő már a múlté, amúgy is elhagyott. Egy levéllel lezárta a kapcsolatunkat. Ha egyáltalán szeretett. –felnevetett. Meg kellet állnia! Keresett egy szabad parkolót. Összehúzta magát, és a kormányt kezdte el verni. Mérges volt magára, az egész világra. Hogy miért nem tudja magát túl tenni rajta? Miért vannak mindig hozzá nagyon hasonló emberek külsőleg? Miért van ez mind? Neki már felesége van –itt megborzongott –Feleség… akarom én ezt? Micsoda? Teljesen meghibbantam, persze, hogy akarom! Ebből már úgy se vonulhatok vissza. Nem is akarok! –győzködte magát, nem merte bevallani, főleg nem magának, hogy ez egy erőltetett házasság részéről. Habár szereti a lányt, vagyis többet érez iránta barátságnál, de ez nem olyan, mint az 5 évvel ezelőtti. Semmi se olyan már. – szomorúan indította be a kocsiját és elhajtott haza. Becky már biztos aggódik érte. Bűntudat kelt a szívében, Becky szereti őt, tiszta szívből, feltétel nélkül és ő ilyeneken gondolkozik –újra kirázta a hideg, undorodott magától. –Ezentúl nem fogok ilyenekre gondolni! És rá se! És ez az esküvő szervező nem teheti tönkre az ő lelki békéjét, amit Becky mellett talált meg. – Kicsit nyugodtabb érzéssel ment haza, de tudta, hogy erről beszélni kell Tommal.

Kyla:
- Úristen! Úristen! – nem bírtam magammal, felálltam. Idegesen járkáltam a szobába fel –le. Most ment el az egykori nagy szerelmem, akiről tegnap este álmodoztam. Erre kiderül, hogy Amerikában van ráadásul házasodni, készül egy cicababához. Ez most valami vicc? Mi lenne, ha felbontanám a szerződést? Eljátszadoztam a gondolattal, de gyorsan ki is vertem a fejemből. Dühösen csapkodtam a lábam. –Bill Kaulitz! Nem fogod ezzel megkeseríteni az életem, még, ha talán direkt is csinálod! Legyen akár mi, esküvődet megszervezem, és nem fogja befolyásolni a múlt a munkámat! És Bill se fog bele zavarni. Hiszen, hogy is zavarhatna bele? Én már nem érzek iránta semmit.
Ezekkel, a gondolatokkal indultam el a munkámat elvégezni.
Délután érte mentem Isa-ért és elmentünk boltba vásárolni. Majd otthon főztem, közbe a szövegét tanultuk. Amikor csengettek.
- Menj játszani nyugodtan! –megpusziltam a fejét. Boldogan szaladt be a szobájába. Utána mosolyogtam, majd mentem ajtót nyitni. A mai nap még egy meglepetést tartogatott. Vajon mit kereshet itt?

34. rész

Reggel frissen keltem fel, tudom, hogy ma sok dolog vár rám, mivel a tegnapot ellógtam. Gyorsan elvittem Isa-t az óvodába. Megbeszéltem az óvónőjével, hogy Isa is fellépne a közeledő óvodai rendezvényen. Adott is szöveget, hogy tanítsam meg vele, otthon. Olyan aranyos ő lesz a második főszereplő. Elbúcsúztam tőle és rohantam is a munkába.
- Jó reggelt! –köszöntem Silvy-nek.
- Jó reggelt. –utánam jött. –Az asztalokra tettem a papírokat, tegnap nem jött el a bizonyos férj, mondta, hogy ma jönne, mert nem ért rá.
- Mikor jön? –leültem és már a papírokat, rendezgettem.
- Elvileg pár perc múlva. –nézett az órára Silvy.
- Helyes, sok dolgom lenne mára. Nem sokáig maradok bent, megvárom az urat, és utána elmegyek pár céghez és szponzorhoz. –felnéztem rá. –Kérhetnék egy kávét?
- Persze hozom! – pár perc múlva hozta is.
- Képzeld! Isa kapott főszerepet az óvodai fellépésre.
- Nah tényleg? Mikor lesz?
- Pontosan még nem mondtak semmit, de szólok neked. Szeretettel várunk és utána lévő vacsorára is. –vigyorogtam.
- Mint minden évben! –vigyorgott.
- Pontosan. –bele szürcsöltem a kávémba.
- Figy, jött valami banda Amerikába. Tök jó lenne egy koncertjükre elmenni. Veszek jegyet, eljössz velem?
- Hm, nem is tudom. Milyen banda? –kinyitottam közbe az ablakot.
- Hát nem tudom én a nevüket. De van közte egy tök cuki srác. Nem valami nagy menők, de mi lenne, ha elnéznénk? –vigyorgott
- Hm… egy feltétellel. –nevetem. –Ha nem akarsz összehozni senkivel.
- Áhhh, úgy ismersz?
- Erre nem válaszolnék. –nevettünk. Megcsörrent a telefonom. Felvettem közbe Silvy kiment.
- Jó reggelt, ön az New Yorki Szabadszervező céget hívta. Miben tudok segíteni? –szokásos duma.
- Jó reggelt neked is kicsim. Apa vagyok.
- Apaaa! –nagyon örültem neki. –Hogy vagy?
- Ohh, köszönöm meg vagyok. Jól telnek nyugdíjas napjaim. –nevetés, hátul szólt neki valaki.
- Igazából meg szeretném kérdezni, hogy mikor érsz rá, hosszabb időre haza jönni? –feljebb ültem a székemen, és a naptáramat kezdtem lapozgatni.
- Azt hiszem nyáron. Ha veszek ki egy kis szabadságot. –gondolkoztam.
- Remek! Én is nyárra gondoltam. Nagy hírt közlök! Remélem, ülsz. –tréfálkozott.
- Nyugodtan mondhatod.
- Szóval Ella és én összeházasodnánk.
- Úúúúúh, ez… tök jó! Gratulálok. –nem lepődtem meg. Ez már várható volt. 5 éve már, hogy együtt vannak, nagy szerelemben. –Szeretnéd, ha megrendezzem? Vagy elképzelések?
- Nem, nem! Egyszerű esküvőt akarunk, mi öregek vagyunk már ehhez. Szóval egy tenger partit akarunk, még kiválasztjuk hol és csak mi, te és Isa, persze, ha van fiúd, akkor ő is. –várt, hogy mondjak valamit.
- Apa, tudod jól, hogy nincs senkim és elfogadjuk a meghívást, ha kell segítség, csak szólj. Jó kapcsolataim vannak.
- Még hívlak és Isa-val is szeretnék, majd beszélni. –éreztem, hogy mosolyog apa és nagyon boldog.
- Rendben van. De ne haragudj nekem most dolgozni, kell. –elköszöntünk és letettük. Lehangolódtam. Persze nem kell félre érteni semmit, örülök, hogy apa boldog és anya után is talált valakit. De még apa is hamarabb talált magának valakit, mint én. Hiába ezer meg még többnyi lehetőség van, ha nem tudok senkivel megismerkedni. Nem szoktam Billre gondolni, sőt teljesen elfelejtettem már, de most, hogy találkoztam Tommal, minden emlék feltört bennem. És, mintha hiányzana. De biztos csak a barátsága! Igen, a barátsága. Győzködtem magam.
Sóhajtva hajoltam a papírok felé. Épp egyik szerződés közepén jártam mikor szólt Silvy, hogy jöttek hozzám.
- Enged csak be! –megnéztem magam a tükörbe gyorsan, aztán visszaültem és úgy tettem. Mintha dolgoznék. Kopogás.
- Szabad! –nyílt az ajtó és belépett rajta a titokzatos férj, aki már nem is annyira titokzatos. Felemeltem a fejem, de amint megláttam, hogy ki lép be. Azt hittem kiszédülök a székemből. Ez valami vicc? Én ezt nem hiszem el!

33. rész

Miután elvittem Isa-t az óvodába, úgy döntöttem, hogy nem megyek be ma dolgozni. Beugrottam azért, hogy szóljak Silvy-nek, oda adtam neki pár papírt, hogy írassa alá, majd a leendő férjjel és, hogy kiket mikor, hogy hívjon be. Aztán elmentem kikapcsolódni. Manikűr, pedikűr, ilyesmik, ez hiányzik már nekem. Dél lehetett, mikor új hajjal és körömmel kiléptem a szalonból. Beálltam a mekibe, annyira elbambultam, hogy neki mentem egy srácnak.
- Upsz! Bocsi. –szegény megtántorodott.
- Semmi. –levettem a szemüvegét és csábosan rám vigyorgott. –Ilyen csinos hölgynek bármit. –raszta haj, piercing a szája szélén. Nyelvével megmozgatta. Azonnal felismertem.
- A trükkjeid úgy látom, nem változtak, kicsit férfiasodtál, sokkal jobban nézel ki, mint régen. –nevettem. Hihetetlen volt újra látni Tomot és jó érzés volt, erre a pillanatra vágytam már ezer éve erre a pillanatra, vágytam. Mondjuk az is, lehet, hogy, majd fejemhez fog vágni mindent, jól lehord és elmegy.
- Ismerlek valahonnan? – közelebb hajolt hozzám, de nem ismert fel.
- Rendeljünk, és kaja közbe elmondom, persze, ha egyedül vagy. –körbe néztem.
- Egyedül vagyok. - Gyanakodva méregetett, de én csak nevettem. Leültünk, kicsit húztam az időt, legalább annál többet lehetek vele.
- Tényleg nem ismersz meg? –nem tudtam eldönteni, hogy tényleg nem ismer fel, vagy csak megjátssza magát.
- Tényleg, pedig annyira ismerős vagy. –bekapott egy sült krumplit.
- Hm… Talán, ha Franciaországba futnánk össze véletlenül, és franciául szólnék? –mosolyogtam. Kiesett egy kis krumpli darab a szájából a ledöbbenéstől. Felkuncogtam.
- Ugye neeeeem? –meg rázta a fejét.
- Pedig, de.
- Kyla! –felállt és szorosan átölelt. –Istenem, te… - eltolt magától. –Kúrva jó csaj lett belőled. –csöpögött a nyála. Ráhúztam a vállára, majd átöleltem.
- Istenem, hogy, hogy te itt? –még mindig meglepődve.
- Itt élek. –vigyorogtam.
- Mióta?
- Öhm… 3 éve. És te? –nem mertem többes számba kérdezni.
- Hu hát… Srácokkal úgy döntöttünk, hogy jövünk kicsit Amerikába, koncertezünk párat, aztán eléldegélünk itt. –vigyorgott.
- Nah ez tök jó! Még mindig sikeres a banda? –de fura, ennyi idő után is van sikerük.

- Annyira már nem, mint régen. De amíg van rajongó, addig mi is vagyunk, meg amúgy is, ez az életünk. –világosított fel. - De hiányoztál már, te csajszi! –őszintén mondhatta.
- Hu, ne tud meg, hogy te is nekem mennyire. –vigyorogtam. Örültem, hogy nem kellet az elszökésem okairól beszélni, de nem örülhettem sokáig.
- De megértesz, ha azt mondom, hogy félek megint jóba lenni veled? –közelebb hajolt.
- Megértelek. –sóhajtottam.
- Miért? –egyszerű kérdés, de sokkal több van benne, mint gondolná.
- Ez volt a leghelyesebb. Nem mondhatom el Tom, de megértelek, ha nem akarsz velem jóban lenni. –csak nézett.
- Tudod, minden titok kiderül egyszer! –okoskodott. –De akár mi legyen, szeretném, ha jóban lennénk. Úgy is kiderítem. –vigyorgott. Csak nevetni tudtam. De azért egy kis félelem fellobbant bennem. Nem olyan hülye Tom, mint, ahogy látszik.

Észre se vettem, hogy eltelt az idő Tom mellet. Már rég érte kellet, volna mennem Isa-ért.
- Mennem kell! –sietősen összeszedtem a dolgaim és már el is rohantam. Lehet, nem kellet, volna, elrohanom, de Isa biztos meg van már ijedve. Egész úton Tom járt a fejembe, hogy alig változott. És biztos, hogy Bill is itt van valahol. Elfantáziálgattam, hogy talán láthatjuk egymást és összejövünk. Ezzel a hittel aludtam el. Habár nem fűztem hozzá sok reményt.

32. rész

Hihetetlen bele gondolni, hogy mi minden történt, hogy mi minden lefolyt már. Kereken 5 év telt el, azaz most 24 éves vagyok. (Bill és Tom 25, csak, hogy én is tisztába legyek: Szerk.) Apa segítségével, elvégeztem egy gyors szabadszervező tanfolyamot. Amerikába költöztünk, New Yorkba, már 3 éve itt élünk. Egy híres cégnél dolgozom, nehezen tudtam feljutni felsőbb szintre, de sikerült. Kislányom született, akit Isabelle Kaulitz Nelson –nak neveztem el, kicsit furán hangzik elsőre, de egyre jobban tetszett így együtt. Biztosan tudom, hogy Bill az édesapja, a szeme pont ugyan olyan, mint az övé.

Reggel fáradtan keltem fel. Átmentem Isa-t felkelteni.
- Kincsem! –simogattam.
- Jajj anyúúúú. –korához képest nagyon okos kislány.
- Tudom, tudom! Korán van még, de anyának munkába kell menni. –felhúztam a redőnyt. Bérházba laktunk. – Figyelj csak, jó lesz nutellás kenyér? –tudtam, hogy ezzel ki tudom csalogatni. Barna szemei felnyíltak és csillogtak. Kiszállt az ágyból, felhúzta a mamuszát és nevetve futott a konyha felé. Mosolyogva mentem utána.
Munkába:
- Jó reggelt Silvy! –köszöntem a titkárnőmnek.

- Jó reggelt Kyla. –jó barátnők voltunk. –Hívtak telefonon, bejönne egy nő hozzád, házassági ügyben. 10-re hívtam be.
- Rendben! Szólj, amint megjött. –bementem az irodámban, pakolászni kezdtem és régi ügyeket pakoltam el. Megnéztem az új rendeléseket. Pár születésnap és 2 esküvő. Az esküvőket szeretem a legjobban megszervezni. Szeretem látni, ha az emberek boldogak. Tél van így koncert megrendelésekről, nem is álmodhatok. Pedig azok még jobbak, álltalába meg hívnak a végén mindig, olyankor Silvy-vel jókat szoktunk bulizni. Nem tudtam tovább álmodozni, Silvy szólt, hogy jöttek. Az órámra néztem, még csak fél10.
- Bejöhet. –szóltam a telefonba. Pár pillanat múlva kopogtattak.
- Szabad. –egy nő jött be, nagyon csinos volt. Igaz kicsit olyan cica babás beütése volt, de a hangja kellemes volt.

- Jó napot! Rebecca Niamh vagyok, de csak Becky. –mosolygott.
- Kyla Isabelle Nelson. Örvendek, mi célból jött? –visszamosolyogtam.
- Hm… szerintem, kitalálja. –orrom aládugta a bal kezét, egy gyűrű volt az ujján. De nagyon szép volt, szép gyémántos.
- Értem. –elővettem papírokat és bele is folytunk a munkába. Elintéztem mindent, és már holnap kezdjük is a munkálatokat, mert tavasz elejére már házasodni akarnak.
- Akkor holnap várnám a férjét és Ön… - a naptáramat lapozgattam.
- Csak semmi magázás! Szerintem jóba leszünk a szervezések alatt. –vigyorgott.
- Rendben. Szóval február 24.-ére jöjjön tervekkel, és jó lenne, ha jönne a férje is, vagy szabad keze van? –érdeklődtem
- Szeretne ő is részt venni benne, mondta. –aztán távozott. Elintéztem még pár papírt, majd elmentem. Elmentem egy emberkéhez, mert nem óhajtott bejönni hozzám, majd elmentem bevásárolni. Gondoltam még Isa úgy is 4-ig marad óvodába, elmegyek egy kicsit körbe nézni. Talán az esküvőre nézhetnék magamnak új koktél ruhát, vagy csak hétköznapra, nem tudom. Találtam is pár dolgot, még Isa-nak is találtam. Megvettem, majd indultam haza. Elkezdtem főzni, majd érte mentem Isa-ért. Megvacsoráztunk, játszottunk és Tv-t néztünk, majd lefektettem.
Unalmasan vergődtem az ágyban, télen a legunalmasabb a meló és az élet. Ilyenkor mindenki be van kicsit lassulva.

- Hát szívem ezt imádni fogod! A csaj nagyon jó fej és kedves, meg rutinos. Tényleg erről jut eszembe. –felnézett a szerelmére és a szemébe nézett, közbe a hátát simogatta. –Holnap be kéne menned, megbeszélne veled pár dolgot. Rendben? –a fiú csak bólogatott. Mosolygott, tudta, hogy jó döntést hozott ezzel, hogy elveszi feleségül Becky-t.
Vele legalább elfelejti a múltat. Lehunyták a szemüket és hosszú csókba forrtak egymásba.


Rövid lett, főleg az előző két részhez képest! De kell az újabb bevezetés :) Remélem tetszik ez a kis változás. Puszí, holnap leszek :)

31. rész

Ez hát... talán mondhatjuk évad zárónak is, a következő rész már másabb lesz :))
Köszönöm a komikat, jól esnek!! Ł És az olvasóknak is köszönöm :D Nem gondoltam volna az elején, hogy többen is fognak érdeklődni a történet iránt :))

A napok teltek és a menstruációm nem jött meg. Miért kell mindig aggódni valamiért? –bosszankodtam. Féltem, hogy terhes lehetek, féltem, hogy Bill mit szól hozzá vagy, hogy apa, féltem, hogy mi van, ha nem Billtől van?
Felültem az ágyba, és magam mellé néztem, tök édesen aludt. Megpusziltam a hátát, betakartam. Nem akartam többet idegeskedni, van pénzem így veszek kettőt. Felöltöztem gyorsan, sapka, szemcsi és nagytáska, majd elindultam keresni patikát. Nem kellet sokat mennem, ilyen nagyvárosba sok van. Félénken bementem. Égő fejjel kérdeztem meg, hogy, hogy tudok terhességi teszthez jutni. Az eladós csajszi tök rendes volt. Elmagyarázott minden és megbízhatóbb tesztet adott. Gyorsan eldugtam a táskámba és fizetem, majd izgatottan siettem haza.
Szeretném, ha terhes lennék és, ha az leszek. Megtartom! Ennyit már elhatároztam és szeretném, ha Billtől lenne. De… nem tudom :S Talán már azért voltak a hányások a börtönbe és előtte, mert már akkor is a voltam? De az óta lassan egy hónap telt el. Úristen! Mi lesz velem? Mondjuk könnyen eldönthető lesz, majd, ha megszületik a baba, ha terhes vagyok. Félig néger lenne. Elképzeltem és nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Majd kiderül!
Izgatott voltam és egy kicsit ideges. A fiúk még nem keltek fel. Gyorsan bezárkóztam a fürdőbe, figyelmesen elolvastam az utasításokat és, hogy milyen jeleket kaphatok, majd. Megcsináltam mindent. Aztán félre tettem és idegesen vártam, a körmömet rágtam. Leültem a kád szélére, de idegtépő is ez! Mi van, ha igen? Vagy nem? Mit fogok érezni? Mi lesz? Velem? Billel? Apával?
Figyeltem az órámat a másodpercek és percek múlását. Csak vártam és vártam. Próbáltam kikapcsolni az agyam, de nem ment. Gondoltam 5 perc elég lesz. Remegő kezekkel nyúltam a tesztért, majdnem kiájultam már. De mikor megláttam…
Hirtelen szívbajt kaptam, de utána kis csalósás és megkönnyebbülés ért egyben. Negatív lett. Gondoltam azért a másikat is megcsinálom, hogy biztosak legyünk. Megcsináltam és félre tettem, engedtem meleg vizet a kádba és ellazultam benne. Fél órát se voltam bent, mikor kopogtak.
- Édesem, bent vagy? –megijedtem, nem számítottam, hogy ilyen hamar fel kell. Gyorsan kimásztam a kádból, magam köré csavartam a törölközőt és kiszóltam:
- Jó reggelt! –elkezdtem pakolászni, törölközni és öltözni. A tesztről közbe teljesen elfeledkeztem. Mikor a ruháimért nyúltam, akkor láttam meg. Gyorsan megnéztem, aztán dobtam is félre. Úgy is negatív. Már a pólómat vettem felfele, mikor rájöttem, hogy mi olyan fura abba a tesztbe. Kikapartam a táska aljáról és megnéztem megint. Pozitív lett. Elsápadtam.
- Kyla! Jól vagy? Figyelj, bemehetnék? Pisi. –szólt be nyűgösen Bill.
- Bill menj most Tomhoz! –szóltam ki. Hallottam, hogy morgolódik és elmegy. Gyorsan úrrá lettem magamon, igazából, ez egy jel, hogy most el kell mennem apához. Felöltöztem, és egyből elkezdtem pakolni. Felhívtam a légitársaságot és foglaltam le estére repülő jegyet, szóltam apának is, hogy megyek és tegye magát szabaddá, mert fontos dologról akarok vele beszélni.
Bill meglepődve lépett be a szobába.

- Hát te mit csinálsz? Költözünk? –az ajtóba állt.
- Szívem el kell most mennem apához! Sürgősen, beszélni akarok vele. –rá se néztem.
- Éreztem, hogy van valami. –beljebb jött és átölel. –Nem akarod elmondani? Tudod, hogy nekem elmondhatod! –mosolygott.
- Azt hiszem előbb apával, beszélném meg, ugye nem haragszol? –nagy szemekkel néztem rá.
- Mikor indul a géped? –egy hajtincset simított hátra. Kirázott a hideg az érintésétől. Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Sóhajtva váltunk el. Segített pakolni.

A reptéren:
- Aztán ügyelj magadra! És szólj, hogy mikor jössz. Hiányozni fogsz! Már most hiányzol. –szomorkodott Bill. Elbúcsúztam a többiektől, majd Billtől is. Hosszú csókkal váltunk el.
De ekkor még nem gondoltam volna, hogy minden megváltozhat.

Az út nem volt olyan hosszú, már alig várom, hogy láthassam apát. A taxiba idegesen vártam és csak morgolódtam a sofőrnek, hogy milyen lassú. Még meg se állt, de én már szálltam kifele a bőrönddel együtt. Futottam a bejárathoz. Vigyor futott át az arcomon, az emlékektől. Csak futottam és kiabáltam:
- Apaaaa! –az őrök röhögtek rajtam. Fellöktem mindenkit, aki az utamba állt. Szegény Emilyt is sikerült fellöknöm. A dolgozóba rohantam, kopogás nélkül berontottam. De lehet, hogy nem kellet, volna, egy nővel volt és épp smároltak.
Teljesen ledöbbentem, szemeim kitágultak, az álam leeset és csak bámultam. Aztán észbe kaptam és piruló fejjel gyorsan, becsaptam az ajtót. Az előtérbe mentem és égő fejjel ültem le. Emily csak röhögött rajtam. Valószínűleg ő már sejtette. Örültem neki, hogy apa végre lelt magának valakit, remélem, hogy nem vén szipirtyó. Nem tudtam eldönteni, hogy szégyenkezek vagy röhögjek ezen.
Pár perc múlva a nő szégyenlősen távozott. Én meg bementem apához.
- Húúúúhaaaaa. –természetesen most kopogtam.
- Szia! –örült nekem, átölelt szorosan és én is őt. Rengeteget beszélgettünk és meséltünk egymásnak és bocsánatot kértünk, kicsit pityeregtünk is. Nem is tudom, hogy tudtam ilyen hidegen itt hagyni, apa az egyetlen ember, aki kívül- belül ismer. Rámosolyogtam.
- Amúgy minek várhatom ezt a hirtelen jött látogatásodat?
- Hát, van valami. Tudod, mondtam, hogy sok mindent átéltem Billel. (Nem mertem mondani neki, hogy miket műveltem, amikor elszöktem). –apa egyből értette, hogy a sok minden alatt miket érthet.
- Hm… és csak nem tanács kell? –kényelmetlenül fészkelődött a székbe, nem volt ínyére ez a téma. Kicsit nevettem, de abba is hagytam.
- Ennél kicsit többről van szó. –lehajtottam a fejem, nem mertem a szemébe nézni. –Szóval… nem tudom, hogy történhetett meg, védekeztünk mindig, de nem tudom. Kérlek, ne legyél annyira mérges rám! Apa, én, lehet, hogy terhes vagyok. – nagy csend. Felnéztem, a szemei csukva voltak és a fejét dörzsölgette. Sóhajtozott. Kiborult teljesen. Kellet neki 10 perc, hogy összeszedje magát.
- Terveid? –feljött belőle az- az elnöki szigorúság, rendezkedés.
- Nagyon sokat gondolkoztam! Először is nőgyógyász, aztán, ha 100% igen, szeretném megtartani. –Magabiztosan beszéltem neki- Bill… - itt akadtam el.
- Hm… értelek és ez így rendben van. Persze én fogok neked segíteni, állást is kell szerezned, remélem, tudod! És innentől kezdve felnőtt módjára viselkedned és felelősség tudatosan. Elvárom ezt tőled. És ez lehet fájni dog, de nem gondolod, hogy Billnek nem kéne szólni? Gondolj bele, most törtek ki, most jutnak el a csúcsra. Fiatal, ő erre biztos nem áll készen. –szókimondó és kemény volt. De nekem pontosan erre az elhatározottságra volt szükségem, mert nem mertem volna bevallani magamnak ezt és kínoztam, volna magam és Billéket is.
- Akkor szerinted szóljak nekik, hogy ne várjanak? Vagy, hogy??? –annyira nem tudtam, mi legyen.
- Ami a legegyszerűbb, hogy írsz levelet, vagy felhívod Billt, hogy vége és nem akarsz vele lenni többet, vagy hazudj neki valamit. Ezt rád bízom! Bejelentelek holnapra az orvoshoz. –megköszöntem, átöleltük egymást. Aztán elvonultam. Éreztem, hogy egy baba fejlődik bennem. A tükröm előtt álltam már órák óta és magamat bámultam és simogattam a hasam. Bill babája! Csak az övé lehet és ezt már az anyai ösztöneim, súgják.

Másnap nem kellet sok, hogy a nőgyógyász megerősítse, hogy terhes vagyok. Írtam Billnek egy levelet, megszakadó szívvel küldtem el. De tudtam, hogy ez a leghelyesebb döntés. Hagyom élni, és talán egyszer még együtt leszünk. Postából haza fele, mama ruhákat nézegettem, nem bírtam ellenállni egy - kettőnek.
Mostantól mindenem figyelmem csak rá szentelem, az édes kis Bill kicsire. És már a neveket is tudtam.
Félig szomorúan és félig boldogan feküdtem le az nap.

El kell mondanom! xD Hogy mekkora szemét töri tanárunk van -.-""
Az esszém negyed pont híján, értiteeeek NEGYED PONT kellet volna, hogy 5 legyen xD XD annyira fájt... nem is fél, nem is 1, hanem csak NEGYED!!! xD (N) Fasz kalap :D
Ezt muszáj volt ki írnom :P
Puszí jó legyetek, holnap hamarabb lesz rész :D

30. rész

Bill szemszöge:
Már 2 napja folyamatosan alszik, hála neki kijöhettünk a börtönből. Az apja nem tudott jönni a választás miatt, mindent elmeséltem neki, de arra kért, hogy ügyeljek rá. Szót fogadtam és az óta is, itt ülök és őrzöm az álmát.
Reménykedve léptem be az ajtón.
- Jó reggelt, édesem! –köszöntem neki. Mellé ültem és meg fogtam a kezét és próbáltam türelmesen várni. Annyira szégyellem magam! Miattam merült ki ennyire és miattam fogyott le. Bele is halhatott volna. Remélem, meg fog bocsátani, és együtt leszünk örökké. De legalább már láthatom és érezhetem. És legalább biztonságban van. Ezek már valamennyire nyugtatóak.
Egyszer csak elkezdett nyöszörögni és morgolódni. A fejéhez kapott, de azonnal meg is bánta ezt a mozdulatot, a tű miatt. Oda kapott és, mintha ki akarta volna tépni.
- Na azt már nem! –szóltam
- Hüüm. –jött a válasz. Olyan kis ártatlan volt és gyenge. Elfogott a szerelem, de nagyobb diagnózisba, mint ez előtt. Soha nem éreztem még ilyet. Törődni, ölelni, szeretni, védeni akarom ezt a lányt és örökké mellette lenni!

- Naaaah, engedj el! –kért, a szemét nehezen tudta kinyitni. Észre se vettem, hogy még a kezét fogom, gyorsan elkaptam a kezem, de ő továbbra is csak ki akarta szedni a tűt a kezéből.
- Hééé! –megfogtam megint, kicsit erősebben, mert próbálkozni akart.
- Ne mááár, olyan rossz. –mennyire hiányzott a hangja.
- Elengedlek, ha nem akarod kiszedni! Rendben?
- Ühüm…- kaptam a választ, halkan nevettem. Felnéztem rá, már nyitva volt a szeme. Bár elég kómás volt, de a tisztán kivehető volt az őszinte kíváncsiság. Rámosolyogtam. Megsimogattam az arcát.
- Kipihented magad? –nem válaszolt, nem is nézett többet a szemembe és nem is szólt hozzám. Annyit mondott, hogy Tomot akarja. Fájt, de megértettem. Hívtam is Tomot, hogy jöjjön be minél hamarabb. Amíg nem jött mellette maradtam és csak csendben vártam, hogy mondjon valamit vagy csak, hogy rám nézen, de semmi. Szomorú fejjel mentem ki.

Kyla:
- Tom? –az ajtóhoz kaptam a fejem.
- Szia bogárka! Jól vagy? Nagyon megijesztettél ám! –leült az ágyra, megfogta a kezemet és simogatta. Jól esett a közelsége.
- Jól vagyok már. Bár egy kis kajára vágyom, de gondolom itt olyat, nem fogok kapni. –nevettem. Hihetetlen, hogy mennyire felszabadultnak éreztem magam, pedig tudtam, hogy fog még várni rám pár dolog. De szerencsére Tom nem kérdezgetett. Sőt kibírta, míg ki nem engedtek. Megkértem őket, hadd maradjak velük egy darabig, míg haza nem megyek. Mert most haza akarok menni szülői támogatásért, de még várok vele egy kicsit.
A hotelbe Tommal aludtam, Tommal voltam és csak Tommal tudtam rendesen beszélni. Bill szomorúan pillantott mindig felénk, kicsit féltékeny volt.
Bátortalan voltam hozzá lépni és megbeszélni a dolgokat, pedig ez a pillanat napról napra egyre vészesebben közeledett.
Egyik este a szobába feküdtünk Tommal és dumáltunk:
- Tudod lassan beszélned kéne Billel. –Tom mindenről tudott.
- Úgy gondolod? –nem is akartam tiltakozni, már terveztem én is.
- Jajah! Az őrületbe megy az idegességtől. –felült és rám nézett. –Döntöttél már?
- Azt hiszem igen. –mosolyogtam. Visszamosolygott. Gondoltam most megyek és beszélek vele. Nincs már mit halogatni.
Félénken kopogtattam be, nem kaptam választ. Így halkan benyitottam. Sötétség volt.
- Bill? –semmi válasz. Az erkély ajtó nyitva volt, gondoltam kint lesz. Teli találat, épp cigizett.
- Nem is tudtam, hogy cigizel. –szóltam. Megijedt, kiejtette a kezéből a cigit és felém fordult.
- Hát te?
- Gondoltam jövök beszélni, de ha nem érsz rá, vagy nem akarsz, akkor majd legközelebb. –reménykedtem, hogy elküld.
- Nem, gyere nyugodtan! –elnyomta a cigijét, leült az egyik székre. Leültem én is és a tájat bámultam. Nehezen tudtam megszólalni. A torkomba gombóc volt, a szívem hevesebben vert.
- Gondolom kíváncsi vagy a történetre. –nem néztem rá. De ő engem bámult, éreztem.
- Igen.
- Előre szólok, nem fog tetszeni és undorító. Még most is undorodom magamtól, pedig már eltelt 2 hét, de valószínűleg mindig is fogok! –elkezdtem mesélni. Egyszer se néztem rá, hogy ne lássam a ledöbbenését, a csalódását és az undorát. A monológom után rápillantottam, mert nem fűzött hozzá semmit. Szomorúságot véltem ki a szeméből.
- Ez mind az én hibám! –szólt halkan.
- Tudod, mit szeretnék? Elfelejteni ezt az egészet, elég lesz otthon megemészteni, szeretném, ha egyikőnk se okolná a másikat. És békébe elválni. –mosolyogtam.
- Békébe elválni? –ijedtség volt a hangjába. –Örökre?
- Nem örökre Bill, de egy kis idő kell nekem, hogy tudjak felejteni. –más fele néztem. Megint nem mondott semmit, felé pillantottam. Könnyek hulltak a szeméből. Meglepődtem, azt hittem, hogy ő is ezt akarja.
- Mi a baj? –nem tudtam mit csinálni. Bambán bámultam rá. Nem mertem megsimogatni, vagy ölébe ülni, megvigasztalni. Pedig a szívem azt szerette volna. De aztán elhatároztam magam és félénken nyújtottam a kezem az övéért. Belecsúsztattam és összekulcsoltam. Csak nézte és nézte az összekulcsolt kezünket.
- Már nem akarsz velem lenn, ugye? –nem nézett rám.
- Mindennél jobban veled akarok lenni! –sóhajtottam, nincs okom hazudni.
- Akkor maradj! Kérlek!- a szemembe nézett. Elvarázsolt, de nem ígértem neki semmit. Felálltam, felhúztam őt is és átöleltem. A fejemet a mellkasába fúrtam. Felpillantottam, hogy még mindig annyira szomorú. Mintha kicsit megnyugodott volna. Mosolyogtam, biztonságban éreztem magam vele. Talán még is maradnom kéne?
Bementünk, mert kezdett nagyon lehűlni a levegő. Leültünk az ágyba, egymás ölébe és elkezdtünk nosztalgiázni. Aztán nem tudom, hogy, de azon kaptam magam, hogy csókolózunk. A pólóm alá nyúlt.
- Bill, Bill! –mondtam két csók között.
- Igen? –eltávolodott, de közbe mindenhol simogatott.
- Megértenél, ha azt mondom, hogy nekem most nem megy? –féltem, hogy nemet mond.
- Persze! Sőt én kérek elnézést! Igazán tapintatosabb lehettem volna. –leszállt rólam. Mellém feküdt és szorosan átölelt. Csak néztük egymás arcát és elaludtunk.

Másnap Bill karjaiban ébredtem. Mosolyogva simogattam meg. Nem tudom, hogy ez a leghelyesebb döntés, de adok még egy esélyt és kis időt ennek a kapcsolatnak. Szeretem és ő is engem, tudom és ez pont elég. És ő eltudná felejtetni velem az elmúlt hetek szörnyűségét. Kiszálltam mellőle óvatosan és elmentem fürödni. De utána rájöttem, hogy nem hoztam váltó ruhát, gyorsan visszavettem a tegnapit. Átmentem Tomhoz valami új ruhát keresni és ottani fürdőbe átöltöztem. Közbe halkan pakolásztam és átköltöztem Billhez.
Mindenki boldog volt és vigyorgott, mikor beléptünk Billel, kézen fogva a konyhába. Tom csak füttyentet egyet és mondta:

- Épp ideje volt már! –csak vigyorogtam. Ettünk egy kicsit, majd egész nap lustálkodtunk, Tv-ztünk és dumáltunk. Hamarosan új turné indul, de előbb a lemondott koncerteket pótolják be. Én, pedig, majd haza megyek, és valamikor csatlakozom hozzájuk. Jó lesz ismét látni apát, már várom.
A következő egy hét elteltével, Billel már létesítettünk szexuális kapcsolatot (xD). Kibékültünk teljesen és jártunk ismét. Mondta, hogy szeretne nyilvánosan is felvállalni, de, ha csak felkészültem rá. Ennek örültem, ez csak az elkötelezettségét mutatta. Kaptam tőle egy gyűrűt is, ami azt jelképezte, hogy örökké együtt leszünk. Én is vettem neki.
Az egészbe csak egyetlen egy aggódni való dolog volt… A menstruációm késik 2 napot, pedig pontosan szokott megjönni. De vártam még, lehet csak az idegességtől, vagy nem tudom… várok párnapot, aztán, ha nem. Terhességi teszt.

29. rész

Félig ébren fordultam az ágyamba, éreztem, hogy rezeg az ágy, de nem jutott el a tudatomig, hogy hívnak a telefonon, de vagy már félórája. Nem néztem, hogy ki az, egyből felvettem:

- Mi van már?
- Hu, de kedves itt valaki. –Tom volt az.
- Hát te meg? –egyből felültem, de rossz ötlet volt, annyira másnapos voltam, hogy beleszédültem. –Tom ki kell dobnom a taccsot, tudod tartani?
- Az a gond, hogy nem! –maga mellé nézett, két rendőr bámulta, gyilkos szemekkel.
- Akkor mond, de nagyon gyorsan! –már a WC felé futottam. Idegesen vártam.
- Szóval, az van, hogy francia rendőrök elfogtak minket, és téged akarnak. A berlini őrsön vagyunk. És… - nem tudta befejezni. Kijött belőlem, aminek kellet. A telefont, pedig lecsaptam. Fel se fogtam, igazából, hogy mi van. Egésznap csak feküdtem. Gondolkoztam, mi legyen. Este fele vettem erőt magamon és elmentem Norához, hogy felmondjak. Megszámoltam a pénzem és volt, éppen annyi, hogy eltaxizzak a rendőrségig. A
bőröndömmel együtt, félénken bementem. Nem sokan fogalakoztak velem, a recepcióshoz mentem.
- Miben segíthetek?
- Kyla Isabelle Nelson vagyok. 4 német fiú elfogatásában jöttem.
- Kérem, töltse ki ezeket, a lapokat és tegye a többi közé. –Hanyagul intett. Elmérgesedtem. Nem akartam órákat várni. –Elnézést! Ez fontos lenne, tudja én a francia elnök lánya, vagyok. –gúnyosan felpillant.

- Ügyes trükk, de szerintem nem itt kéne ezzel poénkodni, mert még a végén lecsukatom. –fenyegetőzött. Nem vagyok már a régi, kis félénk lány. Sokat erősödtem a fiúk oldalán és az elmúlt egy hétben is.

- Csukasson akkor le nyugodtan! Úgy sincs hol aludnom, amúgy meg csak nézze meg nyugodtan a francia nyílván tartásba! –háborodtam.

- Nah ide figyeljen kis asszony. –közbe felállt. –Velem ne szórakozzon! –felemeli a mutató ujját is. –Én nem egy kis sehonnan jött, suhanc vagyok! Igenis van tekintélyem, szóval jobb lesz, ha magába száll és befogja a kis szopós (ezt halkan mondta) száját! Megértette? –azt remélte, hogy ezzel szégyenkezve, be fogom fogni a pofám, de nem.
- Maga figyeljen ide! Ne emelgesse csak az ujját rám! Nagyobb a tekintélyem, szólok az apámnak és önnek vége! Azzal, hogy éppen recepciós a rendőrségen, nem azt jelenti, hogy tekintélye is van, maga hájas hurka! –osztottam le.
- Becsukatni! –sikította. Röhögtem, mint a szar. Bezártak egy kis cellába és tovább röhögtem. Ekkora szánalmat.
- Kyla? –egy rekedt és meglepett hangot hallottam. Felismertem, felkaptam a fejem és figyeltem, honnan jön a hang. A szembe lévő cellából.
- Tom? –megörültem. –Hát sziaaaaa! –nevettem. De neki nem támadt kedve nevetni. Gondolom haragszik rám.
- Jézusom Kyla jól vagy? Istenem te idióta! Megőrültél? Nem jöttél haza, mindenki aggódott érted! Hogy nézel ki? Jézusom, de sokat fogytál. Mi lett veled? Hol voltál? –ömlöttek belőle a szavak. Mellette a fiúk is kezdtek ébredezni.
- Nem lényeges! Inkább mond el, hogy mi van!- izgatott lettem, hátha szöknünk kell. Tök buli lenne.
- Hát úgy volt, hogy… - elkezdte mesélni. –…aztán behoztak minket ide, elkezdtek vallatni külön- külön, hogy hol vagy, meg, hogy jön, majd maga az elnök is kérdezni, mert aggódik érted. De nem tudtunk semmit. Jó párnapja már itt vagyunk, még az ügyvéd se tudod, minket kihozni. Le kellet mondanunk pár koncertet és a rajongók, se tudják, mi van. Szóval áll a bál. – bosszantó helyzet volt.
- Nem kell már sokat bent lennünk. –nevettem. -Ha meg tudja az a hurka, hogy az apám tényleg az elnök. Vinnyogni fog a bocsánatért. Apa biztos add kártérítést nektek és eltusolja az ügyet. –kacsintottam.
- Az nem lenne rossz. És te meg Bill? –szomorúan testvére felé pillantott. Eddig próbáltam nem Bill felé nézni és nem őt bámulni, de most én is rátekintettem. Édesen aludt szétvetett karokkal és lábakkal. Elmosolyogtam magam, majd bele gondoltam, hogy miket is műveltem. Egyből lehervadt a mosoly az arcomról. Tántorogva a WC-hez mentem és bele hánytam. Tom idegesen állt föl.
- Mi lett veled? Beteg vagy? –aggódott. Fel kelt Gustav. Meglepődve tapasztalta, hogy itt vagyok, ébresztette Georgot és Billt is.
- Nyugi Tom! Egyszerűen csak undorodom magamtól. –röhögnöm kellet. Lerogytam a földre, a falhoz kúsztam és neki dőltem. Próbáltam mélyeket lélegezni és nem szédülni. Éreztem, hogy felkeltek a többiek és engem bámulnak. Röhögtem, majd feléjük néztem.
- Nyugi máááááár! Jól vagyok. –tovább nevettem, majd éreztem, hogy megint hánynom kell. Így gyorsan feltápászkodtam és a budi felé, emelkedtem. Hirtelen Bill elkiabálta magát.
- Hé valaki! A kúrva életbe! Hol maradnak a francia rendőrök? Ők biztos felismerik Kylat, vagy hívjanak egy orvost! De most rögtön!- ideges volt és féltet. Ennyire rosszul néztem ki? Volt egy kis tükör a csap fölött. 1hét óta először néztem bele igazán tükörbe. Hamuszürke, élettelen arc, vörös- duzzadt szemekkel tekintett rám a tükörképen. El se akartam hinni, hogy valójában én lennék. Megijedtem, tényleg így néznék ki? Ennyire elhagytam magam? Tennem kéne ez ellen. Vagy belehalni az új szenvedélyeimbe. Legkönnyebb út a halál lenne. Csak még most gondolkoztam el ezen, csak még most jutott eszembe, ez a dolog. Ledőltem a fal szélére és mozdulatlanná dermedtem, amit annyira jól tudok már napok óta csinálni és csak az elméletemen járt az eszem, kikapcsoltam a külvilágot magam körül.

28. rész

Nem öltöztem ki, gondoltam nem nagy buliba megyünk. 9-re pontosan oda értem. Nora késett 10 percet, de mikor meglátott, rosszul lett tőlem.
- Hát kiscsaj, így nem engednek be, nah hol laksz? Egy kicsit átalakítanálak, van nálam smink, a ruháddal is kezdünk valamit. –elpirultam. Elvezettem a motelig, nem jegyezte meg, hogy milyen körülmények között élek. Gondolom itt ez már nem meglepő.
- Aszta, de sok kúrva jó holmid van! Te meg ilyen rusnya valamit veszel fel. –jól kisminkelt, erős fekete és csillogós sminket tett fel. Rám adott egy miniszoknyát, magas szárú csizmát, hiába nyár van, szerinte a csizma télen-, nyáron jó. És egy kis falat toppot. Roppant kellemetlenül éreztem benne magam, a hajamat is leengedtük.

- Fúúúh a pasik csak bámulni fognak utánad. –kacsintott. Ha kell hát ilyen áron, fogom elfelejteni Billt! De most is csak ő járt a fejembe. A bulizó hely, hip-hop -os hely volt. Itt az emberek nagyon jól nyomták. Én csak félénken félre vonultam. Norának igaza volt, sok pasinak megakadt a szeme rajtam. Gyorsan kértem valami ütőset. Hatott is. Olyan kába hangulatba kerültem, hogy leszartam a világot. Megtanultam pár alap mozdulatot és nyomtam rendesen a táncot én is. Hamar befogadtak, annak ellenére, hogy fehér vagyok, mert itt az emberek nagy része fekete. Ittam még valamit, amitől teljesen elkábultam.
Korán reggel egy sötét kis szobába keltem, körül néztem, egy srác volt mellettem, totál pucin. És én is. Kidobtam a taccsot. Kétszer is. Undorodtam magamtól, a helytől és a tegnap estétől. Megcsaltam Billt, ezt éreztem. A fekete lyuk még nagyobb lett és még sötétebb. Semmim sem volt már, egyedül maradtam és még a testemet is, eladtam.
Gyorsan felöltöztem és kirohantam az épületből. Ismertem a környéket már, így hamar eltaláltam a motelhez. A telefonom rezgett, apa volt. Felvettem, de lehet, hogy nem kellet, volna. Érezte, hogy még nagyobb a baj.
- Hol vagy? Haaa? –lecsaptam, nincs nekem erőm győzködni, hogy jól vagyok, mert nagyon nem vagyok jól. Sőt… rettentően szarul vagyok. Megcsaltam Billt csak ez járt a fejembe. Egész nap a WC-e mellet ültem és hánytam és szédelegtem. Nem tudom mi lett este, biztos tettek valamit a poharamba, vagy egyszerűen jól leittam magam. Undorító vagyok! Nincs nekem már ezen a világon helyem. Annyi vigaszom volt, hogy míg beittam vagy legalább is be voltam kábulva nem gondoltam Billre. Így másnap ismét mentem dolgozni és megint mentem buliba. Sikeresen leittam magam és ugyanoda kötöttem ki, ugyan azzal az emberrel. Akár milyen undorító… kellet ez nekem, hogy ne érezzem a szerelmem utáni fájdalmat és vágyakozást. Hülye vagyok, mert most csesztem el az életem.
És erre nem jöttem rá, hogy ha felhívtam volna, talán megbeszéltük volna. Van valami észszerű magyarázata. Nem lennék egyedül, nem lennék ennyire elveszett, de a sötét utat választottam. És éreztem, hogy ennek az állapotnak függője leszek, a zsibbadásnak, a nem érzésnek, a teljesen kiütésnek. Erre szavakat nem lehet találni, ez egyszerűen hihetetlen és mocskos és sorolhatnám még…
Már nem kerestek, már apa se hívott. Én egyre csak eljártam és bulizgattam, ittam és zsibbadtam. Már 1 hete, hogy mindig ugyan az történik. Pedig, ha tudnám, mi történik a fiúknál, nem igen itt lennék.

Fiúknál (Tom szemszöge):
Bill mindent elmesélt, amint rájött, hogy átvágták, feljelentette a csajt. Az eljárás még most is tart: kihallgatások, helyszínelések, tanú keresések satöbbi.
Kyla eltűnt, senki nem tudja, hol van. Szerintem szólni kéne az apjának, de Bill nem akar. Teljesen maga alatt van, és nem tudja megbocsátani magának. El se tudom hinni, hogy ezt tette. Pedig olyan jó fej csaj volt. Nem értem még most se.
Újabb koncert. Ezek a fanok… behalok tőlük, olyan imádni valóak. Bedobom már a törölközött, imádom végig nézni, ahogy széttépik és veszekednek rajta.
Végeztünk, már menni készültünk, mikor hirtelen a levegőből katonák pottyantak le, helikopterek bukkantak fel az égből és ránk világítottak. Több 10 rendőrautó körbe vett minket. És kiabálták több helyről, több nyelven is:
- Fel a kezeket! Itt a franciarendőrség! –ledöbbenve meredtünk, és lassan felemeltük a kezünket. Egymásra bámultunk, de egyikőnk se tudott semmit. Most akkor mi is van? Egyik pillanatból a másikba lett káosz. A rajongók fele visongva rohantak el, másik fele fotóztak és kameráztak. Elterelték őket. Minket beültetek külön- külön kocsiba és elvittek. Az egész város miattunk szirénázhatott. Hogy ebből mi lesz???? A sajtó, a szülők, David is ki lesz akadva… Mindenki. És tuti, hogy Kyla is bajba lesz. Istenem lenne már minden rendben!

Jah szeretném megjegyezni, hogy ez a rendőrös, letámadós rész Sisso egyik komentjéből jött :D
Remélem nem gond Sisso ;) megtetszett és nem akartam kihagyni.
Nah puszi :D és köszönöm a komika, jól esnek :)

27. rész

Valamikor hajnalba Berlin sötétebb részén találtam egy mocskos, lepukkadt és elég félelmetes motelt. Bejelentkeztem. Sok érdekes emberek voltak: buzik, alkoholisták, narkósok és még papokat is láttam. Írtam egy sms-t Tomnak, hogy:
Ennyi volt, vége!
Sajnálom, hogy meg kell szegnem a szavam.
Szeretlek, te kis hülye rasztás J egyszer még talán beszélünk.
Nem megyek hozzájuk. Elleszek itt, megszámoltam a pénzem és 1 hónapi megélésre elegendőm van. Úgy gondoltam, hogy alszom most egyet, ha tudok, és holnap keresek a közelbe valami munkát. Az értékeimet, pedig feladom postára, apának, ne, hogy ellopják itt. Mert kitelik. Alig bírtam elaludni. Reggelt akartam már és mozgást. Valamit csinálni és nem mindig Billre gondolni és arra a csókra. És nem azon gondolkozni, hogy vajon most hol lehet, mit csinál? És mikor jön rá, hogy nem vagyok náluk? A telefonomat néztem, vártam, hogy hívjanak vagy, hogy egy sms érkezzen. De semmi. Mondjuk hajnali 5kor nem is, várhatom el. Egy óra hosszacskára sikerült elaludnom. De rémálmaim voltak, arra keltem, hogy sírok. Reggel 8-ig csak sírtam. Utána csak feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam. Minden érzés kiszállt belőlem. A lelkembe egy hatalmas fekete lyuk keletkezett és éreztem, hogy egyre jobban süllyedek bele. A telefonom rezgett, megnéztem Tom volt az. Kinyomtam. Utána folyamatosan csörgött, kikapcsoltam. Felöltöztem, kicsit lemostam az arcom és elindultam felfedezni a környéket. Találtam is egy postát, feladtam a dobozt, majd a mellette lévő lerottyant kávézóba beültem. Rendeltem egy kávét, ami hideg volt. Csak könyököltem és gondolkoztam, a piszkos, mázolt ablakon túli várost bámultam, még itt is milyen sok ember van. Mennyi szegény és bevándorló, akik mind a megélhetőségükért dolgoznak. Észre se vettem, de percekig csak sóhajtoztam. Egy néger csaj volt a pincér és oda jött hozzám.
- Hé csajszi! Mi a nagy para? Annyira sóhajtozol, tök buli az élet, te meg így letörve. –csóválta a fejét. Tök laza volt a csaj, elsőre megnyerte a tetszésemet. Leült mellém és lökte a dumáját tovább.
- Figyelj, nem akarok bunkó lenni, de nem tudsz valakit, aki jönne mellém pincérnek? Totál sok a meló és néha kiruccannék én. –felkaptam a fejem.
- De! Én pont valami állást keresek. –végre valami akad. Talán ez a csaj sokat tud, majd segíteni az én lelkemen.
- Hát nem is tudom, kiscsaj. Olyan kis törékeny vagy, meg ezek a porcelán kezek… nem mosogatásra valóak. –csóválta a fejét, meglátta, hogy elszontyolodom –Tudod mit? Adok egy esélyt. Nora vagyok! Holnap gyere 7-re. Nah most mentem tovább melózni, ha este el akarok szabadulni, sietnem kell. Szia! –ezzel el is ment és én is mentem. Telt idomú, fekete, vastag ajkú csajjal volt dolgom, tetszett külsőleg és belsőleg is.
Visszamentem a motelbe, lefeküdtem az ágyra és ismét a plafont bámultam. Engedtem az öntudatlanságnak, hogy elvigyen és szenvedjek. A Billel töltött közös idők jártak a fejembe. Nem bírtam ki sírás nélkül.

Reggel úgy keltem, ahogy tegnap hajnalig feküdtem. Bekapcsoltam a telefonomat és megnéztem. Pár nem fogadott hívás és smsek. Megnézzem? Vagy ne? Egyet megnéztem, Billtől:
Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, gyere, haza vagy mond meg hol vagy! Beszéljük meg. Nagyon féltelek és hiányzol. Szeretlek! KÉRLEK! És sok sírós fej utána…
Összeszorult a szívem, hirtelen állni se tudtam. Remeget minden testrészem. Nagyon szerettem! NAGYON!
De rám vár a munka, ami tök értelmetlen, ahogy már az élet is nélküle.

Nora örült nekem. Egész nap olyan vidám volt, mesélt is magáról. Bevándorló, szülei már nem élnek. Nagyanyja nevelte sokáig és szegények voltak mindig is. Én nem akartam kiadni magam így rengeteget hazudtam, a végére egészen jól belejöttem. Az volt a legérdekesebb, hogy Norának sokkal több oka lenne utálni az életet, de ő szereti és élvezi. Ezt meg is mondtam neki, erre csak ennyit mondott:
- Nem mindegy, hova jár az ember és kikkel. Elviszlek téged is, hidd el utána, te is csak vigyorogni tudnál. Tudod, mit? Már ma elviszlek, 6kor zárunk. 9-re gyere és bulizunk egy jót. Ígérte.
Nem sok kedvem volt menni. Apa hívott és egyből rájött, hogy baj van, de hazudtam neki, de így se hitte el. Kért, hogy menjek haza, vagy a fiúkra küld egy hadsereget, nem hittem neki. Elköszöntem tőle és letettem. Mentem készülni.

26. rész

Bill elindult. Az adrenalin szintem felszökött. Önbizalmam megnőtt és vigyorogtam. Tom is efféle extázisba eshetett. Gyorsan bepattantunk a kocsiba és a legrövidebb úton elindultunk. Meg is találtuk Billt, feltűnés nélkül követtük. Leparkolt a hoteltől egy utcával távolabb, kiszállt. A kapucniját felhajtotta és összehúzva, észrevétlenül elindult. Mi is leparkoltunk egy másik utcába és indultunk is.
Vártunk egy kicsit kívül, kb. annyit, hogy felérjen a szobába és bemenjen. Utána bementünk mi is, bejelentkeztünk a 321-es szobába. Így lesz esélyünk hallgatózni. Felfutottunk és az ajtó előtt próbáltunk hallgatózni, de nem ment. Majd bementünk a szobába, de nem szűrődött át semmi hang. Jöhetett a B terv, egy pincért hívattunk pezsgővel, lefizettük, hogy vigye be a pezsgőt a 322-es szobába és ezt a hotel, ajándékozza neki, és megkértük rá, hogy hallgatózzon, meg, hogy takarítson is egy kicsit. Meg ilyenek. El is indult. Izgatottan vártunk.
- Tudod, szerintem várjunk 1-2 órát, ha addig nem indul el Bill. Bemegyek! Persze csak titokba! –tök komolyan mondtam.
- Megértelek, és mit teszel, ha megcsal? –a szó hallatán Tom megborzongott. –Fúj, nem bocsátanám meg egy darabig neki. Ő nem olyan, ráadásul komolyan gondolja, hogy el akar venni feleségül. Nem értem. –merengett el. A gondolkozásunkat a pincér törte meg.
- Vagyok. –nagyon rendes volt és segítőkéz. –Nos a hölgy nagyon nyomul a fiatalúrra. Aki mindig figyelmezteti, hogy ő imádottja egy bizonyos Kyla. Ilyenkor mindig nevetett a hölgy. A hölgy arra kéri állandóan a fiút, hogy szökjenek el együtt. És, hogy a hölgyet üldözik, bajban van, és nem tud kiszállni abból az ördögi körből. Ilyenkor a srác nagyokat sóhajtott, leült és gondolkozott. Ennyi, utána már ők küldtek ki.
- Nagyon sokat segített! –köszöntem meg, adtam még egy kis pénzt és elment.

- Tom! Bemegyek, várj meg, rendben? Adni szeretnék valamit, sőt tudod mit? Most gyorsan menjünk le a kocsihoz és adok neked valamit, utána te menj el nyugodtan én utánad, megyek, amint tudok. –lementünk, oda adtam neki a papírokat.
- Majd otthon megnézzed! Adj egy címet és, majd megyek. –kértem meg.
- Szerintem ez nem jó ötlet. –szólt
- Billel fogok szerintem haza jönni. –nyugtattam meg. És valóban így terveztem.

- Nem is tudom –aggódott tovább. –Ígérd meg, hogy felhívsz, ha van valami és, hogy elindultál és ígérd meg, hogy vigyázol magadra, elég veszélyesnek tűnik ez a csaj. –átölelt, visszaöleltem és megígértem neki mindent.
Néztem a kocsiját, míg el nem tűnt a szemeim elől. Visszamentem a hotelbe. A szobámból hallgatóztam, hol lehetnek. Aztán rájöttem, hogy nincs mit hallogatni az ügyön. Meg, ha lebukok is, magyarázkodhat felőlem aztán Bill.

Halkan lenyitottam az ajtót. Sötétség volt, egy szobába égett a villany és hangok szűrődtek ki. Vaksizva találtam egy szekrényt, ahova beférek, igaz elég kényelmetlen volt, de bírom. Épp be tudtam csukni az ajtót, pont kijöttek a szobából.
- Nem tudom Bill, mi lesz, de mind igaz, amit mondtam. –nézett rá Natalie. Istenem, hogy megjátssza magát.

- Szóval akkor tényleg, megölték a szüleidet? És a bátyád bele keveredett egy bandába, téged is bele rántott, arra kérnek, hogy híres emberekkel gyere össze és nyúld le a pénzüket? –kicsit hihetetlenkedet Bill. Micsodaaaaa? Ez nem normális! Ez a csaj hibbant, Bill ne hogy merj neki hinni! Összefontam a két ujjam és reménykedtem.
- Igen, így igaz! –lépett közelebb az én hercegemhez.
- Elhiszem. –nézett a lány szemeibe. –Mit tudok segíteni? –csoda, hogy nem robbant fel a szekrény, annyira mérges lettem Billre, nah meg a csajra.
- Maradj mellettem, pont elég. Egy hétig maradok itt, utána tovább menekülök, szerintem. –lehajtotta a fejét szomorúan. Jó színész lenne- gondoltam magamba.
- Nem is tudom, Kyla valószínűleg már anyáéknál van, mellette kéne lennem. Tudod, maradnék, de… - sóhajtott.
- De? –még közelebb lépett. 
- Kyla.
- Sejthettem volna. Akkor menj! –pár centire volt már csak a sráctól. Felhajtotta a fejét és elérte, amit akart. Összezavarta Billt, majd csókot adott a szájára. Megnyikkantam, sírni tudtam volna. A szívem ezer darabokra tört. Végig néztem, ahogy csókolóznak. Igaz Bill szemei végig nyitva maradtak, de azért visszacsókolt.
- Köszönöm. –átölelte. Aztán visszamentek a kisebb szobába, lekapcsolták a villanyt kívül. Én meg elmenekültem. Rohantam innen elfele, a bőrönddel együtt. Nem tudtam mi lesz és, hogy lesz, de Billel vége ezt tudom.

Köszönöm a komikat! Dóri, Lollipop és Sisso:):)

25. rész

Nem tudtam leplezni az idegességemet, Bill érezte bennem a változást.

- Mi lett, míg oda voltunk? –vallatott megint. Kezdett az idegeimre menni ezzel.
- Bill! Kérlek, semmi nem volt! –a tv-t kapcsolgattam.
- Tudom én, mi kell neked. –vigyorgott. Felkapott és az ágyra tett, megcsókolt.
- Bill, ne haragudj, de nekem most nem menne. –kértem meg.
- Ki mondta, hogy én a szexre gondolok? Fordulj meg te kis majonézem. –röhögtem. Levette a pólómat és kikapcsolta a melltartómat hátul.
- Még, hogy te nem arra gondoltál. –bosszankodtam.
- Nyugi! Csak lazulj el. –lenyomott hasra, rám ült és masszírozni kezdett. Annyira jól esett. Nem bírtam ki nyögések nélkül.
- Még a végén beindulok a nyögéseidre. –röhögött. Még hangosabban nyögtem.
- Jajj, fejezzétek már be, egy percre legalább. –kiabált az ajtó előtt Tom.
- Nyugodtan bejöhetsz. –nevettem. Be is jött habozás nélkül. Röhögött mikor meglátott minket. Bill keze már fájt, de én még akartam, hogy masszírozzanak. Tom átvette. De ő olyan durva volt.
- Tom, aúúúú! Ez fáj, te hülye. - Lelöktem magamról.

- Bill segíts becsatolni a melltartómat. –Tom csak legeltette a szemét rajtam.

- Idióta! Legalább ne a testvéred előtt stírölnél ennyire. –forgattam a szemeim.

Később néztük valami idióta filmet, de én a közepén bealudtam. Emlékszem rá, hogy valaki az ágyra tett, de utána semmi.

Az autók dudálására és fékcsikorgására keltem, beindult az élet. Fájt a fejem. Magam mellé néztem, de Bill már nem volt itt. Gondolom megint valami fellépés. A párnájára egy kis levél volt téve.
Édesem, jó reggelt!
Ne haragudj, hogy nem lehetek ott, ahogy terveztük volna, de egy fotózásra kellet mennünk. De már délután jövünk is és pakolj/ J Mert utána, megyünk haza. Addig is kitartást.

Szeretlek, csók:

A te fekete herceged!
Mosolyogtam. Gyorsan ettem egy kicsit, majd elkezdtem pakolni, minden holmim szanaszét van dobálva.
Épp az ágyat rendeztem, mikor egy kis téglalap alakú izébe akadt a kezem. Kihúztam, Bill telefonja volt előttem. Hm… Mi lenne, ha megnézném? –gondolkoztam el ezen, de utána még se, bár nagyon hajtott a kíváncsiság, nem tudná meg. Letettem az asztalra és pakolászás közbe a szemem mindig a telefonra tévedt.
Nem olyan sok idő telhetett el, egyszer csak megcsörrent. Nagyon megijedtem. Megnéztem, ki lehet az. Egy sms érkezet. De amint megláttam, hogy kitől, rosszul lettem. Mit akarhat ez a némber? Nem bírtam ellenállni és megnéztem.
Szia drágám!
Nagyon hiányzol :S és bajban vagyok! Nagyon nagy bajban, nem tudnál segíteni? Kérlek! Az életemen múlik. A Scandotel Castor Berlinbe szálltam meg, a 322-es szoba az enyém. Várlak!!
Csók, a te Natalied.
Elöntött a méreg. Mérgesen csaptam le a telefont. A ruhákat, idegesen dobáltam a bőröndbe. Elegem van, ha elmegy, akkor én is elmegyek. Döntöttem.

Gyorsan megnéztem, hogy lett-e valami baja a telefonnak, majd visszaállítottam olvasatlan üzenetté, az üzenetet.
Leültem a Tv elé, hányingerem lett, szédültem és undorodtam az egész helytől.

Délután 4-re értek haza, én meg addigra már lerágtam a körmöm. Feltettem a művigyoromat, csókot nyomtam Bill szájára, majd elhúzódtam tőle. Nem bírtam mellette lenni, annyira fájt, minden érintése, minden szava. Szerettem és ő meg nem biztos, hogy engem igen.
Megnézte a telefonját. Feszülten figyeltem az arcát és minden kiíródott az arcára egy –két pillanatra, majd rendezte a megdöbbenését, félre hívta a tesóját.

Türelmesen kivártam, hogy beszéljenek. Édesen megkérdeztem tőle:
- Bill szívem, mikor indulunk? –közbe átöleltem és a hajával játszottam. Vajon tudja, hogy tudom? Gondolkoztam ezen.
- Van egy kis gond! A haveromnak segítség kellene, és mivel itt vagyunk, elmennék neki segíteni, ha nem haragszol. De megbeszéltem Tommal, hogy ti elindultok és én, majd utánatok megyek. Rendben? –végig simította az arcomat, majd egy csókot adott. A szívem összeszorult, majd szinte éreztem, hogy egy tőrt döftek bele és vérzik. Csalódtam Billbe.
Nem tudtam, hogy mit tegyek. Gyorsan elmentem a fürdőbe, mert éreztem, hogy pánik rohamom lesz. Hirtelen melegem lett, nehezen kaptam levegőt és bepánikoltam.
- Hé Kyla? Jól vagy? Olyan régóta bent vagy! –kopogott Bill. –Bejövök! –de nem tudott, mert bezártam az ajtót.

- Tom! Hívd ide őt. –szóltam ki. Lépéseket hallottam, majd még több lépést.
- Itt vagyok, mi a baj? –mélyebb hang szólt. Kinyitottam az ajtót, Tom becsúszott és visszazártam Bill orra előtt.
- Mi a baj? –megijedt. Hát nem lehettem valami szívderítő látvány. Elmondtam neki mindent. Bár a papírokról hallgattam.
Mondta, hogy segít nekem. Megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mintha elindulnánk hozzájuk, de majd Billt fogjuk követni.
És megbeszéltük azt is, hogy azt mondjuk Billnek, a szülei miatt aggódom most. Be is vette, aggódott értem vagy csak feszült volt, nem tudom. De az este együtt töltött további része, mindenki számára feszült volt.

24. rész

Másnap gyorsan összepakoltunk és Berlin felé vettük az utat. Bill szomorúan ült tesója mellé a repülőn.
- Most akartam bemutatni anyáéknak Kylat. –mondta
- Hát ezt jól elbasztad. –ránézett a testvérére, de ő csak Kylat bámulta. –El kéne venned feleségül. –röhögött Tom

- Gondoltam már rá, de, ha csak együtt leszünk legalább 1 évig. –mosolygott Bill. Képzeletébe elképzelte Kylat menyasszonyi ruhában. Érezte, hogy ez megfog, majd történi.

Teljesen elbambultam. Nem volt mind gondolkodnom, az agyam üres volt. Tudom, hogy nem csalt meg és azt is, hogy szeret és én is őt. Ráadásul Natalie sincs itt. Gustavval kis időre elválltak. Tekinteteket éreztem magamon. Hátra fordultam, az ikrek hirtelen elkapták a fejüket, vigyorogva fordultam vissza. Nem bírom én már sokáig Bill nélkül, éreztem. Hátra szóltam:

- Fekete hercegem, ha most nem jössz ide, esküszöm, hogy lefejeztetlek. –a többiek, vihogta, Bill meg piros fejjel mellém ült. Suttogtam:
- Szeretlek, te kis majom! - hevesen megcsókoltuk egymást, és szorosan egymáshoz bújtunk.
- Akarlak, most! –Bill
- Én is, de még várnunk kell. –húztam a szám. Nevettünk egyet. Csak úgy izzott a levegő körülöttünk. Türelmetlenül kopogtattam az ujjammal a széket.
- Szeretnélek, majd bemutatni a szüleimnek. –vigyorgott a kis borzos. Hirtelen elfelejtettem a türelmetlenségem okát.
- Mi? Hogy, hogy? –totál ledöbbentem.
- Meglátogatjuk őket, Tommal és jössz, majd te is. Mondtalak már anyának, és kíváncsian várja, hogy megismerjen.
- Jézusom, komolyan? –nagyon örültem ennek. Bill csak bólogatott. Átöleltem.
Az út hátra levő részében, le se szakadtunk egymás szájáról. Tom meg végig megjegyzéseket tett felénk. De nem nagyon zavartattuk magunkat.

Amint megérkeztünk a hotelbe, mi elvonultunk a saját lakosztályunkba. Amint becsuktuk az ajtót magunk mögött egymásnak estünk, mint két kiéheztetett oroszlán.
Hatalmasakat sikítozva, nyögve nyomtuk a dolgot. Fantasztikus volt. Tele érzelemmel és mindent bele adva.

Fáradtan dőltem ki a 4. menet után.
- Ez… fantasztikus. –megcsókoltam. Ő csak röhögött.
- Imádlak, te csaj! Tudod, Tom ma mondta a gépen, de csak hülyeségből, hogy vegyelek el feleségül. Én meg mondtam neki, hogy terveim között vannak. –rám mosolygott.

- El kell ájulnom, nem bírom már ezt lelkileg, annyira boldog vagyok. Egyből igent mondanék édesem. –mosolyogtam rá. Aztán elmentem fürödni. Becsukott szemmel pihentem. Egyszer csak nyílt és csukódott az ajtó.
- Hé Bill! Menj innen kifele. –röhögtem.
- Nagyon pisi! - nem zavartatta magát.

- Ruhába vagy? –meglepődtem.
- Hát gondoltam, nem kéne pucin járkálnom. –vigyorgott. Leült a kád szélére, közelebb hajolt és megpuszilta az orromat, majd a szám szélét, majd a szám alatt és a nyakamat. Bele rántottam a vízbe és lesmároltam.

- Te kiis… - nézet rám mérgesen. Csak röhögtem, tök aranyos volt, elázva. Levettem a ruháit és kényeztettem.

- Remélem, megbocsátasz, bele pusziltam a fülébe. Liba bőrős lett. Hatalmasat sóhajtott.

- Kiugrik a szívem, annyira szeretlek. –szenvedélyes, szerelemmel fűtött szexbe kezdtünk bele.
Este éhesen bújtunk ki a szobánkból, a fiúk is lent ettek az étterembe. Tom csak röhögött.
- Egy két hangot áthallottunk, nem vagytok ám semmik! –oda csaptam a vállára, de röhögtem én is. Hát nah, mi van akkor? Megesik az emberrel.

Másnap a fiúk interjúra mentek. Én meg elmentem vásárolgatni, meg nézelődni. Apa is hívott. Mondta, hogy még kicsit várni kell, de már nagyon sok anyaguk van és ez a lány nagyon sötét múlttal, rendelkezik. Aggódva kérdezte, hogy honnan ismerem, és mi közöm van hozzá. De megnyugtattam, hogy Gustav csaja, de most szünetelnek, meg nem hagyom a fiúkat veszélybe sodorni és magamat se.
Az új ruháimmal együtt elindultam haza, kicsit megijedtem, amit apa mondott… hát ki nem néztem Natalieból és még mindig, reménykedem, hogy ártatlan lehet, és csak kényszerítik. Aztán eszembe jutott, hogy a papírokat elhozhatná nekem valaki, mert nem biztos, hogy hisznek nekem a srácok. Talán csak Tom. Írtam is egy sms-t apának. Aki egyből intézkedett, bár nem örült neki.

A papírok hamar megérkezett, a srácok nincsenek itthon így nyugodt körülmények között, meg tudtam nézni. Minden volt benne, körözési kiadványok, börtöni képek, helyszíni vizsgálatok. És egy különös maffia szervezet állt a hátérbe, akik pénzsikkasztók és kúrva kereskedő. Megdöbbentem. A papírokat gyorsan elrejtettem a bőröndömbe és idegesen járkáltam fel- alá a szobában. Úgy gondoltam, hogy nem szólok nekik még. Ha esetleg Gustav visszafogadja Nataliet, akkor beszélek velük, de addig is figyelek minden jelre.

23. rész

Bill:
- Natalie, kérlek… engedj el! –nem akart durva lenni, de a szép szóból nem hallgatott a lány. Félve pillantott körbe, hogy Kyla látja-e. De nem.
- Natalie! Állj le! Én nem akarok tőled semmit, mondtam már. Imádom Kylat, ő az életem.
- Az életed? –röhögött a fekete hajú lány. – Hát nem veszed észre Bill, hogy csak kihasznál? A kis ártatlansága mögött mekkora gonoszsága van, meg amúgy is, bennünk több a közös. –próbálta magyarázni a lány. Elengedte ezeket, a baromságokat a füle mellett. Ott hagyta a picsába, a csalódott lányt és ment megkeresni Kylat. De csak Tomot találta egy lánnyal.
- Sziasztok! Bocs egy percre elrablom a testvéremet. – elhúzta.
- Mekkora barom vagy! Nem látod, hogy fűztem? –mérges lett Tom.
- Tom! Hol van Kyla? –nem érdekelte őt a hülye, szexuális élete. Csak arra várt, hogy Tom válaszoljon neki.

- Ő… az előbb mentek haza Gustavval, elégé le voltak törve, mi lett tesó?- de már tudta magától a rasztás a választ, vagy is sejtette. – Ugye nem smároltál Natalie-val? –gyanakodott.
- De, hogy is! Hülye lennék? Szeretem Kylat. Menjünk haza. –minél hamarabb beszélni akart a szerelmével.
Megkeresték Nataliet. Georgot nem találták, biztos valami csajjal van. Gyalog indultak haza.
Elől ment Tom és Natalie. Hátul kullogott Bill, a gondolataiba merült.
Istenem, én annyira szeretem! De hát, hogy képzeli azt, hogy megcsalom? De édes féltékeny. Szeret. Melegség öntötte el a szívét. Mérgesen nézett Natalie hátára. - Hogy rázza magát…- gondolkodott tovább. – Ez a lány, valóban szép és érdekes személyiség. De szólni kéne Gustavnak, hogy ez a lány átvágja. Legalább is nekem azt mondta, tegnapi vacsorázásnál, hogy nem szereti Gustavot, hogy engem szeret. Jól esett, hogy ezt mondta, de… én nem érezek így iránta, nekem ő csak egy barát. Szegény Kyla, jó, hogy féltékeny. Hogy mekkora barom vagyok, szerencse, hogy még nem hagyott itt! Megfogadom ezen túl, hogy nem leszek kettesbe Natalieval soha, mert ezzel még Gustavot is megbántom. És megbecsülöm Kylat. És, ha kell kirakatom Nataliet. Remélem, még együtt leszünk Kylaval.
Így telt a haza fele Bill számára.

Otthon:
Elvonultunk külön fürödni, majd átjött hozzám Gustav és beszélgettünk erről a témáról és féltünk mind ketten, hogy mi lesz.
- Valószínűleg köztünk lesz egy kis szünet. –szóltam én. –Nem tudom. –szomorodtam el.
- Szeret Bill, ha próba van, ha dalt veszünk fel, ha fotózás van, ha kajálunk, mindig te vagy a témája! –mosolygott Gustav. –Nah, de engem Natalie? Már más kérdés. Meg látom mi lesz, amint haza jön. Már, ha haza jön.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd mentünk aludni.

Sötét volt, nagyon. Nem láttam és nem hallottam. Csak futottam és kiáltoztam, senki se jött segíteni. Egyedül voltam és magányos. Egyszer csak egy kis fény gyúlt fel messze. Elkezdtem arra rohanni, ahogy közeledtem, nőt a fény is. Majd teljesen elvakított.

Zihálva és izzadtan keltem fel. Annyira féltem. Magam mellé néztem, Bill ott feküdt. A szívem összeszorult, gyorsan kijöttem onnan. Leültem a konyhába és ittam egy vizet. Próbáltam lenyugodni.
Negyedóra múlva visszamentem. Becsuktam magam mögött az ajtót, mikor egy kómás hang szólt hozzám:
- Jól vagy? –felült az ágyon.
- Aha, csak rémálmom volt. –visszabújtam a takaró alá és elfordultam tőle. Nem szólt semmit, visszafeküdt. Pár perc után érzem, hogy magához húz, és szorosan átölel. A fülembe súgta:

- Szeretlek! Nem akarlak elveszíteni és sajnálom. De tud, hogy számomra semmit se jelent Natalie! –nem szóltam semmit. Hadd idegeskedjen még, majd reggel beszélünk. Nehezen tudtam elaludni, az ajkát a nyakamon éreztem, meg akartam fordulni, hogy meg csókoljam, de sikerült ellenállnom ennek a kísértésnek.

Tervezek mára még egy részt :)
puszi

22. rész

:) Tegnap jó kis este volt, hajnali 3körül estem haza :D A film meg fantasztikus volt! Taylor Lautner Ł :)
Köszönöm a komikat, Sisso és Nikének is meg a többieknek!!!  :) :P
Remélem fog tetszeni ez a rész mindenkinek, jók legyetek a következő részig :D
puszíí
ŁK

Észre se vettem és az idő csak úgy repült. Sok minden történt. Gustav összejött Natalieval. Nagyon rendes csaj és barátságos. Tök jól meg vagyunk, ő is velünk utazgat. Legalább nem unatkozom.
Tom és Georg maradtak ugyan olyan hülyék és csajozósak. Mi meg Billel még jobban szeretjük egymást, és még jobban megismertük egymást.
Apa is jól van, készül az elnökválasztásra.

2hónapja már, hogy megszöktem és 2hónapja már, hogy együtt vagyunk Billel. A második hónapot elég szenvedélyesen ünnepeltük meg. A tv előtt ültem, és vigyorogva emlékeztem vissza.
Pont összevesztünk előtte napon, nem is tudom már, mint pontosan. De elmentem és egy teli szívecskés - rózsás szobára jöttem vissza. Megbeszéltük a dolgot, bocsánatot kértünk és egy hosszú menetet nyomtunk. Imádok vele lenni minden téren, öröké valóságig vele tudnék lenni. Nagyon boldog voltam.
- Min vigyorogsz ennyire?- nézett rám Natalie. A fiúknak fellépésük van, így csak ketten vagyunk.
- Hát tudod, eszembe jutott a múlt heti békülésünk. –Natalie vigyorgott.
- Részletek? –izgatottan felült és hallgatott. Én meg mindent elmeséltem neki. Úgy döntöttünk, hogy kicsit sétálgattunk a környéken, most épp Magyarországon voltunk. Sétálás közbe sokat beszélgettünk. Sokat szoktam neki mesélni és ő is nekem. Amerikából jött, a szülei rettentően vallásosak, az egyetemet félbe hagyta, és szinte menekült otthonról. Volt sok fele, dolgozott, szórakozott. Jó élete lehetett, egyszerű lány és semmi híresség, vagy közismert ember sincs a családja között.
Egyszer csak megcsörrent a telefonja. Amint meglátta a nevet a képernyőn, elsápadt. Egy pillanatot kért és elvonult jó messzire és felvette. Egy nagy fa és bokor mögé ment. Nem kellet, volna hallgatóznom, de kíváncsi lettem. Közelebb araszoltam hát és hegyeztem a fülem.
- Igen? Mit akarsz? Nem, de hogy is. Nem mindegy neked hol vagyok? Igen, uhm…- itt vagy 5perc hallgatás: -Öhm… igen, igen. Gustavval, Bill Kaulitz? Ne máááár, hát oké. Mennyi kellene? Rendben.
Nem tudtam mire vélni ezeket, a szavakat, de gyorsan visszamentem a helyemre, rendeztem az arckifejezésem, majd elgondolkozom ezen, döntöttem el. Mosolyogva jött vissza felém. Ezután haza mentünk, de olyan más lett, rideg és távolságtartó. Nem tudtam mi lett, de valami rosszat sejtek.
Elvonultam fürödni és közbe gondolkoztam, minden eszembe jutott. Például ilyenek: kihasználja Gustavot, a fiúk pénze kell neki vagy Bill kell neki, vagy van pasija és, aki zaklatja, vagy belekeveredett valami sötét  dologba, de lehet, hogy valami tartozása van és a fiúk egyik haverjával beszélt. Nem tudom, de ki kell derítenem. Fürdés után lefeküdtem, úgy se jönnek hamar vissza a fiúk.
Az elmúlt napokba Natalie egyre furább lett, ha csörgött a telefonja, mindig összerezzent és kicsit lesápadt, majd elvonult messzire. Egyre távolság tartóbb lett. Nem mertem megkérdezni a fiúkat, hogy szerintük is így van-e, de olyan ritkán jöttek haza mostanság, hogy új albumot készítenek, jó, hogy ők nem veszik észre a változást. Ami még furább lett Natalie valaminél fogva már nem bírt engem… mindig mogorva volt velem, na ezt észre vette Bill, de szerinte nem lehet nagy probléma a háttérbe, csak még kéne beszélni.
Viszont Bill jóba lett nagyon Natalieval, ami oké. De csak odáig, hogy ne flörtölne vele Natalie. Kezdtem megutálni. És féltem, hogy elveszi tőlem számomra a legfontosabb embert, nem élném túl. Féltékenykedni kezdtem, így Billel sokat szoktunk veszekedni, próbálom fékezni az érzéseimet, de egyszerűen nem megy. Kinek menne, komolyan? Hogy, ha a szerelmét egy csaj elhívogatja mindenhová, kettesbe.

Fogtam magam egyik napon, és kicsit gyomozni kezdtem Natalie után. Fel hívtam apát és megkértem rá, hogy nézetesse meg Natalie Godvin nevű személyt. Mondta, hogy hív, ha lesz valami. Izgatott voltam.
Bementem Tomhoz, hogy kicsit beszélgessünk. Lenyugtatott és elmondtam neki a véleményem. Bíztam benne, jó fej srác. És tényleg nem mondta el senkinek, inkább ő is figyelt a jelekre, amiket mondtam neki.

Egy pénteki napon, a fiúk szabad estét kaptak és kitaláltuk, hogy elmegyünk bulizni. Izgatottan készültem el, már vártam, több szempontból is. Billel lehetek, kicsit felszabadulok és kimozdulunk a 4 fal közül.
Billel leghátul sétáltunk és sokszor megálltunk csókolózni. Éreztem, hogy szeret, elpárolgott a féltékenységem. Igaz Natalie sokszor hátra fordult. És olyan kihívóan smárolta le sokszor Gustavot, mintha Billt akarná féltékenyé tenni. És lehet, hogy már én képzelembe, nem tudom.

A buli eleje király volt, ittunk pár koktélt, táncikáltunk.
WC-ről jöttem vissza, mikor megláttam Nataliet és Billt összesimulva táncolni. Hirtelen leblokkoltam és nem tudtam, mi van. Oda mentem Gustavhoz, aki szintén a Bill - Natalie párost bámulta.
- El nem tudom hinni. –szólt halkan. Nem tudtam mit hozzá fűzni.

21. rész

Jó hír elmaradt a plusz német órám :D így tudtam egy részt hozni. De most mindjárt elkések úszásról xD Nem baj, megérte :)
Szerintem egy erős 16-os karikát nyugodtan tehetek mellé :D
Jó olvasást :) puszí mindenkinek, este(éjszaka) valószínűleg jelentkezem :)
ŁŁ

8kor kész lettem. Az új szoknya, egy szolidabb felső, a hajamat begöndörítettem egy kicsit, kis smink és mentem is át a fiúkhoz. Georg és Bill Tv-ztek. Tom fürödhetett, mert Gustav egy száll törölközőbe kopogtatott idegesen.
- Tom a fenébe is. Siess már!
- Gustav nyugodtan- átmehetsz hozzám, ajánlottam fel. El is fogadta. Behuppantam Bill mellé.
- Mizu? –rá vigyorogtam.
- Semmi. –visszavigyorgott. Friss illata volt, a haja fel volt állítva.
- Látom, elkészültél. –közelebb bújtam hozzá és beleszimatoltam a nyakába. Nevetve húzódott össze. Aztán elkezdtük egymást fel falni. Nem zavartattuk magunkat Georg mellet. De ő megunhatott minket, mert elvonult.
Mire Gustav visszajött, Georg is visszajött, Tom meg elkészült. El is indultunk.
Nem ismertük a helyi klubokat, de a leghangosabba, és a legpuccosabba mentünk. Leültünk egy asztalhoz, rendeltünk koktélt. Tom és Georg már ki is néztek maguknak egy-egy csajt. Gustav meg a pultos csajjal barátkozott. Csinos volt, fekete hosszú haja volt, kínai vonásai voltak és hófehér bőre volt.
Jól esett a koktél, kicsit felszabadultabb lettem, Bill is. Egymást simogatva bújtunk össze, smároltunk.
- Bíííííll. Menjünk táncolni! -4. koktél nekem már betett.
- Hát… nem tudok én táncolni.
- Én se tudok. –röhögtem. Felálltam és húztam magammal. Elkezdtem táncolni az ütemre, Billhez simultam. Átkarolt a derekamnál és ő is táncolt. Nagyon jól csinálta, jobban, mint én! Élvezetes volt nagyon. Megfogdostam a kis seggét is, vigyorgott, mint a tejbe tök. De ő se kis ártatlan, a kezei mindig lentebb csúsztak a derekamról.
Tommal is táncoltam, nagyon kész volt, de egy szőke csaj elcibálta az emeletre. Georgot nem találtam. Billt se. A pulthoz mentem és leültem.
- Kérnék valamit, nem is tudom… - végig mértem az alkohol készletet, de mielőtt bármit is mondhattam volna, Gustav mellém ült és szólt helyettem.
- Natalie egy ásványvíz lesz! – a fekete hajú lány felkapta a fejét és bólintott:
- Nagyon szép a lény! Tetszik? –suttogtam, közbe vihogtam.
- Nem kéne többet innod! –szólt szigorúan. –Ha visszajön Bill megyünk.
Tökre elszontyolodtam. Olyan jól éreztem magam. Próbáltam is meggyőzni a srácokat, hogy maradjunk még. Fel akartam menni Tomhoz is, de nem engedtek. Becuccoltak egy taxiba és elindultunk.
Bill elkísért a szobámhoz. Lefektetett, majd ment volna. De felültem és utána szóltam:

- Nem alszol velem? –néztem rá boci szemekkel.
- Hát nem tudom… - látszott rajta, hogy akarja, de azt is tudja, hogy egy kicsit beittam.
- Tudod, aludhatnál velem mindig. –vigyorogtam, mikor álmodok még akkor is, hiányzol. –Felhajtottam a takarómat, arrébb húzódtam és váram, hogy beugorjon.
- Zavar, ha leveszem a nadrágot és a pólót? – érdeklődte.
- Egyáltalán nem!- felcsillantak a szemeim, ő csak röhögött. Levetkőzött, majd bemászott mellém. A szívem összevissza dobogott. Átölelt és egy csókot nyomott a számra. Alvásra gondolhatott, mert utána csak hozzám bújt. De én teljesen beindultam. Felültem a csípőjére, kicsit lecsúsztam és lehajoltam, hogy megcsókoljam. Közbe simogattam.
- Uhm… ne izgass fel. –szisszentet. De nem hallgattam rá. A nyakát puszilgattam, ekkor hirtelen megfordult, nem tudom, hogy, de azt vettem észre, hogy ő van felül. Tovább smároltunk, a kezei a pólóm alá kalandoztak. Érezte, hogy nem tiltakozom. Szinte letépte rólam a felsőt. A kezeivel a mellemet simogatta, a hasamat és a combjaimat. Teljesen beindultam rá. Lekerült a melltartóm is. Olyan érzéki volt és szexuális. (xD) Egyre lejjebb haladt és puszilgatott. Meg puszilgatta és nyalta a melleim, majd lejjebb haladt. A kezével közbe megsimogatta a combom és középen is. Akartam érezi és akartam, hogy megtörténjen. Vele akartam elveszíteni. Meg is mondtam neki:
- Bill akarlak. –felhúztam és megcsókoltam.
- Én is akarlak! –súgta a fülembe. Lekerültek az alsók is, elővett egy óvszert. Majd óvatosan és lassan berakta. Nagyon figyelmes volt. Az elején fájt, de utána egyre jobban élveztem. És szerencsémre nem is véreztem. Egyre jobban gyorsított. Mindketten gyorsabban vettük a levegőt, nyögdécseltünk és még jobban akartuk egymást.
Éreztem, hogy mindjárt elszállok, és ő is. A szívem hevesen dobogott, a lelkem majd kidurrant a boldogságtól. A testemen végig ment egy különös, új és nagyon erős érzés. Az izmaim összerándultak és egy halk sikoltás is kiment a számon.
Gyönyörű éjszaka volt, elmentünk egyszerre. Elsuttogtunk egy halk, gyenge szeretlek szót és fáradtan aludtunk el.

Összebújva, örökké együtt.

20. rész

Apa keresett. Lenyomtam, a felvesz gombot és a fülemhez tartottam.
- Szia!
- Szia kislányom. –a hangja letört volt és nagyon szomorú. Bűntudatom támadt, leültem az ágyra, közbe beszélgettünk. Mondta, hogy csalódott bennem, de még mindig szeret és meg tud bocsátani. Arra is kért, hogy menjek haza és beszéljük meg. De miután mondtam neki, hogy Billel akarok lenni, azt mondta, megérti. Sőt elmesélte, hogy ő is elszökött anyával. A végén még nevetgéltünk is, de utána menni-e kellet. Még egyszer megkért, hogy menjek haza, de nemet kellet mondanom. Azt is mondta, hogy nem fogja feladni. Utána leraktuk.
Csak bámultam a telefont, Bill meg idegesen ült mellettem.
- Nah mond már! –szólalt meg. Ránéztem és bambán elmeséltem neki mindent. Utána elmentem, átöltözni.

Mire mindenki összekapta magát dél lett. Úgy gondoltunk elmegyünk valami étterembe kajálni, aztán megbeszéljük, hogy mi lesz.
Az étterembe egy kör asztalnál ültünk, az egyik sarokba.
- Nah mi legyen a mai program? –érdeklődik Gustav
- Bulizunk! –Georg
- Szerintem meg nézzünk körbe, majd bulizunk az interjú után. –szól Gustav
- Mert az, mikor is lesz? –Tom
- Holnap után. –Gustav.
- Szerintem is bulizunk. –vigyorog Tom –Bill, Kyla? Mit gondoltok?
- Nem is tudom, én kaja után mennék vásárolni, de utána mehetünk felőlem. –nem voltam még soha bulizni, itt az ideje rosszalkodni.
- Nekem tök mind1. –szólt Bill, majd a fülemhez hajolt és ezt már csak nekem súgta: -A lényeg, hogy ahol te ott én is. –elmosolyodtam. Olyan kis aranyos. Adtam neki egy puszit.
Hozták a kajákat, jól bekajoltunk. Bill lusta volt, nem akart velem jönni, vásárolni, de egyedül nem akart elengedni.
- Jajj Bill, nem vagyok kicsi! –morgolódtam. Az étterem előtt álltunk és veszekedtünk.
- Hé, nyugi! Majd én megyek veled. –jött oda Tom.
- Nah ez tök jó, így okés Bill? –vigyorgok, mint a vadalma. De csak hümmögött.
- Most meg mi a baj? –lepődtem meg.
- Egy pillanat! –mosolygott, de erőltetett volt. Elhúzta Tomot és suttogott neki valamit, erre Tom mérgesen ott hagyta és szólt nekem, hogy menjünk. Gyors puszit nyomtam Bill szájára, majd beültem Tom mellé.
- Mit mondott? –érdeklődtem.
- Áhh semmi. – hagyta a témát. Benyomott valami pörgős rap számot. Nem az én stílusom, de meglehetett hallgatni. Tök sokat dumáltunk, meg baromkodtunk. A plázánál leparkolt és mentünk is vásárolni. Mivel este megyünk fel, gondoltam veszek magamnak valami cuccot az alkalomra.
Rengeteg ruhát láttunk és felpróbáltunk. Volt, hogy ugyan azt vettük fel és pózoltunk, meg fotózkodtunk. Tök vicces volt, mikor Tom egy szoknyába lépett ki az öltözőből. Pont ekkor jött egy nagyon erősen buzi beütésű gyerek. Jól megnézte magának Tomot. Ő gyorsan átöltözött és engem szidott. Ki is rohant az üzletből, de én meg vettem azért a szoknyát magamnak. A buzi srác félénken oda jött hozzám.
- Beszélsz angolul? –kérdezte.

- Aha. –rávigyorogtam.
- Öhm, a haverod buzi? –kicsit belepirult.
- Hm… arra a srácra gondolsz? –kimutattam. Hevesen bólogatott.
- Hát tudod, titkolja, de ő buzi, de psszt. Nézd itt a száma, de nem tőlem tudod, ok? –nagyba vigyorogtam. A srác megköszönte, majd boldogan ment ki, oda intet csábosan Tomnak. Ő meg beintett neki és elfordult.
A vásárlási további részében rosszul érezte magát és menni akart. Minden üzletbe undorodva lépett be és nekem le kellet ellenőrizni, hogy ott van-e az a buzi srác. Mindig elkapott a röhögő görcs. De megszántam Tomot, olyan aranyos volt. Vettem neki egy tök jó karkötőt, hogy kicsit felviduljon, majd mentünk a hotelhez vissza.
3 óra körül volt, mire visszaértünk. Beköszöntem Billnek, majd elvonultam készülődni, mert 9 óra körül indulunk. És még nem tudom, mit akarok felvenni, meg ilyenek. Izgatott voltam és alig vártam az estét.

Nah ez ilyen lett :) de tervezek mára még egy részt :)
addig is kitartást és puszí Ł

19. rész

Már láttuk a hotelt. Közelebb araszoltam Billhez. Nem reagált, még közelebb mentem. Semmi. Hagytam a fenébe, sietős léptekkel ott hagytam. Mérgesen csaptam be magam mögött az ajtót. Ledőltem az ágyamra és próbáltam kikapcsolni az agyam.
Bementem a fürdőbe és forró vizet öntöttem a kádba, közbe vetkőztem lefele. Magamat nézegettem a tükörbe, míg meg nem telt a kád. Bele ültem és ellazultam. Sikerült kikapcsolnom az agyam.
Halk ajtókopogásra riadtam fel. Elaludtam. Gyorsan kiszálltam a vízből, magam köré csavartam a törölközőt és megnéztem ki az.
- Jé szia Tom! Gyere be!
- Uh, aszta… - végig mért. Bejött, lehuppant a kanapéra. Gyorsan elmentem a fürdőbe, felvettem a pizsamámat és visszamentem hozzá.
- Mi járatban, ilyen későn? –az órára pillantottam, hajnali 4-et mutatott. Kicsit meglepődtem.
- Bill miatt vagyok. –elkaptam a tekintetemet róla, felálltam és háttal álltam neki. Az ablakhoz sétáltam.
- Mi van vele? –neki dőltem a falnak.
- Teljesen meg van kattanva, mióta haza jöttetek, azzal zaklat, hogy: -Toom ugye nem fog szakítani? Én akarom őt. De ő, nem. Ha ő megy én is, megyek. –  utánozta nyávogó hangon, majd bosszúsan összeráncolta a homlokát. – most is biztos vár, mert azt hiszi WC-n vagyok. Figyelj, nem tudom mi lett. De mond meg neki, hogy mi van, mert én már rohadtul unom a nyávogását. Mert át jönni meg nem akar, mert, hogy biztos pakolsz. Megőrült! –ömlött belőle a szavak. Sóhajtottam egyet, hát hülye ez a gyerek.
- Elment az esze. –jelentettem ki. –Nah menjünk.
- Hova? –lepődött meg Tom.
- Jajj Tom, hát hova? Okos tojás. –felpattant és átölelt gyorsan a fülébe súgtam, hogy szerettem Billt nagyon, majd elindultunk.
Kicsit izgatott voltam, de magabiztosan bekopogtattam Billhez, majd, amint kaptam egy, jöhetsz választ, benyitottam. Az ágyon feküdt, hassal. Halk zene is ment.
- Remélem nem zavarok. –becsuktam az ajtót, aztán lassan lépegettem hozzá. Hirtelen felült. Nem engem várhatott.
- Tom szólt, mi? –bunkó volt.
- Igen. –leültem az ágy legszélére.
- Igazán nem kellet, volna, jönnöd. Megértem én.
- Te meg vagy hibbanva Bill, mi lelt téged? –úgy éreztem, hogy, mintha direkt csinálná ezt, hogy magamtól elmenjek. Vagy már én is meg vagyok hibbanva?
- Tudom jól, hogy tudod, hogy tudom, hogy mit érzel irántam. Nem kellet, volna átjönnöd, elbúcsúzni. – ledöbbentem meredtem rá, nem nézett a szemembe. Az arca rideg volt és várta, hogy menjek.
- Hát te bolond vagy, nem is tudom mi ütött beléd! Mi rosszat mondtam én neked? Azt se tudod, mit érzek irántad… - kezdtem nagyon mérges lenni, legszívesebben megütném, aztán jól lesmárolnám. Elgondolkodott.
- Tényleg nem tudom, mit érzel irántam. –a hangja szelídebb lett, rám pillantott és vizsgáló szemekkel nézet. Felálltam, hogy itt hagyjam. De megfogott és visszarántott. Felállt mellém. Megfogta az arcomat, és az övéhez húzta jó közel. Éreztem a leheletét, az illatát és a szíve dobogását. Elbódultam, mélyen beleszimatoltam a levegőbe, lehunytam a szemem és kiélveztem a pillanatot. Mikor felnyitottam a szemem mosolygós szemekkel találkoztam. Mélyen nézett a szemembe:
- Szeretlek. – suttogott. A szívem dobogása felgyorsult, a levegőt gyorsabban szedtem, az agyam meg teljesen eltompult. Csillogó szemeimmel bámultam az ő barna, boci szemeit.
- Én is szeretlek. Te kis hülye. –megcsókolt. Átöleltük egymást szorosan és csak csókolóztunk. Lefeküdtünk az ágyra és szorosan egymáshoz bújva aludtunk el.


Reggel a hátamba fúródó kemény izé keltett fel. Bill mocorgott és a könyöke az én hátamat találta el. Kicsit haragudtam rá, de a látványa mindent felejtett velem, még a nevemet is. A haja összevissza állt, az arcából egy kicsi látszott ki, de az nagyon édes volt, tele volt kis elaludt ráncokkal.
Mosolyogva simogattam, nem bírtam ellenállni, úgy is forgolódott már összevissza. Fel is kelt pár perc elmúlásával.
- Jó reggelt.
- Hüüm.- válaszolt, gondolom, ez egy jó reggel kívánás lett volna. Hozzám bújt és jó erősen megszorongatott.
- Imádlak te kis borzos. –még jobban összeborzoltam.
- Hát még én mennyire imádlak. - rekedtes volt a hangja. Felkönyökölt. Egy csókot akart volna adni, de a telefonom elkezdett csörögni. Kellemetlenül szálltam ki és néztem meg ki az. Nem kicsit lepődtem meg.

:) ma még jelentkezem :D De csak a jóban rosszban után, tök izgi lesz*.* xD
addig is jók legyetek, puszí ŁK

18. rész

Tom nyitott ajtót. Beengedett.
- Bill most fürdik. Versenyeztünk és ő veszített, így ő lett az utolsó. –nevetett, mosolyogtam. Leültünk Tv-zni, de inkább dumáltunk. A fiúk rendeltek kaját és azt vártuk.
- Mikor lesz fellépésetek? –érdeklődtem.
- Holnap lesz egy riportunk, megvárjuk, míg az újságba megjelenünk, posztereink kikerülnek, egy kis figyelem felkeltést csinálunk. Aztán várunk rá pár napot és utána. Lesz a kettő között, majd egy fotózás is. - felelt Gustav.
- Hm, értem… Egy koncertetekre elmehetek, majd? –vigyorogtam.
- Hát szerintem igen. –Gustav
- Persze, hogy igen! –lelkesedett Tom. Vigyorogtam. Kíváncsi vagyok milyenek élőbe. Elkezdtünk kártyázni, a játék közepén voltunk, mikor valaki kopogtatott. Gyorsan kinyitottam az ajtót, a pincér volt a kajával. Beengedtem, hogy rakja le. Utána ment.

- Nekem is rendeltetek? –érdeklődtem.
- Jaja! Pizza mindenkinek. –mint egy disznó csorda xD Úgy neki estünk a kajának. Bill is hamar csatlakozott. Tök cuki volt, a haja vizes volt és nem volt rajta smink. Mivel még nem ismertek annyira itt a fiúk este egy kicsit kiruccantunk Billel. Hosszúfarmer, póló, pulcsi és a takaró szemcsik meg sapkák. Annyira jó volt kéz a kézbe mászkálni. Leültünk egy szép parkba és beszélgettünk. Közbe kezdett egyre jobban ránk sötétedni.
- Kérdezhetek valamit? –fordult teljesen szembe velem és mélyen a szemembe nézett, kicsit zavarba volt.
- Igen.
- Volt már barátod előttem? –kis mosoly bujkált az orra alatt, de komoly maradt, amíg el nem pirultam.
- Nem. –vallottam be őszintén. Láttam, hogy kíváncsi nagyon. –Nyugodtan kérdez! –rámosolyogtam. Elmosolyogta magát.
- De kavartál már valakivel nem?
- Nem. –lesütöttem a szemem és bevallottam neki: - Te vagy az első mindenben. –Nem reagált, felnéztem. Meghatottságot sugárzott a szeme. Közelebb bújt és suttogta.

- Köszönöm. –meglepődtem.
- Mit köszönsz ezen?
- Tudod, kevés ilyen lány van, sőt! Ilyen korba sok lány már nem szűz, több valakije volt. És ez megtiszteltetés számomra. - vigyorgott. Sok önbizalmat adott ezzel.

- Gondolom neked már volt valakid előttem.
- Hát igen volt…- megvakarta a tarkóját.
- Mesélsz róla? –kíváncsi voltam, hogy milyen lányokkal is volt együtt ez előtt. –Nem muszáj, ha akarod!
- Nekem számít a szerelem. Először 14 évesen voltam az, de azt sorolhatjuk gyerekszerelemnek. Azután 15 évesen, 1 évig tartott a dolog, de megcsalt. Utána már híresebbek lettünk és meg kellet válogatni, hogy kivel vagyok. Nehezen találtam magamnak bárkit is. De volt egy lány, akihez vonzódtam. Együtt voltunk sokáig, de kiderült, hogy csak a hírnevem miatt van velem. Csalódtam és utána nem voltam lánnyal, azaz kb., majdnem olyan 1 és fél év óta. – visszamerengett a múltba.
- Ki volt az, akit jobban szerettél? –ezermillió kis kérdés volt bennem.
- Hm… talán az egyéves kapcsolatba éreztem azt, hogy igen. De ez nehéz, mert mindenki más. Változó. –rám nézett. –Látom sok kérdésed, van. –nevetett. Úgy szerettem, amikor nevet.
- Hát van egy pár.
- Mire vársz még? Hallgatom őket.
- Nem zavarnának? –szégyenlős lettem.
- De, hogy is! Majd, ha olyan nem válaszolok.
- Mind a 3-om lány német?
- Igen.
- És… mi a fontos neked egy lányba? Külsőleg és belsőleg kérdem.
- Hm… hát belsőleg, szerintem a legalapabb dolog az, hogy szeressen, aztán a bizalom, okos legyen. És, hogy elfogadjon olyannak, amilyen vagyok! Külsőre, az én ideállom, hát, ha tükörbe nézel már is, meglátod. –rák vörös lettem, nem szoktam még az ilyen bókokhoz. –Imádom, mikor elpirulsz. Ez is olyan ritka dolog és olyan jó. J
- Milyen tudsz lenni? –gyorsan eltereltem a témát.

- Hát sokszor nagyon féltékeny tudok lenni. Jah meg szeretek győzni és sokszor besértődök, de olyankor álltalába én békülök. És nem szeretem, ha hazudnak. –előre dőlt, könyökét a térdére támasztotta, a fejét meg a tenyerére. Az elhaladó kocsikat bámulta, én is. Nem akartam kommentárt fűzni hozzá, majd megtapasztalom. Bár kötve hiszem, hogy féltékenynek kell, majd lennie. Rám? Jó vicc. Csendben gondolkoztam, majd valami eszembe jutott, amit elfelejtettem.
- És öhm… erre nem kell válaszolnod, ha nem akarod. –felhúztam a lábaimat a padra, az államat a térdemre támasztottam és a cipőmet babráltam. –Szóval… ugye te nem vagy már… szűz? –nyögtem ki. Akartam, hogy az legyen, hogy, majd, ha ott járnánk, ne legyek annyira kezdő és együtt éljük át elsőnek, azt a dolgot, de akartam azt is, hogy ne legyen az, mert legalább tapasztaltabb és figyelmesebb lesz. Kicsit féltem.
Felült, hátra dőlt, de nem nézett rám.
- Nem vagyok már az. –kicsi elmosolyodott, de abban a pillanatban elkomorodott. Nem is mertem kérdezni többet. Mintha felidegesítettem volna. Kicsit arrébb csusszantam tőle. Észre vette a távolodásomat. Szomorúan felállt.
- Menjünk, kezd lehűlni a levegő. –szomorú volt nagyon. Nem tudtam mi lett. Szó nélkül felálltam. Zsebre dugtam a kezem és elindultam. Bill csendben kullogott mellettem. Sokszor pillantottam rá, de, ha nem én pillantottam rá, akkor ő rám.
Annyira megijedtem, hogy mi lett. Nem is tudom. Nem fogta a kezem, nem közelített. Sőt inkább távolabb ment. Én meg csak megszeppenve mentem mellette. Mondanom kellet, volna valamit? Vagy közelednem? Megbánta, hogy eljöttem? Nem akar? Hiányzik neki valamelyik régi, ex-e?

Huu... ennyire futja estére. :)
szép álmokat mindenkinek, puszí és köszönöm a komikat!

17. rész

Nem kellet sokat várnunk, már is jöttek. Közelebb bújtam Billhez.
- Sajnos el kell, hogy engedjünk titeket. Bár te kiscsaj, gyanús vagy még mindig nekem, de nincs okom miért bevinni. –mondta bosszúsan a gyanakodós. Gyorsan fordítottam a srácoknak, majd felhúztunk a buszra és indultunk is.
Leültünk és kifújtuk a levegőt. Hát nem számítottunk erre. A fiúk egészen reggelig erről dumáltak én, elmentem piheni egy kicsit. El is tudtam aludni.
Reggel, 8 körül simogatásra keltem. Hümmögve megfordultam.
- Jó reggelt. –köszöntött édesen Bill. Nyújtózkodtam egyet, majd felültem.
- Hol vagyunk?
- Madrid. Hamarosan a hotelhez érünk, amit lefoglalt nekünk David.
- Uh… és mondott valamit arról, hogy itt vagyok? –nem mondott semmit, kerülte a tekintetemet. Kíváncsian néztem rá.
- Bill elmondhatod nyugodtan. Tudom, hogy nem kedvel.
- Igazából nem erről van szó, hogy nem kedvel, mert még azt mondta oké. Úgy se tud ez ellen tenni, mert fiúk vagyunk, meg ha Tomék felhozhatnak csajt, én miért ne lehetnék egy lánnyal. –itt mosolygott és megfogta a kezem.
- De?- láttam, hogy terelné a szót.
- Áhh… csak ott volt kiakadva, hogy egy elnök lánya vagy. –meg se lepődtem.
- Összevesztettek, mi? –bűntudatom lett.
- Majd bele törődik ebbe! Amúgy meg mindegy, érted bármire képes lennék. –akaratlanul könnyek gyűltek a szemembe.
Szerettem! Nagyon!
Bele bújtam az ölébe és megcsókoltam. Mohón visszacsókolt. A szép pillanatot Tom zavarta meg.
- Hét halljátok kapjátok össze magatokat, 10 perc! Meg ne egyétek egymást. - röhögött és betette az ajtót. Bosszankodva szálltam ki Bill ölébe, olyan jó volt. Vágyakozva néztem utána, ahogy felállt és nyújtózkodott. Ki villant a hasa a pólóból. Fekete valamire figyeltem fel.

- Mi van a hasadon? –lepődtem meg.
- Semmi. –vigyorgott és lehúzta.
- Ne mááááár, mutíííí- felálltam és fel akartam húzni a pólóját, de nem engedte. Nevetett. Elkezdtünk birkózni, utána kérleltem, de nem volt hajlandó megmutatni. Durcásan indultam ki, de megfogott és lerántott az ágyra. Csókot akart adni, de nem engedtem. Vigyorogva elengedett, én meg kimentem. Leültem, és idegesen dobogtattam a lábammal az asztalt. De 1 perc után nem bírtam nélküle és bekopogtattam hozzá, félénken.
- Gyere! –benyitottam, pont levette a pólóját, háttal állt. Leállt a szívem.

Vágyakozva néztem a hátát, végig akartam húzni a kezemet rajta. Aztán a kis formás seggénél kötöttem ki.

- Nah mi van? –szerintem, azt hihette, hogy Tom vagyok, mert nem kicsit lepődött meg. De aztán vigyorgott. Eldobta a kezéből a pólóját és közelebb lépett hozzám. Alig bírtam a látvánnyal. A hasát néztem és a fekete csillagát. Tehát tetoválás. Félénken közelebb léptem hozzá. Bill is lépett egy kicsit. Kinyújtottam a kezem és a mutató ujjammal körbe rajzoltam a csillag körvonalát. Megborzongott. Lekaptam az ujjam, biztos hideg az ujjam. Szomorúan kapta fel a fejét. Még közelebb lépet. Mosolyogva simogattam meg a mellkasát és haladtam lefele. Az öve felett állt meg a kezem, majd átkaroltam a derekát és jó szorosan megöleltem. Ö is átkarolt. A haja csiklandozta az arcom, az illata elbódított. Akartam egy puszit, de a busz megállt így gyorsan össze kellet kapnunk magunkat.
Leszálltunk a buszról és hát legalább is én futottam be a hotelbe, nem akartam mutatni magamat és lebuktatni se. Nagyon nagy hőség volt még a hotelbe is meleg volt. Levettem a pulcsim és vártam, hogy megkapjam a szoba kulcsát. A fiúk hamar beértek. Pár őr is jött és a sofőr is. A bőröndünket is hozták. Egy köszönömmel elkértem az enyémet. A 75-ös szobát kaptam meg, ami a 3. emeleten van. Bill külön szobát kért. Kicsit meglepődtem, de tiszteltem benne ezt az udvariasságot. A fiúk egy szobába aludtak és a szobáink egymás mellet van. Fellifteztünk és mindenki elvonult kicsit felfrissíteni magát.

Forró fürdőt vettem, hajat is mostam. Fogat mostam, szóval minden ilyen tisztasági dolog. 2 óra múlva frissen kopogtattam át a fiúkhoz.


Otthon:
Az elnök pár percen belül megérkezik, még semmit se tud a hajnali incidensről.
Emily idegesen rágta a körmét és várta az elnököt, biztos búcsút inthet a munkájának.
Az elnök kocsija megérkezett. Boldogan és kicsit fáradtan szállt ki belőle az elnök, alig várta, hogy láthassa lányát.

- Szia Emily! –intett neki, majd közelebb ment hozzá. Hu de sápadt. –gondolta magába. Megkérdezte minden rendben-e. Megkapta a várt válaszát, hogy igen és indult felfele. De Emily utána futott. Még sápadtabb lett.
- Mi a gond Emily? –megijedt. –Kyla? Hol van Kyla? Ugye jól van?
- Uram, kérem. Bocsásson meg, de Kyla… a múlt éjjel elszökött. –dadogott összevissza. Raul csak nevetett.
- Nagyon vicces vagy Emily- majd tovább ment.
- De uram! –utána szólt, de az elnök úgy tett, mintha nem hallaná. Utána ment.

Raul boldogan nyitott be lánya szobájába. Érezte az ürességet, nagy volt a felfordulás és Kyla sehol. Ijedten a szekrényéhez futott, alig volt benne pár ruha. Benézett a fürdőbe, reménykedett. Hátha csak valami vicc, hátha csak megtréfálják. De percről percre bevalósodott, hogy igaz, amit Emily mondott. Az Ő lány, az Ő Kylája, eltűnt. Elszökött?! Fel se tudja fogni. Sírva borult le a székre. Az asztalra támasztotta a fejét. Egy levélre lett figyelmes. Kibontotta, hát, ha csak pár napra ment el. Még mindig reménykedett.
Apa
Kérlek, ne haragudj! De el kellet mennem, Amy itt hagyott. Billék mentek volna tovább koncertezni, nem bírnám nélküle. Szeretem! Nem akarok még egyetemre menni. Nem akarok dolgozni és nem is, akarok parlamenti személy lenni. Nem örökre megyek el! Szeretlek. És kérlek, ne gyere értem, mert csak fájdalmasabb lenne, és csak veszekednénk. Kérlek, kérlek, kérlek! Tartjuk a kapcsolatot, hívlak, e-mail, ha szeretnéd!

Örökké te vagy az apukám, szeretlek!
Puszí.
Sietősen írták és kapkodva, többször át volt húzva pár szó. Nem lelte a szavát és nem tudta mit kéne írnia.

Raul fel se fogta. Egy világ omlott össze benne, de a remény még nem halt meg benne. Vissza fog jönni! Bíztatta magát.

Bocsánat, hogy ilyen későre sikerült részt feltennem :S
De remélem megértitek, ha azt mondom, hogy nagyon hosszú napom volt -.-"
Megpróbálok még ma hozni nektek még egyet :)))

16. rész

Nem tudtam elaludni. Óvatosan kimásztam Bill mellől, de úgy aludt, mint a bunda. És olyan édesen szuszogott. Adtam egy puszit a pofijára, majd kimentem a fiúkhoz.
- Hééé szia csajjszi! Azt hittük alszotok. –szólt Georg, közbe arrébb húzódtak és leültem közéjük. Kártyáztak.
- Bill alszik is, de én nem vagyok fáradt. Ez milyen játék?

- Pont most fejeztük be. –nevetett Gustav.
- Óhh kár… Nah majd legközelebb. –mosolyogtam. Szomjas lettem.
- Van valami inni valótok? –körbe néztem. Egy kis hűtőn akadt meg a szemem. De még időm se volt felállni, Tom már a hűtő előtt állt és sorolta mi van.
- Tej, sör, Cola, Fanta, Red Bull… Mit szeretnél? –rám nézett.
- Hmm… a Cola megteszi. Tej minek? Nah meg sör? –letette elém a Colát, utána leült velem szembe.
- Tej Bill kedvence és néha iszunk mi kakaót is. –itt megnyalta a száját. Uhm hát nem rossz pasi xD A sörről viszont semmit se mondott. Gustav és Georg álmosan elvonultak kicsit aludni.
- Nem kényelmetlen ez a busz?
- De! Sokszor nagyon is. De jobb ebben utazni, mint autóban. Amúgy meg kilehet bírni, mert sokszor alszunk hotelekbe és gyakran meg is, szállunk.
- Hm… Szoktatok veszekedni? –olyan kíváncsi voltam az életükre.
- Megesik, de álltalába én inkább Georggal. Neki is az olyan stílusú csajok jönnek be, mint nekem, aztán versenyzünk, de utána mindig röhögünk egy jót. Aztán néha Billel is összekapok, de olyankor mindig bocsánatot kérek tőle.
- Mert, hogy? –mosolyogtam.
- Hát sokszor túlzásba viszek dolgokat, szerettem az embereket cukkolni, és mindig elfelejtem, hogy hol a határ. – nevetett
- De ha végül is kibékültök utána…
- Hát nem olyan jó az, mert van, hogy napokig nem áll velem szóba. Volt már olyan is, hogy 1 hétig nem beszélt velem. Uff hát az szar volt! De szarul voltam én is.
- Mit mondtál neki?
- Nem lényeges már! –gyorsan elterelte a témát. Elgondolkoztatott. Nah, majd megtudom.
Sokat beszélgettünk. A villanyokat lekapcsoltuk, hozott ki két pokrócot és párnát kényelmesen elhelyezkedtünk. Egyikőnk se tudott aludni. Nagyon sokat dumáltunk, de néha csendbe ültünk egymás mellet és az ablakon bámultunk ki. Épp az asztalt bámultam, mikor Tom oldalba bökött.
- Nézd! – az ablakra mutatott. A francia- spanyol határnál voltunk. Hirtelen elfogott az idegesség. Megszorítottam Tom kezét és lehunytam a szemem.
- Szólj, ha átértünk. –Tom erősen koncentrált az ablakra és azon túli világra. De érezte, hogy valami nem úgy megy, ahogy kellene. Lassultunk és a végén megállt a busz. A szemeim kipattantak.
- Jézusom Tom. –nagyon megijedtem.
- Nyugi! Nyugi! Gyorsan szóljunk a többieknek és várunk, de próbálj megnyugodni. -Gyorsan felkeltettük a srácokat. Én Billt keltettem.
- Bill! Lécci kelj mááár! Megállítottak minket a határnál. Bill- sírásra állt a szám. Kómásan felnézett.
- Dehogy is! Biztos pisi a sofőrnek. – visszafeküdt.
- Bill. –már könnyek hulltak a szememből. Már is komolyabban vett. Kiszállt az ágyból és kijött. Tom és én voltunk a legsápadtabbak. A többiek még mindig alig hitték el.
- Gyorsan találjunk ki valamit! –szólt Tom. –Az jó mondjuk, hogy az unokatestvérünk vagy és most jössz velünk egy kis utazásra? – Nem is olyan buta ez a Tom. Megbeszéltük, hogy anyai ágon és, hogy kit hogy a szülőket, hogy hívják. 5 perc alatt sikerült ez mind lerendezni. Ekkor nyílt az ajtó.

- Srácok! –a buszsofőr volt. –Gyertek le! Egy kis gubanc van. –németül beszélt. Nem értettem, Bill fordított nekem. Takaróval körbe csavarva szálltunk le, kómásan. A határőrök franciául köszöntek nekünk. Persze a fiúk, és a sofőr nem értette. Próbáltam higgadt arcomat mutatni.
- Jó napot! Van valami gond? –az őrök nem kicsit lepődtek meg, hogy tudok franciául.
- Jó napot kisasszony. Az van, hogy a francia hatóságoktól kaptunk hírt, hogy minden autót, buszt, kamiont ellenőrizzünk le. Esetleg elkérhetnénk a sofőr jogosítványát, személyi iratait?
- Egy pillanat fordítok. –hát nagyon remélem, hogy tud németül. Kérlek, kérlek, kérlek. Felé fordultam és elkezdtem beszélni hozzá angolul. Persze, hogy nem értette. Majdnem elbőgtem magam. Bill gyorsan kapcsolt és elmondta németül is.
- Mi ez a sok nyelven beszélés? –a határőr gyanakodott.
- Tudja, ők németek, én francia. Egy jó barátjuk vagyok, igazából anyai ágon rokonok. És mivel rég láttam őket, beugrottak értem és most velük tartok pár koncertre, mert tudják, ők a Tokio Hotel együttesei. –magyarázkodtam. Közbe gyors szavakkal lefordítottam röviden angolra is. A sofőr közbe hozta a jogosítványait. 10 perc múlva közölte a határőr:
- Rendben vannak az iratai. És az önök iratai? – a srácokkal felmentünk érte. A buszon:
- Eddig nagyon ügyesen csinálod! –bíztatott Bill. Mindannyian annyira beijedtünk, de enyhült egy kicsit a hangulat. Levittük az iratokat és oda adtuk. Leellenőrizték mindegyiket. Az egyik határőr olyan furán nézett. Meg is kérdezte:
- Ismerlek valahonnan? –szúrós tekintettekkel nézett. Összerezzentem.
- Nem hiszem. –elfordultam, de lehetett nem kellet, volna.
- Mit rejtegetsz kislány? –közelebb lépett. Hátrább léptem. Megfogtam Bill kezét és megszorítottam.
- Nah mi baj? Drog? Alkohol? Felnézhetnénk esetleg? –lefordítottam angolra, vékony hangon.
- Bill válaszolt egy ok-kal. Felmentek 2-en és ketten maradtak. Idegesen néztem Billre, megsimította az arcom és egy puszit nyomott a homlokomra. Kicsit megnyugodtam.
Negyedóra múlva lejött a két rendőr.
- Egy kis sör van náluk, de azon kívül tiszták. –mondták.
- De nekem akkor se tetszik a csaj! Vigyük be az őrsre. –mondta az a gyanakodós. Kicsit elfutott a méreg. Arrébb vonultak megbeszélni, hogy mi is legyen most.
- Mit akarnak? –közelebb jött Tom. Holt sápadtan ránéztem:
- Be akarnak vinni. A fiúk teljesen felháborodtak még a sofőr is. Hogy ilyet nem tehetnek… Hát nem az én kezembe van a döntés, sajnos. :/

Remélem tetszett :)
http://www.youtube.com/watch?v=Glny4jSciVI&feature=player_embedded ----> kinek h tetszik? :D Nekem bejön *.*
nah puszíí nektek :) ŁŁŁ

15. rész

A terv nem volt olyan nagy durranás, mint reméltük volna. Ráadásul kb. olyan 70 százalékos esély, van rá, hogy lebukunk, de nem volt mit tenni, megpróbáltuk. Még itt a hotelbe írtam egy hosszú levelet apának. Megszakadt a szívem. Tudtam, hogy nagyon meg fogom bántani, de reményeim szerint nem örökre megyek el.
A terv valami olyasmi, hogy, amint haza érek. Szólok Emilynek, hogy senki se zavarjon holnap délig, mert nagyon fáradt vagyok. Ezzel őt levakarjuk. Kapok 1 óra hosszát a pakoláshoz. Utána a fiúk rendeznek egy kicsi balhét és minden figyelem rájuk fog szegődni. De olyan sokszor elbukhatunk. Féltem nagyon és ideges is voltam. Az a rész nem tetszett, hogy balhét csapnak. A végén még a rendőrségnél kötnek ki :S
A kocsiba idegesen adtunk egymásnak puszit Billel, megszorította a kezem, majd elengedett. Egy szót se tudtam kinyögni.

Próbáltam álmosnak tűni, nehezen ment. Most voltam a legkipihentebb.
Végül is sikerült, Emily bevette, sőt megmondta, hogy szól mindenkinek, hogy csendes legyen. Hm… ez jó kezdet. Amint a szobámba értem átöltöztem valami kényelmesebbe. És sietős pakolásba kezdtem, közbe megírtam Billnek a dolgokat. A pakolással hamar kész lettem. Csendbe pihentem tovább. Minden percbe megnéztem az órát, olyan lassan telt. Gondoltam megnézzem, mi van a tv-be, de nem tudott lekötni. Aztán kedvem támadt egy kis ellazuláshoz. Már simogattam magam, mikor csörgött a telefonom. Nagyon megijedtem.
- Igen? –suttogtam bele.
- Szia kicsim! Most indulunk, készülj. Kabátot vegyél fel, puszi. –hadarta el Bill, nagyon ideges volt. Nem is csoda, mindenki az. Felvettem a kabátomat, cipőt húztam, napszemcsit is feltettem az arcomba húztam a sapkámat és vártam. 5 perc múlva indulhatok kifelé. És összesen 3 percem van kb., hogy kijussak. Elterveztem a fejembe, hogy hol megyek, hol a legcsendesebb.

Kint egy fekete kocsiból 4 srác szállt ki. Az arcukba húzták a sapkát és elkezdtek randalírozni. Nem is kellet sok, meg hallottam, hogy riadót fújnak. El is indultam, futottam, mint egy őrült. Soha életembe nem rohantam még ilyen gyorsan, mint most. Fájt a lábam, a tüdőm is. Levegőm is alig volt, de nem lassítottam. Nem néztem hátra, se oldalra, csak előre.
A fiúk azóta valószínűleg és remélhetőleg elfutottak és a másik utcába váró kocsival elhúztak. Engem meg egy fekete kocsi vár a parlament előtt. Nagyon féltem. Kijutottam, de az udvarba nagyon sok őr állt és egy kettő azt se tudta mi van. Elrohantam mellettük, párnak véletlenül neki mentem. Emily már sejtette a dolgot.
- Kapják el! –sikoltozta. –Kyla! Gyere vissza!

Vigyorogtam, előttem volt a kocsi, az ajtaja nyitva várt rám. Beugrottam a bőröndömet magammal húztam. Jól bevertem a karom, nagyon fájt. De az adrenalin szintem úgy felment, hihetetlen érzés volt. Majd bepisiltem az ijedségtől és most úgy érzem, minden sikerülhet, amit akarok. Vigyorogva dőltem hátra. A sofőr is vigyorgott.

Igaz még túl kell jutnunk a határon is, de az megint másik téma. Gyorsan felhívtam Billt. Mondta, hogy már vár és a turnébusz is. Sikerült elintézniük, hogy még ma éjjel elinduljunk Spanyolországba. Kicsit kételkedtem, de vigyázz Spanyolország megyek!
A hotelbe be se mentem. A busz tényleg várt. Jött valaki, segített betenni a cuccot a busz aljába, majd kinyitotta az ajtót nekem. Meg se tudtam, köszöni, mert rám csapta egyből.
A fiúk szétterülve ültek. Bill egyből felpattant és szorosan átkarolt. Mindenki nagyot sóhajtva megkönnyebbült.
Billel bementünk a „hálószoba” féleségébe. Az ágyra huppant és maga mellé. Édesen megcsókolt, majd elaludt a karjaimba. Szegény ennyit biztosan régen izgult már. Én meg csak mosolyogva bámultam őt és fel se fogtam, hogy itt vagyok. Végig gondoltam az előző pár napot… mit ne mondjak, az életem még csak most indult be. Ezek után mik nem jöhetnek… Nevetve gondoltam bel, végül is kitudja. =)

Csak kár, hogy ezt mind nem mesélhetem el Amynek. Mennyit röhögnénk rajta. De tudom, hogy jó helyen van, és fent vigyáznak rá az angyalok. =)

Szerintem jövök még ma egy résszel :) Nem tudom, fáradt vagyok egy kicsit. :)
De megteszek mindent, amit tudok. :D
puszíí
köszönöm a komikat :)))

14. rész

=) jó olvasást hozzá!!:D
puszíí mindenkinek Ł

Lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón. A szívem teljesen megszakadt, de muszáj volt…

WC-re mennem xD
Gyorsan elvégeztem a dolgom, és kis vigyorral bekopogtattam.
- Hagyj Tom, egyedül akarok lenni! Nem tudom miért ment el, és nem tudom, hogy visszajön-e!- mondta Bill jó hangosan. Megköszörültem a torkom és mély hangon visszaszóltam.
- Hát tesókám! Ezt most jól félre bassztad! –nem sikerült olyan jól utánoznom.
- Teeeeeeee… - nyitotta ki az ajtót Bill mérgesen. Tomék csak lestek. Berántott, majd becsapta az ajtót. Kuncogtam. Neki nyomot a falnak, a két kezével megtámaszkodott a falra. Álltam a tekintetét.
- Te kis zsivány! Én meg már azt hittem, hogy elmentél. Ne tud meg milyen rosszul lettem hirtelen. Teeee…- közelebb hajolt közbe szúrósan nézett a szemembe. Összeért a homlokunk. A kezemet a dereka köré fontam nem bírtam magammal, a számat az övőre tapasztottam. Hosszú, szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Az ágy felé vezetett. Elszakadtunk, hogy le tudjunk feküdni, de úgy tapadtunk vissza egymáshoz, mintha 1 nap telt volna el, nem pár másodperc. A keze bekalandozott a pólóm alá. Számítanom kellet, volna erre, de hirtelen nem tudtam mit gondolni, a szemeim gyors kinyíltak. A smárolásba leakadtam.
- Mi a baj? –lepődött meg Bill.
- Én… - totál zavarba voltam. A fejem kb., mint egy cékla. Bill azonnal levágta a dolgot.
- Értem én! Nem is akarom, ha csak te készen nem állsz rá. –mosolygott. Visszamosolyogtam. De valami hiányzott. És már meg is van mi!
- Bill… - rápislogtam, közelebb ültem hozzá. Szétnyitotta a karját, hogy üljek az ölébe. Nem is haboztam.
- Mond, te szépség.
- Öhm… akkor… mi most… izzééé.
- Igen?
- Járunk? –nyögtem ki. Nevetett.
- Jajj te. –magához szorított. –Jogos a kérdés. Mit gondolsz erről?

- Hát… - nem sok mindent tudtam mondani.
- Kezdem én. –nevetett- szerintem megpróbálhatnánk, én nagyon megkedveltelek, és nagyon bejössz. Persze, ha te is akarod.
- Hogyne akarnám! –talán a kelleténél kicsit hamarabb rávágtam. De azért jól esés öntött el. Felnéztem rá. Engem figyelt. Egy pusziért nyújtottam a számat. Adott is egy puszit, de az orromra. Hümmögtem egyet és tovább nyújtottam a szám. De ő csak lejjebb haladt:
- Mit szeretnél? –belepuszilt a nyakamba. Csikis volt, de libabőrös lettem az ajka közelségétől. Legszívesebben egész nap az arcát bámulnám, vagy csókolóznék vele.
- Bill… kérlek, hadd menjek el veletek. –tudtam, hogy most kell megkérnem, engedékenyebb lesz.
- Nem tudom Kyla. Én… annyira akarom, tök jó ötlet, de Kyla! Féltelek. –nézett a szemembe.
- Nem kell. A szekrényetek engem is csak megvéd. Bár az egyik biztos valami vad picsának néz. –félig nevettem, félig szomorkodtam.
- Saki volt az, de, majd megbékél. Hát… de olyan sok dolog hiányzik! Van okleveled? Ruháid? Hogy jövünk ki bőrönddel a parlamentből? És ha jössz is egy levelet azért, hagyj magad után! Rendben? –ekkor már tudtam, hogy igen. Sikkantottam egyet és körbe puszilgattam.

- Menjünk, kérdezzük meg a fiúk véleményét! –mondtam idegesen.
- Rendben. –igazából ők is döntő felek.
Leültünk, elmeséltünk nekik, majdnem mindent. Az Amy-s dolgot nem hoztuk fel. A srácok tökre benne voltak, főleg Tom.
- Úgy se ismerlek még, de ez már plusz pont, hogy szöknél. –bele boxolt a vállamba. Visszaütöttem. Elkezdtünk verekedni, mint két 5 éves.
- Héééé nyugi mááár! –nevetett Gustav. Fáradtan adtam meg magam. Tom pedig csak röhögött.
- De kis gyengus vagy, drágám.
- hééé! Lesz még visszavágó, szal pssszt! –nevettünk.
- Nah és van valami ötletetek? –tovább meséltem nekik, hogy a parlament be van kamerázva és nehéz kijutni, hogy ne lássanak meg.
De Tom már kész tervvel állt elő. Ördögien morzsolta össze a kezét és vigyorgott.

13. rész

Két óra múlva már csak feküdtem és gondolkoztam. Istenem nem akarok ilyen helyzetbe kerülni, nem akarok én is így járni. Nem akarok egyetemre menni, nem akarok az elnök lánya lenni. El akartam innen húzni, nem akartam a parlament napi dolgaiba belefolyni és itt élni se akartam.
Tudtam, hogy mit kell tennem. Fel kell hívni Billt, ő biztos tud segíteni, hogy hova menjek. Vagy inkább ne is avassam be?

Nem! Ő kell nekem, vele akarok élni. Felhívtam. De nem tudtam elérni. Percenként hívtam. Ideges voltam. Mérgesen neki álltam pakolni.
Itt hagyott Amy, Bill nem veszi el és ebből az átkozott parlamentből, se tudok kijutni nagy bőrönddel. Egy kisebb táskába pakoltam a legszükségesebbeket. Felvettem egy hatalmas szemüveget, egy sapkát és elfutottam. Gyorsan el innen. Úgy terveztem, hogy többé nem jövök vissza.
Fogtam egy taxit és elmentem a fiúk hoteljéhez. A pultnál megérdeklődtem, hogy itt vannak-e a fiúk. De mondták, hogy reggel távoztak.

Sóhajtottam egyet és most merre? Kimentem az utcára, körbe néztem, talán a kávézó jó lesz, és onnan tudom figyelni a kocsikat, hogy mikor jönnek.
Idegesen kopogtattam a kanalat az asztalra, a lábammal dübögtettem a talajt. Nem bírtam ilyen nyugodtan ülni. Csinálni akartam valamit, minél hamarabb a franciahatárokon túl lenni. Felálltam, kifizettem a Colát és elindultam. Merre menjek? Istenem… ilyen egyedül régen éreztem magam. Elindultam balra, csak mentem és mentem. Fél óra bolyongás után visszafordultam és próbáltam visszatalálni, de totál eltévedtem :S
Kérdezgettem az embereket, hogy hol is van a hotel. Nagyjából visszajutottam egy ismerős helyre. Taxit is tudtam fogni. Visszavitt. Nem mertem megint bemenni és megkérdezni, gondoltam felhívom Billt. Foglaltot jelez. Megint elöntött a düh és a csalódottság. Mindjárt elbőgöm magam. A könnyek már hulltak kifele a szememből, a gyomrom összerándult, a lelkem hasogatott.
A megmentőm egy nagy fekete kocsi volt. Sejtettem, hogy Billék ülnek benne. Reménykedve mentem a kocsi után, majdnem elütöttek, de nem zavartattam magam tovább mentem.
A kocsi befordult és a hotel hátsó bejáratánál állt meg. Egy nagyizom agy szállt ki belőle, neki estem és sírva ütögettem és próbáltam meg kérdezni tőle, hol van Bill, de egy szó se jött ki belőlem. Az őr már fogott volna le, de egy bársonyos hang szólt:
- Ne! Ő a barátunk. –ezer hang közül is felismertem volna. Neki rontottam és szorosan átöleltem, egy szót se tudtam szólni, csak fogtam. Ennyi pont elég volt, szorosan átölelt. Hirtelen felkapott a karjaiba és bevitt. Akartam mondani, hogy tudok járni, de a sírás fojtogatott. Letett az ágyára, mellém feküdt, átölelt és vigasztalt. Meg volt ijedve, hogy mitől akadtam ki ennyire, de nem szólt egy szót se. Aztán elaludtam.
Halk nevetésekre keltem, tudtam, hogy este van. Kitapogatóztam, a Tv fénye bántotta a szemem. Köszöni akartam, de berekedtem. Köhögtem egy nagyot, erre mindenki felém fordult. Bill egyből felpattant és átölelt.
- Jól vagy? –aggódva pislogott. Elszégyelltem magam. Szomorúan rámosolyogtam és bólintottam. –Kérsz valamit?
- Egy pohár víz jó lesne. –halkan tudtam csak beszélni.

- Rendben, ülj le, hozom. –mosolygott. Látta, hogy jobban vagyok. Leültem Tom mellé és bambultam.
- Jobban vagy már? –aggódott ő is, aranyos volt.
- Igen, köszi. –rám mosolygott, majd tovább nézte a tv-t. Bill hamar visszatért a vízzel, egy húzásra megittam.
- Kérsz még? –nevetett.
- Nem. –mosolyogtam. Felálltam, hogy bemenjünk a szobába, egyből megértette Bill. Megfogta a kezem és bementünk. Egymással szembe ültünk le az ágyra. Annyira szeretem! A szívem kiugrott a helyéről, éreztem, hogy a hiányát nem bírnám ki.
- Ne haragudj! –lesütöttem a szemem.
- De buta vagy, miért is? –felemelte az állam. De még mindig nem néztem a szemébe.
- Hát így… a délutánért. –közelebb hajolt. A szemével lebilincselte a szemem és nem tudtam másfele nézni. Annyira szép szemei voltak.
- Nagyon megijesztettél. Mi volt a baj?
- Baj még mindig van. –sóhajtottam. Elmeséltem mindent neki, de egyszer se néztem a szemébe és még azt is elmeséltem neki, hogy legszívesebben elmennék velük, de ekkor már égett az arcom. Próbálta keresni a tekintettem, de mindig elnéztem.

Kicsit ideges lett, a kezébe vette az arcom, és kicsit erősebben megszorította. Bele pillantottam a szemébe, de meg lepődtem. Harag és méreg helyett, csupa megértést és csillogást láttam.
- Ez nehéz téma, őszinte részvétem! És, ha édesapád elenged, akkor persze, hogy jöhetsz. Igazából fel is akartam ajánlani, de féltem megkérdezni. –valotta be. Ennek nagyon örültem, boldogság öntette el a szívem.

- Azaz igazság, hogy –ropogtattam az ujjaimat- szóóóóóval, hogy elszökni akarok. Nem akarok úgy járni, mint Amy és úgy se engedne el, de én menni akarok.
- Nem! –teljesen felháborodott Bill. Ilyen mérgesnek még nem láttam. Csalódtam, szóval még se akarja, hogy menjek. –Utána meg feljelentene emberrablással. Meg mit szólna hozzám. Meg amúgy is Kyla! Elengedne. –még mindig mérges volt. Magába hümmögött és akárhányszor rám nézett rázta a fejét.

- De Bill kérleeeeeeeeeek- néztem rá boci szemekkel.
- Nem! Kyla, gondolj már bele. Egy egész hadsereg fogadna minket, egy koncert után. Aztán a sajtó hadserege is jönne. Te is büntetésbe lennél. –felállt és járkálni kezdett a szobába.
- Hát rendben, ha nem akkor nem. –felálltam, hogy mennyek.
- Hééé most merre mész? –lefogott, kicsit erősebben fogott, mint kellet, volna. Nem tudtam szabadulni.
- Engedj el! –szóltam rá halkan, de nem engedett még szorosabban fogott. –Bill! Ez fáj. –egy könnycsepp csordult ki a szemem sarkából a fájdalomtól. Hirtelen elengedett.
- Ne menj el! –szégyenlősen elfordult és az ablakhoz sétált.

Az ajtó kilincsére csúsztattam a kezem… az ajtó és Bill között járt a szemem.

12. rész

10-kor keltem, de mert csak Emily keltett.

- Kyla keljél már fel! Hallottad mit mondtam? Rendőrök vannak itt! Te normálatlan mit csináltál? Apád mérges lesz. –A rendőr szóra egyből kipattantak a szemeim. Berezeltem, pedig tudtam, hogy nem tettem semmit, se. Azaz semmi rosszat.
- Mond meg nekik, hogy 5 percet kérek. –ezzel ki zavartam a szobámból. Gyorsan összekaptam magam és rohantam is lefele, a váróterembe. Ketten voltak. Félénken köszöntem neki.
- Jó napot! Miben segíthetek? –majdnem bepisiltem az ijedségtől. xD
- Jó napot önnek is! Nagyon fontos és szomorú hírrel jöttünk. Öhm nem tudnák valami csendesebb helyre menni, ahol le lehet ülni? – a fiatalabbik kérdezte, még nem is nézett ki olyan rosszul. A másik egy középkorú rendőr lehetett, mogorva ábrázattal.
- Jöjjenek utánam. –egy közeli szobába vezettem őket. A szobába nagy kerek asztal volt, valami fontos tárgyaló terem lehetett. Leültem a legközelebbi székre, a két rendül, pedig velem szembe ültek le. Idegesen kopogtattam az ujjammal az asztalt.

- Elég fura helyzet ez, pont az elnök lányához kell jönnünk. Lehet valami tévedés lesz, de ön ismerőse Amy Wilson?
- Ő igen, a barátnőm. Mi lett? Jól van? –megijedtem. A rendőrök levették a sapkájukat. Ekkor már sejtettem.
- Sajnálattal kell közölnünk, de Amy Wilson ma hajnali órákba öngyilkos lett. –teljesen ledöbbentem. Legszívesebben törni, zúzni tudtam volna. De annyira lebénultam, azt se tudtam, hogy kell levegőt venni. Könnyek gyűltek a szemembe, nem értettem miért tette. Igaz nem a legjobb állapotba volt, de segítettem volna rajta. Talán elkellet, volna mennem hozzá tegnap. Istenem, olyan hülye vagyok.
Már sírtam, valóságosan bömböltem.
- Mi… miért? –kérdeztem halkan.
- Nos nem tudjuk. Értesítettük már a szüleit. A házába is jártunk, rengeteg drogot foglaltunk le és egy levelet is találtunk, ami erre a címre van címezve és az ön neve, áll rajta. –előbányászta a táskából. Remegő kezekkel vettem át. Csak néztem. A rendőrök várták, hogy felnyissam.
- Ezt önökkel is meg kell osztanom?
- Nem. Akkor mi most megyünk. Viszlát. –ezzel elmentek. Én meg maradtam egyedül. Annyira fájt. A szívem összeszorult, fájt, amikor dobbant. Vérzett a lelkem is. Itt hagyott és én nem segítettem rajta. Én tehetek róla. Alig bírtam felnyitni a levelet.
A kezembe tartottam, de nem tudtam elolvasni, a könnyeim miatt alig láttam. Idegesen és durván töröltem ki őket. Már a szemem is fájt.

Kyla (szinte halottam a hangját)
Én… úristen nem tudok már élni. Annyira sajnálom, hogy így kellet látnod. De nagyon örültem, hogy felkerestél, sokat jelentettél nekem. Éreztetted velem, hogy fontos vagyok neked. És egy jó napunk is volt. Kérlek, ne haragudj rám. KÉRLEK! De nekem menekülni kellet innen. Nem nekem való volt ez a világ.

Tudod, tartozom annyival, hogy elmondjam miért döntöttem így.
Nagyon nehéz… nagyon!
Senkit se akarok okoltatni, de nem bírtam már. Egyszerűen kibírhatatlan volt.
Apa állandóan megmondta, mit tegyek, hogy hova menjek tovább tanulni, és utána én leszek a cég vezetője. Nekem álmaim voltak!!!! Érted? De ő ezt nem értette meg. Anya mellettem állt, de őt folyamatosan verte. Az öcsém meghalt. (itt egy szó volt lehúzva, olyan durván, hogy átszakadt a papír)
Elszöktem otthonról. Gondoltam, ha magam ura leszek, elérem a céljaim. De csalódnom kellet. Nem kaptam munkát, nem volt pénzem iskolára, állásom se volt sokáig. Éheztem, eladósodtam. Kitettek volna az utcára. És a drogra is rászoktam.
(A betűk kuszák, néhol alig lehet kilátni. A könnyfoltok elmosták a szavakat. Éreztem, hogy milyen ideges, kétségbe esett lehetet és magányos.) Mindenemet szüleimre hagyom. Háhá most röhögnöm kell az adósság, jut nekik.
Úristen őrült is lettem, meg narkós, meg elmebeteg kúrva.
Szeretlek Kyla. Majd fent találkozzunk, ha az Isten beenged. L

Kitántorogtam az ajtón, a levelet magamhoz szorítottam és felmentem a szobámba. Az ágyba bőgtem.

Nem akartam ma több részt feltenni. De annyira izgatott vagyok még én magam is xD nem bírom megállni, hogy ne írjak :) Meg amúgy is... hétvége van:D
Puszi nektek ;) ŁK