Összegzés

Ezer kis millió gondolat van a fejembe. Bevallom az elejém azt hittem, hogy lesz egy-két olvasóm és akkor annyi, majd a közepe táján meg úgy is befejezem. Erre fel megírtam egy egész történetet, ami talán nem a legjobb, de még se olyan kezdetleges.
Nem tudom, hányan fogjátok elolvasni ezt az utolsó bejegyzésemet, de pár dolgot azért elárulnék J
Rettentően, örülök, hogy ennyien olvastátok és írtatok is. Itt: Sisso-ra, Dórira, lollipop-ra, Vivire, Magicbabyre, domibabyre, nike21-re, liaceh-re, kriszti199-re, Lilibaby-re és Nita-ra gondolok. Az olvasóknak is külön köszönöm.

Tényleg nem tudtam, hogy bele merjek-e kezdeni egy blogba, mert 1 éve sokat írtam, csak utána abba kellet hagynom a szüleim miatt. Akár milyen furának fogjátok találni, de anyáék mindent meg engednek, de ezt a blogozást nem és próbálják kiverni belőlem a Tokio Hotel iránti szeretettemet, mert szerintük ártalmas. Bár esett pár dolog, ami nem volt kellemes, de hát, ha egyszerűen szeretem a zenéjüket és a figurájukat, nem tudom nem szeretni őket. Képtelenség!
Szóval nem volt más választásom, 1 évre teljesen leállnom és akár milyen ronda dolog, de szépen lassan beadagoltam nekik, hogy nem hallgatom, nem nézem, nem írom, nem olvasom stb. Nem tudom csak az én szüleim ilyen elfogultak?
Szóval ezt a blogot teljes titokban írtam :D és teljese titokban szoktam olvasni más blogokat és titokban, hallgatom a zenéjüket. Néha vicces, néha roppantul idegesítő. És sokszor lelkiismeret furdolásom van. Kíváncsi vagyok, hogy a ti szüleitek, hogy áll ezzel kapcsolatba, megköszönném, ha megdobtok pár megjegyzéssel J
Nos ennyi lenne. Egy darabig elbúcsúzom, aztán, ha meg lesz a nyelvvizsgám (áprilisba), jövök a másik blogommal, amit nem tudom ki olvasott közületek, de átmegy egy kis átalakításon. Nem tetszett annyira. Gondolom, észrevettétek, lerejtettem.

52. rész

Az ég felhős volt, eltakarta a napot, összehúzta magát a lány, kicsit fázott. Eltekintett a messziségbe, sok száz kripta és sírkő bámultak vissza rá. Szomorúság töltötte el a lelkét, az előtte álló sírkőre bámult, Amy Flynn barátnője sírjára. A szomorúság és a tudat, hogy egyszer mindennek vég, hogy minden elmúlik valamikor. A tudatlanság és a sötétség, hogy mi vár az emberre a halál után? Az ismeretlen, fojtogató űr, a sötétség és bezártság a koporsóba. Senki se vágyik erre, senki se akarja megismerni. Fél a haláltól és az utáni lévő dologtól, ami elég unalmasnak tűnik. És még is Amy Flynn ebbe az ismeretlen, sötétségbe menekült, ez jelentette számára a megnyugvást és felmentést.
A szél meglebbent, a nap sugarai kibújtak a felhő mögül és ismét elárasztotta a földet, a fák és bokrok virágai, finom illatokkal árasztották el a temetőt.
A lány szíve meghasadt, olyan békés és nyugodt, még is szívszakasztó a látvány. Letette a virágcsokrot, vékony ujjaival végig simította a sírkő peremét, majd elindult haza. Elég volt neki ebből a látványból negyedóra.

Olaszország, Marotta tengerpartján:
- Meg kérem az itt jelenlévőket, hogy most szóljanak, ha úgy gondolják, hogy az itt jelen lévő két ember, ne kössék, össze az életüket vagy maradjanak csendbe örökre. –pár másodperc csend. Könnyek csordultak a szememből. –Rendben! –itt a pap Ella-hoz fordult. –Kedves Ella Habib szeretné hites férjül fogadni, az itt jelen lévő Raul Nelson-t? –tette fel a nagy kérdést.
- Igen! –jelentette ki büszkén.
- Kedves Raul Nelson. –apához fordult. –Szeretné hites feleségül fogadni az itt jelenlévő Ella Habib-t?
- Igen!
- Ezennel házas társul nyilvánítom önöket! Kérem, húzzák fel a gyűrűket. –ekkor Isa előre lépett és feltartotta a párnát, amin a gyűrűk voltak. Majd:
- Kérem Raul, csókolja meg a feleségét. –egy szerelmes csók és igen!
- Köszönöm. –szólt a pap és ezennel el is ment. Mi meg csak éjeneztünk, gratuláltunk. Sírtam. Hát eljött ez a pillanat is. Itt vagyok a szerelmemmel, a barátaimmal, a gyerekemmel és most már a szüleimmel. Boldogan öleltük egymást. Leültünk a közelbe felállított asztalhoz, ettünk, ittunk és ünnepeltünk. Már a nap is lement, de mi még csak mulattunk. Hajnaltájba éreztük, hogy visszavonulót fújjunk.
Lefektettem Isa-t, majd befeküdtem Bill mellé.
- Olyan szép volt és meghitt. –csillogó szemekkel merengtem vissza. Bill ébresztett fel az álmodozásomból.
- Igen az volt. –mosolygott, az ölébe húzott és mélyen a szemembe nézett. Simogatni kezdett.
- Hol jártál reggel? –kérdezte.
- Meglátogattam Amy-t.
- Ő az a lány… - nem mondta ki, csak bólintottam. Érezte, hogy elérzékenyültem, így szorosabban ölelt. Megpuszilta a fejem búbját és csak ölelt. Kellet kis idő, hogy megnyugodjak, már álmos is voltam, elaludtam Bill kezeibe.

Másnap még maradtunk, mi 5-en. Apáék elmentek a nászútjukra. Valami tervezés lehetett a srácok között, amiről nem tudok. Olyan titokzatosak és vigyorgósak. Gyanúsan méregettem őket, de nem árultak el semmit.

Délután, naplementkor elmentünk Billel, kettesbe sétálni a tengerpartra. Hozni akartam Isa-t is, de nem engedte. Éreztem, hogy fog történi valami, de fogalmam se volt, hogy mi.

Már 1 órája lent voltunk, sétálgattunk és beszélgettünk, de feszült volt a levegő közöttünk és Bill állandóan sóhajtozott. Már meguntam.
- Bill, ha nem mondod el, hogy mi van, esküszöm, hogy megyek vissza a szobába. Egész nap mindenki olyan fura volt, most meg te is. Mi a baj? –ránéztem.
- Baj nincs. –vigyorgott. –Csak… nem is tudom ezt leírni. Ennyire erős és tiszta érzést soha nem éreztem még és ez másabb, mint az 5 évvel ezelőtti. Érted, akárhányszor rád gondolok, hirtelen szorul a szívem, de dagad a boldogságtól, lelkem megtelik levegővel és boldogsággal, még is légszomjúság tör rám. Minden egyszerre rám zúdul és próbálom megérteni, de rájöttem, ezt nem lehet megérteni, se elmagyarázni, se elmondani, se elmutogatni. –végig a szemembe nézett. Kicsit megijedtem, kicsit türelmetlen lettem. De vártam csendbe. És ekkor letérdelt elém, megfogta a kezem és elővett egy kis dobozkát. A szívem, a tüdőm, mindenem leállt.
- Kyla Nelson, hozzám jössz feleségül? –meg se bírtam szólalni, tátott szájjal bámultam rá, könnyek gyűltek a szemembe. Ezer pillangó, sőt madarak röpdöstek a gyomromba, gombóc lett a torkomba. Ezerrel bólogatni kezdtem, könnyeztem és vigyorogtam. Felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd felállt és megcsókolt.
- Szeretlek! –suttogta.
- Én is! –alig bírtam kimondani. Hosszú- hosszú percekig összeölelve álltunk és néztük a naplementét.

VÉGE

51. rész

Másnap kicsit izgatottan készülődtem és szétszórt voltam, majdnem karamboloztam is, de semmi baj nem lett. Kifújtam a levegőt és kiszálltam az autóból. A cég felé sétáltam, szerettem itt dolgozni és itt élni, Amerika csak a vidámságot sugározza. Bementem, Silvy már izgatottan várt.
- Most rögtön mesélsz! –levegőt se tudtam venni, de már letámadott. Vidáman öleltem át, bementünk az irodámba és elkezdtünk dumálni. Elmeséltem neki mindent, majd vártam, hogy ő is meséljen.
- Háááát… - piros lett. Felnevettem.
- Volt valami? –annyira örültem, hogy egymásra találtak.
- Tegnap elhívott egy randira, szóval ma valószínűleg lesz. –szemei csillogtak.
- Hoppá, hoppá. –nevettem. Kopogás zavarta meg a beszélgetésünket.
- Igen? –mosolyogva néztem az ajtóra. Bill volt az.
- Jó reggelt lányok! –vigyorgott. Kicsit azért féltem, hogy talán Becky visszacsábította, de akkor biztos nem vigyorgó arccal jött volna.
- Akkor én kint leszek, szólok, ha jön Becky. –bólintottam Silvy felé és ő ki is ment.
- Hogy vagy? –elém lépett, az egyik kezét lassan a derekamra csúsztatta a másikkal az arcomat, simogatta.
- Én jól. –melegem lett, a szerelem valóságosan fűtött. –Te, hogy vagy? –a kezeimet a nyaka köré vontam.
- Hiányoztál. –homlokát az enyémnek nyomta. Lehunytam a szemem és egy mélyet szippantottam, ő csak halkan felnevetett. Óvatosan megcsókolt. Őrülten szeretem!
- Szeretlek! –súgtam.
- Én meg imádlak, te csaj! –szorosan átölelt, majd elengedett és körbe nézett az irodámba.
- Becky-vel, hogy ment tegnap? –érdeklődtem.
- Hát felpofozott, sírt, de nem volt olyan durva, mint elképzeltem volna. Még csak nem is könyörgött. –az asztalomhoz lépett és a képeket bámulta. Én közbe előbányásztam a régi szerződéseket és az újakat.
- értelek, amúgy van egy jó hírem. –gondoltam most már nyugodtan megoszthatom vele.
- Nah, igen? –rám emelte a tekintetét. Leültem a kanapéra.
- Apa házasodik. – jelentettem be büszkén.
- Nah gratulálok! –nevetett.
- Szóval az van, hogy hamarosan repülünk Franciaországba.
- Mikor jöttök vissza? –kicsit letörtnek tűnt.
- Ne nevetess Bill. Te is jössz, meg Tom és Silvy! –mosolyogva néztem a reakcióját.
- Ez tök jó! – elmondtam neki a részleteket is, örült neki, de nem sokáig tudott örülni, mert megérkezett Becky.
Elég ramatyul nézett ki. Kisírt szemek, sápadt arc, nem volt kisminkelve és a ruhája se állt rajta tökéletesen. Lelkiismeret furdolásom lett, Billnek is, de őt már kicsit hidegen hagyta.
Aláírtuk mind a hárman a lapot, az asztalomat rendezgettem, azt hittem, hogy elment már Becky. De még nem, az ajtóba állt megsemmisülve. Felnéztem és vártam, hogy mi lesz.
- Becky! –szólt figyelmeztetően Bill.
- Én szeretlek még mindig! Még meg tudnék bocsátani. –szólt halkan Becky, Billnek címezte a szavait. Billt bámultam, aki teljesen lesápadt. Becky hátát bámulta, majd rám pillantott. Lépet egyet Becky felé, ekkor kicsit megijedtem, mi van? Aztán hozzám lépet, átkarolt, majd ezt mondta:

- Sajnálom Becky. –ezzel nem kellet több, Becky sírva elrohant, örökre.

A napok csak úgy teltek, sőt a hetek is. Én dolgoztam gőz erővel, Bill hozzánk költözött és egy nagycsaládként élünk. Tom és Silvy, pedig elkezdtek járni. Apa, pedig az esküvőjét tervezte, már én is terveztem. Hiányzik Franciaország. Mindenkép el akarok menni pár helyre.
- Bill, fürdő gatyát tettél el? –holnap indulunk, és mi még csak most kezdtünk el a pakolásba.
- Igen, de Isa-ét még nem. –eltettem hát azt is. Olaszországba lesz lehetőségünk tengerbe úszkálnunk. Már alig vártam. Silvy-ék kitörő lelkesedéssel fogadták és el is, fogadták a meghívást.

Boldogan, egészségesen és frissen indultunk el. Izgatott voltam, mindenki az volt vagyis, majdnem mindenki. Isa már találkozott nagyapjával, de akkor kicsi volt és nem emlékszik rá, így kicsit aggódik. Silvy-nek és Tomnak nincsen különös oka az izgalomra. Bill, pedig nem találkozott azóta apával, hogy mióta egyszer volt nálunk és fél, hogy apa leszidja a szöktetés miatt, a teherbe ejtés miatt. De megnyugtattam, már rég el van felejtve az óta.
Kijöttek elénk és örömmel ugrottam apa nyakába. Bemutattam nekik a barátaimat, minden zökkenő mentesen ment. Ella is tök jó fej volt és ő is jól kijött a srácokkal.

Már 3 napja voltunk itt, ma nagyon meleg van. A nap sugarai keltettek fel. Felültem, boldogan néztem, ahogy szundít Bill. Az íróasztalomhoz léptem, kihúztam a fiókot és a régi naplómat találtam benne. Kíváncsian nyitottam ki.
Megtaláltam őt, annyi év után. De olyan rossz állapotban van, segítenem kell neki!
Először nem értettem, lapoztam, és tovább olvastam.
Ennyi! Vége van mindenek, hogy tudta így eldobni magától az életet? Hogy tudta ezt megtenni. Én is gondoltam már rá, de még sem tettem és azt hiszem, ennek örülök is, mert itt van Bill… de ő miért tette? MIÉRT? Hiányzik… a mosolya, a baráti ölelése…

Hirtelen rám tört a hiánya megint, lelkiismeret furdolásom lett, hogy tudtam elfelejteni? Pedig sokat jelentett nekem. Meg kell látogatnom!
Felkaptam egy elegáns, fekete ruhát, hagytam üzenetet Bill-nek és el is indultam, tudtam, merre kell mennem, nagyon sokat jártam ki oda régen, mamához. Legalább meglátogatom őt is.

50. rész

Köszönöm mindenki kommentjét :D Örülök, hogy tetszett :) Itt a következő:
Jó olvasást!

Kicsit fáradtan érkeztünk meg, fogtunk egy taxit és összeölelkezve ültünk, közbe a kinti életet pásztáztuk szemünkkel. Nem volt nagyon mit mondanunk egymásnak, tökéletes nyaralás, tökéletesen együtt, veszekedések nélkül. Tökéletes volt. Jobban hozzá simultam, ő pedig szorosabban fogott. El se tudtuk képzelni, hogy otthon áll a bál.

Már az ajtót nyitottam, nevetgélve léptünk be.
- Halihó! –kiáltottam el magam.
- Sziasztok! –köszöntött Tom, elég sápadtnak tűnt.
- Hol van az én Isabellám? –le se tette még a bőröndöt Bill, már Isa-t kereste a szemeivel. Tom mutogatott valami össze vissza, de csak értetlenül álltunk előtte.
- Mi a bajod Tom? –nevettem. –Silvy? –ekkor rohant ki Isa.
- Anya! Apa! –nem kellet neki sok idő, hogy megszokja, hogy Bill az apukája, kis gyerek még.
- Isa! –leguggolt az énekes és a karjaiba kapta. Szorosan ölelték egymást. Tom még mindig mutogatott. Silvy is előkerült és elég fehér volt.
- Valami baj van? –gyanakodtam. A párosunk csak hátra fele mutogatott, megfordultunk Billel és néztük, mi van ott. Ekkor egy magas szőke hajú nő lépet ki a fürdőből. Előbb a ruháját és az alkatát mértem végig, csak azután az arcát.
- Becky? –totál ledöbbentem. És ahogy láttam Bill is. - Te mit keresel itt?
- Gondoltam, mint a legközelebbi barátnő jövök hozzád dumálni arról, hogy mi lehet Billel, de nem csak, hogy Bill eltűnésére kaptam választ, hanem Toméra és a tiédre is. Plusz kaptam még két személyt, akik nem is tudom, hogy kerültek a képbe. –higgadt volt, semmilyen érzés nem volt leolvasható az arcáról.
- Nos? –mivel nem kapott választ, kényelembe helyezte magát a kanapémon. Kicsit birizdálta a csőrömet, hogy még milyen otthonosan érzi magát nálam, de azt hiszem, nem vagyok olyan helyzetbe, hogy beszólogassak.
- Szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha leülünk és tisztán, higgadtan megbeszélünk mindent. –szólt Silvy, bár neki ehhez semmi köze, még is bűnösnek érezte magát. Leültünk hát mi is.
- Szerintem ez egyértelműen látszik, hogy áll a helyzet. –ránéztem előbb Becky-re, majd Isa-ra és Billre.
- Jah azt látom. De még is ki vagy te, hogy elved a férjemet? –nem bírta ki tovább dühöngés nélkül. Bill nem is figyelt, csak Isa-val játszott, aki halkan nevetgélt. Ez roppantul idegesíthette Becky-t, mert nem is figyelt rám csak a kis párost nézte.
- Jó én nem magyarázkodom tovább! - Jelentettem ki hangosan. –Becky, Tom, Silvy és Bill kérlek titeket, távozzatok a házamból. Bill és Becky várlak titeket holnap reggel az irodámban és megbeszéljük a továbbiakat, addigra kérek egy döntést, főleg részedről Bill. Silvy téged is várlak és köszönöm, hogy ügyeltetek Isa-ra, meghálálom, majd valahogy mindenkép! Holnap majd beszélünk este. –ezer kis millió gondolat volt a fejembe, de ez volt a legjobb döntés. Mindenki elvonul, estére tisztázza magába a dolgokat, és holnapra elmondják a döntést. Becky köszönés nélkül kiment, a többiektől, egy-egy puszival búcsúztunk el. Bill:
- Szeretlek!- a szemembe nézett, közbe átadta Isa-t nekem, egy puszit nyomott a számra és elment. Mosolyogva néztem utána. Elöntött a bátorság és a megnyugvás.

Többieknél:
- Nah elviszlek téged előbb Silvy utána, mehetünk haza, gondolom, jössz velünk Becky. –a visszapillantó tükörbe nézett Tom és Becky pillantását kereste, a lány csak bólintott.
- Rendben!
- Ügyelj magadra, este még hívlak. –szólt ki az ablakból a rasztás. Megvárta, míg teljesen eltűnik a lány alakja. Kellemesen sóhajtott fel és próbálta elnyomni a gombócot a torkából és az égő vágyat magában. Bill örült, hogy a testvérének halad a szerelmi élete. A mellette ülő lányra gondolt, bosszúsan fogadta el, hogy veszekedés és sírás vár rá, semmi kedve nem volt hozzá. Aztán valami kellemesebb dologra gondolt, Kyla-ra. Lelkét melegség öntötte el, az agya csupa jó emlékkel telt meg. Ha ma lerázza Becky-t egyenes út, vezet a boldogságukhoz. Boldogan dőlt hátra, lehunyta a szemeit és a jövőre gondolt. A vidámsággal teli, rózsaszínbe burkolózó ismeretlen jövőre. 2 dolgot tud igazán, egy esküvő és egy…
- Bill megérkeztünk! –zavarta meg Tom. Mérgesen nyitotta fel a szemeit. Dühös volt Becky-re és magára, hogy miért nem hallgatott Tomra. Dühösen mászott be a lakásba, amint dobja Becky-t ráveszi Tomot, hogy adják el ezt a házat, az biztos! Utálta minden szegletét, és ahogy észre vette az ikre is ilyesmikre gondoltak.
- Hát én nem is zavarok, akkor. –ezzel a rasztás felmászott a szobájába. Az egykori páros kellemetlenül és kicsit feszülten álldogáltak a bejáratba.
- A nappaliba kényelmesebb megbeszélni a dolgokat. –átmentek és leültek egymással szembe.
- Nah nem mesélsz? –karba tette a kezeit a szőke és sértődötten nézett el. Bill nyelt egy nagyot, felállt és a szekrényhez sétált, ami fényképekkel volt tele. Felfordult a gyomra, így inkább gyorsan elfordult a szekrénytől. Bele vágott hát a történetébe, ami 6 évvel ezelőtt történt. Becky felháborodva, ledöbbenve és szomorúan hallgatta. A történet végére, tele lett gyűlölettel és utálattal.
- Hogy te mekkora szemét vagy! –fel állt és járkálni kezdett a szobába.
- Sajnálom Becky, nem kellet, volna ezt tennem veled. –tényleg sajnálta az éneked. Bűntudata volt, hogy ezt tette egy lánnyal, aki még nem is olyan rég még a barátja volt, a legjobb barátja, de szerelme soha nem volt. Bűnbánóan nézett a lányra, akit szétvetett a düh. Közelebb sétált a fiúhoz.
- Soha többé nem akarlak látni! Holnap aláírjuk azokat a szar lapokat és hagyjuk egymást örökre. –szemeibe könnyek gyűltek.
- Sajnálom. –leszegte a fejét Bill.
- Sajnálod? –csengett a lány hangja hisztérikusan. –Mond Bill, szerettél is te valaha? –az énekes torkába gombóc gyűlt, bánkódva nézett a lány szemeibe, nem tudott hazudni, most nem, mint az elmúlt pár évbe. De nem bírt kinyögni semmit se, ennyi elég volt Becky-nek. Pofon vágta a feketét és elment.

49. rész

Köszönöm az összes komit: Sisso-nak, Dórinak, lollipop-nak, Vivinek, Magicbaby-nek, domibaby-nek, nike21-nek, liaceh-nek, kriszti199-nek, Lilibaby-nek és Nita-nak :) Sokat jelent minden komi és csak így tovább :D
A részről, hát őőőő +16 x) Jó olvasást:

Elbúcsúztunk a srácoktól, megköszöntük és indultunk is a reptérre. Boldogság töltött el, hogy kéz a kézben járkáltunk és együtt mutatkoztunk. Az út kellemetlenül hosszú volt. Türelmetlen voltam már, olyan régen voltam Németországba és főleg Billel kettesbe. Állandóan őt néztem, hogy tényleg vele vagyok-e, hogy itt van-e még. Olyan hihetetlen volt ez az egész. Megint ő rá néztem.
- Jajj Kyla! Nem megyek el. –nevetett. Megfogta a kezem és együtt vártuk a reptéren a bőröndöket. De én csak őt bámultam továbbra is. Kicsit, mintha idegesítettem volna, de egyszerűen nem bírtam magammal.
- Mikor fogod végre elhinni, hogy tényleg itt maradok, és együtt leszünk örökre? –felvette a napszemüvegét, felkapta a bőröndöt a szalagról. Megfogta a kezem és kihúzott az utcára, béreltünk egy kocsit. Ő vezetett.
- Hol fogunk megszállni? –kivételesen nem őt néztem, hanem a várost. Régen jártam itt.
- Hát a régi házunkba. Mit csináljunk első nap? –felesleges volt kérdeznie. Ez már otthon eldöntődött, hogy mi lesz az első napunk programja. Nem is válaszoltam neki, különös feszültség izzódott köztünk. Ez most más lesz, mint a múltkori. Érzem.
Megérkezünk, egy kisebb házzal álltunk szembe. Bill hatalmasat sóhajtott.
- Örülök, hogy veled vagyok, de remélem nem haragszol meg, ha azt mondom, azért kicsit hiányzik a híresség. –mosolyogott.
- Teljesen megértem. –nevettem. Bepakoltunk minden holmit, elrendezkedtünk. Elmentünk közeli boltba is bevásárolni. Felmértük a terepet, hogy mi merre is van. Megbeszéltük, hogy holnap strandolunk. Már este lett és szerencsére elfelejtettem, mit tervezzünk, vagy legalább is Bill mit tervezz annyira. De valószínűleg ez volt a terve, mert érezhette a feszültséget rajtam. És meg is értette.
Zuhany alatt álltam, élveztem a rám zúduló meleg vizet és énekeltem. Táncoltam is, nem bírtam a boldogságommal. Egyszer csak valami kattanást hallottam, majd hideg kezeket éreztem a hátamon. Kirázott a hideg, a szívem hevesen dobogott és kicsit megijedtem. Megfordultam.
- Hát te? –vigyorogtam.
- Gondoltam beszállok én is. Cukin énekelsz és táncolsz. –felnevetett. –Meg moshatom a hátad? –elkezdte húzogatni a jobb szemöldökét. Kuncogtam, majd megfordultam. Meg is masszírozott, jól esett. Irtóan élveztem a közös fürdést, annyira aranyos volt és izgató. Egy száll törölközőbe, másztunk át a szobába. Az ágyra döntött és megcsókolt, elkezdtük egymást izgatni, de csak szájjal. Szerettünk játszadozni, ez egy közös tulajdonságunk volt. Mikor már érezni akartam magamba, hirtelen hátára kapott és lecipelt a konyhába.
- Használjuk ki, hogy csak ketten vagyunk egy nagy házba. –ördögien rám vigyorgott. Nem tudtam, mire készül. Érdeklődve figyeltem mit művel. Pokrócot terített a nagy ebédlő asztalra, ráültetett, majd elővett a hűtőből, habot. Mikor leesett mit is akar, fel nevettem.
- Hu… már most izgat a dolog. –bele mentem. Lefújta a habbal én meg élveztem, ahogy körbe nyal és beken. Aztán én kentem rá kis majonézt és így folytattuk sokáig a dolgot. Mikor már nagyon ki voltunk egymásra éheztetve feltett a konyhaszekrényre és vadul belém hatolt. Aztán mikor meguntuk a pózt, felmáztunk az asztalra. Kicsit megvártuk, hogy lenyugszunk, és utána ültem fel rá, de Bill nem bírta sokáig. Fordított rajtunk egyet és gyorsabb tempóba hajtott. A csodálatos érzésre nem kellet sokáig várni. Hangos nyögések között, kezünket összekulcsolva mentünk el. Éreztem, ahogy lüktet bennem a férfiassága, sóhajtva hunytam le a szemem és kiélveztem a gyönyör minden mozzanatát.
- Azt hiszem, az ágy kényelmesebb. –leszállt rólam. –És gondolom holnap az első utunk a gyógyszertár lesz. –gondolkodott és megvakarta a fejét. Leszálltam én is az asztalról.
- Hát valószínűleg. –nevettem. –És takaríthatunk is. –körbe néztünk. Egyszerre nevettünk fel, mekkora kupit csináltunk. Fáradtan dőltük az ágyba és próbáltunk nem a holnapra gondolni.
Reggel kellemetlenül keltem föl. Bill már nem volt mellettem. Az órára néztem, fél11-et mutatott. Letámolyogtam, és meglepődve néztem körül, mekkora rend volt.
- Hát te? Lefizettél egy tündérmanót, hogy kitakarítson? –leültem a konyha asztalhoz.
- Haha, nem tudtam aludni, így gondoltam rendet rakok. –parizeles kenyeret és kakaót rakott elém. –Jó étvágyat. –neki estem a kajámnak. –Hoztam neked gyógyszert is. –elém, rakta az esemény utáni tablettát. Kellemetlenül nyúltam érte.
- Tudom, hogy nem szereted a gyógyszereket, megígérem legközelebb, veszek fel gumit, bár örülnék annak is, ha fogamzás gátlóra áttérnél. –őszinte volt és komoly. Csak bólintottam egyet. Ez is csak azt mutatja, hogy elkötelezte magát nálam. Boldogan vettem be a gyógyszert, majd elmentem összekapni magam és összepakolni magunknak. Majd kimentünk a strandra.
4 napig maradtunk itt, majd mentünk haza, mert otthon várt minket az élet. Nyaralás alatt beszéltem apával, aki közölte, hogy június 8. án lesz az esküvőjük, Olaszország egyik tenger partján. És kérte, hogy menjünk egy héttel hamarabb Franciaországba. Meg megengedte, hogy hívjam pár közeli barátomat. Nem mondtam meg neki, hogy együtt vagyok Billel.

Otthon:
- Nyugi Isa, ma jönnek haza!- nyugtatta Silvy Isa-t. A kislány jól bírta a dolgot eddig, de kezedet már hiányozni neki a szülei. Hamar a szívébe lopta Billt.
- Tudod, hogy jó anyuka lennél? –Tom az ajtóba támaszkodott és Silvy-t bámulta. Elbűvölő egyéniségnek tartotta. Hamar megszerette a lányt és szokatlan érzés tört rá. De nem tudta megmagyarázni kellően, hogy mi is. Kopogtattak.
- Kinyitnád?  Silvy, közbe ölébe kapta Isa-t és kimentek ők is a napaliba.
- Ki az? –kérdezte.
- Azt ne mond, hogy van barátnőd? –egy női hang. Nem ismerte fel Silvy hangról, de amint meglátta ledöbbent.
- Mit keresel itt? –Tom tök bunkón. –Menj innen.
- Aszta Tom, neked gyereked van? –a nő a kisgyerek elé topogott és megsimogatta. Silvy hátrálni kezdett.
- Jajj nyugi, nem harapok. –mosolygott, de még ijesztőbbé vált. Mivel látta, hogy a lány még mindig hátrál, elfordult tőle. –Mond csak Tom, hol van Bill?
- Mit érdekel az, téged? Hogy jöttél rá Kyla címére, és mit keresel itt? –el akarta zavarni, de kíváncsi is volt.

48. rész

Kézen fogva, csendbe mentünk haza. Az ajtó lőtt álltunk már félórája, mert mindig elnevettem magam és nem bírtam kinyitni az ajtót. Bill is csak nevetett. Ekkor kinyílt az ajtó magától. Nem bírtam ki röhögés nélkül.  Tom volt az ajtóba, dühösen meredt ránk.
- Hol a picsába voltatok? –suttogott. Próbáltam lecsendesíteni magam, de állandóan rám tört a kuncogás. Bill egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikkal pedig befogta a szám. Tom meglepődve méregetett minket. Nagyobbra nyitotta az ajtót és a konyhába tuszkolt minket. Az asztalnál ült Silvy, rámosolyogtam, de egyből lehervadt a mosolyom. Szemei pirosak voltak, sápadt volt és szomorú.
- Jajj, ne végre! –Fel sóhajtott. Hozzám szaladt és szorosan átölelt, majd Billt is. Mi csak ledöbbenve álltunk ott.
- Mondtam, hogy semmi bajuk nem lesz. –nyugtatta Tom. Meglepően közel állt a lányhoz, szorosan ölelte ás és még puszit is adott neki. Felkuncogtam, itt aztán történi fognak dolgok, megbökdöstem Billt, mint egy kis gyerek, vigyorgott ő is. Huhogtunk együtt egyet, erre kaptunk a vállunkra egy-egy csapást. De csak felnevettünk.
- Remélem volt rá jó okotok, hogy halálra izguljuk magunkat. –dühöngött Silvy. Nem bírtam kinyögni semmit se, olyan kábán éreztem magam és nagyon boldognak. Bill tekintetét kerestem, de nem kellet sokáig keresnem, engem bámult. Kicsit zavarba jöttem, hozzá bújtam és az arcomat a nyakába és a hajába temettem.
- Ti ittatok? –Tom. Fel emeltem a fejem, vigyorogtam, közbe megráztam a fejem.
- Tom, szerintem őket a szerelem részegítette meg. –kuncogott Silvy. Ekkor valami felcsillanhatott Tom szemébe. Valamit a lány fülébe súgott, mire a lány elpirult teljesen.
- Szerintem itt nem csak nekünk van mit mesélni. –nevetett Bill. Erre mind a 4-en zavarba jöttünk.
Mi Billel kivonultunk a nappaliba, hogy pár dolgot megbeszéljünk és, hogy ne zavarjuk Silvy- Tom párost. Én a kanapé karfáján ültem, míg Bill a kanapéba.
- Akkor most mi is lesz pontosan? –ránéztem.
- Együtt leszünk. –jelentette ki egyszerűen, hátra dőlt és elhelyezkedett kényelmesen. Hátra döntötte a fejét is és lehunyta a szemét. Olyan aranyos volt, legszívesebben bele ültem volna az ölébe és simogatnám, de nem mertem. Vágyakozva bámultam a lábait, győzködtem magam. Észre se vettem, hogy Bill már régóta engem figyel és vigyorog.
- Nyugodtan az ölembe ülhetsz. Erre várok. –nevetett, rákvörös lettem. –Jajj te! –megragadott és az ölébe húzott. Kezei a derekamra fonódtak, az arca az enyémmel szembe volt és pár centire. Éreztem a leheletét, a bódító illatát, ami már annyira nem bódított el, mert elég sokáig velem volt és az orromba maradt az illata. Kikapcsoltam az agyam és megcsókoltam. Éreztem, hogy mosolyog. Sokáig csókolózhattunk. Silvy és Tom páros zavarta meg az idillt.
- Sziasztok! –leültek velünk szembe. Ki akartam volna szállni a szerelmem öléből, de ő erősen tartott. Nem is erősködtem. Kicsit zavarba voltam még ettől az új helyzettől, de roppant módon élveztem. Megbeszéltük, hogy mi legyen. Mivel tudtam, hogy Billnek még szakítania kell Becky-vel, úgy gondoltam, hogy Tom és Bill menjen haza, Silvy meg itt alszik. De mindenkinek más terve volt.
- Maradni akarok! –jelentette ki Bill. –Semmi kedvem Becky-vel bájologni. –Jól esett ez a kijelentése. Nem tudnék bízni a járásos dologba, ha Bull elmenne, erre jöttem rá.
- Jó akkor, marad mindenki. –jelentettem ki, de nem tetszett senkinek sem. Billre pillantottam, szemét- száját húzta az ötletemre.
- Esetleg van jobb ötleted? –durcáztam, erre felcsillantak a szemei. Elröhögtem magam és totál lázba estem.
- Akkor?
- Azt beszéltük Silvy-vel. –Tom itt rámosolygott a mellette ülő lányra. –hogy biztos vágytok egy kis kettesbe lévő, közös kikapcsolódásra és forró kalandokra –fel nevetett. –Szóval mi lenne, ha reggelre összepakolnátok, elbúcsúznátok Isa-tól és elmennétek a régi házunkba? Magdeburg-ba. Pár napig együtt lehetnétek, addig mi vigyázunk Isa-ra. –ez az ötlet nagyon tetszett és Billnek is. Boldogan egyeztünk bele. Elkezdtünk pakolászni, mire végeztünk reggel lett. Felébresztettem Isa-t, Bill úgy gondolta, nem jön be Isa szobájába.
- Jó reggelt kicsim. –simogattam a hátát.
- Anyaa! –nyöszörgött. Kikaptam az ágyból és az ölebe vettem. Szorosan öleltük át. Kezei görcsösen kapaszkodtak belém.
- Jól vagyok kicsim. –tényleg megijedhetett tegnap. Fél óra kellet, hogy lenyugtassam teljesen, elnézést kértem tőle.
- De azért van egy jó hírem. –mosolyogtam rá. –Érdekel. –hevesen bólogatott. Felálltam és kivittem a konyhába, meglepődve nézte a hosszú fekete hajú férfit. Szégyenlősen bújt a nyakamba és halkan suttogott:
- Ő az apukám?
- Igen kicsim. –megsimítottam a haját:

- Szólíthatom apunak? –mosolyogtam.
- Ezt vele kell megbeszélned. –kikukkantott Billre, aki kicsit félve, de oda integetett neki. Ettől bátrabb lett Isa és visszaintett.
- Nem akarsz oda menni hozzá? –kérdeztem.
- Szabad? –nézett rám félénken.
- Hát persze! –letettem a földre. Félénken elindult Bill felé. Bill megigézve bámulta a kicsit, szemei boldogan csillogtak, karjai akaratlanul hívogatóan szét nyíltak. Nagyon szép pillanat volt ez, ahogy karjaiba vette Bill a lányát, ahogy megigézve bámulták egymást. A lelkem széthasadt a boldogságtól.
A nappaliba játszottunk mikor Tomék visszaértek. Tom egy levelet hozott Billnek.
- Becky hagyta az asztalon. –adta át. Bill megnézte, majd fintorogva dobta ki.
- Mi volt benne? –kérdeztem kíváncsian.
- Elköltözött és, ha szerettem, menjek, a nem tudom milyen hotelbe. –nem nézett rám.
- Gondolom azért, majd el fogsz menni. – inkább kijelentettem, mint kérdeztem.
- Ha nem gond… - rám nézett:

- Már miért lenne gond? –mosolyogtam, bár belül sehol se éreztem ezt jónak. De muszáj vele beszélni, és még nekem is, hogy a szerződést semmisnek tudjuk nézni.

Bocs a késésért és a kimaradásért.

47. rész

Először is hatalmas köszönet minden olvasómnak és komentelőnek :D ötletem még nincs a hálám kifejezéséül, de ma tuti meg álmodom xD Most csak egy nagy szívvel tudom meg hálálni :) Köszönöm ŁŁ

♥

Mire sikerült lemosnom magamról a festéket meg is nyugodtam valamennyire. Nem fojtogatott a sírás. Meg töröltem az arcomat egy törölközőbe. Felpillantottam, hogy ki volt ennyire segítőkész, hát majdnem elájultam. Nem hittem a szememnek. Mit keres itt?
Ő is meg volt lepődve, de szó nélkül magához húzott és szorosan átölelt. Mélyen belélegeztem a bódító illatát, el akartam hinni, hogy minden rendben van. Nem bírtam mozdulni, se szólalni. Annyira lezsibbadt már az agyam. Gondolkozni se bírtam, le akartam ülni. Elfáradtam a nagy futásba. Kibontakoztam az ölelésből és felültem a csap mellé. Bill segített. Szétnyitotta a lábaimat és beállt középre (uh… ő… nem kell rosszra gondolni xD szerk.) Csak nézett és simogatott mindenhol. Sóhajtoztam és élveztem a közelségét. A kezeimmel a pulcsija cipzárjával játszottam. Már nem érdekelt, hogy miért is nem találtam meg, hogy került be ide és mi miért volt. Csak ő és én.
- Tudod teljesen kifáradtam az utánad rohangálástól. –nem bírtam tovább csendbe maradni.
Nem mondott semmit, ezért folytattam tovább.
- Azt hittem már elmentél. Megijedtem. –itt rá pillantottam, nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. –Nem értem miért vagy itt velem, de jól esik. Nem tudom, mit akarsz, mit érzel, és most mi van. De én pillanatnyilag jól érzem magam és tudom, mit akarok. Bill… - szavamba vágott.
- Csssss! –az ujját a számra tette. Felpillantottam rá. A homlokát az enyémnek nyomta, éreztem forró leheletét, az illata még erősebb lett. Teljesen beleszédültem a látványtól, a csokibarna szemeitől és az illatától. Leírhatatlan érzés volt. A kezeit a combjaimon pihentette, nem szóltunk semmit csak néztünk egymás szemébe. Zavartan ráztam meg a fejem, gyengéden ellöktem. Leszálltam és tétován pillantottam az ajtóra. Észre vette Bill is, hogy nem tudtam dönteni. Segített, az ajtó elé állt:
- Nem engedlek ki, míg meg nem beszéljük! –határozottság kellet nekem. Néha, annyira nem tudok dönteni és kellenek az ilyen határozott szavak. Kis mosollyal az arcomon, visszaültem. Eszembe jutott, hogy hol hagytam abba.
- Bill… - ránéztem. Leült velem szembe a földre, neki támaszkodott a falnak és feszülten várt.
- Annyit akartam csak, hogy igazából egy szavadba kerül minden. Ha akarod, maradok, ha nem akkor megyek, és nem zaklatlak többé. –könnyűnek éreztem magam és hirtelen felszabadultnak. Sok év gondolatai, gyötrelmei szabadultak fel bennem. Már hamarabb beszélnem kellet, volna vele beszélnem. Csak vártam, hogy végre mondjon ő is valamit.
- Nem haragszom, ha átmegyek pisilni? –nevettem. Mosolyogva állt föl:
- Átkísérlek. –megfogta a karom és áthúzott. Meglepődtem, de jó érzés volt fogni a kezét. Gyorsan WC-ztem kezet is mostam, majd neki támaszkodtam a falnak.
- Nem akarlak sürgetni, de otthon várnak és gondolom téged is várnak haza. –nem akartam említeni nevet, de nem bírtam, nem felhozni Becky-t. Megborzongott, de nem mondott semmit. Elém sétált, megállt pár centivel előttem.
- Megbízhatok benned? –mélyen a szemembe nézett és várta a válaszomat. Kicsit meglepett ez a kérdés, de végül is jogos, ha jól bele gondolok.
- Teljes mértékben! Legalább is amíg nem leszel híres megint. Tudod Isa-t is képbe, kell venni. –őszinte voltam és lényegre törő, most nem kell a köntörfalazás. Bólintott.
- Ezzel szerintem nem lesz probléma. Tom valószínűleg gitár tanár akar lenni, néha talán beállok hozzá, de én már ki is néztem egy divat céget, ahol elhelyezkedhetnék, mint divattervező, kritikus és egyszer kétszer talán modellnek is beállnék. –tetszett ez a lehetőség, biztatóan mosolyogtam rá. Akartam hinni benne és hittem is.
- Tetszik.
- Ennek örülök, közelebb csúszott. –a kezeivel a falnak támaszkodott, így kezei közé kerültem. Sebesebben vettem a levegőt és a szívem is felgyorsult.
- Kyla… - suttogta érzékien és halkan. Elpirultam nem tudtam miért. Félénken emeltem fel a kezeimet. Az arcára tettem. Szorosan fogtam. Lejjebb csúsztatta a kezeit, egészen a derekamra. Szorosan magához húzott. Pár milliméter választott el az ajkainkat. Nem bírtam tovább, hevesen letámadtam. Vad, szenvedélyes csókba forrtunk. A testembe a vér felforrósodott és száguldozott. Minden kiszállt a fejemből, különös buborékba kerültünk, ahol csak mi vagyunk.

Otthon:
- Toooooom bácsi! Hol van már anyu? –húzogatta a kislány megint keresztapukája pólóját. Fáradtan guggolt le hozzá.
- Nem tudom Isa. Tényleg nem tudom. –mondta ötvenedjére, fel kapta és felültette a székre.
- Azt mondom, kezdjünk enni. –szólt Silvy-nek.

- Rendben. - zavarba volt.
- Nem hiszel el, hol vannak? –idegeskedett Tom. –Már 2 órája oda vannak. Ugye nem ölték meg egymást? –a végét suttogta, ne hogy a kislány meghallja. Silvy fel nevetett, de csöppet sem vidáman.
- Ne haragudj Tom, de nem bírok enni. –ő is aggódott, ráadásul olyan furán érezte magát. Ideges lesz, ha csak Tom hozzá ér, ha hozzá szól, vagy csak egyszerűen nézi.

- Felhívjam Kylat? –nagyon idegeskedett Tom, ezért próbálta Silvy lenyugtatni.
- Nem is tudom. –látszott, hogy nagyon akarja, de nem is akart megzavarni semmit. –Szerintem fürdesd meg Isa-t és fektessük le, aztán meglátjuk. Rendben? –ránézett a lányra, aki zavartan nézett el.
- Rendben. –majd fel is állt és vitte Isa-t a fürdőbe.

46. rész

- Hova mész? Bill Kaulitz állj meg! –ekkor megállt a fekete hajú srác, aki elegánsan volt öltözve. Nem fordult hátra, sóhajtott egyet és egy sajnálom-ot morgott.
- Bill! Kérlek! –szinte már sírt Becky. Pár napja hirtelen minden rosszra fordult, veszekedtek, nem szóltak egymáshoz sokáig, mert Bill képtelen volt elmondani mi a baja. Tom se mondott semmit. Bill tovább indult, ekkor teljesen elöntötte a lányt a düh. Nem játékszer ő, hogy játszanak vele. A szerelme se az már, aki volt.
- Bill! Ha kilépsz azon az ajtón engem, nem fogsz látni többe! –suttogta a lány. Bill, mintha nem hallott volna elment.

Szidta, átkozta magát, hogy tehetett ilyet egy lánnyal? De érdekelte ez az óvodás dolog, volt egy elmélete, ami nem is hangzik ésszerűtlennek, de meg kellett előbb győződnie. Késik, tudja, bele is hajtott csak meg ne állítsák a rendőrök.

Szerencsésen érkezet meg az óvodához, kereset egy parkolót és gyorsan futni kezdett be, hamar meglelte az előadás helyszínét. Kereset egy jó helyet és nézte az előadást, egész közel állt így jól látta a gyerek arcokat. Kylat is látta.
Nem kellet sokat várnia rá is döbbent, hogy igaz az elmélete, az álma nem is volt álom, hanem valós dolog, alig bírt hinni a szemének. Ott látta azt a kislányt a színpadon, aki a fejébe járt napok óta, akit álmába és a mekibe látott.  A homlokára csapott, a meki… ledöbbenve figyelte a kislány mozgását, arcát és hangját. Annyira Kyla és az ő keveréke. Annyira szép és… még gondolataiba se bírt többet kimondani. A látvány, a döbbentet és ez az egész teljesen leblokkolta. Hihetetlen, hogy még csak most jött rá. Minden olyan más, hogy így tudja.
A műsör végén követni kezdte messzebbről Kylat, Tomot és a recepciós nőt, akinek még mindig nem tudja a nevét.
- Gratulálok Isa! –hallotta, ahogy gratulálnak a kislánynak. Messzebbről figyelte, közbe a gondolataiba merült és a kislányt tanulmányozta. Szép neve volt Isa, Isabelle… Mindig is jó ízlése volt Kylanak. Aranyos kislánynak tűnt. Sóhajtott, mikor aztán eljött az ő pillanata nem várt tovább előre lépett és így szólt:
- Gratulálok Isabelle! –mindenki ledöbbent és meglepődve bámulta őt. Mi olyan meglepő? Kaptam meghívót. –morgolódott a srác. Leguggolt a kislány elé, meglepődve tapasztalta, hogy ugyan olyan szemekbe ütközött, mint az övé. Zavarba jött és nem is tudott sok mindent mondani. Kyla szemeibe nézett hosszan, majd elment, azaz fel a tetőre.
Mikor jön már fel? –türelmetlenkedett Bill, már túl akart lenni a kínos és dühítő részeken, már ott akart járni, hogy kibékülve mennek el, már meg akarta ismerni Isabellt, aki neki sokáig Isabelle lesz. Még most is alig tudja felfogni, hogy apa, már 5 éve. Azt is nehezen tudja elhinni, hogy most van 6 éve, hogy elhagyta Kyla, akit még mindig szeret. Vajon ő szeret még engem? Mit érezhet? Lehet még köztük valami? –ilyen gondolatok tekeretek benne. Egyszer csak nyílt a csapóajtó és már nem volt ideje gondolkozni. Meg látta a lány sötét alakját, hallotta a meglepődő moraját. Hatalmas vágyat érzett, hogy oda menjen, átölelje és megcsókolja. De nem tehette, szomorúan nézett fel az égboltra.

Most készül elmenni, és én hagyom. Hagyom, hogy elmenjen, talán örökre. Nem értem… én. Istenem mit csináljak? Mit csináljak? –fel lemászkáltam, idegesen fogtam a fejem, remegett kezem-lábam. Nem tudtam dönteni.
Neki támaszkodtam a korlátnak és csak bámultam a várost, olyan nagy tömeg van még most is. Egy park volt szembe velem, szépen ki volt világítva. Szerelmes párok sétáltak és romantikáztak, a szívem hasadt meg és egyben nevetnem kellet, mint a filmekbe. Macska rúgja meg! Dühös lettem magamról. Miért van az, hogy sokan az önbecsülésük miatt nem mernek dönteni? Nem cselekednek? Elegem van ebből, nem érdekel, ha megaláz vagy, ha kinevet, már egyszer megtette túl éltem, még egyszer nem fog lesújtani és túl fogom élni még egyszer. Nem érdekel, hogy neki kéne előbb bocsánatot kérni, itt nem csak róla vagy rólam van szó, hanem rólunk! Én nem leszek a sok lány közül az egyik, aki gyávasága miatt nem lépett, aki az önbecsülését védte, aki elengedte a szerelmét, mert félt, hogy elutasítják. Nem engedhettem el… könnynek gyűltek a szemembe. Nem tudom hány perc telt el miután eltűnt a csapóajtó mögött, de még nem járhat messze. Rohantam, futottam. A szememből már potyogtak a könnyek, elmosódott a környezetem, de csak futottam. Nem érdekelt, hogy megbotlottam és valami borzalmas látványt nyújthattam. Benéztem minden nyitott helységbe, de nem találtam. Kifutottam az utcára, körbe futottam a környéket, de sehol nem leltem. Sírva mentem vissza, fel akartam vánszorolni a tetőre, hogy ott kibőghetem magam és elátkozhatom magam, de csak fél útig jutottam el. Nem tudom, hogy, de találtam egy női és egy férfi WC-t. Kidörzsöltem a szememből a könnyeket, hogy valamit lássak is, hogy melyikbe mehetek be. De bele kentem a festéket a szemembe, csípet és fájt. Nem érdekelt, hova nyitok be. Csak vizet kérek. A csaphoz léptem, megnyitottam és elkezdtem mosni az arcom, a hajam a számba, a szemembe és összevissza az arcomra tapadt. Idegesen karmolásztam magam. Ekkor egy gyengéd kéz fogta össze a hajam, a hátamat simogatta és segített lemosni a sminket. Nem tudom ki volt az, de nem is érdekelt. Jól esett a törődése.

Szeretném megköszöni mindenki komentjét! Nagyon sokat jelent :D És hálás vagyok értük :) És örülök, hogy tetszik :D puszííí mindenkinek!

45. rész

Mellé álltam, a korlátnak támaszkodott és a csillagokat bámulta, utánoztam. Nem mertem megszólalni, vártam, hogy ő mondjon valamit. De ő is arra várt, hogy én kezdeményezzek. Sóhajtva nézett le rám.
- Ma van az a nap, mikor elmentél, azaz már 6 éve. –kis fáziskéséssel felnéztem rá, de már csak a nyakát láttam, a szemei megint az égboltot pásztázta. Kellemetlenül bámultam én is tovább az égboltot.
- Akkor Isabelle most 5 éves? –nem nézett le
- Isa, és igen. –ismét őt néztem és ezennel vártam, hogy rám nézzen. Megint csak sóhajtott.
- Van fogalmad róla mennyire fájt, hogy elhagytál? És, hogy egy levéllel közölted, hogy ennyi. Van egyáltalán kis sejtésed is, hogy mennyit szenvedtem? –rám nézett. Barna szemei dühvel és csalódással volt tele. Éreztem, hogy bűnös vagyok. Nem bírtam tovább a szemébe nézni. A cipőmet kezdtem el bámulni.
- Sajnálom. –motyogtam.
- Hát ennyivel nincs elintézve. –morogta. Sóhajtottam.
- Bill! Lehet nem a legjobb döntés volt a levél, de érts meg ez volt a legjobb választás! Képzeld el, hogy mi lett volna, ha megmondom, hogy terhes vagyok, és a nyakadon maradok. Nem is tudtatok volna híres lenni, szenvedtünk volna csak.
- Szenvedtünk volna? Ne legyél már ilyen! Miért is? Megoldottuk volna, találtunk volna megoldást! Jöttél volna velünk, aztán 1-2 év múlva már házunk is lehetett volna. –álmodozott.
- Bill! Gondolkozz már! Még, hogy mentem volna veletek?! Terhesen? Vagy, hogy képzelted? Akkor még gyerek fejjel biztos más lett volna, meg a kislánynak is állandó hely kell, barátokkal és otthonnal. Nem valami buszban lakni és állandóan menni. El vagy tájolva. –felkaptam a vizet, hogy gondolhat ilyeneket? Nem mondott semmit. Aztán még se bírta, hogy nekem legyen igazam.
- És mit gondolsz? Meddig akartad ezt titkolni? Ha? –szembe fordult velem és dühösen izzó szemeivel nézett. Akaratlanul is hátrább léptem egyet.
- Nem tudom, tényleg! El akartam mondani. –magyarázkodtam.
- El akartad mondani? –hisztérikusan felnevetett. –Még is hogyan? Meg mikor? Ha nem költöztünk volna ide el, se mondtad volna.
- De elmondtam volna! –nem hagytam magam. –Csak az után, hogy végleg lecsendesült körülötted a sikítozó tábor.
- Mi? Most se láttok senkit. –körbe nézett. Ebben igaza volt.
- De még mindig vannak rajongóid! –próbáltam valami kitalálni, de éreztem, hogy itt elveszítem a csatát.
- Nem gondoltad, hogy mindig is lesz? Mivel elég sokat leraktunk az asztalra. –talán csak tényként tette fel ezt vagy csak épp biztosítani akart róla, hogy ő valaki és én meg egy kis senki vagyok. Sértődötten elfordultam. Lehet, nem kellet, volna, kinevetett.
- Szánalmas vagy Kyla Nelson! Elfordulsz, menj, menekülj megint a problémák elől! Mire vársz még? Talán jobb lenne ismét bujkálni és, ha kell, valami meg jössz, majd Tomhoz. Ügyesen ellenem fordítottad. Remélem az ágyban is jó volt. –Remegtem a dühtől, minden szava késként fúródott belém, minden szava végig égette a fülemet, a hallójáratomat és végig a szívemig. Legjobb védekezés most az ő hibái.
- Te nem vagy normális! Még, hogy én meg Tom? És nem én fordítottam szembe veled Tomot, hanem te voltál az! Kellet beverned neki egyet, féltékenységből nem kellet, volna! –szinte izzó lángok gyúltak a szemébe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire utál, de nem fejeztem be. –Ráadásul lefektetsz, azt mondod, hogy szeretsz és közlöd, hogy nem kellek neked. Becky-t is megcsaltad még nem tudja és össze fogtok jövő héten házasodni. –vágtam a fejéhez a dolgokat. Kicsit megütközött. Teste remegett a dühtől, mellkasa vadul fel –le mozgott. Elkezdett őrült módjára mellettem sétálni, oda- vissza. Próbáltam a higgadt arcomat mutatni, neki dőltem a korlátnak és vártam, hogy mi lesz. Nem bírtam ki, hogy ne hangosan gondolkozzak. Hát, ha fájdalmat tudok ezzel okozni neki.
- Talán én voltam a hülye… Ha megmondtam volna, hogy terhes vagyok 5 vagy 6 éve, nem tudom, nem lennél híres, rég a süllyesztőbe vesztél volna. Persze, ha valami kis picsát kúrtál volna meg és lenne gyereked tőled, egyből kapná az alkalmat, rohanna hozzád, hogy tönkre tegye a jövőd. Hát, ha neked az kellet, volna, sajnálom! Amúgy meg… - megakadt a szó a torkomba. Hirtelen megállt előttem, és szorosan megfogta a karom.
- Fogd be! –lassan és erőteljesen ejtette ki a szavakat. Nem érdekelt.
- Fáj az igazság Bill Kaulitz? Itt nem csak engem kell okolnod! Sőt… - még jobban szorította a karom.
- Igazad van! Oké? De fogd be egy percre! –szúrni kezdett a szemem, de, hogy a fizikai vagy a lelki fájdalomtól nem tudom.
- Aú! –jajgattam csendesen, de nem engedett el. Elkezdtem cibálni magam, mozogni és kirántani a karom a kezéből, de nem engedett inkább jobban szorította.
- Bill! A kezem. –kicsordult a könnyem. Hirtelen döbbenet ült ki az arcára, elengedett. Egyből a karomra kaptam, és dörzsölgetni kezdtem, több könny is kicsordult a szememből. A karomat bámultam és csendesen sírtam. Ő csak állt és nézett. Felnéztem rá, hogy mit akar még. Pár pillanatig farkas szemet néztünk, majd elindult a lépcső felé. Én meg csak néztem, ahogy lassú léptekkel baktat a lépcsőhöz. Hagyjam most elmenni vagy ne?

44. rész

Kivettem két szabadnapot a munkahelyről, mert hamarosan óvodai ünnepség, már meg hívtuk Silvy-t is. Jött hozzám az előadás napján segíteni, főzni. Közbe Isa idegesen gyakorolt. Dél körül bementünk az óvodába segíteni az utolsó simításokat elvégezni. Tartottak egy főpróbát, az alól kizavartak minket. Haza is mentünk, hogy átöltözzünk elegánsba, jött Tom is. Együtt 3-man indultunk el. A kocsiba:

- Remélem menni fog neki. –izgultam. Azt akarom, hogy Isa ügyes legyen, és minden jól menjen.
- Nyugi ügyes lesz! –nyugtatott Silvy. Az útra koncentrált, én és Tom hátul ültünk.
- Tom mi a baj? –mióta megérkezett csendes volt. Nem szólt semmit, teljesen elbambult. Meglengettem a kezem előtte: -Hahóóóóó!
- Hm, micsoda? –megrázta a fejét és felém fordult.
- Jól vagy? –aggódtam
- Jah, persze igen! –megint az ablak felé fordult.
- Nah még is! Mi az? –megbökdöstem. Kellemetlenül nézett rám, megrángatta a vállát.
- Nem tudom, csak olyan fura…
- Mi a fura? –bele vágtam a szavába.
- Hát ez. –teljesen egyértelműnek tartotta, mintha tudnom kellene, mire gondol. Felhúztam az egyik szemöldököm és rápislogtam.
- Lassan 1 hónapja itt vagyok már, és mióta ide költöztünk teljesen felfordult a világ. –kinevettem
- Nem mondták még? –szemeibe pillantottam. –Ez Amerika!
- Hajj… - mintha mérges lenne.
- Tom! Mondd már! –kezdtem én is mérges lenni.
- Bill! Ő a bajom, napok óta bezárkózott, ha meg kijön, azt kérdi, hogy elmenjen-e vagy ne. Nekem meg adnom kell a hülyét, legszívesebben páros lábbakkal rugdosnám ki Becky-t és magammal cipeltem, volna Billt. Bezárnálak titeket egy szobába, és addig maradnátok, bent míg ki nem békültök. Kezdtek nagyon gyerekesek lenni.  –dühöngött. Silvy halkan felnevetett és meg piruló fejjel fordultam el. Fél perc múlva:
- Én tehetek róla. –szóltam. Silvy izmai megfeszültek és a visszapillantó tükörből lesett felénk, várta, hogy mi fog ebből kisülni.
- Igen te tehetsz róla. –hagyta ennyibe Tom. Megfájdult a fejem, a szemem szúrni kezdett és legszívesebben kirohantam volna a világból, de nem tehettem.

Az ünnepségen sok szülő, barát és ismerősök eljöttek. Leültünk a helyünkre. A terem egyre jobban kezdet megtelni, magam mellé néztem a szék még mindig üres volt, a műsor pedig hamarosan kezdődik. Csalódottan sóhajtottam, de hiába forgolódtam, bámészkodtam, nem láttam.
Hirtelen a függönyök széthúzódtak és a műsor elkezdődött. Nagyon ügyesen színészkedett Isa. A lelkem csak úgy dagadt a büszkeségtől. A show végén hatalmas lelkesedéssel tapsoltunk. Megkerestük Isa-t gratuláltunk neki, és oda adtuk az ajándékokat. Már menni készültünk, mikor valaki szólt a hátunk mögül.
- Gratulálok Isabelle. –egy kéz nyúlt a kislány felé. Félénken nézett fel rám, csak bólintottam. Bátortalanul kezdett el lépegetni Bill felé. Bill arcát figyeltem, de nem tudtam leolvasni semmit se. Nem sokat szólt, igazából annyit mondott csak, hogy nagyon ügyes volt, majd felém pillantott hosszan és elment. Tudtam, hogy beszélnünk kell. Isa zavarodottan bújt hozzám.
- Figyelj kincsem! Most elmész keresztapuval és Silvy nénivel haza én meg, majd utánatok megyek. –megpusziltam.
- Minden rendben? –a fülembe súgta Tom mi közbe, átadtam neki Isa-t. Bólintottam.
- Sok sikert! –Silvy.
Nem tudtam, merre mehetett Bill, de arra mentem, ahol távozott. Egy szűk, homályos folyosóra lyukadtam ki. Végig mentem, sehol egy ajtó vagy valami átjáró. A folyosó végén lépcső volt. Azon kezdtem el felmenni. A szívem dübörgött, a félelem ezerszeresére nőtt bennem és az adrenalin szintem is felszökött. Halkan és óvatosan lépegettem fel. Egy csapóajtóba ütköztem, felnyitottam és az épület tetején találtam magam. Tátott szájjal bámultam szét. Be lehetett látni, majdnem egész New York-ot. Felmásztam teljesen, közelebb mentem a korláthoz és csak bámultam a kilátást. Gyönyörű volt! Már besötétedett, a lámpák felgyúltak, minden csillogott és villogott, az idő is kellemes volt. Hirtelen békesség tört rám és nagy szeretett, minden gondom elszállt. De ahogy jött ez a felemelő érzés úgy múlt is el. Eszembe jutott Bill. Körbe néztem a tetőn, meg is láttam a másik oldalon, engem figyelt. Félénken indultam felé. Most jön a nagy kiabálások és veszekedések.

Ma még jelentkezem! Mindenképp :D addig is bírjátok ki, remélem tetszett :) puszí ŁŁ

43. rész

Az ajtó csak egyre szélesebb lett, én még mindig a földről bámultam sápadtan, hát vége a nagy titoknak. Bill szemei kíváncsian lestek be, darabig csak némán bámulta a kislányt, majd elkezdett szédelegni és kidőlt. Ekkor futott be Tom, futhatott, mert a nyelve kilógott a szájából és liheget.
- Becky… mondta –nyögte ki. Az ájult Billre pillantott, majd rám. Isa fent volt és bámulta a fekete hajú embert, félve szaladt ki hozzám és átölelt szorosan, megijedt, ahogy én is.
Billt becipeltük a hálószobámba, Isa-t megnyugtattam, hogy jól van apa, csak kicsit beteg. Sokáig bámulta, aztán elaludt mellette. Lefektettem. Tommal aludtam ma a kanapén. Szerencsére elfértünk rajta kényelmesen. Megbeszéltük, hogy reggel elmennek Tomék korán, én meg majd beadom Billnek, hogy csak álmodta, de lehet nem is fog emlékezni, olyan részeg volt. Nem vártam a reggelt… utáltam.
Reggel 8-kor, Tomék elhúzták a csíkot halkan. Felöltöztem, hívtam Becky-t, hogy itt van Bill és alszik, aztán elmagyaráztam neki, hogy Tomhoz jött totál részegen. Megnyugodott, gondolom, azt hitte, hogy hozzám jött. Én az ő helyébe rég rájöttem volna.
9-kor… dolgoznom kellet, volna már, de nem hagyhattam egyedül Billt. Elkezdtem jó hangosan csapkodni az edényeket a konyhába. Ez hatásos volt, botorkálást hallottam. Hátamat mutattam a konyha bejáratának, nem akartam látni.
- Mit keresek itt? –rekedt volt a hangja.

- Jó reggelt! Tegnap részegen beállítottál, hogy Tomot akarod, aztán kiszédültél. - közöltem vele a tényeket. Vajas, parizeles kenyeret tettem az asztalra, egy pohár vizet és gyógyszert. –Ezeket edd, meg aztán hívok taxit és haza mész. –végig kerültem a tekintetét, miután leraktam az ennivalót elé, ki akartam menni. De megfogta a karomat, ki akartam rántani, erre szorosabban fogta. Nem is engedett el, míg meg nem fordultam, felé.
- Mi kell még? –nem enyhült a hangom, ugyan olyan bunkó és hideg volt. Nem szólt semmit, felállt és közelebb rántott magához. A tekintetemet kereste, de kerültem. Kezeibe vette az arcom és kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek, lehunytam a szemem, összeszorítottam a szám és vártam, hogy elengedjen.
- Kérlek… - suttogott, de ezzel nem ér el semmit. Ekkor hirtelen az ajkait éreztem a számon, erőszakosan magához ölelt, szorosan közre fogott, szabadulni se tudtam. A nyelve akaratosan bújt volna át, de a számat összeszorítottam, de nem adta föl. Kezeivel simogatott, ajkaival a nyakamat és a vállamat csókolgatta. Próbáltam uralkodni magamon és észnél lenni, próbáltam ellenkezni, de az agyamat ellepte lassan a tudatlanság, valamiféle köd. Akaratlanul szétnyíltak az ajkaim és egy halk sóhaj jött ki a torkomon. Gyorsan ráhelyezte a száját, az enyémre, nyelvét átdugta és vadul, kétségbeesetten csókolt. Én meg csak hagytam és vártam, hogy végezzen, egy könnycsepp is kicsordult a szememből. Miért csinálja ezt?
Elengedett. Leült az asztalra és evett. Én meg csak ott álltam tovább csukott szemmel, megsemmisülve. Többszörösen átverve és szánalmasan éreztem magam. Csendesen vonultam a nappaliba, leültem a kanapéra, megsemmisülve, dühösen vártam, hogy elhúzzon. Nem kellett sokat várnom, már az ajtóba állt, de még visszaszólt:
- Sajnálom Kyla! Teljes szívemből, ha így szeretnéd… én elfogadom. –nem néztem fel rá, nem érdekeltek a szavai el akartam engedni a fülem mellől. Nem is értettem mit hablatyol. Ledőltem a kanapéra, és csak feküdtem és szenvedtem.

És, mintha tényleg elfogadta. Rendesen csinálta a dolgát. „Szerette” Becky-t, tervezte az esküvőt, és minden úgy lett, ahogy Becky szerette volna. Én se viselkedtem rosszul, szerződéseket kötöttem, programokat szerveztem és Bill-ék esküvőjén is rendesen dolgoztam. Jobbnál jobb ötleteket adtam. Becky érezte a fagyos hangulatot közöttünk, de nem szólt semmit.
Tom se panaszkodhat, legalább is én így gondoltam, de neki nem tetszett ez.
- Kyla Nelson! Elegem van belőled és Billből is! –ezzel el is ment. Isa kíváncsi szemekkel nézett rám, de nem mondtam neki semmit. Én nem szenvedek, ha Bill se! –győzködtem magam. Persze, ha lenne egy kicsi bátorságom is, elmennék Billhez és megkérném, hogy legyünk együtt, vinném Isa-t is, de nincs. Már pedig hamarosan be kell, hogy vezessem Isa-t, közeledet az óvodai fellépése.
Tom füstölögve ment haza, bár tudta, hogy ott se várja jobb hangulat. Bill szerelmi bánatba szenved, Becky meg az őrületbe kergeti a rengeteg kérdésével. Fáradtan állt be a garázsba. Bemászott a házba és milyen igaz volt, amit gondolt. Be se tette már a fél lábát Becky körülötte ugrándozott. Próbálta kikapcsolni az agyát, de egyre jobban csak idegesebb lett. Bevett egy fájdalom csillapított, felment Billhez és rácsapta az ajtót Becky-re.
- Bill Kaulitz! A fene vigye el az önbecsülésedet, vagy nem tudom midet. A sarkadra állhatnál már végre! Elegem van a kis Becky-dből! És belőled is, szereted, tudom! Ős is téged, ne! Ne kérdezd, hogy tényleg, vagy, hogy honnan tudnám. Dönts! Adok 1 hetet, ha Becky-t választod, elveszítesz 3 embert, engem többé nem látsz! Ha még is látni akarsz, nyerni fogsz, és boldog leszel. Elegem van már a bénázásaidból. Ezzel a rasztás elintézett mindent. Átment a szobájába és elégedetten dőlt az ágyába és bekapcsolta a Tv-t. Eszébe jutott Isa meghívója, előhalászta a zsebéből. Nézegette, majd kipattant az ágyból és bedugta Bill szobájának az ajtaja alatt.

A fekete hajú srác, ismét az álmára gondolt, amit Kyla-nál álmodott. Egy barna hajú, tüneményes és barna szemű kislányról álmodott, aki kísértetesen hasonlított rá és Kyla-ra. Elgondolkozott, hogy a jövőt látta volna? Hirtelen gondtalanná vált minden baja. Ha a jövőt látta, nem kell félnie, megbocsát neki Kyla. És, ha igazat mond Tom? –ezen gondolkodott órákig. Közbe Becky teljesen az őrületbe kergette a tudatlanság. Ekkor egy különös hangra figyelt fel. Felkelt, hogy megnézze, mi lehetet az. Egy borítékot vett észre, ügyetlen kezek készíthették. Kíváncsian bontotta fel, egy meghívó volt benne, valami óvodai rendezvényre. Csodálkozva nézte, megnézte, hogy van-e még benne valami. Volt, egy rajz, amin egy anya, apa és egy kislány volt. Mindegyik rajz figurák nagyon hasonlítottak rá, Kyla-ra és a különleges álombeli kislányra, akit már látott egyszer valahol, de nem emlékszik hol.
Mi ez az egész?

Esetleges helyesírási hibákért utólag is bocsi! Fáradt vagyok :) remélem tetszett, puszí Ł

42. rész

Reggel Becky hívott, hogy szeretne velem találkozni és esküvői ruhákat nézni. Akár mennyire nem akartam, muszáj volt beleegyeznem. Kellemetlenül kezdtem el öltözni. Készítettem reggelit Tomnak és Isa-nak. Hagytam egy üzenetet és elmentem.

- Istenem… istenem! Hogy tehettem ezt? Hogy? Vele, aki olyan törékeny és fontos számomra. Még is megtettem. –Az énekes dühösen járt fel- alá a szobájában és gondolkozott. – Most is Becky-vel van. Istenem, hogy lehetek ekkora szemétláda? Hogy? Megcsaltam Becky-t és még ki is használom. Nem is ismerek magamra. Tommal is összevesztem, behúztam neki, és az óta se jön haza, hol lehet? Áh ezen nem is kell gondolkozni, biztos Kylanál. Kyla… őt is mennyire megbántottam. Kihasználtam a legnagyobb gyengeségét, a szeretetét. Annyira élveztem a tegnapot… - kirázta a hideg, ahogy visszagondolt. Érzések ezrei zúdultak rá. Szeretett, remény, vágy és a düh, bosszúság, undor, bűntudat. Undorodott magától, hogy képes volt megtenni. Nem volt elég ereje ellenállni a lánynak, aki ártatlanul és minden hátsó szándék nélkül találkozni akart vele, erre ő egy nagy orgiát, csapot. És, ha ez nem elég Becky sejt valamit és még mindig nem mondta el neki, hogy mi ez az egész, csak hebeget- habogott tegnap is. Pedig Tom sokat elárult. És ma mindennek vége szakadhat! Becky és Kyla együtt töltik a napot. Tom is ellene van és ezt meg is, érti. –a fekete hajú srác, barna mandulavágású, gyönyörű barna szemeiből könnycseppek hulltak. A falnak dőlt és csak összetörve, nagy ürességgel a lelkében ott állt, majd egyre jobban csúszott lefele és leült. Az arcát a kezeibe temette. A tegnapi nap emlékeit idézte fel.
Az érintések, az erős és bódító illata, az a szerelmes pillantása és reményekkel csillogó teli gyönyörű szemek. És talán ő az, aki tudja, hogy mi is kell neki igazán.
Az orrában még mindig benne volt a lány illata, ha lehunyta a szemét mindig csak őt látta, ha végig simítja a karját, ahol megérintette a lány, még mindig érzi a puha, lágy érintését. Ha kezeit összefonta, még mindig tudja, milyen a lány tenyerei. Szerette őt, és még mindig szereti. Nem verte ki a fejéből ez előtt se, csak jól eltemette. De ő elszúrta tegnap és az egyetlen egy esélyét is elbaszta örökre!
- Kyla… - a karjaiban feküdt a lány, és ő boldogan simogatta és szorította magához. A lány csendesen felpillantott.
- Mond Bill. –nem tudott mit mondani. Boldog volt, de még is motoszkált a fejében valami, ami nem hagyta nyugodni.
- Bill… - a lány hangja tele volt kétséggel. – Most mi lesz?
- Nem tudom Kyla, nem tudom. –Bill szemeiben bűntudat, boldogság és tudatlanság egyszerre keveredett. Nem szóltak semmit, csak feküdtek egymáson, és szorosan fogták egymást. Ezt a romantikus idillt egy telefon csörgés zavarta meg.
- Ne vedd fel! –kérlelte a lány.
- Mi van, ha Becky? –a fiú kiszállt az ágyból és megnézte, eltalálta. Felvette. Kicsit meglepődött, majd hümmögve leült az ágyra, közbe átölelte a mellette ülő lányt.
- Rendben, kincsem! Rendben. Oks, sietek! Szeretlek, csók! –ezekkel, a szavakkal búcsúzott el a feleségétől. A lányt közbe undor fogta el, és a hideg rázta. Szereti? Kincsem?
- Nah?
- Kyla… én sajnálom, de nekünk nem kellet, volna ezt. –az énekes felállt és hátát mutatta a lánynak - szeretem Becky-t. A lány minden egyes tagja remegett, lelkét minden szó egy-egy darabra tépte.
- Mi… micsoda? –nem értette… az előbb még azt mondta Bill neki, hogy szereti, és vele akar lenni. Most meg ez? Düh és csalódottság fogta el. Undorodva nézett Bill hátára. Összekapkodta a ruháit, felöltözött és már az ajtóban állt. Visszafordult:
- Fordulj meg Bill! Nah gyerünk, fordulj már meg! –üvöltött. –Látni akarom a szemeidet, azt, hogy mekkora gyáva féreg vagy és egy kis alattomos dög! Kihasználod az embert, közbe feleséged van. Nem is értem miért dőltem be neked… hány lányt fektettél még le rajtam kívül? Remélem szenvedni, fogsz elkövetkező éveidben! –legszívesebben szembe köpte volna, de nem tette inkább elfutott.

Ordított egyet, felállt és a falba bokszolt egyet. Reccsenést hallott, majd hatalmas fájdalmat érzet az ujjaiban. Az ágyra rogyott és sírt. Tomot akarja! Úgy érezte, hogy ezen a világon most ő a legszerencsétlenebb, leghülyébb és legszívtelenebb.

Már a 10. ruhánál járunk, de ez sem tetszett Becky-nek. Legszívesebben fejbe lőttem volna, de nem is tudom miért nem tettem meg.
- Szerinted? –lelkesen jött ki az öltözőből a 11. ruhába.
- Jó. –nem tudtam többet mondani. Halálra untam magam és már haza akartam menni, fájt a fejem, a lábam, az ujjam, azaz mindenem.
- Megint csak jó! Kyla! Mi a bajod? –leült mellém. –Mi a szösz? Hogy neked tálaljam ki a gondjaim? –dühöngtem magamba.
- Semmi Becky, tényleg! Inkább válasszunk egy ruhát. –tereltem a témát.
- Nem, amíg el nem mondod mi a bajod! Olyan búval basszott vagy, de nem csak te, hanem Bill is! –a szája elé kapott. –Csak nem összevesztetek? Jajj, ne már! Remélem kibékültök, Tom is eltűnt, te tudod, hogy merre lehet? –bosszúsan ráncoltam össze a homlokom, szóval Bill még mindig nem mondott neki semmit. Hát én se fogok, bár… nem is lenne olyan rossz ötlet. Rápillantottam, már nyitottam a szám, de inkább elfojtottam egy sóhajba a bennem feltörő szavakat.
- Becky! Kérlek, a ruhákat! Már dél van. –kérleltem.
- Jó, jó! –végül aztán sikerült találnia egyet, ami a legnagyobb, legdrágább, legpazarabb volt. Nekem nem tetszett, én biztos valami szolidabbat választanék, de hát nem az én esküvőm lesz. Becky ragaszkodott, hogy ebédeljünk együtt és dumcsizzunk, mint két jó barátnő. Be nem állt a szája.
- És tudod, Bill…- mindig, ha felhozza hányingert és bosszúvágyat kapok. –olyan fura, mióta haza jöttem. Nem akarok kitálalni mindent neked, de –itt közelebb hajolt –a szex se olyan jó már vele… - megborzongtam. –Nem tudsz ajánlani valamit? –nah itt telt be a pohár.
- Becky! Ne haragudj, próbáltam kedves lenni és türelmes, de nekem jobb dolgom is van, mint a te szexuális kapcsolatodat kibeszélni, ne haragudj, de mára végeztünk! –ezzel ott hagytam a picsába és haza mentem.

Tomék is otthon voltak. Adtam egy kis kimenőt Tomnak, elment a haverjához. Addig mi elmentünk vásárolni a vacsorához, spagettit akartam főzni. Isa kedvence, ahogy az apjáé.
Este 9-kor lefektettem Isa-t, majd elmentem fürödni. Lehunytam a szemem és próbáltam ellazítani az izmaimat. A comb izmaimnál jártam, mikor hangos dübörgést hallottam. Riadtan pattantak ki a szemeim. Magam köré csavartam egy törölközőt és Isa szobájához futottam, rendben volt. Újabb dübörgés. Valaki az ajtó mögül. Megijedtem, ki lehet az? Tomra gondoltam, résnyire nyitottam az ajtót.

Bill volt az… épp rácsaptam volna az ajtót, de a lábától nem tudtam.
- Bill Kaulitz! Takarodj innen! –suttogtam.
- Nem, amíg nem beszélhetek Tommal! –szinte üvöltött.
- Bill! Menj innen! Nincs itt Tom! –próbáltam kituszkolni, de már bent volt. Csapkodva nézett mindenhova és kereste Tomot.
- Bill! Takarodj a lakásomból, mit képzelsz magadról? –rettentő dühös lettem.
- Tomot! –suttogta.
- Mondtam már nincs itt Tom! –suttogtam hangosabban. Isa szobája ajtaja elé álltam.
- Mi van ott? –hisztérikus volt a hangja. –rátapadtam az ajtóra. –Had nézzem meg! Ott van Tom?
- Nem, nincs itt! Tűnj már innen! Bill, ha egy lépéssel is közelebb jössz, feljelentelek! –fenyegetőztem. De nem hatott… közelebb jött, ekkor megcsapott az erős alkohol szag.
- Te részeg vagy! –meglepődtem. Semmire se reagált, arrébb próbált tuszkolni, de nem engedtem. Nagyobb erővel lökött arrébb. Elestem, szabad útja lett Isa szobájához. Rémült arccal figyeltem, ahogy a kilincsre simítja a kezét és lenyomja.

Entschuldigung a késői hozásért!

41. rész

Sírva futottam el a házból. Hajam össze vissza, sminkem szétfolyva, a ruhám azt se tudtam, hogy állt, de ez mind nem érdekelt. Csak futottam haza fele, mindenkit fellöktem, aki útba volt. Egy parkba kötöttem ki, nem tudtam, már hol vagyok. Nem is érdekelt. Leültem egy eldugott, sötétebb helyre és csak bőgtem. Írtam Tomnak, hogy ne várjon, Silvy-nek is. Ott ültem üresen, szétszakított lélekkel és tátongó hatalmas fekete lyukkal. A szívem már amúgy is ezer darabokra volt törve, szinte már lehetetlen, hogy még jobban fájjon. Hogy még jobban rosszabbul legyek. Üvölteni, dühöngni lett volna kedvem. Elverni jól Bill Kaulitz-ot és elfelejteni örökre. Elcsábított én meg engedtem, annyira hülye voltam! Eddig tudtam, hogy csak kihasznál. Azt is tudtam, hogy már nem szeret és még is, engedtem. Csak, hogy akkor abba a pillanatba jó volt és volt remény is. A telefonom ismét rezgett, nem kellene elhagynom magam ennyire. Isa számít rám. Próbáltam magam lenyugtatni, de sehogy se ment. Felhívtam Silvy-t, hogy nem tudna-e értem jönni. Próbáltam elmagyarázni, hogy hol vagyok.
- Oké! Kb., tudom, hol lehetsz. Figyelj! Maradj ott, rendben? Próbálj lenyugodni, rohanok! –le is tette. Felhúztam a térdeim, ráfektettem az állam és lehunytam a szemem, észre se vettem, elaludtam.
Napsütésre keltem fel, ijedten néztem körbe, csak nem a parkban éjszakáztam? Szerencsémre nem, Silvy szobájában voltam, de, hogy kerülök ide? Csörömpöléseket hallottam kintről, kimásztam az ágyból, nyújtózkodtam egyet és kimentem.
- Jó reggelt. –alig bírtam beszélni.
- Jó reggelt! –aggódva pillantott rám.

- Ennyire borzalmasan nézzek ki? –fancsali képet vágtam. Csak bólintott. Leültem, öntöttem magamnak kávét és egy kortyra megittam.
- Tegnap… mi történt? –elmeséltem neki mindent, aztán ő is, hogy milyen állapotban talált meg, alig tudott a kocsiba cipelni, hogy végig bőgtem, pedig nem voltam eszméletemnél. Kikereste Tom számát a telefonomból és felhívta.
- Aggódik érted és várnak téged. –sóhajtott egyet, majd átölelt. –Segítek elfelejteni! –megsimogatta a hátam.

- Köszönöm! –rá mosolyogtam. –Figyelj, szólnál, hogy ma nem megyek? Átveszed? Holnap ígérem, hogy megyek, de most… nem lennék képes rá.
- Hé nekem nem kell magyarázkodnod! Egyszer lássam meg Billt… - mérgesen ökölbe szorította a kezét. Megborzongtam a név hallatán. Szánalmat éreztem magam felé, ekkora barmot mint én…
Taxival haza mentem. Szó nélkül fürdőbe vonultam és lezuhanyoztam, nem akartam magamon érezni az illatát, nem akartam tudni, hogy érintései vannak rajtam, a csókjai, semmit se akartam érezni. Ki akarom örökre zárni! Kitépni a szívemből. A tükör elé álltam, megijedtem magamtól, a szemem vörös volt és duzzadt. Az arcom falfehér és szinte láttam az arcomon az élettelenséget. Felvettem egy otthoni ruhát, tettem egy kis sminket, hogy ne nézzek ki olyan szörnyen és kimásztam a fürdőből.
- Anyaaaaa! –boldogan futott, szorosan átölelte a lábaimat. Ez a kis apró lény az, aki miatt vagyok még mindig itt és élek. Ha ő nem lenne én se… Tom is boldogan üdvözölt. Hálás voltam érte, hogy itt volt Isa-val és, hogy nem kérdezi a tegnapit. Bár szerintem sejti. Elmentünk így 3-man vásárolni. Kerestünk nekem valami parti felsőt vagy ruhát, Silvy-nek is néztem. Találtam is. Tom is vett magának pár dolgot. Isa, pedig a játékboltba ragadt. Jól szórakoztunk. Kicsit sikerült nem Billre gondolnom. A mekibe ültünk és ebédeltünk. A buliról beszélgettünk, hogy jönne Tom is és, hogy hívja Georg-ot és Gustav-ot is. Biztos örülni fog neki Silvy. A részleteket beszéltük, mikor Tom arca hirtelen lefagyott. Hátra néztem, hogy mit láthatott. Hát hadd ne mondjam… Bill és Becky. Becky? De hát ő… mit keres itt? Gyorsan visszafordultam.
- Menjünk. –jelentette ki Tom. Helyeseltem, felkaptam Isa-t, hogy valamennyire elrejtsem. Tom a szatyrokat vette egy kézbe, a másik kezét a derekamra fonta és elslisszoltunk. Isa csak bámult hátra és nézte a fekete hajú alakot.
Bill a kislányt bámulta… annyira hasonlít valakire… és nem is akár kire. Elsápadt.

- Tom! Nincs véletlenül sebtapaszod? –elvágtam az ujjam, de sebtapaszunk már nincs, mindet elhasználtuk Isa fejére.
- Nincs. - bejött a konyhába. –Elmenjek?
- Hu hát megtennéd? Mire haza jössz kész lesz a kaja. –rámosolyogtam. Puszit nyomott a homlokomra, majd elment haza sebtapaszért.
- Szia Becky! –köszönt Tom kicsit sem kedvesen. A konyhába kutatott, tudja, hogy itt van valahol…
- Szia Tom, hát te merre voltál? Mit keresel?
- Sebtapaszt. –egyszerű és bunkó volt. Soha sem kedvelte ezt a lányt, de tűrte Bill miatt, de most már nem fogja tűrni.
- Tessék. –egész dobozzal volt a kezében. –Történt…- elakadt a szava, csak most látta Tom szemét. –Jézusom kivel verekedtél?
- Kérdezd Billt. Kösz a dobozt. –és már ment is volna. Az említett ekkor jött le a lépcsőn.
- Tom! Na végre, elárulnád nekem kivel, voltál a plázába?

- Nem tartozom neked magyarázattal! Tudok mindent Bill! És elég gerinctelen vagy, megint nem alszok itthon. Nah cső! –felkapta a vizet, még, hogy képzeli azt, hogy őt vallatja? Mikor neki kéne elmondania mindent annak a nyomorult csajnak, akit nem is szeret. Úristen, hogy lehet ekkora barom az öccse? Most bassza el az életét, azzal, hogy hozzá megy Becky-hez.
De tudja, hogy fognak még beszélni és megpróbálja, majd meggyőzni.

Éreztem, hogy történhetett némi feszültség a Kaulitz lakban, de nem mertem rákérdezni. Legalább is, míg Isa fent van. Olyan kis furcsa volt, most ő is. Csendes és gondolkodó. Hiába kérdeztem, mi a baj nem válaszol. Szóltam Tomnak is erről és kértem, hogy derítse ki, de nem tudta kihúzni belőle.
Lefekvéskor jött ki belőle:
- Anya. –nem nézett rám.
- Mond kicsim. –leültem az ágya szélére.
- Én… délbe, apát láttam? –rám nézett. Tomra néztem, nem tudott szólni semmit se, inkább kimenekült. Sóhajtottam egyet, férfiak… menekülnek az ilyen helyzettől.
- Igen, kicsim őt. A fekete hajú volt. –a szemébe néztem, látni akartam, hogy mit szól hozzá, de semmi érzés nem ült ki az arcára.
- Ugye nem tud rólam? Azért menekültünk el hirtelen? –megint ledöbbentem, hogy milyen okos lányom van.
- Kincsem… én. Annyira sajnálom. –eltemettem az arcom a tenyerembe, annyira szégyelltem magam, annyira! Az ölembe mászott és átölelt.
- Szeretlek mama! Nem haragszom rád, persze nem értem miért van ez így, de bízom benned, mami. –a szívem szakadt meg és egyben dagadt, hogy ennyire szeretni való lányom van. Betakartam, lekapcsoltam a lámpát és kijöttem Tomhoz. Elmeséltem neki mindent, a tegnapit és a beszélgetést. Mérges volt tesójára, de nem ment haza megverni. Mellettem maradt és vigasztalt.

40. rész

Rövidebb rész lett, mint az előző, de tartalmasabb is :D nekem tetszik, remélem, hogy nektek is ;) Jó olvasást :D ŁK

Reggel megbeszéltük, hogy Tomék megvárják a 8-at, és csak utána mennek el pár ruháért és ilyenekért. Megadtam a munkahelyi telefonom számát is, hogy, ha bármi gond van ott is, elérnek. Elbúcsúztam tőlük és indultam is be. Silvy már várt.
- Szia! Mizujs? –kávéval várt. Egy mosollyal köszöntem meg. Leültünk a kanapéra és beszélgettünk. Elmeséltem neki a tegnapit.
- Szent isten! Ááááh, tuti féltékeny volt! –röhögött a csaj.
- Nem tudom, remélem. –szemeim felcsillogtak. –Figyelj, mikor is lesz akkor az a koncert? Bulizni akarok.
- Húúú, de rég hallottam már ezt. –nevetett én is nevettem.
- Figyelj, pénteken, megveszem a jegyet, valamikor meg elmehetnénk ruhát nézni. Hozzad Isa-t is! Régen láttam a kiscsajt. –ezzel ki is ment, mert 8 óra volt már és hamarosan befut Bill. Már múlt 10 perccel is. A tükör elé álltam és megnéztem magam. Egy hosszított fekete felsőbe voltam és cica gatyába. Hajamat ismét leengedtem és erősebb fekete smink volt rajtam. Épp a sminkemet igazítottam, mikor szóltak hátam mögül.
- Nagyon csinos vagy! –ijedten fordultam meg. Olyan hirtelen mozdulattal, hogy elestem. Elképedve néztem még mindig fel. Bill közelebb sétált és nyújtotta a karját felém.
- Ne haragudj! Kopognom kellet, volna. –mosolygott. –Nem sokat változtál. –jó hangulatba lehetet, de vajon mitől?
- Semmi. –belekapaszkodtam a kezébe és felálltam. Zavartan igazítottam meg a ruhát. Ott álltam, mint valami barom, pedig ebbe az irodába én vagyok az úr.
- Szerintem üljünk le, vagy…?
- De, de persze! – leültünk. Zavart, hogy bámul, hogy szinte felfal a szemével. Próbáltam a munkára koncentrálni, de mindig bele zavarodtam. Ezt most direkt csinálja? Meg se szólalt még, ha kérdeztem, akkor se.
- Van valami rajtam vagy mi? –magamra néztem. Kinevetett, bevágtam a durcit.

- Miért kell ezt erőltetni? –közelebb hajolt. - Nagyon, de nagyobb szép nő lett belőled. –fájdalmasan pillantott rám. Elhajolt, hogy ne kísértse magát jobban. Elpirultam.
- Bill… ezt erőltetni kell? –ránéztem. –Vagy…. Mire gondolsz?
- Erre az egészre. Ez valami jel, hogy mi találkoztunk. Nem gondolod? –mintha el akart volna csábítani. Közelebb hajoltam én is.
- És még is mit kéne tennünk, attól függetlenül? Hm…? –átült mellém. Visszahőköltem, a kanapé másik végére csúsztam, de őt ez nem bizonytalanította el. Egyre csak közelebb csúszott felém. A szívem gyorsabban vert, levegőt gyorsabban vettem, elvesztem a tekintetébe. Teljesen hozzám simult. Az egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikkal a hajamat birizgálta. Éreztem, hogy ő is szaporábban veszi a levegőt. Lehunyta a szemét és megszagolta a hajam. Különös zsibbasztó varázslatba kerültem, csak ő és én. Itt csak mi voltunk, igen mi. Közelebb hajoltam hozzá, átkaroltam a nyakát és a számat a nyakára tettem. Kirázta a hideg, engem is. Kicsit eltolt magától, mosolygott. Az ajkai egyre jobban közeledtek az enyémhez. A szemeit lecsukta, én meg az utolsó pillanatig kiélveztem a közeli látványát, majd lehunytam a szemem és engedtem a csókjának. Forróság öntött el, fellobbant bennem újra a szerelem, a vágy és 5 éves álom valósult meg hirtelen. Szorosan fogtuk egymást és percekig egymásba forrtunk, éreztem, hogy ő is szeret még.
Tudtuk, hogy bűnt követünk el, hogy ezzel megsértjük Becky-t és a szerződés, nem tudom hányadik pontját. De ez akkor, abban a pillanatban nem érdekelte egyikkőnket se. Csak érezni akartam, még többet kapni belőle. Akaratlanul megindultak a kezem, a hátán lecsúszott a pólója alá kalandozott. Lihegve tolt el egy kicsit magától.
- Nem szabadna. –lehunyta a szemét, átölelt. –De akarlak!
- Bill…- nyögtem. –Én is.
- Gyere! –felhúzott, ki siettünk az utcára, Silvy nagy szemekkel bámult utánunk és az összefont kezünket egyből kiszúrta. Nem mertem felé nézni, nem mertem szólni neki. Tudom, hogy ő okosabb lenne és tudom, hogy ő tudott volna nemet mondani. És ki fog osztani, holnap, de nem érdekel, most nem! Csak őt akarom!
Talán direkt teszi ezt, vagy tényleg újra akarja. Nem volt önuralmam magam felett, teljesen elkábított.

Ahogy csukódott az ajtó magunk mögött, éhesen estünk egymásra. A falhoz nyomott, az egyik keze a nyakamon volt, másikkal a combjaimat simogatta. Még mindig tudta, hogy tud felizgatni és ez jól eséssel töltött el. Hamar letéptük egymásról a ruhákat. Ismertem Bill játékát, szereti szenvedtetni a másik felet, pedig alig vártam, hogy érezhessem a férfiasságát magamba. Nem is engedtem neki, hogy sokáig ő legyen a vezető. Lefordítottam magamról, felül kerekedtem és ráültem az ágaskodó farkára. Hatalmasat nyögtünk mind ketten. Elkezdtem mozgatni ritmusra a csípőm, és teljesen átadtam magam az élvezetnek. Átfordított, ő került fel. Elhelyezkedtünk, majd gyorsabb tempóra kapcsolt. Hatalmas nyögések, forróság és izzadság cseppek között mentünk el egyszerre. Kirobbanó érzés volt, mérhetetlenül boldoggá tett, hogy azt az embert érzem magamba, azt ölelhetem, akit szeretek. A fülembe sóhajtott, majd kidőlt mellém. Hozzám bújt, átkaroltam és a szívünk dobogását hallgattuk.

Jah... ui.: +16 karika jóóóó erősen xD vagy 18? amelyik tetszik ;) puszí

39. rész

Tom hátra esett. Megszédült, kidőlt a földre. –Úristen! Mit csináltam? –Bill idegesen hajolt testvére felé.
- Tom, jól vagy? –elkezdte pofozgatni. A gitáros lassú mozdulatokkal felült, ellökte testvérét, amennyire tudta és dühösen nézett rá.
- Neked mi a fasz bajod van? Elment az eszed Bill! Képzeld Kyla a legjobb barátom, nem tudom, mit képzelsz. –üvöltözött. Összeszedte maradék erejét és elment.
- Tom! Gyere vissza! Hallod?! –üvöltött Bill, de Tom nem hallott, se nem látott. Már az utcán üvöltözött Bill, de Tom csak haladt előre a kocsijához. Beindította, lehúzta az ablakát, kiintett Billnek egy kapd be-t és elhúzott.
Bill megsemmisülve állt az ajtóba. Bement, egyenesen fel a szobájába. Bezárta az ajtót, elsötétített, lefeküdt az ágyra. Borzasztóan nagy bűntudata lett. De hirtelen elborult az agya. Nem akarja, hogy Kylanak és Tomnak viszonya legyen. Nem! Ő azt nem bírná ki. Pedig most biztos, hogy Kylahoz ment a testévre. Az ő Kylajához. Úristen? Mire gondol, hogy még az övé. –hatalmasat sóhajtott, átfordul a hasára. –Vajon mit érez iránta Kyla? Miért ment el 5 évvel ezelőtt? És, ha van jó oka? Istenem, de jó, hogy elment Becky. Szegény Becky… el kell neki mondani. Nem halogathatja tovább. Talán, ha haza jön, vagy nem is tudom… Biztos ki akadna. De ááááh… nem hiszem el. Kyla és Tom? Úristen, kérlek ne! Kyla az enyém. Vagyis csak… volt. –egy könnycsepp csordult le az arcán. –Kiderítem, mi van köztük! Mindent kiderítek. – Új Kyla jutott az eszébe, mennyivel nőiesebb lett, mennyivel csinosabb. A mosolya, mikor felhúzta a szemöldökét. Elnevette magát, de hamar abba hagyta. Lehunyta a szemét és a régi illatára gondolt, az ölelésére, a gyengéd csókjára. A szeretettel teli szemekre. –Biztos, hogy van valami magyarázható ok. De… istenem, mit tegyek? –ilyen gondolatokkal törte magát az énekes. Rettentően hiányzik neki Kyla, de nem akar csalódást okozni Becky-nek se. A lány mellette volt a bajokban és gondokban, segített neki és szereti őt. Ő is szereti a lányt, de nem annyira, mint egy bizonyos személyt.
A fekete hajú énekes szemeiből hullottak a könnyek. 2-3 éve tudott rendesen élni és nem mindig a nagy szerelmére gondolni. Lelki békére is talált, de most, hogy újra láthatta, rájött, hogy még mindig nem tette magát túl rajta és nem is fogja tudni, mert ő az igazit találta meg Kyla-ba.

Hamar végeztem a munkába. A Tv-t kapcsolgattam, mikor csengetek. Az órára néztem, dél múlt pár perccel. Ki lehet az? Kinyitottam kis résre az ajtót. Tom állt az ajtó előtt. Nem láttam az arcát, mert a sapka a szemébe volt húzva, sálat is feltett és egy napszemüveget is. Meglepődve nyitottam nagyobbra az ajtót.
- Minek köszönhetem a látogatásodat?
- Engedj be utána, megmutatom. –bunkó volt és dühös. Bejött, elfordult lehámozta az arcáról a takaró dolgokat, majd lassan felém fordult.
A szám elé kaptam a kezem, felsikkantottam.
- Mi történt veled? –a bal szeme csúnyán fel volt dagadva és belilult.
- Beszélgettem a kisöcsémmel, és szóba kerültél… - szavába vágtam:
- Jajj! Miattam verekedtetek össze? Mi értelme volt? Hülyék vagytok! –leültettem a kanapéra, hoztam kis jeget, meg orvosi felszerelést. Elé álltam és kezelésbe vettem, közbe folytatta a mondatát:
- Szóval, szóba kerültél és Billnek totál elment az esze, azt hiszi, hogy randizgatunk meg ilyenek. –morgolódott. Elpirultam, Tom észre vette. De nem beszéltünk erről többet. Főztem neki ebédet.
- Hmm… ez isteni! –egyszerű sült krumplit csináltam, de, mint aki nem evett volna már 1 hete, úgy esett neki. Tök cuki volt.
- Kérdezhetek valamit? –sült krumpli darabkák estek ki a szájából, de nem zavartatta magát. Nevettem.
- Tudod szerencséd, hogy Isa nincs is, biztos megmondaná neked, hogyan kell illedelmesen enni.
- Óhh ne félj! Rengetegszer kioktat, nagyon okos kislány és szép, mint az anyja. –kacsintott.
- Inkább kérdez. –megint elpirultam.
- Van barátod? Vagy volt Bill után? –közbe 5 szál krumpli darabot tömött egyszerre a szájába. Nem mondtam semmit, ez… olyan ne mis tudom. Egy részben kínos, másrészben csak jobban bizonyítja, hogy nem tettem még magam túl Billen. Sóhajtottam egyet, a ketchupos dobozt tanulmányoztam.
- Hé! Nekem elmondhatod. –megfogta a kezem, felpillantottam rá.
- Nem volt. –vallottam be. Nem nevetett ki és még csak meg sem lepődött. Ennyire nyílván való lenne?
- Nem is vágysz kapcsolatra? –érdeklődött.
- Óh, hát sokáig nem vágytam, de mostanában egyre jobban, de leginkább ő rá vágyom, de lehet nem te vagy a legalkalmasabb ember, akinek ezt mondom, a múltattad ismerve, de inkább a szexuális kapcsolatra vágyom. –olyan komoly képet vágott Tom, valószínűleg én is. Elröhögtük magunkat.
- Nem csalódtam benned! –elmosogattunk, nevetgéltünk. Tök jól meg voltunk. Amíg nem hívtak. Az óvónő volt.
- Igen, tessék? –órámra néztem közbe, még csak 3 óra.
- Kyla? Én… figyelj, Isa kórházban van! –hirtelen lesápadtam és megijedtem.
- Mi lett vele? Jól van? Ugye… nem? Úristen, mond már!
- Nyugi! Nyugi! Jól van, leesett a játszóházról, hívtunk mentőt, és ők bevitték.
- Mentőőőt? Úristen, akkorát eset? Melyik korházban van? –felálltam és kezdtem összeszedni közbe a holmimat. Leírtam a kórház címet, majd letettük.

- Mi a baj? –Tom is ideges lett.
- Isa kórházba került. –elsötétült Tom képe.
- Milyen óvodába járatod te? –mérges lett rám. Egyből felment bennem a pumpa erre a kérdésre.

- Tom Kaulitz, te mit képzelsz magadról? –legszívesebben felpofoztam volna, de a nagy lila fojtott látva, nem tettem.
- Sok mindent, menjünk! –elindult az ajtóhoz.
- Nem ülök be melléd! –annyira utáltam most.
- Akkor ne ülj be. –ezzel kiment az ajtóból. A slusszkulcsomért nyúltam, de nem találtam.

- Az istenibe is! –káromkodtam egy szépet, bezártam az ajtót és kifutottam az utcára. Tom pár házra arrébb állt és nyitott ajtóval várt engem. Oda futottam bepattantam és sértődötten szóltam:
- Menjünk. –csak nevetett, majd elindultunk. Azt hihette, hogy megbékélek, mire odaértünk, de nem. A recepcióhoz futottam.
- Isabelle Kaulitz Nelson, hol van?
- Ön az édesanyja?
- Igen, kérem, mondja már! –ez a nővér is, de idegesítő.
- Első emelet, jobbra. –meg se köszöntem, már rohantam fel. Lépcsőn mentem, a lift tetű lassú lehet, Tom utánam futott. Jobbra futottam, egy orvos jött ki az egyik szobából.
- Kérem! –kiáltottam neki. Felénk fordult.
- Igen?
- Isabelle… Kaulitz… - nem az én műfajom a futás, de be se kellet fejeznem az orvos tudta, hogy mi a helyzet. Kérte, hogy menjünk utána, egy orvosi rendelőbe vezetett minket, az ágyon ült Isa és egy nővérrel játszott.
- Isabelle! –könnyes szemmel futottam hozzá, felkaptam és átöleltem. Tom az ajtóban állt és várt. Letettem az ágyra és jól megnéztem. Egy állatfigurás sebtapasz volt a homlokán. Puszit nyomtam a homlokára, majd az orvos felé fordultam. Tom is közelebb jött, karjaiba vette a kislányt.
- Önök a kislány szülei?- az orvos mosolygott.
- Öhm, nem egészen. Én vagyok az édesanyja, Tom a keresztapja. –magyaráztam.
- Édesapja? –meglepődött az orvos, pedig szerintem ebbe semmi meglepő nincs.
- Ő… most nem ér rá. –zavartan néztem Tomra, kezét a derekamra csúsztatta, hogy megnyugtasson. Az orvos értette, hogy kényes témába kérdezet. Gyorsan fel vette a hivatalosabb oldalát.
- Nos, a kislánynak nagy baja nem lett, pihennie kell sokat, és ne erőltesse meg magát. Ki írom 1 hétre az óvodából. –megköszöntük a segítségét, haza mentünk. Evett egy kicsit, utána lefektettük, mert nagyon fáradt volt.
- Tom, megkérhetlek rá, hogy ügyelsz Isa-ra? Lehetséges? –este 7 óra volt már, fáradtan dőltem mellé a kanapéra. Hozzábújtam, átkarolt.
- Nem tudsz szabadulni a munkából?
- Nem egészen, tudod esküvő időpontjával, nem csúszhatok, itthoni munka meg most nincs. –ránéztem, fájt a fejem.
- Végül is én ráérek. De akkor gondolom, nem vihetem haza. –rám nézett.
- Nem egészen, csak akkor, ha Bill nincs otthon.
- Rendben! –sóhajtott egyet.
- Tényleg megteszed? –rápislogtam, azt hittem, hogy győzködnöm kell, majd.
- Persze, hogy megteszem. –mosolygott, egy puszit, nyomot a homlokomra. Egy filmet néztünk ez után, de a közepe táján csörgött a telefonom. Tom bealudt. Kimentem a konyhába és felvettem.
- Mondjad. –egy cseppet se lehettem kellemes.
- Szia neked is. –szomorú volt a hangja, egyből megsajnáltam. De hát ő csinálta a feszkót.
- Tom ott van? –hangjába rengeteg keserűség volt.
- Igen, pont most aludt be. Szerintem ma itt alszik.
- Ok. Hát akkor… szia. –csalódott volt és lemondó.
- Bill! –nem hagyhattam, hogy azt higgye, van valami Tom és köztem.
- Mond!

- Öhm… - nem bírtam kinyögni, miért kellene, magyarázkodom? Gyorsan kitaláltam mást…- van pár ötletem a meghívóval kapcsolatba és van még pár hely és a ruhádról is, kellene beszélnünk.
- Hm… holnap 8-kor? –kis izgatottságot véltem ki a hangjából. Elmosolyodtam.
- Rendben, várlak. Szia! –kinyomtam. Elmentem fürödni. Mivel Tom nem kelt még mindig fel, betakartam és én is elmentem aludni.

38. rész

A napok csak úgy teltek, Becky már 3 napja ment el és én még mindig nem találkoztam Billel, hogy elvégezzük a ránk szabott feladatott, pedig az idő sürgetet.
Tom, ha tehetné, mindig ügyelne Isa-ra, nagyon megszerették egymást. Félek, hogy Isa az apjaként tekint Tomra, de okosabb kislány, mint gondoltam volna. Sokszor kérdi, hogy apával mi van. Olyankor ködösíthetek összevissza. Nem szeretem ezt csinálni, de nem merek Bill szemébe nézni és megmondani neki az igazságot. Tom is állandóan kérdezgeti, hogy mi a helyzet vele, pedig szerintem, tudja jól, Billtől, hogy semmi.
Épp Silvy-vel intéztem pár dolgot, mikor csörgött a telefonom.
- Igen? –unott hangon szóltam.
- Szia! Bill vagyok. –kipattantak a szemeim, feljebb ültem és feszülten figyeltem. Silvy is észre vette a változást, közelebb hajolt a telefonomhoz és hallgatta ő is.
- Szia Bill, miben segíthetek? –remegett a hangom
- Tudod te jól, nem halogathatjuk tovább a találkozást, Becky megölne. –sóhajtott. Nem akart velem találkozni és az is érződött, hogy idegesítette, hogy kettesbe kell majd lennünk. Engem is idegesítet.
- Igaz, holnap bent leszek, ha gondolod…
- 8-ra megyek! Szia. - le is tette. Megütközve bámultam a telefont, Silvy is. Munka végén:

- Akkor holnap aztán valami csini felsőbe gyere! És a ciciket ki! –kacsintott egyet Silvy, majd haza mentünk mindketten. Elmentem Tomhoz, Isa-ért. Váltottunk pár szót, majd mentünk is haza. Gyakoroltuk a szövegét, vacsoráztunk, majd lefeküdtünk. Nem tudtam sokat aludni, annyira ideges voltam. Idegesített, hogy őt is idegesíti ez a helyzet, idegesített, hogy nem tudom túl tenni magam rajta és az is, hogy nem tudok valami pasit szerezni, mert, ha még komoly kapcsolat nem is alakulna ki, de egy kis élvezet juthatna. Bill után nem csak párkapcsolataim nem voltak, de már szexuális kapcsolataim se és hát elégé kiéheztetett lettem, akár mennyire is próbáltam ezt takarni. Régen okoztam már kis örömet, bekapcsoltam a Tv-t, a 42-es csatornára váltottam, lehalkítottam és magamhoz nyúltam.

Reggel, Isa keltett. Mellettem ugrált, az ágyban.
- Isa! –szóltam rá.
- Anyúúúú! –próbált keltegetni. Sóhajtottam egy hatalmasat és az órára néztem. Fél8-at mutatott. Kipattantam az ágyból.
- Szent isten, elaludtunk! –gyorsan felöltöztettem Isa-t, készítettem neki reggelit, felhívtam Tomot. Közbe öltöztem.
- Haa? –belenyögött a telefonba.
- Ne haragudj Tom felkeltettelek? –egy harisnyát ráncigáltam magamra.
- Mondjad csak, mondjad! –kómás hangja volt.
- Elaludtunk, nem tudnád elvinni Isa-t az óvodába? Billel lesz randim. –ironizáltam. Tom csak nevetett.
- 5 perc. –és le is tette. Szoknyát vettem fel, egy fehér kivágott blúzt, a hajamat leengedtem, egy kis ékszer, smink és parfüm. Megfogadtam Silvy tanácsát, bár tudtam, hogy rossz ötlet. Már a cipőmet vettem fel, mikor befutott Tom. Isa elé futott. Gyorsan felkaptam a kocsi kulcsot és a táskámat, majd elindultam Tom kocsija felé.
- Szia! –kiszállt a kocsiból. Füttyentet egyet. –Te aztán kicsípted magad! Bill-nek ki fog akadni a szeme. –röhögött. Seggen csaptam a táskámmal, puszit nyomtam Isa arcára és a kocsimhoz futottam. Megálltam egyszer és kiszóltam az ablakon:

- Kösz Tom! –majd ezerrel hajtottam. Késtem 5 percet, Bill már várt.
- Bocsi! Csak akadt egy kis gond. –kifújtam a levegőt. –Silvy ha hívnak, intézd el, amit tudsz, amit meg nem tedd át holnapra. Ha hívnak, mond meg, hogy holnap hívjanak vissza.
- Rendben. –rám kacsintott, egy felfelé mutató hüvelykujjat mutatott. Legyintettem egyet, majd indultam be, intettem Billnek, hogy jöjjön ő is.
Leültünk a kanapéra. Kínos volt, nagyon és fura, így ülni egymás előtt, 5 év után és én az esküvőjét tervezem.
- Nos, vágjunk bele. Szerintem mind kettőnk arra vágyik, hogy hamar végezzünk. –a lapokat intéztem. Felpillantottam. Bill felhúzta a jobb szemöldökét. Elmosolyodtam, de gyorsan elrejtettem. Istenem… régen is állandóan így nézet rám, ha olyat mondtam, ami nem tetszett neki. Vettem egy mély lélegzetet és folytattam a munkát.
- Valami ötlet a zenével kapcsolatba? –ránéztem.
- Nem tudom, milyen zenéket szokás ilyenkor adni? –tartózkodó volt. Megbeszéltük a zenét, mutattam is neki párat. Egész könnyen ment a dolog ez a része. Talán, mert az irodában voltunk és ez hivatalosabbá teszi.
- Nos van valami konkrét hely, ahol szeretnéd, ha lenne az esküvő? –eltettem a kiválasztott zenéket egy fiókba.
- Becky azt mondta, hogy valami nagy helyet szeretne, ahova sok virágot lehet pakolni, és hát szeretné, ha lenne valami patak, medence vagy valami víz, hogy romantikus legyen. A templom, pedig nagy és tiszta. És azt mondta, hogy fehér és rózsaszín virágokat akar. –mondta Bill. Megfordultam és ránéztem. Csak bámultam.
- Mi az? –zavarba jött. Visszafordultam, bezártam a szekrény ajtaját.
- Mond Bill, te mit szeretnél? –nem néztem rá, az ablakhoz sétáltam, kinyitottam egy kicsit. Olyan jó tavaszi idő volt, majd leültem vele szembe.
- Mire gondolsz?
- Hát vajon mire? –nevettem. –Te milyen virágokat akarsz, milyen helyet? Satöbbi. Eddig csak azt mondtad, amit Becky akar. – rámosolyogtam. Csak bámult, nem tudtam, mire gondol. Közelebb hajolt és elkezdet suttogni:
- Nem kell elmondanom neked, hogy mit akarok Kyla. Tudod milyen esküvőre, vágyom. –megállt bennem az ütő, ahogy kimondta a nevem, ahogy mondta a szavakat. Csalódottság és szomorúság sütött belőle. Összezavarodtam, elpirultam. Elkaptam a tekintettem róla. Adtam magamnak 5 percet, hogy rendbe szedjem a gondolataimat.
- Bill, én sajnálom, ami történt. –a szemeibe néztem. –De mindenek meg volt az oka.
- Cöh… még is milyen épszerű magyarázatot tudsz te nekem mondani? –fel volt háborodva.
- Igazán kielégítőt, de még nem tudom elmondani. –nem ingott meg a határozottságom a felháborodására. –És most szépen kérlek, maradjunk a munkánál. –Bevágta a sértődöttet, rideg lett és bunkó.
- Tudod mit? Szerintem te csak menekülsz a dolgoktól, a magyarázkodásoktól, mert nincs is megfelelő magyarázatod. - Rosszul esett minden szava. A gyomromig hatolt, mint valami tüskés izék. Akár hányszor ránéztem összeszorult a szívem. El akartam neki mondani, de nem mertem. Az emlékek nagy erővel zúdultak rám, az érzések is. Rosszul esett, hogy ő ennyire eltudott felejteni, sőt megutált. Bár nem várhattam jobbat. Megnéztük sok helyet, leírtam melyik voltak jó és, majd Becky-vel megnézik.
Dél lett mire végeztünk.
- Már csak a virágok vannak hátra. –sóhajtottam. Beszálltunk a kocsijába és elhajtottunk a virágpiacra. Rengeteg virág volt és nagyon jó illat. Jól éreztem itt magam. Teljesen elkalandoztam. Bill ébresztett fel a krákogásával.
- Ne haragudj! Ez a kedvenc helyem és részem az esküvőknél. –mosolyogtam. Ránéztem, mintha egy kis mosoly bujkált volna az arcán. Elkaptam a tekintetemet és a munkára koncentráltam.

Este, Tomnál:
- A héten már 4-szer voltál és megint itt vagy. Mi van veled tesó? –Bill az ágyon feküdt, Tom mellette ült és kapcsolgatta a Tv-t. Aggódott a fekete hajúért, látszik rajta, hogy szenved.
- Nem tudom. Mióta ide költöztünk… - elmondja Tomnak? Vagy ne?
- Nyögd ki Bill! –úgy is tudom mi bajod, ezt magába rakta utána a rasztás.
- Csak ez az esküvő! Minden úgy van, ahogy Becky akarja, kicsit idegesít. –ez is a baja volt az énekesnek. De a sok közül a kis töredéke volt ez.
- Erre kiébresztett rá? –nagy szemekkel bámult maga mellé Tom.
- Az mindegy. –meg rántotta a vállát.
- Kyla, mi? –direkt mondta ki a nevet, unja már ezt a körözgetést. A fekete félre nyelte a saját nyálát, felült és köhögött. Könnyes szemekkel nézett tesójára, szerencsésen túl élte a dolgot. Tom felállt és ablakot nyitott.
- Ne legyél már ennyire drasztikus! Találkoztam vele egyszer a plázába, együtt kajáltunk az óta tartjuk a kapcsolatot. – vállát rángatva mesélte el a történetet.
- És ezt csak most közlöd velem? –dühöngött az énekes.
- Jajj ne akadj már fent ezen, amúgy meg tudtam, hogy te is fogod látni, minek mondjam?
- Jézusom Tom, te nyomulsz rá? –Bill megijedt. A szívem hevesen vert, a vérre forrt. Felállt és lassan közelített Tomhoz, a kezei ökölbe szorultak, az erei kidudorodtak. Tom érezte a feszültséget.
- Állj le! –de az énekes nem hallgatott rá. Besózott neki egy hatalmasat.

37. rész

A konyhába főztem és a szobából kiszűrődő nevetéseket, hallgattam. A szívem a boldogságtól egyre jobban dagadt. De jó lenne, ha Bill is itt lenne, és együtt lehetnénk, mint egy nagycsalád. A lelkem erős vággyal töltődött fel, elöntött a remény és a fény, hogy van rá esély. De eszembe jutott Becky. Az álmom ezer darabra és azok is sok kis darabokra törtek. A búslakodásból Tom keltet.
- Éhesek vagyunk, mikor lesz kaja? –a karjába tartotta Isat, aki boldogságtól sugárzó arccal ölelte át. Csak bámultam őket, könnyek gyűltek a szemembe. Istenem miért nem lehet itt? Akarom! Nagyon! Elfordultam és a kajára koncentráltam.
- Isa most menj be egy kicsit, mindjárt kész lesz, majd szólok. Rendben? –a kislány fülébe súgta. A kislány csak puszit, nyomot keresztapukája arcára és nevetve befutott. Lépéseket hallottam, majd kezeket éreztem a kezemen és szorosan átölelt.
- Szereted még? –a hajamba súgta. Megfordultam és szorosan átöleltem. Nem sírtam, de a gyomrom összeszorult a torkomba gombóc van. Éreztem, hogy akarom Billt, de még mindig győzködtem magam, hogy ez csak fellángolás, végül is nem tudtuk teljesen lezárni a dolgot. Aztán rájöttem, hogy Bill mindig is az életembe fog maradni és lezárni soha nem fogom tudni, egy kisebb része mindig emlékeztetni fog az arcára még, ha a kisebbik része lány.   Percekig csak álltunk és öleltük egymást. De a vacsorát nem hagyhattam leégni. Megterítettünk csendesen. Bementem Isa-ért felkaptam, és szorosan átkarolva hoztam a konyhába. A vacsora vidáman telt. Isa megmutatta mit tanult az isibe, amit előfog, majd adni. Tapsoltunk neki. Aztán én neki láttam mosogatni, addig ők Tv-t néztek.
Messzebbről figyeltem őket, de leginkább Tomot. Védelmezően feküdt be mellé és figyelte az arcát, a szemét és a kis testét. Simogatta, gondolhatott valamire, mert elmosolyodott. Éreztem, hogy szereti, hogy tetszik neki ez a helyzet. És azt is, hogy hiányolja Billt és én is.
Miután elaludt Isa még egy kicsit maradt Tom, majd indult haza.
- Aludhatsz itt is. –ajánlottam fel. –Legalább nem maradnék egyedül.
- Nem, nem hiszem, hogy helyes lenne. Ráadásul így is magyarázkodhatok, majd Billnek. Azt hiszi valami csaj, van a dologba. –grimaszolt.
- Majdnem. –nevettem. Átöleltük egymást, egy-egy puszi és elment. Mindent figyelembe véve boldog vagyok. Ha ki is derül, majd a teljes igazság, tudom, hogy Tom, majd mellettem fog állni és ez bíztató.

Másnap, azaz kedden frissen keltem fel. Isa is kipihent volt.
- Mami.
- Igen kincsem? –elé tettem a kakaót és a reggelit.
- Tom bácsi akkor a kereszt apukám? –érdeklődött. Kicsit meglepődtem a kérdésen.
- Öhm, igen. De miért kérdezed? –leültem mellé és elkezdtem én is enni.
- És mamííí. Akkor ki az apukám? –kiesett a kanál a kezemből. Nagy szemekkel bámultam rá, de gyorsan úrrá lettem a zavaromon.
- Hát tudod… öhm –most mit mondjak? Jesszusom, beijedtem. Mondom az igazságot, úgy is rá fog jönni. –Tom bácsinak a testvére.
- És mikor találkozhatok vele? –nagy szemekkel bámult rám. A szemeibe kicsi szomorúságot és érdeklődést láttam. Sóhajtottam, majd egy mosolyt erőltettem magamra.
- Figyelj, kicsim. Hamarosan. Meg ígérem neked, hogy meg fogod ismerni, de még kicsit várnod kell. –megfogtam a kezét. Elkezdte turkálni a reggelijét.
- Mi a baj? –megijedtem.
- Mama! És, ha nem jön el a fellépésemre? –gyermeki aggódása vágyat ébresztet bennem, hogy gyerek legyek én is. Gyerekek könnyen túl teszik magukat a dolgokon, és nem kell fontos döntéseket hozniuk. Ha rosszul viselkednek, sírással elintézik, ha rosszkedvűek pityeregnek egy kicsit, utána megint boldogan rohangálnak. Legnagyobb gondjuk is olyan apró, de számukra sokat jelent. Rámosolyogtam.
- Beszélek vele, rendben? –tudtam, hogy most temethettem is el magam. Bill kb. egy melegebb éghajlatra fog zavarni. Isa, pedig hatalmasat fog csalódni bennem. De megpróbálom. Szemei reménykedve csillantak fel és már is elillant a félelme.
- Szeretlek anyu! –nyújtotta a karjait, én pedig felemeltem és átöleltem szorosan. Nem bánthatom meg! Nem! Ami neki fáj az nekem is, és nem akarok neki csalódást okozni. Az igazság nem várhat tovább.

Kicsit késtem a munkából. De az ajtóba le is blokkoltam. Gyorsan lesütöttem a szemem és Silvy-hez rohantam, közel hajoltam hozzá.
- Ezek mióta várnak?
- Szia, neked is. Hát olyan fél órája. –válaszolt. Sóhajtottam egyet.
- 2 percet kérek, mond meg nekik. –ezzel be is mentem az irodámban. Gyorsan összeszedtem magam, kis rendet tettem az asztalomon és vártam, hogy bejöjjön a kis házaspár. Nem is kellet sokat várnom.
- Szabad! –fásult hangon szóltam. Nincs kedvem ehhez. Kéz a kézbe jöttek be. A szívem dobbant egyet, így együtt látni őket élőbe még rosszabb, mint, ahogy elképzeltem. De muszáj leszek elviselni ezt a képet és azt a dolgot is, hogy nem én leszek Bill felesége, mint, ahogy 5 évvel ezelőtt terveztük. Megborzongtam. Gyorsan kikapcsoltam magamba ezt a gondolatmenetet és a jelenlegi pillanatra koncentráltam.
- Sziasztok! –mű vigyorral az arcomon felálltam.
- Szia! –köszönt Becky, mintha már ezer éve jó barátnőnk lennénk. Bill meg csak épp bólintott egyet. Kerültem a tekintetét, sőt inkább csak Becky-re koncentráltam és úgy tettem, mintha Bill nem is lenne ott.

- Üljünk le a kanapékra, ott kényelmesebb tárgyalni. - Leültünk, majd bele is vágtunk. Elővettem pár papírt és nézelődtünk, ajánlottam nekik dolgokat és megvitattuk mi, hogy legyen. Távozás előtt:
- Nekem most, majd el kell mennem 1 hétre, szólt Becky. De szeretném, ha mutatnál Billnek addig pár helyet, hogy hol lehet lagzit tartani. És pár zenét is meghallgathatnátok. –rám nézett nagy szemekkel. –És amint haza jöttem, eljönnél velem esküvői ruhát nézni? –tovább pislogott rám nagy szemekkel.
- Persze megteszem, ez mind bele tartozik a munkámba.
- Na neeee. Én azt szeretném, hogy úgy gyere, mintha a barátnőm lennél. –kérlelt. Nem hagytam magam.
- Becky. A munkát és a magánéletet nem kavarhatom össze. És amúgy is biztos vannak barátnőid. –szomorúan hajtotta le a fejét.
- Nem rég költöztünk ide. –szólt csendesen Bill. Felé kaptam a fejem, egy pillanatra, összeakadt a szemünk és akkor már tudtam, hogy tudja.
- Meglátom, hogy mit tehetek. –néztem Becky-re ismét. Boldogan pattant fel és megölelt, kicsit késve kapcsoltam, de viszonoztam. Majd el is mentek.
Fáradtan dőltem le a kanapéra. Ezt a minden rendben állapotot nehéz megjátszani. Nagy súllyal tört rám a reménytelenség, a tegnap szerzet önbizalmam elszállt. Láttam, hogy boldogak együtt, Bill megtalálta ön magát Becky mellett és szereti, ahogy nézett rá, ahogy átkarolta, és ahogy néha megpuszilta. Becky is sugárzott a boldogságtól. A gyűrűjét mindig megigazította és sokszor meg is bámulta. Talán még most se hiszi el, hogy Billhez köti magát. Hát én se hiszem el, még most se, de tudom, hogy boldogak. Legalább is Bill az, nekem annyi pont elég, hogy ne rúgjam fel a házasságukat. És tartani is fogom magam ehhez! Akár mi legyen is ennek az ára. 
Habár így is lesz egy kis kavarás, de azokat meglehet oldani. Legalább is én bízom ebben.

Nah mára ennyi lenne =) Majd hétvégén tudok írni többet, de ma jön haza tesóm :) Meg megyek barátnőimmel bulizni ;) Jó szórakozást, aki még megy, meg jó délutánt és estét. Satöbbi :D
Puszí és köszönöm a komikat!!!

36. rész

Az ajtóban Tom állt. Hihetetlen képpel bámultam rá.
- Hát te? –kijöttem és becsuktam az ajtót.

- Gondoltam meglátogatlak. –vigyorgott.

- De honnan tudod, hogy hol lakom? –lepődtem meg.
- Szerintem nem kéne meglepődnöd! Elég jó kapcsolataim vannak, tudhatod! De úgy látom, nem nagyon örülsz nekem. –elszomorodott.
- Tudod váratlanul, jöttél és meglepődtem, hogy megtaláltál. –próbáltam magyarázkodni, de beengedni nem engedhetem be, mert Isa bent van. Jajj istenem, hogy tudnám lerázni, anélkül, hogy nem sérteném meg?
- Tom… örülök, hogy láthatlak, tényleg! De most nem a legalkalmasabb.
- Miért is? –az ajtóra nézett. Próbáltam jobban elállni az utat, bár nem tudtam, hogy lehetne.
- Csak nem valami pasi? –meglepődött.
- Nem! –bele vörösödtem. De ekkor egy vékony kis hang kiáltott.
- Mamííííííí! Kész vagyok a kakilással! –Isa volt. Lehunytam a szemem.
- Tom… én, most be kell mennem! –ott hagytam.
- Jól van kicsim, ügyes vagy! –segítettem neki kitörölni a kis popóját (xD) és lehúztam a WC-t. Már ment is volna kifele. –Isabelle! Kézmosás? –kellemetlenül kullogott vissza és mosott kezet.
- Most már mehetek játszani? –nézett rám.
- Igen, de hamarosan fekvés! –megsimogattam a haját. A barna szemei boldogan csillantak fel és átfutott a szobájába. Kijöttem én is a fürdőből, sejtettem, hogy Tom a nappaliban lesz. Ledöbbenve állt az ajtóba és tátogva bámult a kislány után. Csendbe beljebb húztam és becsuktam az ajtót. Tudtam, hogy sejti.
- Ez? –nem tudott többet kinyögni.
- Ő Isabelle. A lányom. –rámosolyogtam. Leült a kanapéra és bambult ki a fejéből. Kínos csend telepedett ránk. A csendet Isa törte meg. Kijött.
- Anya! Álmos vagyok. –nyöszörgött, de amint meglátta számára az idegen férfit, ijedve futott az ölembe.
- Isa, nem kell félni! –mosolyogva simogattam a hátát. Most, hogy itt ült Tom és Isa egymáshoz közel, annyira feltűntek a hasonlóságok. A szem színe, az arc vonulatok, az orr is teljesen megegyezet, nah meg a fülük.
- Gyere, menjünk, fürödjünk egyet. –Tom az egész lefektetést a távolból, komoran szemlélte. Miután lefektettem, kijöttünk a szobájából és leültünk a konyhába beszélgetni.
- Nem gondolod, hogy Billnek joga lenne tudni róla? –morgolódott. Lesápadtam.
- Tom, kérlek, ne szólj neki! –kérleltem.
- És miért is?
- Figyelj, gondolj bele! Azt se tudja, még ki vagyok, pedig én fogom szervezni az esküvőét. –itt leeset Tom álla, csak nevettem és folytattam az érvelést: - Aztán ott van Becky, aki hamarosan a felesége lesz. Utána, persze gondolj bele. Ha 5 évvel ezelőtt elmondtam volna, kb. annyi lett, volna a karriereteknek. – úgy tűnik én, nyerem a csatát.
- De ez akkor is igazságtalan! –durcáskodott.
- Tom! Figyelj én, nem temettem el Billt, Isa tudja ki az édes apja. A neve is Isabelle Kaulitz Nelson. És –megfogtam a kezét és mélyen a szemébe, néztem. –Azt is tudja, hogy ki a keresztapja. –megint csak ledöbbent.
- Mára mennyi meglepetést tartogatsz még? És ez most komoly? –még nem akarta elhinni.
- Igen!
- Ez tök jó! Van egy keresztlányom. –felvidult. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
- De! Ez nem azt jelenti, hogy Billnek nem kell tudnia róla! –a hangja csendes volt.
- Persze, én ezt tudom is. De kérlek, hadd mondjam el én neki! Adj időt nekem és esélyt, amint lehet, elmondom neki, és nem tiltom el tőle! –örült a szívem, hogy Isa megismerheti az apját, de az egyáltalán nem lelkesített, hogy Becky legyen a mostohaanyja.
- Holnap is jövök! –ezt már az ajtóba beszéltük.
- Rendben! Tudod, mit add meg a számod és, ha jóban lesztek akár rád is, bízom néha. –kicsit megijed a feladattól először, de aztán kellően belelkesedett.
- Mi lenne, ha értem jönnél munka után, és együtt mennénk érte, és együtt töltenénk az estét? –érdeklődött.
- Nah ez nem is rossz ötlet! – egy-egy puszival váltunk el és már izgatottan vártam a holnapot.

Reggel, óvoda menet elmeséltem Isának mindent, hogy ki is ez a bácsi és, hogy ma is velünk lesz. Kicsit félt, de mondta, hogy örül neki.
A munkaidő alatt tele voltam izgalommal és lámpalázzal. Silvy is észre vette. El is meséltem neki mindent, töviről –hegyire.
- Ez komoly? –totál ledöbbent a csajszi.
- Jaja! Jó mi?- egésznap vigyorogtam és még Billt is sikerült kivernem a fejemből.
- De hát ez, nem jó, hanem király! És Bill? –érdeklődött.
- Még, hangsúlyozom még, nem ismert fel, de már csak idő kérdése!

Kaulitz-ék:
- Tom figyelnél egy kicsit is rám? –felmérgesedett a fekete.
- Jah, bocs! –megrázta a fejét és visszarázta magát a jelenbe.
- Mond mi bajod, van neked? Tegnap óta olyan fura vagy. – érdeklődve ráncolta össze a homlokát.
- Áh, semmi! –ekkor megcsörrent a telefonja. Megnézte az időt, már délután 4 óra. Kyla volt az.
- Nah végre, hogy hívsz! –a tesójára pillantott, felmutatta a mutató ujját és arrébb vonult. A fekete sóhajtva dőlt le az ágyba. Már lassan egy hét telt el az esküvőszervezővel való találkozás óta, de ő csak az óta is a lányra tud gondolni. Kedden láthatja újra és bebizonyosodik, hogy ki is ő. A testvére vigyorogva jött vissza.
- Figyelj Bill, én komolyan meghallgatnálak! De nekem dolgom van. Mi lenne, ha holnap átmennék?

- Ki fontosabb nálam? – morgolódott. Ha te azt tudnád. –gondolta magába Tom.
- Figyelj! Komolyan elég fontos ügy. –kacsintott.
- Csak nem csaj? –fintorgott Bill.
- Most nem. –ezzel el is ment Tom. A fekete hajú srác csalódottan zárta be az ajtót és hajtott haza, de eszébe jutott fél úton, hogy kevés kaja van otthon, így elment bevásárolni.

Bocs a késésért mindenkinek! De akadt egy két kis gond -.- De hoztam új részt :D
És köszönöm a komikat és a biztatásokat! Jól esnek nagyon. =) Holnap jelentkezem!
puszí Ł

35. rész

Itt állt előttem. 5 év után… legmerészebb álmomba se mertem ő rá gondolni, azt meg főleg nem mertem elképzelni, hogy ő házasodik. Ez egyszerűen hihetetlen. Végig mértem többször is. Barna szemében ugyan olyan csillogás volt, mint 5 ével ezelőtt. A haja hosszabb lehetet egy kicsivel. Ki volt vasalva. A körmei feketék és a szemei is. Férfiasabb vonásai lettek. Mosolygott, a szívem megdobbant. Még mindig ugyan olyan szexi volt. Hirtelen rám tört a félelem. Mi? Csak nem még mindig szeretem? Biztos nem! Ez csak régi fellángolás. Valószínűleg fel se ismer. Igen, biztosan nem ismer fel! Rettentő zavarba jöttem.
- Szóval, ön lenne Rebecca Niamh felesége? –kérlek, mondja valaki azt, hogy vicc! Valami átverés. Ő nem lehet házas, de akkor mit keresne itt?
- Igen, igen! –mosolygott. Kerültem a tekintetét és próbáltam minél kevesebbszer ránézni.

- Öhm, csak pár papírról lenne szó! –orra alá dugtam pár lapot és egy tollat.
- Gyorsan alá írja, utána mehet is. Nekem sok dolgom lesz. –sietettem. Nem bírnám ki, ha rájönne, ki vagyok. Amíg lehet, csak halogassuk a dolgot.

Bill szemszöge:
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, miben segíthetek? –bizonytalanul lépett a recepcióhoz.
- Öhm tegnap előtt járt itt a feleségem. Rebecca Niamh. –bizonytalan lett. Nem sűrűn használta eddig még a ’feleségem’ szót. Ha teheti, kerüli. Fura még ez neki, hogy ennyire komoly kapcsolata legyen. Ráadásul Rebecca már a gyerekeket is tervezi. Ő peig még nem jár ott.
- Egy pillanat. –telefonált a lány, majd be is engedték. Jó kis cég volt, modern és tiszta. Nagy nyüzsgés volt. Kopogtatott, majd egy kellemes hang szólt, hogy mehet.
- Jó napot!
- Jó napot! –fel se nézett a lapjaiból, az asztala előtt lévő bőrszékekre mutatott. Illedelmesen leült és várt.

- Bocsánat, de elég sok dolgom lett hirtelen. –elrakta a papírokat és mosolyogva nézett fel. De lefagyott. Hirtelen elsápadt és, mintha szédelegni is kezdett volna. Idegesen fészkelődött a székébe, de gyorsan próbált úrrá lenni zavarán. Bátorítóan mosolyogtam rá, talán egy rajongó. Bár nagyon, nagyon ismerős. Meg beszéltek pár alap dolgot, majd aláírt 5 lapot és mehetett is. Nagyon fura volt. Már a kocsiba ült mikor belé hasított a felismerés.
- Nem! Biztos nem! Bill Kaulitz! Térj észhez! Ő már a múlté, amúgy is elhagyott. Egy levéllel lezárta a kapcsolatunkat. Ha egyáltalán szeretett. –felnevetett. Meg kellet állnia! Keresett egy szabad parkolót. Összehúzta magát, és a kormányt kezdte el verni. Mérges volt magára, az egész világra. Hogy miért nem tudja magát túl tenni rajta? Miért vannak mindig hozzá nagyon hasonló emberek külsőleg? Miért van ez mind? Neki már felesége van –itt megborzongott –Feleség… akarom én ezt? Micsoda? Teljesen meghibbantam, persze, hogy akarom! Ebből már úgy se vonulhatok vissza. Nem is akarok! –győzködte magát, nem merte bevallani, főleg nem magának, hogy ez egy erőltetett házasság részéről. Habár szereti a lányt, vagyis többet érez iránta barátságnál, de ez nem olyan, mint az 5 évvel ezelőtti. Semmi se olyan már. – szomorúan indította be a kocsiját és elhajtott haza. Becky már biztos aggódik érte. Bűntudat kelt a szívében, Becky szereti őt, tiszta szívből, feltétel nélkül és ő ilyeneken gondolkozik –újra kirázta a hideg, undorodott magától. –Ezentúl nem fogok ilyenekre gondolni! És rá se! És ez az esküvő szervező nem teheti tönkre az ő lelki békéjét, amit Becky mellett talált meg. – Kicsit nyugodtabb érzéssel ment haza, de tudta, hogy erről beszélni kell Tommal.

Kyla:
- Úristen! Úristen! – nem bírtam magammal, felálltam. Idegesen járkáltam a szobába fel –le. Most ment el az egykori nagy szerelmem, akiről tegnap este álmodoztam. Erre kiderül, hogy Amerikában van ráadásul házasodni, készül egy cicababához. Ez most valami vicc? Mi lenne, ha felbontanám a szerződést? Eljátszadoztam a gondolattal, de gyorsan ki is vertem a fejemből. Dühösen csapkodtam a lábam. –Bill Kaulitz! Nem fogod ezzel megkeseríteni az életem, még, ha talán direkt is csinálod! Legyen akár mi, esküvődet megszervezem, és nem fogja befolyásolni a múlt a munkámat! És Bill se fog bele zavarni. Hiszen, hogy is zavarhatna bele? Én már nem érzek iránta semmit.
Ezekkel, a gondolatokkal indultam el a munkámat elvégezni.
Délután érte mentem Isa-ért és elmentünk boltba vásárolni. Majd otthon főztem, közbe a szövegét tanultuk. Amikor csengettek.
- Menj játszani nyugodtan! –megpusziltam a fejét. Boldogan szaladt be a szobájába. Utána mosolyogtam, majd mentem ajtót nyitni. A mai nap még egy meglepetést tartogatott. Vajon mit kereshet itt?

34. rész

Reggel frissen keltem fel, tudom, hogy ma sok dolog vár rám, mivel a tegnapot ellógtam. Gyorsan elvittem Isa-t az óvodába. Megbeszéltem az óvónőjével, hogy Isa is fellépne a közeledő óvodai rendezvényen. Adott is szöveget, hogy tanítsam meg vele, otthon. Olyan aranyos ő lesz a második főszereplő. Elbúcsúztam tőle és rohantam is a munkába.
- Jó reggelt! –köszöntem Silvy-nek.
- Jó reggelt. –utánam jött. –Az asztalokra tettem a papírokat, tegnap nem jött el a bizonyos férj, mondta, hogy ma jönne, mert nem ért rá.
- Mikor jön? –leültem és már a papírokat, rendezgettem.
- Elvileg pár perc múlva. –nézett az órára Silvy.
- Helyes, sok dolgom lenne mára. Nem sokáig maradok bent, megvárom az urat, és utána elmegyek pár céghez és szponzorhoz. –felnéztem rá. –Kérhetnék egy kávét?
- Persze hozom! – pár perc múlva hozta is.
- Képzeld! Isa kapott főszerepet az óvodai fellépésre.
- Nah tényleg? Mikor lesz?
- Pontosan még nem mondtak semmit, de szólok neked. Szeretettel várunk és utána lévő vacsorára is. –vigyorogtam.
- Mint minden évben! –vigyorgott.
- Pontosan. –bele szürcsöltem a kávémba.
- Figy, jött valami banda Amerikába. Tök jó lenne egy koncertjükre elmenni. Veszek jegyet, eljössz velem?
- Hm, nem is tudom. Milyen banda? –kinyitottam közbe az ablakot.
- Hát nem tudom én a nevüket. De van közte egy tök cuki srác. Nem valami nagy menők, de mi lenne, ha elnéznénk? –vigyorgott
- Hm… egy feltétellel. –nevetem. –Ha nem akarsz összehozni senkivel.
- Áhhh, úgy ismersz?
- Erre nem válaszolnék. –nevettünk. Megcsörrent a telefonom. Felvettem közbe Silvy kiment.
- Jó reggelt, ön az New Yorki Szabadszervező céget hívta. Miben tudok segíteni? –szokásos duma.
- Jó reggelt neked is kicsim. Apa vagyok.
- Apaaa! –nagyon örültem neki. –Hogy vagy?
- Ohh, köszönöm meg vagyok. Jól telnek nyugdíjas napjaim. –nevetés, hátul szólt neki valaki.
- Igazából meg szeretném kérdezni, hogy mikor érsz rá, hosszabb időre haza jönni? –feljebb ültem a székemen, és a naptáramat kezdtem lapozgatni.
- Azt hiszem nyáron. Ha veszek ki egy kis szabadságot. –gondolkoztam.
- Remek! Én is nyárra gondoltam. Nagy hírt közlök! Remélem, ülsz. –tréfálkozott.
- Nyugodtan mondhatod.
- Szóval Ella és én összeházasodnánk.
- Úúúúúh, ez… tök jó! Gratulálok. –nem lepődtem meg. Ez már várható volt. 5 éve már, hogy együtt vannak, nagy szerelemben. –Szeretnéd, ha megrendezzem? Vagy elképzelések?
- Nem, nem! Egyszerű esküvőt akarunk, mi öregek vagyunk már ehhez. Szóval egy tenger partit akarunk, még kiválasztjuk hol és csak mi, te és Isa, persze, ha van fiúd, akkor ő is. –várt, hogy mondjak valamit.
- Apa, tudod jól, hogy nincs senkim és elfogadjuk a meghívást, ha kell segítség, csak szólj. Jó kapcsolataim vannak.
- Még hívlak és Isa-val is szeretnék, majd beszélni. –éreztem, hogy mosolyog apa és nagyon boldog.
- Rendben van. De ne haragudj nekem most dolgozni, kell. –elköszöntünk és letettük. Lehangolódtam. Persze nem kell félre érteni semmit, örülök, hogy apa boldog és anya után is talált valakit. De még apa is hamarabb talált magának valakit, mint én. Hiába ezer meg még többnyi lehetőség van, ha nem tudok senkivel megismerkedni. Nem szoktam Billre gondolni, sőt teljesen elfelejtettem már, de most, hogy találkoztam Tommal, minden emlék feltört bennem. És, mintha hiányzana. De biztos csak a barátsága! Igen, a barátsága. Győzködtem magam.
Sóhajtva hajoltam a papírok felé. Épp egyik szerződés közepén jártam mikor szólt Silvy, hogy jöttek hozzám.
- Enged csak be! –megnéztem magam a tükörbe gyorsan, aztán visszaültem és úgy tettem. Mintha dolgoznék. Kopogás.
- Szabad! –nyílt az ajtó és belépett rajta a titokzatos férj, aki már nem is annyira titokzatos. Felemeltem a fejem, de amint megláttam, hogy ki lép be. Azt hittem kiszédülök a székemből. Ez valami vicc? Én ezt nem hiszem el!